Már egy hónapja tartózkodott Pamela a tanyán. Hozzászokott a koránkeléshez, a gyógyszerét is egyre gyakrabban felejtette el bevenni, de nem is gondolt a whiskyre, s ha nem gondolt rá, nem is kívánta. Már sok mindent kipróbált, még a konyhán is segédkezett. Egy egész délelőtt csak krumplit hámozott. Nem nagyon ment, csak nézte, hogy mások milyen gyorsan körbepucolják, aztán néhányszor még végighúzzák a kést a két oldalán, s máris a vízben landolt a krumpli. Ő meg farigcsálta, a végén alig maradt belőle, s az is olyan kis kocka alakú lett, nem is hasonlított a többiekéhez. Végül már egyre nagyobb krumpli maradt a kezében, nem faragta el annyira, de hiába, nem ment. Hát azt is tanulni kell, nagyon ostobának érezte magát, hogy negyvennégy évesen még nem tud krumplit hámozni.
Mosogatott is. Olyant sem csinált korábban. Az sem volt nagy sikerélmény, összetört két tányért. Nevettek rajta mind, de azért azt mondták, hogy ne csináljon belőle rendszert, mert így hamar elfogy a készletük. Amúgy tényleg nagyon aranyosak, az itt dolgozók különösen azok. Sokakkal összeismerkedett már, ha együtt dolgoznak vidáman trécselnek, vagy énekelnek, de még mindig Mariet szereti a legjobban, a szabadidejüket is sokszor együtt töltik, hasonló az ízlésük, s nagyon jól kijönnek egymással.

Ma rendkívüli eseményre készülnek. Délutánra mindenki pihenőt kapott, csak estefelé kell egy órát dolgozniuk. Néhányan a konyhára vannak beosztva, a többiekre meg valami különleges munka vár. Nem tudja mi lehet az, mindenki titkolózik előtte. Pedig látja ő, hogy vannak olyanok, akiknek már része volt ilyesmiben, ők titokzatosan összemosolyognak, a többiek meg csak találgatnak. Őt sokkal jobban izgatja az esti koncert. Mert, koncert lesz estére! Azt sem tudja hol, ezen még nem is gondolkodott. Igaz, Marie egyszer említette, hogy van moziterem, de még eddig sosem alakult úgy, hogy moziba menjenek. Így, ő még azt sem látta. Valószínű, hogy ott lesz a hangverseny is. Nagyon várja már. Egy világhírű zongoraművésznő látogat el hozzájuk, Sarah Goldman, és egy vonós kvartett. Éppen a programot olvasgatja, hú, de klassz lesz: Chopin művek, Schubert: Szerenád, igaz, azt jobban szereti vonósokkal, de most Sarah adja elő zongorán. Beethoven: Szonáta, a 22-ik, no, az egy igazi remekmű zongorára. A kvartett meg Vivaldi Négy évszakából fog előadni. Hát mindenesetre vannak finom falatok, úgyhogy nagyon várja már. Daniel szerettette meg vele a klasszikus zenét, a férje, ő ugyanis karmester volt. Rémes korszaka az életének, akkor szokott rá az italra. Daniel az őrületbe kergette a féltékenységével, így gyakran elkísérte külföldi útjára is, s gyakori vendége lett a nagy hangversenytermeknek. Egyedül ez a szép emlék köti, ahhoz a három évhez, amit Daniellel élt együtt. A zene, semmi más. Régen volt, már öt éve, hogy elváltak. Hány óra van? Hamarosan kell mennie a fodrászhoz. Mert, hogy itt az is van, fodrász, kozmetikus. Háromra kapott időpontot, mert ma sokan bejelentkeztek. Ő még fodrásznál sem volt mióta itt van. Azelőtt körbeugrálták a fodrászok, kozmetikusok, állandó sminkelés... unta is már szörnyen. Mióta itt van, azóta meg rájött, hogy nincs is arra olyan nagy szükség. De ma, ma azért elmegy, elvégre koncert lesz, ez mégsem mindennapi esemény itt a világ végén.
Hogy mit fog felvenni, azon még nem is gondolkodott. Pedig kellene... hú, most jut eszébe, hogy kicsit megégette a nap a múltkor, amikor a veteményesben dolgoztak. Borsót szedni voltak kinn. Ebéd után pihentek, aztán újra kimentek és estig dolgoztak. Akkor nagyon meleg volt, s megégett a karja, meg a nyaka, amit nem takart a póló. Nem is vehet fel akármit, valami hosszú estélyi ruhára gondolt, mély dekoltázzsal... no, hamar szétnéz a szekrényben, hátha Margotnak több esze volt, mint neki, s akad valami szerény kisestélyi is... Ez az, ez jó lesz, ez a meggyszínű kisestélyi...
Aztán a borsószedés után, két napig csak borsót fejtettek. Nagyon jó termés volt, mondogatták. Két álló napon át csinálták, csak egy-egy órát kaptak felváltva, hogy kicsit kinyújtózzanak, mozogjanak. A borsófejtést elég gyorsan megtanulta, persze, voltak akik jobban, gyorsabban csinálták mint ő, de ő is belejött, viszont estére már úgy fájtak a körmei, hogy nem tudta elképzelni, hogy másnap is tud borsót fejteni. No, nem csak neki fájt a körme, mások is panaszkodtak, főleg Emma. Az milyen nyafogós, vele nagyon nem szeret együtt dolgozni, kerüli is, ha teheti, bár sokáig nem értette, miért ólálkodik körülötte mindig az a nagy darab asszonyság, de egyszer kiderült. Ugyanis, amikor éppen úgy adódott, hogy nem volt senki körülöttük, Emma odahajolt hozzá, és megkérdezte: - Tényleg te vagy Pam? Már annyira szerettem volna megkérdezni. Nagy rajongód vagyok, minden filmedet láttam tízszer is... Jól tette akkor, hogy leintette Emmát. Azt mondta neki, hogy itt nem számít, ki kicsoda, talán nem véletlen, úgyhogy nem kíván erről beszélni. Akkor tartott tőle, hogy megbántódott, mert azóta kerüli, de rájött, hogy ez pont így a jó. Nagyon reméli, nem fog mellé ülni a hangversenyen, mert azt nagyon nem szeretné.

Négy óra elmúlt már, mire kijöttek a fodrásztól Marieval. Valami kopácsolásra figyelt fel, körbe nézett, honnan jön ez a hangzavar? Ott balra, a kert végében azon a nagy pázsiton, férfiak néhányan ácsoltak valamit. Ő elnevezte Tündérligetnek. Annyira szeret ott sétálgatni, a több évszázados platánok alatt, a finom selymes füvön. Amikor strandon voltak Marieval, akkor ott a pázsiton kerestek hűst maguknak, hogy ne égjen meg a bőrük. Mi a csodát építenek ott most, meg is kérdezte Mariet. Előbb csak titokzatosan mosolygott a lány, aztán megadta magát.
- Jó, hát nem akartam elárulni, de már úgyis fél öt, s ötkor kell mennünk kihordani a székeket, úgyis megtudnád hamarosan. Ugyanis, ott lesz a hangverseny!
- Micsoda? A Tündérligetben?
- Aha! - bólogatott Marie. Pamela még fel sem fogta, de valami kellemes, jó érzés kerítette hatalmába. Szabadtéri hangverseny, a Tündérligetben! Hát ez csodálatos!
Ötkor már majdnem készen állt a színpad is. Fel volt szerelve erősítőkkel, világítással el volt látva, s éppen hozták a zongorát is. A lányok, közöttük Pamela is, lelkesen hordták ki a székeket, s alkották meg a nézőteret. Mindenki el volt varázsolva.
Amikor Pamela felvette a meggyszínű kisestélyit, körbefordult a tükör előtt. Most úgy tűnt, hogy fogyott egy kicsit, nagyon kellemesen, kényelmesen simult a derekára a finom selyem. Bőre szép színt kapott a napon a szabadban végzett munka közben. Sötétbarna haja dúsan omlott a vállára, s nagyon jól illett hozzá a meggyszínű ruha. Pamela elégedetten nézte magát, úgy tűnt neki, hogy nagyon régen nem nézegette már magát így a tükörben.
Hamarosan kopogást hallott, s megjelent Marie. Gyönyörű volt. Egyszerű, sima fekete kisestélyi volt rajta, szőke haját kontyba csavartatta, s ehhez éjfekete szemek társultak. Olyan volt, mint egy angyal, ahogyan kezdetben is hitte, hogy Marie az ő őrangyala.

Egymásba karolva, vidáman mentek le a Tündérligetbe. Már félig megteltek a széksorok, s így ők is gyorsan helyet foglaltak egy lánycsapat mellett, úgy, hogy előbb Marie ült le, aztán Pamela, s mellette a szélén még maradt egy üres szék.
- Hello! Megengedi ez a hölgykoszorú, hogy ide üljek melléjük? - a kellemes mélybarna férfihangra Pamela is felkapta a fejét. Találkozott a tekintetük egy pillanatra. Enyhén őszülő haj, napszítta arcát borosta borította, fehér pólót és világos szürke nadrágot viselt, a mosolya olyan gúnyosnak hatott.
Gyorsan elkapta róla a tekintetét, s éppen szólni akart, hogy foglalt a hely, de Marie megelőzte.
- Hát persze, hogy ide ülhetsz Tom! - ezzel Pamelába fojtotta a szót. A férfi leült, Pamela meg szikrázó szemekkel nézett Mariera, bár az úgy tett, mintha nem vette volna észre. Pamela duzzogott, miért ült éppen ide, hiszen annyi hely van még, másutt is talált volna. Egyfolytában magán érezte a gúnyos mosolyú tekintetet. Mi baja van vele? Miért néz így rá? Ennél még az is jobb lett volna, ha Emma ül mellé. Csak azért sem fog most ezen idegeskedni, csak kezdődjön már a hangverseny...

Pamela élvezte a zenehallgatást, egészen átadta magát az élménynek, hátradőlt, olykor lehunyta a szemét, máskor a reá boruló csillagos égben gyönyörködve, áhítattal hallgatta a zenét. Olykor egy fuvallat megcirógatta az arcát, vagy beletúrt a hajába. Beleszagolt az éjszaka varázslatos illatába, nagyon élvezte. Minden olyan tökéletes volt. Régen érezte magát ilyen felhőtlenül boldognak.
Amikor véget ért a hangverseny, még mindig az élmények hatása alatt, sodródott a tömeggel.
- Jó éjt lányok! - hallotta a kellemes baritont, szinte hallotta a saját hangját, amint önkéntelenül suttogja: - jó éjt! Azután, még sokáig hanyatt fekve, ébren feküdt ágyában újraélve ezt az estét, ezt a csodálatos élményt, amit a szívébe zárt, nem akarta soha elfelejteni, mert érezte, hogy valami rendkívüli történt vele. Talán olyan boldogság kopogtat az ajtaján, amivel eddig még sohasem találkozott.