Végre! Végre lettem valaki! Igaz, csak helyettes, de mégis jól hangzik, nem? Igazgatóhelyettes.
No, hát ideje volt. Megvallom őszintén, elegem volt már a kisvárosi pedagóguséletből. Sosem vágytam én arra, hogy oktassak, tanulni sem szerettem. Nem is vettek fel máshová, csak a tanárképzőbe, mert oda nem nagyon jelentkezett senki. Most már tudom, hogy a bérezés miatt... No, de most vége az unalmas kisvárosi pedagóguséletnek. Ezután már csak parancsolgatok, meg hát az a bizonyos boríték, vagy inkább bankszámla is jobban fog hízni. Hehe, legalább élvezhetem kicsit végre az életet. No, igyunk rá egy kupicával!

Jaj, hol is kezdjem? El kell készíteni az órarendet, meg a délutáni beosztásokat a napközibe, no meg a tanszobába, hát hiszen négyig vannak a nagyok is iskolában. Igaz, Klári, az igazgató azt mondta, hogy közösen csináljuk... de hát annyi dolga van szegénynek, megcsinálom magam. Van két új kolléga is. A lány nem csakhogy szemtelenül fiatal, de roppant csinos is. No, majd gondom lesz rá. Csak úgy röpködnek a szájából az ilyen-olyan szakkifejezések, a felét sem értem, de ő mutatja, milyen okos. Nem is értem miért ragaszkodott Klári annyira hozzá, hogy őt vegyük fel, annyi jelentkező közül... No, még egy kupicával...

Aztán jött Klári, s mégis együtt csináltuk meg az órarendet. Rám hagyta, a délutáni beosztások elkészítését. Na, nézzük csak. Nini, ennek a Gábornak csak négy órája van egy héten. Hát hiába, kis iskola a miénk, fizika meg csak a hetedik-nyolcadik osztályban van. Tavaly tanított kémiát, meg biológiát is, de az új szabályzat szerint nem taníthat az, akinek nemzetközi diplomája van. Majd küldenek ide valami óraadó tanárt, akinek normális a diplomája. Csak éppen fizika tanárt nem találtak, így hát az maradt Gábornak. Nahát, akkor ő mehet a napközibe minden délután, így simán meglesz az óraszáma. Na nézzük csak, ennek az új csajszinak hány tanórája van? Naponta öt... na, hát akkor ő meg mehet tanszobára délutánonként. Már meg is vagyok. Egyszerű ez, mint a pofon.
Na, még egy kupicával, ha már ilyen ügyes vagyok!

Nem átallott az az undok kis béka beköpni a Klárinál, az meg majd leszedte a fejemet, mégis hogy jutott eszembe minden délutánra beosztani azt a lányt? Nem értem mi baja van, huszonöt tanóra, meg öt délután, az csak harminc. Pedig harminckét órát kell dolgoznia, az új szabályzat szerint, hetente. Nem is értem, hogy jött ez ki a Klárinak negyvenre. Milyen dühös volt rám! Azt mondta, hogy délután egytől-négyig, öt nap, az plusz tizenöt óra. Hogy mégis, hogy jött ez ki neki? nem értem..., de majd adok én annak a kis mákvirágnak... hogy merészelt panaszkodni rám?
Vigasztalásul, még egy kupicával...

Na megyek, benézek a tanszobába, ugyan hogyan tart fegyelmet a kisasszony. Már messziről hallom milyen nagy a lárma. Na, majd adok én neki! Hát volt is mit látom, amikor benyitottam. Ugrabugrált az összes gyerek, meg az a liba is velük. Sőt, még ő dirigált: jobbra ugorj, balra ugorj, guggolj... és a sok hülye csinálta, szó nélkül. Bezzeg, ha én mondok valamit, akkor senki sem fogad szót. Le is ordítottam a fejüket, azonnal leülni leckét írni! Hát, nem átallotta a hercegkisasszony azt mondani, hogy már készen vannak a házi feladatok. Akkor is ül mindenki a helyén és kussol... a mindenit neki. Rend lesz itt, mert rendnek kell lennie.
Hát ez már fárasztó volt, kell még egy kupica...

Nahát, reggel betelefonált a Gábor, hogy azonnali hatállyal felmond. Fogta is a fejét a Klári. Aztán meg bekopogott ez a nyavalyás kis liba, s ez is felmondott. A Klári meg csak üvöltözik velem egész délelőtt, hogy miért kell nekem mindenkit elüldözni. Nekem? Még, hogy én elüldöztem volna valakit? Hát ez elment az eszétől? Csak teszem a dolgom, mert valakinek dolgoznia is kell, nem igaz? Jaj, még jó, hogy ránéztem az órarendre, órám lesz az ötödikben. Ez lesz az első erkölcstan órájuk. Rájuk fér!...