HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2013-09-01

Fekete vér? 27. fejezet

27. fejezet

Most mindent meg kell beszélnünk, el kell mondanom, hogy lettem a gyámja, hogy költöztettem el, és hova.
Mélyen a gondolataiba merülve ült Barna ágya melletti, még mindig egyetlen széken. Amióta megjött köszönésen kívül nem szólt egy szót sem. Barna csodálkozva nézet egy darabig. Ilyennek még soha nem látta. Zavarba ejtette a hallgatása.
- Valami baj van? - kérdezte.
A kérdést Károly bácsi nem fogta fel, de kizökkentette a gondolataiból, ezért megszólalt.
- Fiam.
Barna csodálkozó szemekkel nézett rá, és kicsit mérgesen szólt rá.
- Miért nevez fiamnak? Nem vagyok a gyereke.
Károly bácsi összerezzent a kelleténél hangosabb kérdésre. Felnézett kérdő tekintettel Barnára.
- Mit mondtál? - kérdezte - ne haragudj el voltam gondolkodva.
- Azt kérdeztem - kezdett bele a kérdés megismétlésébe, már sokkal halkabban - miért szólított fiamnak?
- Ne haragudj - révedt a távolba ismét Károly bácsi - amíg kómában voltál, mindig így szólítottalak - magyarázta - de azt ne kérdezd, hogy miért. Ha leültem az ágyad mellé, eszembe jutott, hogy a fiamnak egyedül kellett meghalnia, nem fogta senki a kezét. Nem vagy a fiam, tudom, de ebben a két hónapban úgy ültem melletted, mintha mellette ülnék. Családtagként tekintettem rád, és nemcsak azért mert engem neveztek ki melléd gyámnak. Bocsáss mag, hogy eddig nem mondtam el. Féltem belekezdeni.
- Barbara már elmondta - fogta meg Károly bácsi térdén nyugtatott kezét - nem kell ebből ekkora ügyet csinálni.
- Mit mesélt még Barbara?
- Erről semmi többet, csak annyit mondott még, hogy szerinte mindent nagyon jól csinált. De azt nem mondta el mi volt az a minden.
- Gondolom, ezt már rám bízta, hogy Én mondjam el.
- Van, amit el kell mondani? - kérdezte Barna kíváncsian.
- Igen, és nem tudom, hogy fogadod, amit el fogok mondani.
- Kezdje el, aztán meglátja - paskolta meg Károly bácsi kezét.
- A lakcím kártyádon rajta volt a címed - kezdte a történetet Károly bácsi - gondoltam fel kell, keresnem. Csak arra voltam kíváncsi nem kell-e valamit halaszthatatlanul intézni a lakásodban.
- Mit kellett volna, - kérdezett közbe Barna.
- Sok minden forgott a fejemben - magyarázkodott Károly bácsi - ha van hűtőszekrényed, márpedig miért ne lenne, van e benne romlandó, vannak-e növények, amit locsolni kell? Abban biztos voltam, a rendszeres szellőztetés nem árt. Azt sem tudtam, hogy háziállatot tartasz-e? Mivel a balesetnél nálad lévő holmit nekem adták, a benne lévő kulcsokról tudtam, hogy a lakásodhoz való. Akkor még nem tudtam, hogy albérletben laksz. Amikor már ott álltam a kapuban, eszembe jutott, lehet, hogy nem is egyedül élsz. Megkerestem a kaputelefon gombot, ami a lakásodhoz tartozott. Nem Farkas Barna volt ráírva, tehát nem a te lakásod. Megnyomtam a kaputelefon gombját. Azért bevallom, nem számítottam rá, hogy valaki bele szól.
Itt egy kicsit elgondolkodott, mert a kritikus rész felé közeledett a történetben. Barna szemében látva a kíváncsiságot kénytelen volt folytatni.
- Amikor felértem a lifttel, már az ajtóban várt, akivel az előbb beszéltem, valósággal megijedtem tőle.
- Nem egy szívderítő látvány - nevetett Barna - de alapjában véve jó ember. Szereti a meleg szendvicset, a tisztaságot kevésbé, de nem kért sokat a szobáért.
- Bevallom neked, már a lépcsőházban fogalmazódott bennem, de ahogy beértem a lakásba, már tudtam, itt nem lakhatsz tovább.
- De miért - nézett tüzet lövellő szemmel Barna - szerettem ott lakni. Bemenetem a szobámba, az volt maga a paradicsom. Saját főzősarkommal, és nem beszélve a könyveimről.
- Láttam a szobádat - szabadkozott Károly bácsi - az tényleg szép volt.
- Hogy-hogy volt? - nézett Barna mérgesen.
- Felmondtam.
- Miért?
- Nem bírtam volna elviselni, ha abban a szemétben kell lábadoznod.
Megállt a mondat folytatása előtt. Felemelte fejét, állát dacosan előre szegezte, és minden bátorságát összeszedve folytatta.
- Nem akartam, hogy ezek után megint egyedül maradjak.
Barna ránézett a most már egész kicsire összement Károly bácsira, és eszébe jutott a tegnapi ebéd. Már tudta, hogy neki köszönheti. Piroska nővér nem tudta magában tartani az információt. Igaz Barna kétszer is határozottan rápirított, hogy neki ne hazudja azt, hogy ez kórházi koszt. A kosár, és benne a tisztára mosott edények ott voltak az ágya alatt. Nagyon haragudott a felmondott szobáért, de megpróbálta más oldalról vizsgálni a történteket. Neki is nehezére esett elviselni azt a lakást, ha nem a szobájában volt. Életében ez lenne a harmadik alkalom, hogy lakóhelyet változtat. Az előző két változtatás közül az egyik rossz volt. Amikor az intézetbe került, hosszú idejébe telt mire megszokta. Második alkalom, amikor kitették az otthonból, nem volt egyszerű, de úgy érezte jól választott. Akkor ez eddig döntetlen. - gondolta magában. Szülei halála óta nem tartozott senkihez, nem kellett beszámolni senkinek az elért eredményeiről, nem kapott tanácsot, ha kételyei merültek fel valamilyen döntéssel kapcsolatban. Ezek hiányoztak az életéből. Lenyúlt az ágy alá, és felvette a kosarat. Károly bácsi csodálkozva nézett a szemében gyülekező könnyein keresztül.
- Köszönöm a tegnapi ebédet - nyújtotta a tiszta edényt Károly bácsi felé.
- Nagyon szívesen, remélem ízlett - mondta Károly bácsi - és nem kérdezte, honnan tudja, hogy tőle kapta.
- Megkérdezhetem, hogy tervezte továbbiakban az életünket - tudatosan mondta többes számban, hogy érezze Károly bácsi, most már közös a jövőjük - megmentette az életemet, kötelességem ezt valahogy viszonozni, ha beenged az életébe - nevetett Barna - legalább is az indián regényekben az így működik.
- Nem kötelez ez semmire - nézett rá boldogan Károly bácsi - de elkövettem ellened még egy merényletet.
Hátra dől a székében megnyugodva. Érezte, hogy elmondhatja a történet végét is.
- Ne idegesítsen ez még nem volt elég?
- Bele vágok a közepébe - mondta bizakodva benne, hogy Barna ezt is olyan megértéssel fogadja, mint az eddigit - berendeztem egy szobát a holmidból az Én lakásomban. Gyorsan hozzá tette.
- Két és fél szobás, egyedül élek benne, mióta a feleségem meghalt. Az egyik nagyszoba nagyjából akkora, mint a régi szobád, a félszobában Én alszom, a másik nagyszoba lehet a nappalink.
Kérdőn nézett Barnára, az egyetértését várva.
- Mi van, ha nekem ez így nem tetszik - kérdezte Barna.
- Semmi probléma - húzta ki magát Károly bácsi, és örült, hogy a polcrendszert így rendelte - keresünk neked egy másik albérletet, majd segítek. A könyvespolc, ami a szobádban van, - remélte, elfogadja szobájának - bárhol felépíthető, és az már a tied.
- Mivel érdemeltem ki. Nem vagyok hozzászokva az ilye nagylelkű ajándékokhoz!
- Te? - kérdezte Károly bácsi Barna szemébe nézve - Te nem érdemeltél ki semmit. Mint említetted az indiánokat, ezzel tartozol nekem. Leróttnak tekintem a tartozásodat azzal, ha elfogadod, amit kapsz.
- Kapok gondolkodási időt?
- Igen. Amíg nem engednek, ki innen nem tudsz dönteni, és nincs is miről.

A beszélgetés megszakadt, mind a ketten gondolataikba mélyedtek. Károly bácsi azon gondolkodott, hogy milyen nagyot változott a kapcsolatuk. Barnának egész másfelé kalandoztak a gondolatai. Milyen események befolyásolják az ember életét, amire nincs értelmes magyarázat. Egyik tragédia miatt élete átmenetileg rosszra fordult, és nem, csak azért mert egyedül maradt. Másik majdnem tragédia következtében jóra. Legalább is ezt most jó változásnak fogta fel. Gondolatban sem zárkózott el a pozitív folytatás elől. Károly bácsiról eddig csak jót hallott, és amúgy is szimpatikusnak találta az idős embert.
Károly bácsi gondolatban arra az elhatározásra jutott, hogy a kórházban töltött további, várhatóan egy-két hét alatt minél jobban meg kell ismerniük egymást. Nem akart olyan dolgokat kiszedni Barnából, amit nem önként mond el, de kíváncsi volt eddigi életére. Az ismerkedést ezért a közelmúlttal, kell kezdenie, főleg olyan eseményekkel, amiben van valami közös pontjuk.
Barnára nézve látta, hogy Ő is nagyon el van gondolkozva. Nem nézte, az órát, de hosszú időnek érezte az utolsó mondat óta eltelt időt.
- Mi a véleményed Melindáról?
Barna csodálkozó szemekkel fordult felé. A kérdés eljutott az agyáig, de hirtelen nem értette, hogy miért kérdezi.
- Melindáról? - kérdezett vissza.
- Igen, érdekel az életed a kapcsolataid. Persze csak akkor, ha szeretnéd megosztani velem. Gondoltam olyanokat kérdezek az életedről, amiről már Én is tudok valamit.
- Ezt értem, csak az a helyzet, hogy Melindáról nem tudok sok mindent mondani - gondolkozott kicsit Barna - lehet, hogy maga többet tud róla, mint Én. Mielőtt ez történt velem, csak egyszer találkoztam vele, egy könyvtárban.
- Ezt tudom - mondta Károly bácsi - Melinda erről a találkozásról sokat mesélt. Arról, hogy mi a véleménye rólad, valóban sokat hallottam, de engem az érdekel, neked, mi a véleményed. Te, hogy gondolsz Melindára?
- Ahogy megláttam, - kezdte Barna szélesen mosolyogva - elállt a lélegzetem, és szerintem egy időre megállt a szívem is. Nem tudom Melinda mit mesélt, de teljesen bénának nézhetett. Nagyon hosszú ideig meg sem tudtam szólalni. Amikor végre sikerült, akkor is csak hebegtem.
- Ne izgulj - nyugtatta Károly bácsi - Melinda szerint nem volt ilyen drámai a helyzet.
- Miért mit mondott, - szinte követelte a választ Barna.
- Majd elmondom - mondta csodálkozva az izgatottságán Károly bácsi - habár nem hatalmazott fel rá, hogy kiteregessem érzelmeit.
- Akkor egyszerűen válaszolok, - kezdte Barna egyenesen Károly bácsi szemébe nézve, csillogó őszinte szemekkel - beleszerettem, első látásra. - majd lemondóan folytatta - Nem az én súlycsoportom, különben is cigány vagyok.
- Mi ez az önsajnálat? - kérdezte Károly bácsi.
- Tudom, hogy mi a vélemény a romákról.
- Akkor, szerintem nem ismered Melindát.
- Nem is mondtam, hogy ismerem. Csak szeretném ismerni. Lesz rá alkalmam?
- Ahogy Én Melindát ismerem, nehéz lesz nem megismerned.
- Akkor nem csak szánalomból látogatott.
- Ezt kérdezd meg tőle - válaszolta Károly bácsi talányos mosollyal - de ha rám hallgatsz, több önbizalommal kezeled a kérdést.
A beszélgetést a nyíló ajtó enyhén nyikorgó hangja szakította félbe. Seres professzor és pár kollegája jelent meg az ajtóban.
- Jó napot kívánok, Károly bácsi - köszönt és utat engedett a többi érkezőnek.
- Jó napot kívánok mindenkinek - köszönt Károly bácsi is.
- A kollegáim különböző szakterületek jeles képviselői, és azért jöttek, hogy megvizsgálják Barnát, mielőtt azt mondják, hogy meggyógyult.
- Már meggyógyult? - kérdezte Károly bácsi leplezetlen örömmel.
- Ezt szeretnék megállapítani - mondta Dr. Seres - de addig megkérem, hogy menjen ki.
- Természetes, már itt sem vagyok - szólt vissza az ajtóból Károly bácsi - azért majd engem is tájékoztat az eredményről?
- Igen, ha jól emlékszem eddig is mindent megbeszéltünk.
A mondat végét már a folyosóról hallgatta, majd becsukta az ajtót, és elindult a nővérpult felé, ahol ismét Piroska nővérrel találkozott.
- Üdvözlöm nővérke, - köszönt Károly bácsi - magának nincs lakása, - viccelődött - hogy már megint itt van.
- Ne bosszantson - nézett rá szúrós szemekkel, de mosolyogva Piroska nővér - több mint harminc órája bent vagyok, mert Kriszta nővér lebetegedett, és nem volt, aki leváltott volna.
- Elnézést csak vicceltem.
- Ne haragudjon, nem vagyok vicces kedvemben. Azt azért elmondom, hogy ne rám legyen mérges, mert elmondtam Barnának a tegnapi ebéd történetét.
- Dehogy haragszom, sőt mindent köszönök.
- Kiszedte belőlem. Előre megmondtam mondtam, hogy nem tudok hazudni - szabadkozott Piroska nővér.
- Ez most már nem számít - vigasztalta Károly bácsi - csak az a lényeg, hogy örült neki, és ízlett is az étel.
- Az edényeket elmosva bevittem Barna szobájába, ha jól emlékszem betetette velem az ágy alá.
- Igen már megmutatta. Köszönöm, hogy el is mosogatott.
- Remélem nem gondolta, hogy ilyen trehány vagyok, és mosatlan edényt hagyok büdösödni az ágya alatt.
A mondat közben tekintete Károly bácsi mögé tévedt, és meglátta, hogy Melinda anélkül, hogy körül nézne a folyosón, egyből fordul Barna kórterma felé.
- Melinda - szólt oda olyan hangerővel, hogy Károly bácsi összerezzent - ne menj most be Barnához.
A hang hallatán Melinda megtorpan, és a nővérpult felé fordult. Felocsúdva, első meglepetéséből, mosolyra húzta a száját, mert észrevette Károly bácsit.
- Jó napot kívánok nővérke, szerbusz, Károly bácsi - üdvözölte őket Melinda, és csodálkozás ült ki arcára - miért nem mehetek be Barnához? Van valami gond?
- Semmi probléma - nyugtatta meg Károly bácsi - Seres professzor és orvos társai vannak Barna szobájában.
- Mit csinálnak vele - nézett aggódva Melinda, hol a nővérre hol Károly bácsira - csak nem lépett fel valami komplikáció?
- Nem. Nyugodj meg - fogta meg a remegő kezét Károly bácsi - csak azért vizsgálják, hogy el tudják dönteni, mikor nyilváníthatják gyógyultnak.
Melinda megnyugodva önfeledten ugrott Károly bácsi nyakába.
- Akkor lehet, hogy hamarosan haza jöhet?
Ezt a kérdést olyan lelkesen tette fel mintha a közös lakásukba várta volna haza Barnát.
- Remélem - mondta Károly bácsi, mosolyra húzott szájal - de addig még sok teendőm van Barna szobájában.
- Tudod, hogy szívesen segítek - nyomott egy puszit Károly bácsi arcára - csak szólj.
- Ezt miért kaptam - nézett Melindára csodálkozva.
- Mert boldog vagyok - csacsogta Melinda - és remélem ezzel neked is örömöt szereztem.
- Eddig is remek napom volt, most meg pláne - ölelte meg Melindát, mintha a lányát ölelné.
Ölelés közben átgondolta a közeljövő teendőit, és rájött, ha Barnát egy héten belül kiengedik, akkor neki addig még sok teendője van. Kibontakozott az ölelésből, hogy Melinda szemébe nézhessen.
- Örülök, hogy bejöttél - nézett olyan közelről Melinda szemébe, hogy orruk majdnem összeért - de most jöttem rá, nekem még nagyon sok elintézni valóm van.
- Nem várod meg Seres professzort?
- Úgy döntöttem, hogy elég, ha Te megvárod. Ha rossz híreket mond, majd telefonon elmondod.
- Ha jó híreket, azt is el fogom mondani, ha nem zavar, ha felhívlak.
- Egyre jobban örülök, ha valaki felhív, főleg ha jó híreket mond. Visszagondolva két-három hónappal ezelőtti életemre, nem tudom, hogy viseltem az egyedüllétet. Nem hívott senki, nem beszéltem, csak a postással időnként. Felébredtem, és nem akarok megint elaludni. Van értelme az életemnek, fiatalok vesznek körül, és azt érzem, hogy még tehetek valamit az életben, mert van, aki elfogadja. Legalább tíz évet fiatalodtam, tele vagyok energiával, tenni akarással. Tudom, hogy Barnának nincs szüksége rám, megoldja további életét egyedül is. Ettől függetlenül szeretném, ha beköltözne a szobába, amit neki szántam. Még hátra vannak az utolsó simítások, és ha hamar kiengedik, nem leszek kész.
Csodálkozva nézett rá Melinda, váratlanul érte ez a vallomás, de nem lepődött meg rajta.
- Károly bácsi, szeretlek - ölelte meg ismét - nem ismertem egyik vérszerinti nagyapámat sem, sajnos meghaltak mielőtt megszülettem, de ilyennek szerettem volna Őket, mint Te vagy. Megígérem, neked nem hagylak egyedül soha. Barna akárhogy dönt, azaz Ő döntése, de tőlem nem szabadulsz meg egykönnyen. Tekintsd úgy, hogy van egy unokád.
- Mindig erre vágytam - bontakozott ki az ölelésből Károly bácsi, könnyeit törölgetve - de a fiamtól ezt nem kaphattam meg. Egy unokám, már van, és ha mindent jól csinálok, lehet még egy. Segítesz?
- Mindent megteszek - gondolkodott el Melinda - de még az Én helyzetem sem biztos.
- Mire gondolsz?
- Eddig nem kaptam semmi megerősítést Barnától, hogy örül a látogatásaimnak.
- Ha rám hallgatsz - nézett huncut tekintettel Károly bácsi - azt teszed, amit a szíved diktál. Nem szoktam pletykálni, ezért túl sokat nem mondhatok, de annyit mondok, hogy hosszantartó ellenszegülésre ne számíts.
Melinda kicsi elgondolkodott a hallottakon, majd széles mosolyra húzta száját.
- Akkor biztos lehetsz benne, mostantól két unokád van, ha tetszik, ha nem.
- Másra sem vágyok jobba. De most az lesz a legjobb, ha Én elmegyek, és folytatom a szoba felkészítését, Barna fogadására.
Ebben a pillanatban nyílt Barna szobájának ajtaja. Elsőnek ismét Seres professzor jelent meg. Meglátva Károly bácsit, oda szólt neki.
- Ha gondolja, most bejöhet hozzám.
Károly bácsi elgondolkodva nézett Doktor Seresre. Ő nem rokon, eddig is sok idejét rabolta a professzornak. Melinda lehet, hogy közeli hozzátartozó lesz, át kell engedni neki a lehetőséget.
- Köszönöm doktor úr - kezdte magát kimenteni - ha megengedi, inkább Melinda menne, be meghallgatni a döntést. Nekem van még egy kis elintézni valóm.
- Rendben, akkor várom pár perc múlva Melinda.
- Hamarosan megyek - szólt oda Melinda, és csodálkozva nézett Károly bácsira. Miért nem Te mész be?
- Nekem, most mennem kell - indult Károly bácsi a lépcső felé - a többit majd megbeszéljük - mondta talányosan.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)