Hanyatt dőltem ágyadon, midőn utánam eredtél,
Fényt láttam a szárnyadon, ahogy fölibém lebegtél.
Szellemtested volt csupán, színes, édes képzet,
Talán nem is létezett, de benne volt az élet.

Lejjebb jöttél hirtelen, a szemed izzó láva,
Csak néztelek epekedve, bősz csodára várva.
Majd testembe vegyültél, s jött az érzet mélyről,
Megborzongtam, kifeszültem, üvöltve a kéjtől.

A lényed már én voltam, s zuhantunk a mélybe,
Szélviharként repültünk a csillagfényes éjbe.
Üvöltöttem örömömben, s vitt az erő messze,
Édes ördög, angyali lény, hosszú még az este!

Belém vegyült asztráltested, gyönyör, ami izzik,
A hiányod rút szívemben, azóta csak hízik.
Igaz voltál, vagy csak álom, mi volt ez szép dolog?
Fogalmam se lehet róla, de jobban estél, mint a drog!