Visszatérni mindig jó,
lehet ház,, hegy, völgy, folyó,
csak akkor, ha szép emlék
fűz hozzá, nem élmény-fék.

Visszahív az iskolám.
Mindig gondot visel rám,
vagy én szólok jószívvel
róla - őszülő fejjel.

Mi lett ma a ricsajból?
Egyik öröméről szól,
másik búját regéli,
kudarcát is átéli.

Keveredik jelen s múlt,
amit akkor megtanult,
munka-szövetbe épült
sejt, mely forró vagy kihűlt.

Kisgyermekes huncutság,
gondtalan játékvilág,
kamaszos lódítások -
emlék-völgyben vallotok !...

Egyszer feltűnt a kastély,
melyben gróf lehettem én,
amikor megszülettem...
Tanyánk épp vele szemben.

Unokám bekukkantott:
eltűntek már a nyomok
véres háború után,
rajzaim fal oldalán.

Mesélj! - kérlelt a kicsi,
aki még ma sem hiszi,
mécses-lámpa fényénél
kelt életre száz regény.

Majd egy vers az ünnepen,
mint egy folt az ülepen:
a költője belesült,
amin anyja csak derült.

Nincs az erdő, nincs a rét,
csak az Ér görnyed hétrét,
elárasztva a partot,
horgászt, ki botot fogott.

Nekem emlék, neki új,
szavak áradata hull.
Víz medrébe visszatér,
otthon csak múltam kísér!