HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1847

Írás összesen: 46622

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen

Apa

Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: RangiferFeltöltés dátuma: 2013-06-30

A Telihold-öböl

Aznap este történt, amikor éjfél után a vihar elvitte a faház tetejét, mintegy figyelmeztetésként, mibe ártjuk magunkat. Tizenkét évesen, négyen a csereüdülési csoportból, lámpaoltás után az ágyunkon heverünk a Krakkó melletti kis bungaló-táborban. Négy energiával teli fiú, kiket az álom még messze kerül. A korunk béli lányok házikója pedig szomszédos a kísérő felnőttekével, s ők cerberusként őrködnek gyermeki tisztaságunkon. Pár évvel később ugyan, ha nem csal fakuló elmém, már más a helyzet, de ily korban még sokkal több izgalmas dolog létezik egy fiú számára a lányokon kívül is.

A késő estéket a Történetekkel ütjük el. Minden nap, mikor odakinn már sötét van és a gyakori szél vészhozón cibálja a gyengén felerősített könnyű tetőt, egyikőnk felváltva sorra kerül, hogy elmesélje életében, netalán egy rokonával megesett különös epizódot. Minél borzongatóbb, annál jobban megfelel a visszafojtott várakozásnak, amely ott lebeg a sötét árnyakba burkolózó kis szobában.

Ezen az estén lengyel barátom került sorra. Családfája gyökerein ásva felmenői között találhatunk íreket, magyarokat, egy birtokát vesztett franciát és az újvilágba még szénkazánnal hajtott hajón kiszakadt cseheket is, kik ott akkoriban a Five Pointon kezdték családi pályafutásukat. Ő egymagában megtestesíti a népek közösségét, vérében hordva a keveredés minden lendületét.

Felnőttként emlékszem vissza aznap esti elbeszélésére, ennélfogva aligha adhatom vissza szavai eredeti zöngéjét, varázslatos stílusát, mindazonáltal törekszem a mondanivaló tőlem telhető leghűségesebb felidézésére. Ennyi elég is belőlem, most átadom neki a szót.

Tavaly nyáron - kezdi - a szüleimmel Írországba utaztunk nyaralni. Magától értetődően velünk tartott bátyám, ki erős testfelépítése és sportos kedvtelései ellenére igen okoskodó természetű, s húgom is, ekkor még sokkal elviselhetőbb viselkedést mutatva. Apám ötlete volt a helyszín, a Telihold-öböl. Mióta eszemet bírom, soha nem pihentünk együtt olyan helyen, melyet szokványosnak mondanak és nem tartogat mindenféle kihívásokat, néha izgalmasakat, máskor bosszantóakat. Hol egy portugál világítótorony olyan szigeten, ahol rajtunk kívül hatan laktak, máskor egy félig elsüllyedt, homokpadon fennakadt roncs az albán partoknál, külön katonai engedéllyel, egy ízben pedig az a nagy barlangrendszer Skóciában, nyolc nap a föld alatt, világító kristályok és mélyben folyó patakokban élő vak halak között. Anyám derűs nyugalommal tűri mindezt. Remélem egyszer nem tör ki belőle az elfojtott lázadás és nem mészárolja le Apámat azzal a lándzsával, melyet amaz pár éve egy bezárt és elfelejtett londoni múzeum romos pincéjéből csempészett ki, s azóta is a falon lóg otthonunkban, a bejárat felett.

A Telihold-öböl a északi tengerre néz, a helyiek hívják így, mert minden teliholdkor megváltozik a dagály, a sötét víz elönti az ovális öböl kavicsos partját, az éjben csillogó hatalmas teliholdat hozva létre a falu lába előtt. Az öböl igazi nevét csak a kikötőmester ismeri, hivatalához kell néhanapján, már amikor nem a fogadóban kornyadozik a törzsasztalánál, elázva búsongva valamin, melyet még senki nem tudott megfejteni.

Apám ezúttal egy kastélyt bérelt ki falu szélén, egészen a part közelében. Ez tőle igen szokatlan, a korábbi ötlete, a léghajóval a dombok felett, sokkal inkább rá vallana. Ha jól sejtem, Anyám rángatta vissza a földre, mikor pár héttel korábban elmentek kettesben táncolni és Apám utána napokig kissé dúlt arccal járt-kelt.

A kastély eredeti tulajdonosai, egy régi nemesi család tagjai, már régen kihaltak. A birtok sok hányattatás után a helyi halász-szövetkezet vezetőjéhez került, aki hébe-korba magunkfajta eszement turistáknak adja bérbe. Mai szemmel, s látván a tengerentúl hatalmas épületeit, inkább neveznénk terjedelmes udvarháznak, de masszív, mohaszínezte kő alapja, repkénnyel futtatott vastag téglafalai, bévülre kerülvén pedig széles lépcsői, magas mennyezete, kisebb ökröket is befogadni képes nyitott kandallói és hatalmas ajtói-ablakai meggyőztek róla, kiérdemli a kastély titulust. A tessék-lássék felújítás ellenére terjengő ódon illatról, melyet Anyám a felnőtt egyedekre jellemző módon dohszagnak titulált, nem is beszélve. Apámat és bátyámat inkább a falon lógó kardok és egy különös csont-gyűjtemény kötötték le rögvest.

Az öreg házvezetőnő, első látásra a kelta időkből felejtették itt, s férjével együtt a birtokot gondozza, átadta a hatalmas kulcscsomót, ami súlyával azon nyomban lerántotta Apám karját. Eligazított minket, merre találjuk a biztosítékokat, és az olajlámpákat, mert a viharok gyakran megtépázzák a villamos vezetékeket, sötétbe borítva az egész környéket. Márpedig, ha nem téved és ő sohasem téved, akkor nemsokára jön a Nagy Vihar, ami csak szökőévenként egyszer fordul elő. Amikor rákérdeztünk a Nagy Viharra, mit is takar, száját vonallá alakítva elfordult, mint ahogy becsuknak egy kaput. A némelyest merev, de udvarias falubeliekkel ugyanígy jártunk, pedig más szóbeszédeket szívesen megosztottak velünk néhány ital legörgetése után. Még a kéttökű kocsmárosról is, aki egyszerre volt két nővel, bár ezt nem pontosan értettem és Anyám ekkor úgyis elcibált valahová.

A kúriához tartozott néhány tengeri jármű is. Egy motoros csónak, egy másik, kajüttel, még egy régi, foldozott, árboctartós halászdereglye is. Eme alkalmatosságok mind a tágas, víz szintjéig kagyló-borította, az idők során kőkeménnyé vált vastag gerendákból épült csónakházban garazsíroztak, az erős, veretes kapu mögött, mely az északi viharok legvadabb hullámait is megfogta, belül csendes vizeket vigyázva. Anyám valamiért első teendői között eldugta valahová a csónakház kapujának a kulcsát, csak az oldalsó bejáratét hagyta elérhető helyen, pedig bátyámmal már terveztük a nagy expedíciót a Köd-szigetre.

Az ott létünk nem volt eseménytelennek mondható, a helyi folklór sok izgalmas kalandot tartogatott, egy ízben a húgom is elveszett és hegyi terelőkutyákkal leltünk nyomára. Bátyámmal két alkalommal is kimehettünk halászni a helyiekkel, s ott volt a legjobb kapás, ahol én mutattam. Legalábbis ezt mondták. Apám nagyon finomra tudja megsütni a halat, csak a húgom finnyáskodott, hogy szálka van benne. Mégis, mi legyen egy halban, báli ruha?

Utolsó esténket töltöttük a kastélyban, amikor teljesült a jóslat és lecsapott a Nagy Vihar. Délelőtt hűvös, szeles, mindazonáltal derült ég nézett le ránk, estebédre viszont hatalmas felhők tornyosultak. A szél viharossá fokozódott, a falu lakói a kisebb csónakokat peremig besüllyesztették vagy partra vonszolták, a nagyobbakat erősen kikötötték az egy szem védettebb mólónál. Még így is több összetört. Mi behúzódtunk a vastag falak mögé, behajtottuk a spalettákat, ahogy a satrafa meghagyta és kártyázással múlattuk az időt. Kinn égzengés és a szakadó eső. Hamar elsötétedett a villanylámpa is, ahogy azt vártuk, így okunk támadt a hangulatos olajlámpákat meggyújtani. Szerencsére ezeket még ebéd után Anyámnak eszébe jutott feltölteni. Így a lobogó lángok és a kandalló hangulatos fényénél tovább kártyázhattunk.

Odakint a villámok már egymást érték, szinte folyamatos dörgéssel rezegtetve az ablaktáblákat. Nem is csoda, hogy nem hallottuk meg elsőre a döngetést. Anyám figyelt fel rá először, neki jó füle van a szokatlan hangokhoz, mintha valaki a főkaput ütné a kopogtatóval. Mindnyájan kimentünk az előcsarnokba, megnézni, ugyan ki jár erre ilyen ítéletidőben?

S lám, valóban, az ajtó előtt egy csuromvizes fiatal lány didergett. 18-19 éves lehetett, pamutingben, halásznadrágban, bakancsban, csapzottan. Háta mögött a tornyosuló hullámok permete már csaknem becsapott az ajtón is. Anyám azonnal behívta, s elszalasztotta Apámat, hozzon valami száraz ruhát. Nekem pokrócért kellett iszkolnom. Az átöltözött, pokrócba bújt fiatal teremtés egy pohár meleg tejjel, mert Apám grogját udvariasan visszautasította, a kandalló mellé telepedett, mi pedig köréje és faggatni próbáltuk, ki ő, hogy hívják és mi járatban erre, különösen ilyenkor?

Elmesélte, hogy itt élt régebben, s amikor a vihar elkapta, ösztönösen ide tartott. Kicsit furcsálltuk, mert úgy tudtuk, a kastély régóta lakatlan, mióta az a tragédia történt, de Apám úgy gondolta, valószínűleg egy korábbi ideiglenes lakó lehetett, mint mi, akit idén ismét erre vetett a sorsa. Bátyám a maga nevetséges módján persze igyekezett tenni a szépet, de Anyám látta, a lány mennyire kimerült, így megágyazott neki a földszinti szobában és minket is elrángatott lefeküdni. A lépcsőn felfelé menet a húgom, ki zsenge kora ellenére már fárasztóan pedáns tudott lenni, megjegyezte, milyen furcsa, hogy dacára a tűz mellett töltött fertályórának és a törölközőnek, vendégünk hajából még mindig erősen csöpögött a víz, amikor elköszönünk tőle, jó éjt kívánva.

Később bátyám megszomjazott és felkelvén lement inni a konyhába. Lámpát nem akart gyújtani, ne zavarjon fel senkit a motoszkálással, ezért átesett egy kisasztalon, leverve a rajta álló fémvázát, amaz végigpattogott a kövön. Ijedtében megkapaszkodott az első keze ügyébe eső tárgyban, ami történetesen egy állóóra volt, az pedig legott ráborult. A halk neszek felébresztettek engem is, így utánamentem megnézni, ránk omlik-e a kastély. Érdekes módon sem szüleink, sem húgom nem ébredt fel. Mi viszont, visszafelé tartva, már a lépcsőfordulón járva vendégünket pillantottuk meg, ahogy a hátsó bejárat felé lépdel. Saját ruhái voltak rajta, különös mód csontszárazon, pedig úgy emlékszünk, Anyánk azokat az alagsorba teregette ki, azzal, hogy majd holnap a reggeli szélben fognak rendesen megszáradni. Ezt már jól kitapasztalta.

Egyből utánaszaladtunk, a váza ismét repült, nem bántuk, az a dolga. Mire a hátsó ajtóhoz értünk, már ismét bezárva találtuk, így el kellett hoznunk az előcsarnokból a saját kulcsunkat. Alig tudtuk kinyitni ketten, a tomboló szél ellene feszült. Vajon egy ötven kilós gyenge lány miként birkózhatott meg vele? Arra jutottunk, valószínűleg akkor épp máshogy örvénylett a levegő.

Az ösvény, az ajtó másik oldaláról egyenesen a csónakházhoz vezetett. A kúria mögött emelkedő hegyoldal sziklái takarásában átvonszoltuk magunkat és berontva a csónakházba, a lányt kerestük, de sehol senkit nem láttunk. A csónakok csendben ringottak kikötve a sötétben, a bezárt és lelakatolt kaput kívülről ritmikusan döngették a hullámok. Más csapás nem vezetett tovább, csak a tenger felé mehetett vagy a falu irányába még, de ott láttuk volna az úton a villámok állandó fényénél. Nem jutottunk dűlőre, hová tűnhetett, mintha a föld nyelte volna el. Tanácstalanul visszatértünk a házba és lefeküdünk, mielőtt Anya felfedezi távollétünket és patáliát csap.

Másnap gyönyörű tiszta időre ébredtünk. Amikor szüleink a vendégünket keresték, elmeséltük nekik éjjeli kalandunkat, jóllehet szelídített változatban. Az összetört állóórát már korábban eldugtuk a pince egy sötét és pókhálós sarkába. A húgom persze kitalálta, hogy a kandalló felett lógó festmény esti látogatónkat ábrázolja, és most sokkal tisztább, élénkebb, mint korábban volt, s másmilyen pillantást is vet róla ránk. Elnéztük neki, elvégre csak a kilencedik évét töltötte az évben. Anyám azon lepődött meg inkább, hogy ruhái, melyek még előző este a lányon lötyögtek, saját nedves göncei helyett, szárazon és akkurátusan ott voltak a szekrényben, a helyükön, mintha sem ő, sem más hozzájuk sem ért volna.

Nem tudván mit tenni akkor, inkább összepakoltunk. A telefon ismét működött, így feltárcsáztuk a tulajdonost, elbeszélvén neki a történteket. Elég különösen reagált. Először képzelgésnek minősítette, majd rossz viccnek, de amikor szüleim egyöntetűen hitet tettek állításuk felett, akkor egyszerűen és kissé gorombán lerázott minket. Könnyen tehette, a bérleti díjat előre rendeznünk kellett.

Idő múltán az öregasszony is felbukkant, s kérdésünkre, kit ábrázol a festmény, csak annyit mondott, a tulajdonos lányát, aki a huszadik születésnapján úgy döntött, meglovagolja a vihart a legnagyobb bárkán, ami akkoriban a csónakházban volt. Egyedül ment ki és sosem tért vissza, de ennek már tizenkét éve. Hiába kérdeztük többet nem árult el, csak annyit vetett oda nekem, mikor faggattam, hogy halászöltözékben látták utoljára.

Távoztával kissé zavart csend támadt, húgom a festményt bámulta, bátyámmal mi egymást, szüleink pedig csendben elkezdték összeszedni és kihordani a holminkat, nemsokára várhattuk a tehertaxit, mely a vonathoz szállít. Kimentünk a ház elé, a vénasszony bezárta a kaput és egy kurta bólintással otthagyott minket, hátra sem nézve, sebesen szedve a lábát, mint akit kergetnek.

- Egyet nem értek - morfondírozott a bátyám -, hogyan volt képes abban a hatalmas szélben és zajban, amikor elektromosság híján a csengő sem működött, egy vastag kapun és két zárt ajtón keresztül elérni, hogy meghalljuk, ott áll kinn és bebocsátást kér?
- De hisz döngetett a nagy kopogtatóval, jó hangosan, majd szétment az ajtó, zengett a ház - mutatott rá Apám.
Mire bátyám csak kinyújtotta kezét és mutatóujja vonalát követve ránéztünk az ajtóra, melyen avítt fazettás ornamentika és cizellált öntöttvas kilincs díszelgett. Más semmi. Az égvilágon semmi.

Eddig tartott a történet, a barátom kissé csapongó előadásában. Azóta sok év telt el, s emlegette gyakorta, vissza fog térni oda egy nyáron, kivárva a nagy vihart, megfejti a Telihold-öböl kastélyának rejtélyét. De azóta sem jött hír felőle, megtette-e. Utánajárhat más is, jóllehet a falu nevét az idő kitörölte emlékezetemből, de aki útját Gerrys irányába veszi és a tengert elérve észak-keletnek fordul, mintha Northgoppe felé tartana, a parton haladva el sem tévesztheti.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3808
Időpont: 2014-01-03 11:17:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Gondoltam, beleolvasok, aztán itt ragadtam...
Egyszer-kétszer kirázott a hideg az olvasás közben. (Lehet, a szél miatt?)
Ha arra járok, feltétlenül megkeresem azt a helyet! :)

Gratulálok!

Gyömbér


Alkotó
Regisztrált:
2013-06-28
Összes értékelés:
90
Időpont: 2013-10-30 09:53:34

Köszönöm a kedves hozzászólásokat és dolgozom a következőn!
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5495
Időpont: 2013-06-30 18:02:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Rangifer !

Tetszett a történet.
Gördülékeny, olvasmányos és remekül megírtad:)
Várom a többi alkotásodat is, igaz csak verseket írok, de szeretek kalandozni és olvasgatni a prózákat is :)

Üdv. a Napvilágon ! :)

szeretettel: Zsu
Szenior tag
Zágonyi Mónika
Regisztrált:
2009-06-10
Összes értékelés:
1858
Időpont: 2013-06-30 14:11:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Fantasztikus és egyben lebilincselő a történeted :) Remélem, hozod a többi írásodat is, mert ezt igazan élmény volt olvasni... :)

Szeretem ezt a műfajt... Igaz, itt csak a verseim olvashatók, de vannak novelláim és regényem is van fantasy illetve tudományos fantasy műfajban... Szeretem a rejtélyes vagy annak tűnő történeteket ;) Már az írásod címe felkeltette az érdeklődésemet!

Örülök, hogy olvashattalak!

Szeretettel: barackvirág

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Esti séta című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vadvirág című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyszerű vers című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Kisteleki hajnal című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Mólón című alkotáshoz

Deák Éva alkotást töltött fel Muskátlis ablakok címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)