HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1831

Írás összesen: 45768

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2018-01-07 18:43:13

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2013-09-21

Urquhart Castle

A Loch Ness szinte kettévágja Skóciát. A fjordszerű tó mélyen benyúlik a szárazföldnek arra a területére, amelynek a neve Glen Mor, nagy Glen. A 40 km hosszú "fjord" helyét a gleccserek mozgása vájta ki az utolsó jégkorszakban. 700 láb magas hegyek veszik körül a 200-300 m mély tavat, amely nem is igazán tó, mert az északkeleti részén a Ness folyó összeköti a tengerrel. Vizében állandóan lebeg a felkavart iszap, nem lehet a mélyére látni. Rejtélyes hely, és úgy látszik, hogy már a Glen Mor őslakói is nagyon rejtélyesnek találták.

Őslakók alatt persze csak azokat értjük, akik az utolsó jégkorszak óta foglalták el a Glen Mort, ami az előtt volt, annak a titkát magával vitte a jég. A neolitikum emlékei között van egy Kr.e. 200 körüli cairn
(sírhelyet jelző kőhalom). Egyéb emlékek? Igen, de most nem a Glen Mor történetét írjuk, hanem csak az Urquhart várét, amelynek a romjai ma is fenyegetően őrzik a kis földnyelvet, amely stratégiai fontosságú volt az északi területek védelmében.

Különféle szerszámok, fegyverek, ékszerek tanúsítják az emberek folyamatos jelenlétét; de értékelhető hagyományok csak a piktek korából (késő ókor - 11. század) maradtak fenn. A folklór úgy tudja, hogy az Urquhart vár helyén "mindig" állt egy erődítmény. Egy Eilean vagy Eileann Cruith nevű király különösen szerette ezt a helyet. Magának való ember lehetett, mert költséget és fáradságot nem kímélve, olyan bástyát építtetett, amely teljesen a vízben állt, és csak egy keskeny hídról lehetett megközelíteni a vár többi részéből, valamelyik emeleti szinten. Ide vonult vissza Eilean király, amikor éppen nem nyomasztották a kormányzás gondjai - ki tudja, miféle gondjai lehettek sok száz évvel ezelőtt? A bástya belsejébe még a szolgák sem mehettek be; egy idegen, tetőtől talpig zöldbe öltözött lovag volt az egyetlen szívesen látott vendég. A zöld lovag ritkán jött, késő este érkezett, kora hajnalban távozott, és az arcát senki sem látta, de a várban azt suttogták, hogy egy szép hölgyről van szó, akit féltékeny férj vár odahaza. Egy különösen sötét éjszakán csatazaj hallatszott a vízi bástyából, mintha többen viaskodtak volna egymással életre-halálra. A zöld lovag megjelent a hídon egy pillanatra, körülnézett, majd lebukott a vízbe, és ott veszett. A szolgák tanakodtak egy keveset, aztán összeszedték minden bátorságukat, behatoltak a vízi bástyába. Egy sötét, barátságtalan terem végén találták meg a csigalépcsőt, amely fölvezetett az emeletre. Komor, szegényesen berendezett szobába jutottak, amelynek csak egy lőrés-szerű ablaka volt, azon is szabadon befújt a szél. A király holtan feküdt a kőpadlón. Egyedül volt, és nyoma sem látszott dulakodásnak. Pedig a vár népe esküdni mert volna, hogy legalább tíz ember csörgette odabent a fegyvereit. Sosem tudták meg, pontosan mi történt, de attól fogva a hídon gyakran megjelent két árnyék: a király és a zöld lovag, akik nem tudtak elszakadni az egykori boldogságuk vagy tragédiájuk színhelyétől.

Milyen romantikus. De nem gondolod, hogy egy kicsit sok itt a balladai homály?

A ballada előadója feltételezi, hogy mindenki ismeri a részleteket. Nem az a célja, hogy felkutassa a történelmi igazságot.

És hová lett a nevezetes vízi bástya? Még sohasem hallottam arról, hogy megtalálták volna a nyomait.

A vízi bástya... Egyszer nagy vihar tört ki, zengett az ég, cikáztak a villámok. A nagy viharban kettérepedt a bástya, és elmerült a vízben. A legendák és mítoszok világában semmi sem lehetetlen. Bástyák épülnek hihetetlenül mély vízben, aztán eltűnnek egy szempillantás alatt. Zöld lovagok dobják el maguktól az életet, amikor meghal a szerelmesük...

Most már igazán nem értem. Miért ölte meg a zöld lovag azt a boldogtalan királyt?

Nem ölte meg. Nem folyt vér. A király testén nem találtak sebet. Csak éppen meghalt, mint... De inkább nem keresek hasonlatot. Máris sikerült teljesen elrontanunk a romantikus hangulatot.

Sajnálom, de engem a száraz tények érdekelnek. Az előbb azt mondtad, hogy a vár népe csatazajt hallott. Alarum (Shakespeare), vagy verekedés rend és sor szerint (Goethe)...

Csatazajt hallottak. De nem volt csatazaj, csak két halott és két kísértet. Napnál is világosabb...

Micsoda?

A balladai homály.

Lapozzunk. Mikor írnak először a várról, úgy értem, anélkül, hogy elrejtőznénk a költészet színes fátyla mögött?

Ejnye, milyen poétikusan harcolsz a poézis ellen. Sajnos a tényekre még várnod kell, előbb szent Columba következik.

Ki ez a szent hölgy, és mit keresett a Loch Ness partján?

Szent Columba (521-497) egy ír úr volt. A Clonard Abbey iskolájában tanult, a csak kevéssé festői Boyne folyó mellett. Hogy a régi iskolakönyvek példájánál maradjak, úr ír - ebből mindig valami bonyodalom származik. A reményteljes ifjú lemásolta a kolostor scriptoriumában a zsoltárokat. Ez még nem lett volna baj, de meg is akarta tartani magának a kéziratot. A kolostor vezetője, szent Finnian of Moville álláspontja az volt, hogy a mű a kolostor papírján vagy pergamenjén készült, most nincs kedvem utánanézni, hogy mi volt az alapanyag. Ugyancsak a kolostor tulajdonát képezte a lúdtoll és a tinta, az ifjú mintegy az imádkozásra vagy kolostori munkára előirányzott időt fordította másolásra a szintén nem a saját tulajdonát képező scriptoriumban, quod erat demonstrandum, ergo a manuscriptum sem magánvagyon.

Nagyon logikus, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy zsoltármásolás közben milyen gyorsan amortizálódik a lúdtoll.

Szent Finniánnak nem volt humorérzéke. Kitartott amellett, hogy a manuscriptum a kolostor tulajdona. A magánjogi vitába beleavatkoztak más szentek is. Mindez 560 körül történt. Isten nagyobb dicsőségére, a szentek egymásnak estek. Vér folyt, bevert fejek, kivert fogak maradtak a csatatéren. Az épületes csetepaté Cúl Dreimhe csata néven vonult be az egyház- és világtörténelembe. Az életben maradt szentek összeültek, és elhatározták, hogy kiátkozzák a bűnös zsoltármásolót. Szent Brendan azonban védelmébe vette a frátert, és addig beszélt, amíg az anathémából száműzetés lett. Szent Columba, akinek az eredeti nevét nem tudjuk (csak annyit, hogy Fedlimid és Eithne fia), felajánlotta, hogy elmegy Skóciába, és annyi embert térít meg, ahányan az életüket vesztették a csatában.

Nagyvonalú ajánlat. A szegény piktek bűnhődtek az ármányosan lemásolt zsoltárok miatt. Egyébként megvan még ez a nevezetes kézirat?

Van egy kézirat, amely vagy azonos az eredetivel, vagy nem. Eltartott egy ideig, amíg a kaledonián misszió felkészült az útra. Az író ír 563-ban lépett skót földre 12 társával, akik mind égtek a vágytól, hogy meghódítsák a tévelygő pogányokat, vagy legalább örökre otthagyják a Boyne kies partjait. Rögtön el is akarták kezdeni a térítést, de rájöttek, hogy ez nem lesz jó hely; tiszta időben odalátszanak az ír sziklák. Továbbálltak, végül kikötöttek Iona szigetén. Itt már működött valamilyen misszió, egy másik szent vezetésével, aki úgy látszik, örült az erősítésnek.

Elég jelentős volt az egy négyzetmérföldre eső szentek száma a középkorban, a brit szigeteken. De honnan tudjuk ezeket a pontos részleteket, és mikor érkezünk vissza a Loch Nesshez?

Egy Euna-nak is nevezett Adomnán (627/8-704) megírta Columba életét, természetesen ő is szent volt, mellékesen Columba unokaöccse, politikus, ügyvéd és pap. A Vita Columbae elmondja, milyen fáradságos utazásokat vállalt az ír szent csak azért, hogy lehetőleg mindenkit megtérítsen. Egy alkalommal meglátogatta az északi piktek királyát, MacMaelchon Brude-t. Közben megtérített egy Virolec nevű ifjú lovagot és Emcath nevű apját, akinek már merőben mindegy volt az egész, mert éppen a halálos ágyán feküdt. Adomnán csak annyit mond, hogy ez az esemény Airchartdan "agrum"-ában történt. Agrum alatt valószínűleg a települést értette, amelynek a mai neve Drumnadochit, és egyáltalán nem biztos, hogy már ekkor állt ott egy erődítmény. A kegyes hagyomány persze elfogadta, hogy Emcath vára ugyanazon a helyen állt, mint később az Urquhart, és Columba itt pihent meg, mielőtt meglátogatta Brude királyt Craig Phadraig-ban, amely ma Inverness.

Remélem, hogy Nessie-vel is találkozott.

De mennyire, sőt ha a krónikásoknak hinni lehet, ez volt az első följegyzett találkozás a nevezetes szörnyeteggel. Columba először csak arra figyelt fel, hogy egy csomó pikt gyűlt össze a vízparton, és izgatottan gesztikuláltak. Térítési lehetőséget szimatolt, és odament hozzájuk. Kiderült, hogy éppen sírt ásnak, mert az egyik társukat megölte a szörnyeteg. Columba föltekintett, és elborzadva látta, hogy egy ember úszik a vízben, lázasan igyekszik a part felé, és már majdnem utolérte a szörny. Gyorsan keresztet vetett, és rákiáltott Nessie-re: Eddig, és ne tovább! A szörny megrémült a kereszt jelétől, vagy Columba hittérítői buzgalmától, és fürgén kereket oldott. Csak egy szépséghibája van a történetnek: Nessie nem a tóban úszkált, hanem a tó vizét levezető Ness folyóban.

Úgy látom, nincs valami jó véleményed a hittérítésről.

Nincs bizony. Úgy értem, természetes, hogy mindenki a maga hitét tartja a legjobbnak, egyedül igaznak és üdvözítőnek, ezzel nincs is semmi baj. Teljesen rendben van az is, ha másokkal is megosztja a nagy hitbeli megigazulását, különösen ha erre megkérik, vagy legalább szívesen hallgatják. De nagyon kevéssé lelkesítenek azok az emberek, akik erőszakosan térítgetnek, főleg ha a Biblia vagy a Korán helyett kard van a kezükben. Nagyon ellenszenvesnek találom a bármely hiten levő szenteket, akik a kezüket dörzsölgetve számolják, hány lélekkel szaporodott meg a nyájuk, és akkor most pontosan mennyi egyházi adót lehet beszedni.

Csak a pénzért ment az egész? Nem voltak idealisták még a szentek között sem?

Talán, de én általában csak a pénzszámolós változattal találkozom. Biztosan bennem van a hiba; mindenki azt vonzza, amit megérdemel.

Tehát Nessie már a 6. században is borzolta a kedélyeket. Elég hihetetlen, hogy azóta sem akadt horogra még egy elkóborolt Nessie-kölyök sem. Pedig népes kolónia élhet a tóban vagy a tengerben, ha meggondoljuk, hogy már hányan beszámoltak egy-egy megtisztelő találkozásról. Hozzá még az a sok más tó a világ legkülönbözőbb részeiben, amelyekben rejtélyesnél rejtélyesebb Nessie-k és Ogopogo-k riogatják a nagyérdeműt.

Örök téma az uborkaszezonra, csakhogy most éppen tél van, és messze a következő uborkatermés. Hanyagoljuk el a szörnyeket, akikről már így is van egy könyvtárnyi irodalom. Columba 597-ben halt meg, 75 éves korában. Még sokáig tisztelték, mint a harcosok szentjét, azt remélték, győzelemre segít a csatákban, úgy is, mint "galamb," a béke szimbóluma. Iona jelentős zarándokhely lett, Columba tiszteletére számos keresztet állítottak, ezek az úgynevezett kelta keresztek.

Tehát az eddigi mérleg: egy homályos ballada, és egy harcias galamb-szent, aki vagy erődítményben éjszakázott a Strone Point-on, vagy egy fa alatt, egészen máshol.

Ez a szomorú igazság. Még azt sem tudjuk biztosan, hogy a jelenlegi várat ki kezdte el építeni. Az 1200-as évek elejéig, néma csend. Urquhart történelmi kora egy lázadással kezdődik. 1228-ban Moray népe fellázadt II. Sándor skót király ellen. 1229 vagy 1230-ban a lázadást leverték, és a király a vejének, Alan Durwardnak adományozta a kérdéses földterületet. Durward ugyanis a király házasságon kívül született lányát, Marjory Dunkeld-et vette feleségül. Nem egészen világos, volt-e már itt valami épület, de feltételezik, hogy a vár legkorábbi részei ekkor épültek, és ez a Durward volt az első tulajdonos. 1275-ben meghalt, gyermekei nem maradtak, így a várat az angol király, I. Edward egy bizonyos John Comyn-nak adományozta.

Egy pillanat, miért ajándékozza el egy angol király a skót kollégája tulajdonát?

Nagyon egyszerű, a középkorban a tulajdonjogot még nem a telekkönyvi bejegyzés döntötte el, hanem a fegyverek, a fegyverforgató nemesség. Angolok és skótok sűrűn egymásnak estek a határvidéken, hősiesen harcoltak és vesztettek, vagy pártot ütöttek, hazát árultak, és nyertek. A hazaárulás kifejezéssel mindenesetre vigyázni kell, mert egyes vidékek gazdája olyan gyakran változott, hogy a húsos fazekaktól távolabb helyet kapott lovagok nem mindig tudták, hogy hivatalból mikor kit kellene szolgálniuk. Az emberek nem a királyaikhoz voltak hűségesek, hanem a családi szövetségekhez, amelyek sokszor a királyok sorsát is eldöntötték. A Moray-ok és Comyn-ok szövetsége volt a legerősebb; ennek számos házasság volt a cementje. Egy John Comyn Robert Bruce-t támogatta a polgárháborúban, egy másik John, Badenoch lordja az angolokat favorizálta. Csak rontott a helyzeten, amikor Sir Andrew Moray feleségül vette a lord lányát, Euphemiát. A házasfelek egy ideig megelégedtek azzal, hogy egymást vádolták kémkedéssel, aztán valaki megölte Euphemia jóképű unokatestvérét; állítólag maga a lord gyilkolt személyesen. De végül ő is otthagyta a fogát, 1306-ban, amikor Robert Bruce-al párbajozott Dumfries-ben. Miért is? A névleges skót király, John Balliol ekkor már annyi vereséget szenvedett az angoloktól, hogy elmenekült Franciaországba, ahol szintén voltak birtokai. Robert úgy tudta, hogy a lord magának akarja a királyságot, ami egyáltalán nem elképzelhetetlen; különben is John Balliol unokatestvére volt, Edward herceg után a legközelebbi rokon - és Edward éppen akkor angol fogságban volt. Euphemia szívesen lett volna Robert felesége, aki viszont akkor még az első feleségével, Izabellával élt, de a hölgy halála után sem Euphemiát választotta, hanem Elizabeth de Burgh-ot.

És ezt a kort nevezik regényesnek. Egyetlen regényírónak sem ajánlanám ezt a témát. Az olvasó 50 oldal után eltéveszti a rokoni kapcsolatokat, árulónak nézi a hazafiakat és viszont, aztán a sarokba vágja a könyvet.

És még nem is mondtam el mindent. 1297-ben Sir Andrew Moray egy éjszaka be akarta venni a várat, de nem sikerült. Később Sir Alexander Forbes visszaszerezte a skótoknak, de a harcok közben valaki megölte a feleségét, Kennedy of Dunure lányát. A boldogtalan hölgy még ma is ott kísért a romok között, arcát sűrű fátyollal takarja el, hogy a sebeit ne lássák. Aztán I. Edward, Lord Badenoch és Robert Bruce váltották egymást, a nagy kavarodásban megint a Moray család szerezte meg a várat, és meg is tartotta egészen 1346-ig, 40 évig, ami nem volt kis teljesítmény ezekben a turbulens időkben. Aztán a vár megint skót koronabirtok lett, és megkezdődött a nagy építkezés, amely Urquhartot a középkori Skócia legnagyobb erődítményévé tette. Amikor nem az angolok, akkor különféle skót klánok próbálták megszerezni, a 15. század közepén Earl of Ross, aztán a MacDonald família, de nem a gyorsétterem lánc ősei. Közben jelentkeztek a Grant-ok is, akik egy 1509-es adománylevél alapján követelték maguknak a várat, és egészen 1912-ig meg is tartották névlegesen.

Amiben nem sok örömük telhetett, mert vár állott, most kőhalom.

1692-ben az angolok megelégelték a hercehurcát, és lerombolták a várat. Alapos munkát végeztek, mert nem akarták, hogy még egyszer a skótok uralmát erősítse. Azóta sem állították helyre. Közben Glen Mor népe is megtette a magáét, a kisebb köveket elhordták építőanyagnak.

Még hozzá jogosan, hiszen az egész hatalmi harcot ők szenvedték meg, 4-5 évszázadon át nem volt egy nyugodt évük, és nem egyszer előfordult, hogy már éppen aratni készültek, amikor valamelyik Lauder of Quarrelwood, Chisholm, Ross, MacDonald vagy Grant hős csapatai végigvágtattak a földeken, és letaposták a lábon álló termést.

Sőt a 18. század elején nagy vihar tört ki, és a torony délnyugati oldala megadta magát az orkán erejének.

Így vált valóra a nép hagyomány vagy az ismeretlen balladaszerző fantasztikus elképzelése, ha nem is annyira drámai formában. Sajnos, az élet csak nagyon tökéletlenül utánozza a művészetet.

Még szerencse. Végzetessé válna a tökéletes utánzat.

Most már aránylag hamar befejezhetjük, hiszen a vár megszűnt várnak lenni. Jelenleg a National Trust of Scotland tulajdona, és van ott minden, ami ahhoz kell, hogy egy nagy halom kőből első osztályú műemlék legyen: mozi, étterem, szuvenírbolt. Újabban házasságkötő terem is, mert a derék skótok azt gondolják, a romantikus helyen kötött házasság tartósabb lesz.

Tehát ha most elutaznék a Loch Nesshez, mit találnék - természetesen Nessie-n kívül?

Látnád az egykori várfalak alapjait, amelyek fekvő nyolcasként húzódnak északkelet-délnyugati irányban a tó partján. Megvannak még a fő kapu és a felvonóhíd maradványi a szárazföld felőli oldalon, és a sokkal kisebb vízi kapu. Ezen az oldalon a víz elég védelmet nyújtott, a másik három oldalon várárok volt, amelybe látszólag sosem vezettek vizet, és már régen betemetődött. A nagy torony valaha öt emeletes volt, a tetején csipkés oromzattal. Emeleti szobák már nincsenek, csak a hajdani födémet tartó gerendák helyeit látni. A torony alatt egy nagy terem, konyha és kápolna volt, ma ezek is csak romok. Délről volt egy másik építmény is egy kisebb dombon, ez már eltűnt. Megtekinthetnél még egy kovácsműhelyt és egy galambdúcot.

Köszönöm, ez utóbbiakat inkább nem.

Egy dolgot nem értek, miért hívják ezt az egészen Urquhart várnak?

Nem tudom. Mindenfelé kerestem, de egyik forrás sem osztotta meg velem ezt az információt. A tulajdonosok között sem találtam Urquhart nevű személyt. Talán francia szó, Ure vagy Aure de Harte, egy hajdani rablólovag.

Hiszi a piszi.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Mákvirág alkotást töltött fel Ím' ma címmel a várólistára

Mákvirág bejegyzést írt a(z) Késő című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/3 című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/7 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/7 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/6 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Hajós című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Hószín asszony című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Hegedűtokban című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Bajadéra 12/8 címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/7 című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/7 című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/6. című alkotáshoz

Milton Gray bejegyzést írt a(z) Időnyom - Az első pályára állítási kísérlet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)