HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 435

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49239

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: Poós GergelyFeltöltés dátuma: 2013-09-23

Az idő legújabb cáfolata

Az argentin irodalom legnagyobbikára, Borgesre emlékezve és előtte fejet hajtva bátorkodtam e címet adni e rövidke kis eszmefuttatásnak. Ő is - mint sokan mások - esszéiben és novelláiban sokat foglalkozott az idő problematikájával. Kedvenc témája volt. Tőle tudjuk: hogy ha az idő mibenlétét vizsgáljuk, a legkétségbeejtőbb metafizikai problémával találkozunk szembe. Néhány általam megfogalmazott gondolatot teszek itt közre az idővel és az örökkévalósággal kapcsolatban, a teljesség hiánya nélkül. Hogy is lehetne másképp? Azt kívánom pusztán bizonyítani, hogy semmi sem állítható és semmi sem tagadható a két fogalomról, illetve ezek renyhe kapcsolatáról. Mégis a filozófia történetében ezt tekintették mindig is a legnagyobb rejtélynek, s azt gondolom mindig is az lesz. Ha az időt és az örökkévalóságot helyezzük gondolkodásunk górcsöve alá, a létezés létrejöttének problematikáját is felvetjük: megfejtésük kétségbeejtő hiányát újra és újra megalapozzuk.

A létrehívó létaktusában - vagyis a létezők létezésének örökkévalóságában - a megtartani és teremteni szavak szinonimái egymásnak, hisz ezek a fogalmak az istenségnél örökkön egyek. Ha Isten csak egy pillanatra is nem lenne jelen a világmindenség mégoly parányi részében is, mint egy virágszirom, vagy az, hogy most épp egy papírlap felett ülök, tollal a kezemben és épp e sorokat írom, vagy a madárcsicsergésben, vagy a tenger egyetlen sós vízcseppjében, a világmindenség széthullana és a semmibe veszne. Az idő érzékelésünk csalfa játéka. Változás és elmúlás képzeletünk hamis illúziója, mert minden elmúlónak tetsző pillanat isteni örökkévalóságában ázik, így soha el nem múlik. Hogyan is múlhatna el a pillanat? Az, amikor háromévesen Balatonszemesen fürödtem a nádas melletti kisvízben, vagy az, amikor a mindig mosolygós Beca néni érkezett hozzánk látogatóba Gyuláról, vagy éppen ki tudja honnan, talán Kanadából, vagy az, mikor gyerekeimmel - Lilivel és Bencével - Trogirban, a kikötőben, az alábukó nap világon túli fényében sétálunk, nos ezek hogyan is múlhatnának el? Milyen furcsa lenne nem? Ha az istenséget öröknek gondolja hitünk, hogyan is semmisülhetne meg akárcsak egyetlen profán és semmitmondó pillanat is? Vagy nincs Isten és örökkévalóság, vagy ha van, hát minden örökké és el nem múlóan él, s csak a mi kicsinyes és a mustármagnál milliószor kisebb hitünk hiteti el velünk, hogy ez nem így van.

Az idő csalfa, csalárd hitető, mint valami keserű folyadékot, azt próbálja kiskanálnyi adagokban beadni nekünk, hogy életünknek az égvilágon semmi értelme sincs, eltékozolt és hiábavaló minden pillanat amit megélünk. Ám lehetséges, hogy mégiscsak van valamiféle rejtett tükör, ami megmutatja majd mi ment végbe azóta, amióta úgy tudjuk a világ létrejött, s benne mi magunk is. Lehetséges és talán igaz is, hogy a világmindenség látható és rejtett életéről készül valamiféle lenyomat: minden sötétben elkövetett tettről, minden mosolyról, minden bánatról, minden bizakodásról, a fák leveleinek rezdüléséről, a folyó áradásáról, barátunk soha el nem feledhető szaváról, a szenvedés végtelenül hosszúnak tűnő perceiről. Minden felíródik egy hófehér lapra, bár ki tudja, talán már ott is van azon a lapon minden, s káprázat az, ha azt gondoljuk, mi magunk írjuk történetünket. Mivel végletesen nem gondolkodhatunk, valószínűsíthető, mindkét értelmezés egyszerre igaz.

Gyanítható, hogy a létezés, s annak mibenléte nem statikus. Ha statikus lenne, nem lenne változatosság, az élet unalmas és semmitmondó lenne, bár talán így is kissé az. Ha feltételezzük, hogy a létezés nem statikus, annak komoly következményei vannak, s ez már az időre és az örökkévalóságra vonatkozik. Ha feltételezzük, hogy az időnek és az örökkévalóságnak van valamiféle kapcsolata egymással, akkor következőket fogalmazhatjuk meg kapcsolatukról. Az örökkévalóság, - hogy a létezés létrejöjjön - idővé lényegül át, s az idő mindig teremtőjéhez kívánkozik vissza, hogy vele újra egy lehessen. Így egyik sem létezik objektíven, az örökkévalóság idővé, az idő örökkévalósággá lényegül át folyton. Az örökkévalóság megsemmisül, hogy idő keletkezzék, az idő megsemmisülésre vár, hogy az legyen, mi volt: örökkévalóság. Íme az idő legújabb cáfolata, s e rövidke írásos eszmefuttatás esszenciája.

Az idő az örökkévalóság mozgó képe, az istenség így teszi közszemlére önmagát. Feltételezhető az is, hogy az idő - úgy mint az örökkévalóság - örök, ezek szinonimái egymásnak, hisz egymás tükörképe. Így a megvalósult létezés is az. Nincs mennyország, nincs pokol, nincs kitüntetett létállapot, csak létezés van. Örök és idővel készült létezésben élünk örökké.

Az idő sem több, mint az ami: az örökkévalóság megtestesítője, revelációja. Minden, mi létezik örökkévaló is egyben, de megízleli a halált is, a megsemmisülést. Aki halált lát, életet lát, s fordítva, ezek egymás szinonimái, de egyben kiegészítői is, így egyik sem értelmezhető objektíve, az élet és a halál pusztán az időnek és az örökkévalóságnak játékszerei. Az örökkévalóság meghal, hogy időt teremtsen, az idő úgyszintén, hogy örökkévalósággá lényegüljön át, hogy se életet, se valódi halált ne kelljen elszenvednie a létezésnek, ám mégis megízlelje mind a kettőt.

Íme több, az idővel kapcsolatos gondolat, ám nyilvánvalóan ez sem a teljes valóság, mert ha annak leírására vállalkoznék, akkor a világmindenség minden állapotának minden pillanatát papírra kellene vetnem, s akkor a regresszió csodálatos eszközével újra megszülném a világmindenséget. A világmindenség valószínű tartalmazza önmaga megoldását és meghatározását, ám ha ezt megtudnánk, egyenlőek lennénk Istennel, ami szép, de valószerűtlen gondolat.

Ha a múltról beszélünk, vagy arra emlékezünk, az örökkévalóságot idézzük - hisz az már hátramaradt -, s azt gondoljuk, létezik valamiféle abszolút tükör, amire minden egyes pillanat elkerülhetetlenül felkerül - ha a jövőről, úgyszintén. A jövő bár képlékeny, mégis ugyanaz vonatkozhat rá, mint a múltra. A történet az időben zajlik, de csak múltból és jövőből áll, vagyis ezek egyikéből sem. A jelen nem létezik, illetve mégis, de csakis abszolút módon, a múlt és a jövő pedig örökkévalóságból áll. Így se idő, se örökkévalóság nem létezik, csak ezeknek nem körvonalazható keveréke. Nincs fogódzó, nincs fix pont, nincs pillanat, se múlt, se jövő. Az ember már most az örökkévalóságban él, bár esendősége miatt csupán egymásutániságot lát és tapasztal.

Schopenhauer írja: "a múltban még senki ember nem élt, és a jövőben sem fog élni, hanem a jelen minden élet egyedüli formája..." Ugyanezt fogalmazza meg korábbról Marcus Aurelius: "aki a jelent látja, mindent látott, ami csak valaha volt, vagy valaha lesz..." "Végtelen idő folyt le születésem előtt - mi voltam én egészen addig?" - kérdezi a szenvedélyes Schopenhauer. Borges felel a problémára, sajátos de egyben zseniális metafizikai rálátással: Én mindig Én voltam: azaz mindazok Én voltam, akik ez idő alatt azt mondták, hogy Én. Hisz az isteni egyetlenség és egység örökkévalóság nem tűr meg különállást, kiválást, elkülönülést, illetve mégis: ezért létezik a világ.

2013. szeptember 23.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1653
Időpont: 2013-09-28 02:57:47

Szerintem jobban kellene figyelni egyes kijelentésekre. Például aki nem úgy érzi, hogy az életének semmi értelme, mondom neked, hogy megsértődik. Személy szerint, én nem vagyok sértődékeny, de nem úgy érzem, hogy teljesen értelmetlenül lóginyászok itt a földön, és semmi értelme nem volt gyerekeket nevelni, diófát ültetni, stb. Ha örök életre áhítozik valaki, az felejtse el az idő fogalmát, mert ott nincs mit vele kezdeni, de amíg odajut, addig hasznosan töltse el az idejét, hogy ne lássa haszontalannak a földi életet. Üdv. István
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8527
Időpont: 2013-09-24 11:33:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Poós Gergely (2013-09-24 11:27:22) üzenetére
A novella más műfaj. Abból a szempontból könnyebb az író helyzete, h azt ad a szereplői szájába, ami akar. A szereplők tévedhetnek, melléfoghatnak. Sőt, jó is ha tévednek és melléfognak, melyik olvasó szereti a tévedhetetlen szereplőket. Az esszé más műfaj. Ebből a szempontból nehezebb. De az esszének is helye van a palettán. S nagyon jó, h ezeket a gondolatokat itt, most esszé-formájában fogalmaztad meb. Bár csak többen is vennék a fáradtságot, h gondolkozzanak rajta! Üdv. én
Alkotó
Poós Gergely
Regisztrált:
2008-03-05
Összes értékelés:
398
Időpont: 2013-09-24 11:27:22

Elszállt az egész, amit írtam, pedig hosszú volt. Na mindegy. Azon rágódtam, felesleges-e az írás tudománya, és felidéztem a jézusi jelenetet, amikor a porba ír, s kezével azonmód el is törli azt.

Jobb lett volna, valami novellát köré keríteni, így talán hatásosabb lett volna az egész.
Az igazság pedig egész biztos pofonegyszerű.
Örülök, hogy írtál, Gergő

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8527
Időpont: 2013-09-24 09:46:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
A Korán azt mondja: Isten számára nincs idő, Isten számára minden, ami történik, egyszerre történik. Kiindulhatunk-e ebből? Nem tudjuk. Vagy dőljünk be az írónak: "nem az idő halad, hanem mi változunk" Gondolkodni jó, és érdemes, még akkor is, ha adott esetben nem visz előre.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8527
Időpont: 2013-09-24 09:46:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ezernyi filozófus, briliáns elmék, ezerfélét állítottak, - mégsem tudja a kérdésekre ma sem senki a tuti választ. Mondhatnánk: meddő okoskodás, közelebb nem visz. Az igazság olyan pofon egyszerű pedig, (mondom én, majd utólag tényleg az lesz, "utólag" alatt azt értem, h fenn a mennyországban már tisztán fogjuk látni és rácsodálkozni, jé, de egyszerű - én nem biztos, hogy odajutok, na mindegy- ), de ezt az igazságot a nagy filozófusok, illetve bárki a földön, csak "körüllődözni" tudja. Mindenki mond valamit, mindenki sejt valamit. Ebből is igaz (lehet) valami, amabból is.

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8527
Időpont: 2013-09-24 09:45:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Én nagyon tisztelem ismeretlenül is Borgest, mert elhiszem, h nagy dolgokat mondott. Biztos így van. S nagyrabecsülésem mindazoké, akik a teremtésről, létezésről, időről, örökkévalóságról okos, komoly, összefoglaló, összegző dolgokat tudnak mondani. Még igazuk is lehet. Úgy, ahogy az író Jules Vernének, aki kitalálta, hogy fog végbemenni az ember első Hold-utazása. Végül is végbement azóta, az Apolló eljutott a Holdra. Hogy azért persze minden máshogy történt az igazi, valóságos űrutazásnál, mint a kitaláltnál, az, mellékes. Mellékes? A "nagy" kérdések mindig is foglalkoztatták az embereket.

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel J. W. von Goethe: Karácsony címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A budafoki Dunaparton című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Felhők című alkotáshoz

koko bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Z… című alkotáshoz

koko bejegyzést írt a(z) Régi álmok című alkotáshoz

koko bejegyzést írt a(z) Hamis elv jogán című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)