HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2013-07-24

Fekete vér? 3-5 fejezet

3. fejezet

Károly bácsi - ismerősei nevezték így amúgy Takács Károly volt a neve - 11 óra után kikapcsolta a televíziót, és elkezdett öltözni, szokásos lefekvés előtti sétájához készülődött. Elmúlt 82 éves, egyedül élt a lakásában, mióta kedvenc kutyája kimúlt. Ilyenkor a kutya mindig jelezte az egészségügyi kiruccanás szükségességét, és a tizenegy év alatt olyan megszokottá váltak ezek a séták, hogy már abba sem tudta volna hagyni. Háziorvosa szerint neki is használt a mindennapi séta. Utána az éjszaka maradék részét végig tudta aludni anélkül, hogy felébredne. Kutyája fél éve hagyta egyedül, utána még hosszú ideig hiányzott neki. Nem akart másik kutyát, mert úgy gondolta, nem tudná kellő képen gondozni, hiszen már saját ellátása is nehezére esett. Kilépett az ajtón, de abban a pillanatban, ahogy a kulcsot ráfordította, eszébe jutott, hogy a mobiltelefonját a nappali asztalán hagyta. Először még arra gondolt - úgy sem hív senki - de aztán eszébe jutott, amit fia mondott mikor megkapta a készüléket, "nem azért vettem neked, mert olyan sokan hívnának, hanem, ha bármikor segítségre van, szükséged legyen mivel telefonálni"
Ekkor látta utoljára, mert következő héten baleset érte, és mire a kórházba értek vele, belehalt a fejsérülésébe. Legközelebb már a halottasházban találkozott vele, amikor a rendőrség bevitte, azonosítása miatt. Azt a képet tejesen kitörölte magából, nem akart úgy tovább élni, hogy ez legyen utolsó emléke egyetlen fiáról.
Kizárta az ajtót, és visszament a mobilért. Mivel babonás volt az előszobában leült egy kis időre, csak azután indult el ismét. A népliget Kőbányai úti oldalán épült új épületek egyikében lakott, ezért előszeretettel sétált a ligetben.
Minden este eszébe jutott, hogy szaladgált körülötte, kutyája - Cézárnak hívta - zsemleszínű németjuhász kutya volt. Kölyök kora óta vele élt, sokat tanította, szófogadó társává sikerült nevelni, ezért is hiányzott annyira. Nagyobb biztonságban is érezte magát vele.
Katonás léptekkel haladt, hátulról nem mondta volna meg senki, hogy elmúlt nyolcvan éves. Ezt a járást katona korában szokta meg. 18 évesen állt be a seregbe, és rengeteg tanulással, nem kevés fegyelemmel elérte, hogy nyolc év alatt megkapta a főhadnagyi rangot. Ekkor már 1956-ot írtak, és ez az év nagy fordulatot jelentett életében. Amikor a forradalom kitört, minden hivatásos katonát szabadságra küldtek, - Őt is - és nem tudott mást tenni, hazaköltözött kunszentmártoni lakásába. Hosszan vívódott magában, hogy ha visszarendelik, és szembe állítják, a forradalmárokkal akkor mit csináljon. Eszébe nem jutott volna fegyvert fogni saját népére. Ezért egy hét múlva beadta a leszerelési kérelmét. Mint sejtette a leszerelő bizottság első kérdése az volt.
- Miért akar leszerelni.
Mindig egyenes ember volt, most sem jutott eszébe, hogy kitalált történetet adjon elő.
- Nem akarok a saját népemmel szembe kerülni - mondta.
-Tudja, hogy ez mivel jár? - kérdezte a bizottság elnöke.
Gyanította, hogy innen kezdve már túl sok jót nem várhat.
Leszerelték, és lefokozták honvéddé, az indoklás szerint azért, mert nem tartja szem előtt a haza védelmét.
Az akkori döntés nem esett jól neki, bármikor visszagondol erre az időre, megállapítja, hogy nem hozhatott más döntést, mert most valószínűleg nem tudna tükörbe nézni.
A rendszerváltozás után megkereste a belügyminisztérium, hogy rehabilitálják. Előléptetik őrnaggyá, és a nyugdíját is az őrnagyoknak járó szintre emelik.
Ennyi év után ez az ajánlat már nem érdekelte, ezért visszautasította a lehetőséget, kérte, hogy hagyják őt meg, úgy ahogy jelenleg él.
Régen történtek ezek a dolgok, de még több mint ötvenhat év után is szinte minden sétája alkalmával eszébe jutott.
Azt sem tudta soha megemészteni, hogy felesége, akivel több, mint negyven évet élt együtt, itt hagyta, igaz nem önszántából, és nem váratlanul. Már hosszú évek óta rákos volt, mikor feladta a küzdelmet, és magára hagyta. Ez a szó szoros értemében így történt, és ezért rövid ideig haragudott is rá, de belátta, hogy neki sem lett volna jó tovább nézni nap, mint nap a szenvedését.
Minden nap hiányzik neki.

Mai sétája ettől függetlenül jól kezdődött, már nem fújt a szél, a hőmérséklet is kellemes és nagyon tiszta volt a levegő. Mély lélegzeteket véve határozott léptekkel haladt a Planetárium felé. Ebben az órában általában nem találkozott senkivel. Ma érdekes módon nem volt egyedül a parkban. Egy fiatalember sietős léptekkel haladt el mellette. Ahogy utána nézett, még el is gondolkodott rajta, ilyen késői órán már hova kell ennyire sietni. Amit még nagyon megnézett, miért kell ennyire feketébe öltözni, és miért kopasz valaki ilyen hidegben. Mivel a "sétálótárs" hamar eltávolodott tőle tovább már nem is foglalkozott vele.

4. fejezet

A planetárium mögötti parkban két fiatalember ült egy pad karfáján. Ezt nem tehették volna bármelyik padon, mert összesen négy pad volt a parkban, de ezen kívül még egyen volt háttámla. Láthatólag vártak valakire, mert felváltva nézegettek a Kőbányai út felé. Ami innen elég távol volt. Ittak valamit egy zacskóban lévő üvegből, de ez nem vidította fel őket. Öltözékük egyforma volt, de látszott, hogy nem csövesek. Fekete nadrág, póló és bőrdzseki mellett, a lábukon szintén fekete katonai bakancs volt.
Nem telt el sok idő, megérkezett, akit vártak, Kőbányai út felől. Ő is felült a karfára, de nem telt el hosszú idő, összeszólalkoztak, ami hamarosan tettlegességig fajult. Látszott azonban, hogy nem komoly, csak valami haverok közötti nézeteltérés lehet.
Mind hárman elmúltak már húsz évesek, elvégeztették velük az egyetemet, vagy főiskolát. A nagyon "elfoglalt" vállalkozó szülők figyelme eddig terjedt. Vagyis a sikeres vizsgák után egyáltalán nem törődtek vele, hogy egész nap mivel töltik az időt. Arra gondoltak, a megterhelő egyetem után hagy szórakozzák ki magukat. Minden hónapban megfelelő mennyiségű zsebpénzt adtak - legalább is úgy gondolták - mert fogalmuk sem volt, hogy havonta mennyi pénzt költenek, és mire. Nem tűnt fel egyik családban sem, hogy öltözködésük elég egysíkú. Tetőtől talpig feketében, katonai bakancsban, fejük kopaszra nyírva. Gondolták, a fiatalok közt most ez a divat. Mivel saját vállalkozásuk minél jobb profitálásával voltak elfoglalva, az sem szúrt szemet, hogy szinte minden éjszaka az utcán kóborolnak. Volt úgy, hogy hetek teltek el és nem is találkoztak a gyerekeikkel. Álmukban sem gondolták, hogy isznak, kábítóznak.
Később érkező társuk zsebéből a dulakodás közben előkerült valami tabletta. Mind a hárman bevettek belőle, leöblítették a zacskóban lévő még megmaradt itallal. Sorba ültek a padon, és szó nélkül bámultak maguk elé.

5. fejezet

Már a népliget sarkán sétált Barna. Nem szokott ilyen hosszú gyalogláshoz ezért leült a közelben lévő padra, mert kezdett a lábszára fájni. Egyelőre nem akart tovább menni, felnézett az égre. Meglepődött, hogy mennyi csillagot lát, ez nem jellemző Pesten, mert általában akkora a szmog, hogy még tiszta időben sem látni a holdon és esetleg a sarkcsillagon kívül mást. Arra gondolt fokozza a látványt, és ellenzőként használta a kezét. A szeme alá tette. Úgy, mint az indián, csak kicsit lejjebb, leárnyékolva a közvilágítást. Felemelte fejét olyan szögbe, hogy a tenyere kizárja az utca fényeit. Csodálattal nézte az égboltot, ennyi csillagot akkor látott utoljára, amikor Szabolcsban volt, szülei ismerőseinél, hat éves korában kukoricatöréskor.
Nagyon szerette a vidéket. Sajnos azóta nem járt ott.
A nap folyamán a felnőttek letörték a család állttal művelt földön termelt kukoricát. Már sötét volt mire visszaértek a faluba a csövekkel. Ilyenkor a szomszédok összefogtak és a behozott kukoricacsövekről közösen húzták le a csuhét. Gyerekek számára ez nagyon jó szórakozás volt, mert ilyenkor nekik már nem volt munkájuk. A környékről az összes fiú, lány egy kupacba gyűlt, és nem kellett korán lefeküdni. Úgy gondolták, a szülők is jól szórakoznak, mert a fosztás közben, még énekeltek is. Nem telt el fél- egy óra, és akkora kupac csuhé gyűlt össze, hogy az összes gyerek egymás mellé rá tudott feküdni. A fosztás megvilágításához a felnőttek egyetlen fáklyát használtak, ami a csuhé halomig már nem világított el.
Barna ebben a társaságban még kicsinek számított. Félt is egy kicsit a sötétben, de úgy gondolta, ha mindig közel van egy nála nagyobbhoz, akkor nem lehet semmi baja. Főleg ha az a nagyobb egy tizenkét éves lány. Hozzábújt a csuhé tetején, és szinte érezte a szíve dobogását. Csodálattal nézték az égboltot. Szinte egymást érték a csillagok.
- Ott a Göncölszekér - mondta Piroska és kicsit szorosabban tartotta karjában Barnát, mintha édesanyja ölelte volna.
- Odanézzetek ott egy hullócsillag - kiáltott fel Borbála - kívánjatok gyorsan valamit.
Barna nem tétovázott és azt kívánta, soha ne kelljen, azt hallania "BÜDÖS CIGÁNY". Eddig egyszer már hallotta ezt a kijelentést, apját fenyegették meg ezzel a mondattal, de mivel Ő nem vett tudomást azokról, akik száját elhagyta ez a mondat, a nyomaték kedvéért jól meg is verték. Szerencséjére nem a közelében játszott - ez egy parkban történt, ahol a homokozó mellett hinta is volt. Úgy megijedt, hogy egy darabig ki, sem mert jönni a homokozóból. Nem számolta meg Barna, de legalább hatan vagy heten lehettek. Nem járt még iskolába, de már öt évesen is el tudott számolni tízig, ezért meg tudta becsülni.
Apja közelében többen is álltak, de senki nem szólt bele. Inkább elhúzódtak, és elfordultak az eseményektől.
Nem mondta el, hogy mit kívánt, főleg azt nem, hogy miért. Ezen kívül azt is megfogadta magában, hogy mindig úgy fog élni, ahogy édesanyja nevelte.
Már kicsi kora óta esténként egy könyvet olvasott neki lefekvés előtt, - Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig - amit ugyan korának megfelelő szinten tudott csak felfogni, de egy mondat folyamatosan ott motoszkált a fejében, főleg ahogy édesanyja kiejtette a szavakat - Légy jó, légy jó mindhalálig, fiam.
Beúszott egy felhő a csillagok elé, amik amúgy is kisebb számban voltak láthatók a Pesti égbolton, mint annak idején Szabolcsban. Indulni kéne tovább - gondolta, de valahogy most olyan jól érezte magát itt, és mintha valami azt súgta volna, hogy ne menjen tovább. Elhessegette a negatív gondolatokat, mert a pozitív gondolkodás pozitív életet hoz.
Felállt a padról és körül nézett, nem látott egy teremtett lelket sem az utakon. Autók is csak pár perces közönként követték egymást. A taxik között időnként előfordult egy- két magán autó is. Csodálkozott is, mert nem gondolta volna, hogy tizenegy óra után így megszűnik a forgalom, igaz ritkán marad ki ilyen sokáig. Sétáló léptekkel - mivel nem sietett sehová - elindult a buszpályaudvaron keresztül, a Planetárium felé. A park elég sötétnek tűnt, de ezen az úton nem most jár először.
Ilyen későn, viszont csak most. Ahogy beljebb ért a parkba, az erős utcai fények egyre távolabb kerültek tőle. A liget útjait magas oszlopok tetején lévő egy-egy fényforrás világította meg, már, amelyikben még működött az izzó. Előfordultak olyan helyek ahol egy világított utána kettő nem. Ezeken a szakaszokon már alig látott valamit. A Planetárium mögött, már teljes volt a sötétség, csak onnan tudta merre kell menni, hogy a járda aszfaltja világosabb csíkként jelent meg a fekete füves területek között. Ahol a fák sűrűbben álltak, ott már fekete volt minden.
Vajon Gábor, hogy szórakozik - jutott eszébe barátja - vagy a többség szórakozik vele? Ez benne volt a pakliban, mert ismerte annyira. Képes úgy leinni magát rövid idő alatt, hogy már semmi nem érdekelte, és ilyenkor beszólt még a főnöknek is. Ezért szerette volna, ha ott hagyja a társaságot, de azt is tudta, az ingyen italnak olyan vonzereje van Gábor számára, hogy még a legjobb barátjára sem hallgatott volna. Ettől a traumától nem tudta megkímélni bár, hogy szerette volna.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2013-12-30 19:48:49

Kedves Kata
Köszönöm, hogy komolyan veszed a hozzászólásokat. Ez nekem nagyon sokat jelent.
Üdv: FJ.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2013-12-29 18:30:12

Kedves János!
Engem is érdekel a történet, ezért tovább is olvasom. Nem fogom dicsérni, inkább arra figyelek, mire kell neked is gondolni, amikor majd végigolvasod az anyagod. Mert igaz, amit Andrea megjegyzett, hogy általában ahányszor elolvassuk a saját anyagunkat is, annyiszor javítunk rajta.
Nos, én javaslom, hogy feltétlenül futtassad át a nyelvhelyesség-ellenőrzésen. Én az előkészületeket Word-ban szoktam kidolgozni. Nálad is találtam apró igazítanivalókat. Több helyen vagy hiányzik egy pont a mondat végéről, vagy máshol nem jó helyen van. Ezt mind jelezni fogja, s az összetett szavakra kell jobban figyelned. Mindez figyelem felhívás, legjobb indulattal írtam le.
A történet nekem azért is érdekes, mert valóban az életből vetted.
Üdvözlettel: Kata
Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2013-09-02 13:41:10

Kedves Ida
Köszönöm a kritikát, és igazad van, hogy ez a rész majdnem mentes a párbeszédtől.
Remélem nem hagyod abba, mert csak akkor van értelme az írásnak, ha olvassák.
Részben ezért nyergeltem át a festésről, az írásra, mert ezt könnyebb közzétenni.
Elég sokan olvasták már az eddig feltett részeket, de kevés visszajelzést kaptam, pedig nagy szükségem lenne rá.
Még egyszer köszönöm, üdv: F.J.
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5169
Időpont: 2013-09-02 09:13:18

Kedves János!

Látod, itt már nálad is alig van párbeszéd. Valójában, így is van ez rendjén, hiszen kellenek a leírások is, anélkül éppen úgy egyoldalú lenne, mint párbeszédek nélkül.
Karcsi bácsi története egészen meghatott, s tartok tőle, hogy valami történni fog az öreggel, vagy csak a telefon fog jól jönni, amiért visszament? Na majd kiderül, ha folytatom.
Ez egy ízig-vérig mai történet, benne jól megfestett kor- vagy inkább kórkép. Szóval, felkeltette az érdeklődésemet, s folytatni fogom ahogy időm engedi.
Üdv. Ida
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7599
Időpont: 2013-08-21 13:24:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
A "fejezetek" hossza nem indokolná, hogy "fejezeteknek" nevezzük. De, hát, hogy mit, minek nevezünk, az nem jelent semmit. Nem attól jó, vagy rossz. Ez jó, nekem tetszik. Igazi internetes regény, internetre méretezett fejezetekkel. Ez a jövő. Vagy már a jelen? Üdv: én
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
837
Időpont: 2013-08-05 12:57:14

Olvastam, később a folytatásokat is olvasni fogom. Kíváncsi leszek, mivé kerekedik a történet, mert amit eddig írtál, az tetszik. Néhány szóismétlés van benne, de szerintem a tökéletes próza talán nem is létezik: az ember annyiszor érez késztetést a javítására, ahányszor elolvassa újra...
Jó ez, figyelemmel követem a folytatásokat is!
A 4. fejezet egy remekül láttatott társadalomkritika.

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)