HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1916

Írás összesen: 51260

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2021-03-02 19:59:26

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: Cece S.T.Feltöltés dátuma: 2013-08-01

Az utolsó tavasz

A napsugarak félhomályt keltettek a teremben, és finoman csiklandoztak, mikor a bőrömön éreztem őket. Felbecsülhetetlen érzés volt a madarak reggeli csicsergésére felkelni. Zene volt füleimnek. Óvatosan felültem, és megdörzsöltem a szemeimet, hogy nem-e álmodok. Sajnos nem. Ez a színtiszta valóság volt. Egy fehér szobában élek már hónapok óta, távol az igazi otthonomtól. Akárcsak egy kalitkába zárt madár, aki már ki szeretne törni, és élvezni a meleg időt, kora tavasszal. Kint akarok lenni a szabadban, és élvezni a jó időt, hallgatni a természetet, a csöndet, érezni a ritkán hulló esőt, és a friss virágok illatát belélegezni. Ez lenne számomra a legjobb gyógymód, de az orvosok úgy gondolják, hogy a hosszas, gyógyszerekkel teli kezelés a megoldás. Senki sem akarja elhinni, hogy én ezt már nem akarom tovább csinálni. Eddig kitartó voltam, de most, úgy érzem itt a vége. Eddig csak anyu, apu és a nővérem, Sarah miatt voltam kitartó és viseltem el, ezt az egész "csodák léteznek, te pedig meg fogsz gyógyulni" témájú mondatokat.
A szobát, a napsugarak fénye töltötte be, jelezve, hogy a nap már fent fénylik az égen, reggel van. Lassan próbálgattam lábra állni. A talpam érintkezett a jéghideg padlóval, majd beleléptem a papucsomba. Odabicegtem az ablakhoz. Szó szerint odabicegtem, mert már alig tudtam a saját lábamon megtámaszkodni. Ez a betegség teljesen legyengített, és az ágyhoz kötött. Már lassan alig tudtam, hogy milyen is, amikor szaladok, és a szél belekap a hajamba, ami végül összegubancolódik, és anyunak kell kifésülnie. Sajnos, én ezt többé már nem érezhetem. Nem csak, hogy a futás örömét, de már fésűre sincs szükségem. Hosszú, dús barna hullámos hajam, mára már csak rövid, egyenes, vékonyszálú kifakult hajtömeg. A betegségem egyik fázisa volt a hajhullás, amit más lányok biztos egy rémálomnak élnének meg, én viszont örülök, hogy a csontjaim még a helyükön vannak. Remélem így is maradnak, még egy ideig...
Óvatosan az ablakhoz álltam és bámultam a tájat. Gyönyörű látványt nyújtott, a 3. emeleti kilátás a fákra, a gallyakon fészkelő madarakra, és a kórházi parkra. A parkban lévő játszótéren gyerekek játszottak, örültek a jó időnek. A padokon pár idős néni ült, akik morzsát szórtak a földre, amiket a galambok lelkesen csipegettek. Szerelmespárok kéz a kézben sétálgattak a járdán. Hogy is mondják? A tavasz, a szerelem hírnöke. Ami nekem már nem adódhat meg. De nem ez zavar a leginkább. Mit nem adnék, hogy visszakapjak legalább egy napot, órát, percet, másodpercet, amit a barátaimmal töltöttem a plázában, a parkban, a városban, vagy nálunk a szobámban. Hogy visszamehessek az időbe, és újra az, az élettel teli, vidám lány lehessek, mint amilyen voltam. Aki benne volt mindenben és csak úgy falta az életet. Mindent ki szerettem volna próbálni. Nem féltem semmitől. De most, hogy bármely nap egy más világba léphetek be, kiráz a hideg. Egyszerűen úgy érzem, először az életemben félek valamitől igazán. Nem rettegtem a hullámvasúttól, az óriáskerekektől, gyermekkoromban nem féltem a bohócoktól, se a horror filmektől, amiktől másokat rémálmok gyötörnek, és nem mernek sötétben lenni. De most, igenis be voltam rezelve. Elképzelésem sem volt arról, hogy mi lehet odaát. Mikor még nem volt életveszélyes az állapotom, és még a saját ágyamban feküdtem, utánanéztem ezeknek a dolgoknak a laptopomon. Valakik azt hiszik, hogy kétfajta túlvilág létezik. A mennyország, ahova azok kerülnek, akik mindig hűségesek, kedvesek, jószívűek voltak más emberekkel, és nem csináltak semmi rosszat. És a pokol. Talán, ez lenne számomra a megfelelő hely. Annyi dolgot tettem már, amire nem vagyok büszke, de nem vagyok feltaláló, így nem tudok időgépet építeni, ami visszavinne az időbe, és megváltoztathatnám vele a tetteimet. A barátaimmal együtt, az "Egyszer élünk" mottót követtük, és bele mentünk minden dologba, bármilyen veszélyes is volt. Kezdhetném a hajnalokig tartó bulikkal, és folytathatnám a másnap reggel egyértelműen bekövetkező másnapossággal. Tizenéves voltam, aki habzsolta az életet. Most, csak egy tizennyolc éves beteg lány vagyok, aki hamarosan, már nem fog érezni semmit. Legalábbis, a Földön már nem. Ki tudja? Talán újjá születek valamilyen állatként. Vagy növényként. Talán, más emberként. Hamarosan úgy is kiderül. - Rose, mit csinálsz te ott? Az ágyban kéne pihenned. - hallottam meg egy vékony női hangot, viszont erőm már alig volt, hogy megforduljak. Száz közül is megismerném a hangját. - Anya, nem köthettek ágyhoz. - mondtam, majd lassan megfordultam, és az ablakpárkányra kellett, hogy támaszkodjak, hogy tartsam magam. - Majd én. Gyere. - mondta anya, majd a karomat a vállára emelte. Így kísért vissza az ágyba, ahol betakargatott. Erről azok az idők jutottak eszembe, mikor kislányként elaludtam a tévét bámulva, és anyunak, vagy apunak kellett az ágyba cipelnie, majd betakarnia. - Kérsz teát? Vagy esetleg szendvicset? - kérdezte kedvesen, de csak megráztam a fejemet. Nem voltam se éhes, se szomjas. - Anyu, nem mehetnénk ki kicsit a friss levegőre? - néztem rá kérlelően, de úgy vélem, állta a pillantásomat. - Nem, kincsem. Pihenésre van szükséged, tudod, hogy mit mondanak az orvosok...
- Teszek arra, hogy mit mondanak. -duzzogtam, és a karomat összefonva fordultam el anyától.
- A régi Rose kezd visszatérni, és ez nem tetszik. - sóhajtott, majd elkezdett keresgélni valamit a táskájában. - Apád is benéz délután, Sarah-val együtt. - mosolygott, és egy szelet csokit tartott felém, amit most talált meg.
- Az jó. - mosolyogtam. - Viszont nem kérek enni. - toltam el magamtól az édességet.
- Rose, enned kell ahhoz, hogy meggyógyulj. - nézett rám kérlelően.
- Anya, nem mindegy? Rajtam nem segít semmit... - néztem másfelé.
- Ne mond ezt. Igenis fel fogsz épülni, és a dolgok rendbe jönnek. - mondta, majd megint felém tartotta a csokoládét, amit egy nagy sóhaj után elfogadtam. Nagy nehezen kibontottam a papírt, majd beleharaptam. Már nagyon rég ettem édességet. Nem is emlékeztem az ízére. Anya felállt és az ablakhoz ment, hogy behúzza a sötétítőt, mert a nap fénye felénk ragyogott. - Ne! - szóltam rá finoman. - Élvezni szeretném a fényt. - mosolyogtam rá, majd visszaült mellém, és beszélgettünk.

***



Mikor anya elment, hirtelen olyan üres lett a szoba. Csak feküdtem a hátamon és a plafont bámultam. Fehér. Az, az egész hely olyan egyhangú. Még egy ilyen helyet is feldobna, ha a tavasz színeibe öltöztetnénk. Lehetne pár virágot helyezni a szobákba, és nem csak szürke-fehér árnyalatokkal kéne borítani a szobákat. Lehetnének lila árnyalatú, vagy valami meleg színű szobák is. Ahol az emberek nem érzik magukat lehangolva, ha belépnek. Pláne, ha itt élnek. - Kopp-kopp bejövök! - hallottam meg egy kicsit mélyebb lány hangot. De mikor az illető belépett, valami teljesen eltakarta a fejét. Egy csokor virág. - Sarah, te vagy? - kérdeztem és csak néztem, ahogyan ügyetlenül elhelyezi a csokor virágot az éjjeliszekrényemen lévő üres vázába. - Mire véljem ezt a fogadtatást? - mosolyogtam.
- Mert a húgom vagy, és szeretlek. - mondta, majd megölelt. - Apa is mindjárt jön, csak elküldtem vízért a virágoknak. Tudom, hogy mennyire szereted a tavaszt, szóval gondoltam kicsit feldobom a hangulatot ezekkel a szebbnél szebb színes virágokkal.
- Jól tetted, már kezdtem unni a fehér falak egyhangúságát. És honnan tudtad, hogy a nárcisz a kedvencem? - kérdeztem érdeklődve.
- Tudod, néha figyelek rád... és az nagyon ritkán van, szóval megkérdeztem anyát. - mondta, mire felnevettem, és ekkor nyílt ki ismét az ajtó.
- Mi a nevetés témája? - kérdezte apa, egy pohár vizet tartva a kezében. Megválaszolatlan kérdés ellenére bejött a szobába, átöntötte a vizet a vázába, majd szorosan megához ölelt. - Hiányoztál. -mondtam.
- Te is, hercegnőm.
- Apa, nem vagyok már kislány. - nyavalyogtam, habár legbelül, mélyen legszívesebben az lettem volna.
- Nekem akkor is örökre a kislányom maradsz. - mosolygott és ő is leült mellém, az ellenkező oldalra, mint Sarah.

***



Sokáig beszélgettünk, és nagyon sokat nevettem. Apa és a nővérem a család, fő móka mesterei, szóval folyton meg tudják nevettetni az embert. Anya viszont nem ennyire vicces természetű. Ő inkább az, aki fűtől-fától megvéd. Ami nem is lenne baj, ha nem vinné néha túlzásba. Jó, érthető. Azoktól a kialvatlan éjszakáktól szívesen megkímélném, amiket miattam töltött ébren, azt várva, hogy majd a tizenéves lánya betoppanjon az ajtón élve, és egészségesen. De, mint említettem, már nem tudok visszamenni az időben. Most itt vagyok, és most kell élnem. Addig, ameddig még bírok.
Az ágyamon feküdtem, és, mint mindig a plafont bámultam. Hajnal lehetett, mert ismert dallamokra lettem figyelmes. A madarak énekére. Azt kell, hogy mondjam, ez a legszebb dal, amit valaha hallottam. Nincs feltupírozva, nincs megszabva miként és, hogy hogyan hangsúlyozzák, nincs kotta előttük, mégis gyönyörű hangok jönnek ki a torkukból. Unatkozásom közepette, egy kockázatos ötlet ugrott be a fejembe, és nem hagyott aludni, egészen addig, amíg meg nem valósítom. Szóval, úgy döntöttem, hogy nem érdekel semmi, végrehajtom. Felálltam az ágyról, belebújtam a papucsomba, majd az ágyam mellett lévő mankóba kapaszkodtam. Lassan, már alig tudok a talpamon maradni. Nem mintha a karjaim meg tudnának tartani, de ez nagyobb erőt ad, mintha minden nélkül sétálnék le a kórház parkjába.
Már a folyosó végénél voltam, amikor megláttam egy nővért. Ekkor elkezdtem nyomkodni a lift gombjait, hogy minél gyorsabban nyisson ajtót, habár tudtam, hogy ez nem így működik. Szerencsémre kinyílt, én meg beléptem az üres kis helyre. Becsukódott, majd megkönnyebbülésül fújtam ki a levegőt, és dőltem hátra a falnak. A lift hamarosan megérkezett a kiürült földszintre. Csak idős nénik, és bácsik ültek a fogadó teremben, és a recepciós bóbiskolt a pultnál. Végigmentem a termen, majd kiléptem az ajtón a szabadba. Azt hiszem, akkor voltam utoljára kint, amikor be kellett hozni ide.
A parkba igyekeztem, már amennyire tudtam. Odaértem, és elcsodálkoztam a lélegzetelállító tájon, a rügyező fákon, az illatozó virágokon. Majd az utcára néztem. A kocsik csak úgy suhantak el egymás mellett. Valamelyik meg sem állt a zebránál, sem a pirosnál, pedig ezekből mennyi baleset születhet.
Egy közelben lévő padhoz mentem, ahol leültem, a mankót pedig elfektettem a fűbe. Csak ültem, és csodáltam a körülöttem zajló életet. Olyan, mintha kivonnád magad a világból, de az élet attól még folyamatosan zajlik körülötted. Az emberek jönnek-mennek, a virágok illatoznak, a fák rügyeznek, a madarak énekelnek. Én pedig csak egy padon ülök, és bámulom ezeket.
Egy ideje már ülhettem ott, mivel a nap már lassan felkelt, és a kórházban dolgozó orvosok is most érkeztek meg a drága autójukkal. Úgy döntöttem, hogy ideje lesz visszamennem, nehogy a nővér, aki az ágyneműt szokta cserélni szívrohamot kapjon, mert eltűnt a beteg. Fel is akartam állni, de a lábaim nem így döntöttek. Egyszerűen nem tudtam felállni. Szerencse, hogy a mankók nem voltak annyira messze, így lehajoltam és felemeltem őket. Kezdtem felállni, és lépkedni. Körülbelül hármat, ha léphettem, de kezdtem gyengülni. Émelyegtem, és homályosan kezdtem el látni, nehezebben kapkodtam a levegőt, majd mikor fel akartam menni a lépcsőn, a maradék erő is elhagyta a testemet, és a mankót eldőltve zuhantam a kemény betonra. Már csak félszemmel annyit láttam, hogy mentősök futnak felém, és feltesznek egy hordágyra. Aztán hatalmas sötétség.

***



Az orvosok azt mondták, már csak pár órám van hátra. Május 30.-át írtunk. A tavasz utolsó napja. Még hétágra sütött a nap, a madarak dalolásztak. 3 hónapja történt, az a bizonyos baleset, minek következtében eltört a bal karom, és pár helyen a bordám is. Ezzel megsürgettem, a már így is kevés időmet, amit igénybe tudok venni a Földön. Anya, apa és Sarah az ágyam köré gyűltek, és éppen azt figyelték, ahogyan csendesen haldoklom. A bőröm olyan sápadt volt, mintha már élőhalott lennék. A szemeimet alig tudtam nyitva tartani. A szoba forgott velem, és rémesen fájtak a végtagjaim. Viszont én még most sem bántam meg, hogy aznap kimentem a parkba. Jó volt érezni, hogy van élet a négy falon túl is, és nem csak ez a bezártság. A napsütés, a virágok illata, a madarak. Talán ez a három dolog fog leginkább hiányozni, a családom mellett. - Anya... - suttogtam halkan, majd elköhögtem magamat, már szinte fuldokoltam.
- Mond, kincsem. - fogta meg a kezemet.
- Vigyetek le a parkba. - suttogtam, a rekedtes hangommal, majd láttam, hogy mindegyik családtagom furcsállva néz rám. - Kérlek. Ez az utolsó tavasz, amit kint akarok tölteni. - húztam mosolyra a számat. - Az állapotomon már nem fog változtatni, kérlek. - kérleltem őket, majd apáék összenéztek. - Rendben. Gyere, hercegnő. - mondta apu, majd felemelt a karjába, mint kislánykoromban. Mondjuk a súlyom, most talán még könnyebb is volt. Levittek a parkba, és lefeküdtünk a fűbe. Az egész család. A napsugarak finoman perzselték a bőrömet, és olyan ellazító volt a már sokszor említett dallam. Lassan csukódtak le a szemeim, de még annyi időre megerőltettem magamat, hogy szétnézzek. Láttam a vidám gyerekeket a játszótéren, a virágokat, a fákat, az idős néniket, akik a galambokat etetik, és anyát, apát, meg a nővéremet. Hirtelen lecsukódtak a szemeim, és nem éreztem mást, csak a békességet, és megnyugvást. Súlytalannak és gondtalannak éreztem magamat. A lelkem elvált a testemtől, és valahova egészen máshova kerültem. Ahol már nem szenvedtem, egészséges voltam. Újra a két lábamon álltam mankók nélkül, és megéreztem a vállamon a barna, hullámos hajamat. Eredeti alakomat is visszanyertem. Nem értettem mi történt. Nem is akartam. Annyiról tudtam, hogy ez volt életem legszebb évszaka. Az utolsó tavasz.

Életem legelső novellája.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3808
Időpont: 2013-12-29 22:30:44

A kis hölgy nem igényli a kommunikációt.
:)
Alkotó
Rudy
Regisztrált:
2011-07-13
Összes értékelés:
501
Időpont: 2013-08-05 13:36:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Cintia!
Csatlakozom az előttem szólókhoz! Érdekesen szépen és legfőképp tartalmasan írsz!
Valóban jó lesz ha sokat olvasol majd! Az mind segít a továbbfejlődésben!
És érdemes minden tanácsot meghallgatni, és meggondolni, mi az amiben gyarapodást lelhetsz és meg kell fogadni. (Hasznos az is ha mindennek utánanézel utána!)
Azért mindig ügyelj ara, hogy bizonyos szófordulatok, bizonyos megfogalmazásokban őrizd meg mindazt ami "egyéni-egyedi, és csak te vagy"! persze a nyelvhelyesség bizonyos határain belül, de érdemben ragaszkodva a "költői-írói szabadsághoz is!!!
Gratulálok az írásodhoz! Üdv. Rudy
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2579
Időpont: 2013-08-04 07:45:46

"hogy majd a tizenéves lánya betoppanjon az ajtón élve, és egészségesen." "Élve" után a vessző nagyon hiányzik.
"egy kockázatos ötlet ugrott be a fejembe," ...ötletem támadt.
"Május 30.-át írtunk. A tavasz utolsó napja." A nyári napéjegyenlőség, június 21 a tavasz utolsó napja.
"Ez az utolsó tavasz, amit kint akarok tölteni." De ugye, nem az egészet?

Jó lesz ez, csak csináld!

Gratulálok. a
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2579
Időpont: 2013-08-04 07:45:34

"nem-e álmodok." Nem álmodok-e...
"gyógyszerekkel teli kezelés" Gyógyszeres kezelés...
"újra az, az élettel teli, vidám lány lehessek, mint amilyen voltam." ...mint AKI voltam... Vagy újra OLYAN élettel teli...
"újjá születek" Egy szó.

"- Rose, mit csinálsz te ott?" Új sort kellett volna kezdened.
"- Ne mond ezt." mondd
"- Mire véljem ezt a fogadtatást? - mosolyogtam." Nem ő fogad Téged, hanem te, őt. Ezért a te szádból nem hangzik korrekten.
"- Hiányoztál. -mondtam." Új sort javaslok, s szóközt a gondolatjel és a "mondtam" közé.
"Azoktól a kialvatlan éjszakáktól szívesen megkímélném," Az ÁTALVATLAN éjszakáktól. (Az anya lett tőlük kialvatlan.)

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3808
Időpont: 2013-08-04 02:36:58

Szia!

Van egy olyan érzésem, hogy bár ez az első, de nem ez lesz az életed utolsó novellája. találtam benne javítani való részeket, de egyik sem helyesírási hiba. Most már elég késő van ahhoz, hogy bővebben kifejtsem neked, és inkább nem is teszem, mert fáradt vagyok. Én is azt tanácsolom, hogy írj, gyakorolj, de leginkább olvass sokat és sokfélét! Novellád témája elég komoly a korodhoz képest. Azt viszont látom, felismerted, hogy ezzel elég nagy hatást lehet kelteni az érettebb felnőttekben.
:)
Jó ha az ember tudja, mit akar, és van egy egészséges szintű önbizalma is. Sok sikert kívánok neked ehhez a szép és egyáltalán nem könnyű szakmához. Fogok még olvasni tőled.

Üdvözlettel: Artúr
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
6110
Időpont: 2013-08-03 20:45:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Remélem, nem csak én fogok idetalálni hozzád:)
Szeretettel: Zsu
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
6110
Időpont: 2013-08-02 18:13:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Cinti !

ahhoz képest, hogy életed első novellája, és még csak 14 éves vagy, én nagyszerűnek találom és csak biztatni tudlak, írj még nagyon sokat :)
Igaz, mi ismerjük egymást személyesen is, de ez semmit nem von le értékéből:)
Nagyon tetszett !

Üdvözöllek a Napvilágon :)

Szeretettel: Zsu

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) A táncoló című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) dicsőítő ének című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A táncoló című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mezőaranytáncolt ébredés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A táncoló című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) dicsőítő ének című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Jégbontó havában napozás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Gyökerek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Gyökerek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Töredék című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Töredék című alkotáshoz

gleam alkotást töltött fel Töredék címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Csussz, a kígyó című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Csussz, a kígyó című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Alkonyat című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Haldokló diktátor végszava címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A rozsdafarkú című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Gyökerek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Isten véletek című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A táncoló című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Jégbontó havában napozás című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A végzet forrása című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Tavaszi viharok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Kirándulás 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Naponta ijesztget című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) dicsőítő ének című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) dicsőítő ének című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A hízelgő Huba és a gőgös Gazsi páva című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz

Leslie alkotást töltött fel Nőnap címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Minden sejtésemben című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Tavaszi tünetek - A nagy kisfiú - 02. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Csendekbe ír a végtelen című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Tavaszi tünetek - A nagy kisfiú - 01. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel Tavaszi tünetek - A nagy kisfiú - 02. címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)