HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2013-08-24

Fekete vér? 25.fejezet

25. fejezet

A kórház kapuján kilépve, csak az járt az Károly bácsi fejében, hogy most hogyan tovább. Eddig annak örült volna, ha minél előbb felébred, most, hogy ez megtörtént, remegni kezdett a gyomra. Amit eddig tett olyan egyértelműnek tűnt, de most minden kétségessé vált. Úgy érezte magát, mint egy gyerek, aki valami rosszat csinált, és most be kellene vallani. Tudta, hogy előbb utóbb, de inkább előbb szembe kell nézni Barnával. Pedig tegnap még nagyon várta.
Gyalog ment hazafelé a népligeten keresztül. A planetárium mögött ismét leült a megszokott padra. Már csak ennek volt háttámlája. Hátra dőlt felnézett az égre. A késő délutáni nap már nem látszott az épületektől, de az ég szép kék volt. Egy-két fehér felhőfoszlány szakította meg. Február elejéhez képest kellemes volt az idő. Amíg ezen elgondolkodott, kicsit megnyugodott. Ebben a pillanatban, eszébe jutott, megígérte Melindának, hogy értesíti, ha Barna állapota változik.
Benyúlt a zsebébe a telefonjáért, felhívta Melindát.
- Károly bácsi, - szólt bele a készülékbe Melinda - segíthetek valamiben, azért hívtál?
- Szervusz, Melinda - kezdte Károly bácsi a jó hírt - Barna felébredt.
- Ez igaz? Már nagyon vártam. Mikor menjek be hozzá?
- Ha engem kérdezel, - mondta Károly bácsi bánatos hangon, ami rögtön feltűnt Melindának - holnap délelőtt.
- Nem örülsz? - kérdezte Melinda - olyan bánatos a hangod. Hol vagy most?
- De, nagyon örülök..... A Planetárium mögött ülök egy padon.... De nagyon félek.
- Mitől?
- Mit szól barna, ha találkozunk?
- Még nem beszéltél vele?
- Nem.
- De holnap bemész hozzá? - kérdezte Melinda - beszélned kell vele. Mindent neked köszönhet. Ezt meg kell tudnia.
- Igen bemegyek.
- Én olyan tizenegy óra körű érek csak be, addig felkészítenéd Barnát, nem akarok csak úgy rátörni.
- Persze, mit mondjak neki?
- Holnap, amikor ott leszek a kórházban, megcsörgetem a telefonodat. Arról tudni fogod, hogy már az ajtóban vagyok. Annyit mondj Barnának, hogy egy könyvtári ismerőse szeretné meglátogatni. Utána szólj ki az ajtón, ha bejöhetek.
- Ezt fogom csinálni. Neked biztos jobban fog örülni, mint nekem.
- Neked is örülni fog, majd Én elmagyarázom neki, hogy mennyit köszönhet neked.
- Előre is köszönöm, de attól még félek a holnapi naptól. Most haza megyek és kipihenem magam. Olyan fáradt vagyok, mint aki két hónapja nem aludt.
- Akkor holnap találkozunk - búcsúzott Melinda, és bontotta a vonalat.
Még egy darabig üldögélt Károly bácsi a padon, de ahogy kezdett szürkülni, közeledett az este, úgy lett egyre hűvösebb a levegő, és feltámadt a szél.
Hazaérve, még felhívta Tóth őrnagyot is. Beszámolt neki Barna javulásáról. Ő megígérte, hogy meglátogatja Barnát, ha lehet Barbarával együtt.

Másnap délelőtt ott állt a nővérpult előtt, és várt, mert egy nővér sem volt a helyén.
- Károly bácsi, jó reggelt - üdvözölte, már messziről Kriszta nővér - Seres professzor már kereste.
- Hogy van Barna - kérdezte, lesütött szemmel.
- Jól. Már túl van a reggelin, - lelkesedett Kriszta nővér - és a reggeli viziten is.
Ekkor nézett csak jobban Károly bácsira.
- Öltönybe öltözött?
- Igen, ma lát először Barna. Szeretnék jó benyomást tenni rá. Tudja az első benyomás meghatározó.
- Nem látom a felhőtlen örömöt az arcán?
- Örülök - mondta Károly bácsi - de félek, mint egy gyerek, aki most találkozik a tíz éve elveszett apjával.
- Ne féljen, szedje össze magát. Csak az járjon a fejében, milyen sokat tett Barnáért.
- Abban nem vagyok biztos, hogy Ő is így látja majd.
- Menjen be hozzá - lépett közelebb Kriszta nővér, és megsimogatta Károly bácsi hátát - de ne csapjon nagy zajt, mert lehet, hogy a reggeli után elszunyókált.
Károly bácsi elindult a kórterem ajtaja felé, de olyan tempóban mintha valaki húzta volna visszafelé. Így is túl hamar oda ért. Halkan kopogott. Nem hallott bentről semmi neszt, ezért megnyitotta az ajtót. Onnan nem lehetett jól látni, hogy Barna alszik-e ezért belépett az ajtón. Halkan becsukta maga mögött. Barna szeme csukva volt. Nem mert közelebb menni az ágyhoz nehogy felébressze. Első ránézésre ugyan olyan volt, mint mikor kómában feküdt. Csak nem esetett ismét abba az állapotba? Nem, hessegette el még a gondolatot is a fejéből.
- Mi maga, katona? - kérdezte Barna nem túl kedvesen - itt nem kell engedélyt kérni, hogy bejöhessen.
- Takács Károly vagyok - mutatkozott be Károly bácsi, és a hangján érezni lehetett a remegést.
- Károly bácsi, ha nem tévedek - kérdezte Barna, és kinyitotta a szemét - akkor magának kell, megköszönöm azt, hogy még élek?
- Nem kell, megköszönöd - lépett közelebb Károly bácsi - és igen mindenki csak Károly bácsinak hív.
- Azért köszönöm.
- Nagyon szívesen.
- Miért nem ül le - kérdezte Barna kicsit kedvesebb hangon.
- Azt sem tudom, mit csináljak, most, hogy már nem vagy kómában. Nagyon új ez a helyzet. Vártam már, hogy felébredj, most meg azt sem tudom, mit mondjak.
- Ezért ment el tegnap? Seres professzor kereste, be akarta nekem mutatni.
Károly bácsi elszégyellte magát, a menekülése miatt.
- Akkor úgy éreztem, nem tehetek mást, rám törtek az emlékek, és akkor ijedtebb voltam, mint most.
- Elmondaná, miért ápolt ilyen odaadással - kérdezte Barna, közben kicsit feljebb akart ülni.
Még gyenge volt, ezért Károly bácsi odalépett és segített neki. Utána megigazította a párnáját, hogy jobban támassza a hátát.
- Köszönöm - mondta Barna már szinte kedvesen. Elnézést kérek, hogy ilyen gyámoltalan vagyok. Nem voltam mindig ilyen.
- Tudom, nagyon erős voltál eddig is, különben, nem élted volna túl ezt a borzalmat.
- Akkor? Miért? - kérdezte Barna ismét - gondolom, tudja, hogy cigány vagyok, és intézetben nőttem fel.
- Nagyon sok mindent tudok rólad, de a segítségnek semmi köze a bőrszínhez. Én egy embernek segítettem. Másra különben sem számíthattál, a közelben nem volt senki. A rendőrség nagyon hamar oda ért. Szerencsére. Különben lehet, hogy Én sem élem túl.
- Nagy bátorság kellett hozzá - nyújtotta a kezét Károly bácsi felé, pont azt, amelyiket a kóma alatt is mindig fogta. Károly bácsi két kezébe zárta a gyerekkéz méretűre lefogyott végtagot.
- Amikor eszméletlenül feküdtél akkor is fogtam a kezed - mondta Károly bácsi és már teljesen nyugodt volt.
- Most jut eszembe, - nézett Barna Károly bácsi szemébe - abból az időből foszlányok előjönnek. Érzek egy illatot, amit, csak egyszer éreztem előtte. Női parfüm, nem tudja, honnan jön?
Válaszolni már nem tudott, megcsörrent a telefonja. Elővette, ránézett a kijelzőre, látta Melinda nevét a képernyőn. Nem vette fel, csak megnyomta a nem fogad gombot.
- Most csak annyit kell mondanom - ált fel és indult az ajtóhoz - hogy egy könyvtári ismerősöd szeretne meglátogatni.
Kinyitotta az ajtót, Melinda már ott várt, hogy beengedjék.
- Melinda - szolalt meg Barna csodálkozva - Te, hogy kerülsz ide. Meg kaptam a választ az előző kérdésemre. Már korábban is meglátogattál, de bennem csak az illatod maradt meg.
- Igen, jártam már nálad - mondta Melinda mosolyogva - kénytelen voltam, mert ha rád várok, soha nem keresel meg.
- Az nap este, amikor ez történt velem, eszembe jutott, hogy valahogy ki kellene derítenem a címedet. Persze már előtte is minden nap gondoltam rád, de a bátorságom, némi kívánnivalót hagy maga után. Úgy is mondhatom, hogy gyáva vagyok.
- Nem tudom, hogy mennyire vagy bátor, de örülök, hogy ismét itt vagy közöttünk- mondta Melinda és odalépett Barna ágyához.
- Azt hiszem, nálam jobban senki sem örül - mosolygott Barna Melindára - akkor most mi járunk egymással? - kérdezte Barna és kezét nyújtotta Melinda felé.
- Azt, hogy járunk, azt nem mondanám - fogta meg Melinda a felé nyújtott kezet - egyelőre Én ülök, Te pedig fekszel.
- Változtathatunk ezen - kezdett felkelni Barna.
- Ezzel még várjunk - nyomta vissza fekvő helyzetbe Melinda.
- Még szerencse, hogy ezt mondod, nem hiszem, hogy egy lépésre is képes lennék.
- Ha betartod az orvosok utasításait, akkor hamar fel fogsz gyógyulni.
- Fizikailag, lehet, - meredt a távolba Barna - de lelkileg, azt nem tudom. Mit hibáztam az eddigi életemben, hogy ezt érdemeltem. Soha senkit nem bántottam, engem miért vertek majdnem agyon. Soha nem találkoztam a támadóimmal.
Könnyek gyűltek a szemébe, ahogy felidézte magában azt a kiszolgáltatottságot, amit akkor átélt.
- Akkor, - csuklott el a hangja, és már nem tudta visszatartani a könnyeit - ott a földön, - nagyot nyelt, öklével kitörölte szemeit, bocsánatkérően nézve Melindára - nem kívánom senkinek, hogy átélje, - már nem törődött a könnyeivel - tényleg azt hitem, itt a vége. Megjelentek közben a szüleim, anyukámat ilyen szépnek még soha nem láttam. Végig futottak a fejemben az eddigi életem részletei, az intézet, az ottani szobatársak, Tóth II. százados. Utolsó gondolatom az volt, hogy vége. Ahogy most felébredtem, nagy fényt láttam, csak később jöttem rá, hogy a fehér mennyezet, azt hitem ez a mennyország.
- Az fel sem merült - próbálta viccesebb irányba terelni a beszélgetést Melinda - hogy a pokolban vagy.
- Először is, Melinda kisasszony - fogta humorosra Barna is, és már nem könnyezett - nem adtam okot arra, hogy a pokolba kerüljek, ebben biztos vagyok, másodszor, annyira vagyok olvasott, hogy tudjam, a pokol sötét és meleg.
Károly bácsi csak állt nem messze az ajtótól, várta azt a pillanatot, amikor elköszönhet a fiataloktól. Melinda és Barna, hosszan nézték egymást, tekintetükből sugárzott a szeretet. Most itt az idő, - gondolta Károly bácsi.
- Elbúcsúzom - nyúlt a kilincsért - nem akarlak zavarni benneteket.
- Nem zavarsz Károly bácsi - ugrott fel Melinda, és megölelte - úgy örülök, hogy felébredt, ne haragudj, hogy ennyire megfeledkeztünk rólad.
- Dehogy haragszom - szabadkozott Károly bácsi, de az ölelés jól esett neki - most már olyan boldog vagyok Én is, hogy legszívesebben megölelném az egész világot. Viszont, úgy látom, most jobb, ha kettesben hagylak benneteket, biztos sok megbeszélni valótok van.
- Ebben igazad van, azt sem tudom, melyik kérdéssel kezdjem - mondta Melinda.
- Barna, holnap meglátogathatlak? - nézett vissza az ajtóból Károly bácsi.
- Igen - mondat Barna széles mosollyal az arcán - gyanítom, hogy Én még itt leszek. Viszontlátásra - búcsúzott.
- Szerbusztok - búcsúzott Károly bácsi is - jók legyetek - kacsintott vissza az ajtóból.

A kórházat elhagyva, nem tudta mit kezdjen, a mai napból megmaradd idővel. Semmi kedve nem volt haza menni. Az utóbbi két hónapon gondolkozott, vajon mennyi része volt abban, hogy Barna felébredt. Felidézte a gyorsan pergő napokat, amit a kórházi ágy mellett töltött. Visszaemlékezett miket mesélt Barnának, míg kómában feküdt. Úgy érezte, azzal, hogy elmondta az életét, saját magán is segített. Újra átgondolta az elmondottakat, többnyire más színezetbe kerültek, élete korábbi részletei. Sok mindent átértékelt, és megértett. Egyre könnyebb lélekkel sétált tovább.
Haza ért, pedig nem akart, gondolkodás közben elvesztette az irányítást a lába felett. Ott állt a kapuban, és nem tudta merre menjen. Át sétált a Kőbányai úton, és várt egy villamost. Pár megálló után meglátta a villamosból a kőbányai Katolikus templomot. Eddig nem volt templomba járó, ebben a templomban még nem is járt. Majdnem összecsukta az ajtó, ahogy hirtelen elhatározástól vezérelve, szinte leugrott a villamosról. Egy fiatal utas utána is szólt.
- Papa, hova rohan.
Elengedte a füle mellett, csak az hajtotta, hogy be kell menni a templomba.
Előre ment egészen az oltárig. Nagy szemekkel nézett körül, nem tudta, hogy ilyen szép belülről egy templom. Csak pár ember ült a padokban, olyan távolságban, hogy ne zavarják egymást. Volt, aki térdelt, összetett kézzel, és mozgott a szája. Nem tudta mit kellene csinálni, a katonaságnál nem tanították meg imádkozni. Gyerek korában sem hordták templomba. A csend, az enyhe tömjén illat, a közeléből hallatszó halk mormolás megnyugtatta. Visszább sétált az oltártól, és leült a második padsor szélére. Az első sort meghagyta a rendszeresen bejáró hívőknek. Csak ült, nem gondolt semmire. Felnézett az oltárképre, rajta jézusra. A mosoly az arcán mintha elismerése lett volna az utóbbi két hónapjának. Nincs miért szégyenkeznie Barna előtt. Oda bólintott jézus felé, mintha régóta ismernék egymást.
- Nem tudom, hogy segítettél-e, de köszönöm, hogy túlélte - mondta Károly bácsi mormogva maga elé, mint a többiek.
Körülnézett még egyszer, de most tudta mit keres. Felállt a padból és határozott léptekkel elindult Szent Antal szobra felé. Valamikor hallotta, hogy, adok Szent Antalnak pénzt, ha ez, vagy az sikerül. Megtalálta a perselyt, elővett ezer forintot.
- Én nem kértem tőled semmit, de valahogy teljesült. Ha segítettél, ha nem akkor is köszönöm - bedobta a pénzt a perselybe.
- Remélem ennyi elég, nem vagyok ebben járatos.
Megkönnyebbülve lépett ki a templomból, mélyet szívott a tömjénmentes levegőből. Úgy érezte magát minta ki most szabadult a börtönből. Boldogan indul a lakása felé.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)