Általában nem szokott az ember hélés lenni a pofonokért, leginkább akkor nem, ha nem Ő adja, hanem Ő kapja. Édesapámnak még a halála után ennyi évvel is hálás vagyok a javító, nevelő szándékú pofonjaiért. Történt pedig az, hogy boldogult ifjabb, úgy kb 8-10 éves koromban az ötvenes években születési helyemen, Budatétényben szerettem volna, mint amolyan kiskamasz a többi akkor korombeli sráchoz hasonlóan tetszeni a lányoknak bizonyítván azt, hogy én már nagy fiú vagyok. Az akkori játszótársaimmal elhatároztuk, hogy ezt, mivel a többieknek is ez volt a szándéka, úgy bizonyítjuk, hogy közösen rágyújtunk. Az első slukkok szörnyűk voltak, a többiek sem voltak aztán másmilyenek.Mindezt, mivel akkor ,,pechemre" naplót vezettem tételesen, napi bontásban beírtam a naplómba. Egyik nap aztán édesapám megérezte a ruháimon a cigarettaszagot.Magához hívott. Elmagyarázta, hogy milyen káros hatása van a dohányzásnak az egészségre és megígértette velem, hogy többet ilyen ne tegyek. Sajnálom, hogy nem hallgattam akkor rá. Tovább cigiztem persze úgy, mint eddig, titokban. Azonban apukám később véletlenül rábukkant a naplómra, amelyik leesve kinyílt előtte. Ekkor már elég dühösen hívott magához és vészt jósló hangon vont felelősségre a szófogadatlanságomért és a cigarettázásért. Annyi pofont kaptam, amennyi cigarettát elszívtam a naplóm szerint. Édesapám akkori igazságát csak később értettem meg és részben a retorzió hatására és másrészt egy később, részben a dohányzás miatt bekövetkezett műtétem kapcsán kellett a dohányzásról leszoknom véglegesen. Drága jó apám, aki már az Égben vagy! Hálás vagyok Neked utólag is ezekért a pofonokért. Az egészségem szolgáltad ezekkel!