HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 28 Tagok összesen: 1916 Írás összesen: 51259 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: RebbelFeltöltés dátuma: 2013-10-06
Behálózó világhálóEgy lágy dallam kíséretében felvillan a képernyő a szobám falán. Hatalmas betűkkel rajzolják ki a pixelek a születésnapi üdvözlést. Dühösen törlöm az üzenetet a hangvezérlés segítségével, meg se tudakolva a gépezettől, hogy ki küldte. Ahogy minden reggel, most is az ablakhoz lépek. Miért is lenne ez a nap más, mint a többi? Csak azért mert nekem születésnapom van?! Ugyan! Senkit nem érdekel ez már itt, 2046-ban. Küldenek a hálón keresztül egy automatizált üdvözlést, és ennyivel le is tudták a kötelezettségeiket... Kitekintek a sterilizált város forgatagára. Az emberek anélkül mennek el egymás mellett, hogy ránéznének a másikra. Persze ez már gyerekkoromban is így volt. Nem meglepő, abban viszont van különbség, hogy az egész város csillog-villog, már nincs kosz az utcákon, mint anno. Ezzel együtt viszont minden szürkévé és egyhangúvá is vált. A technológia ural mindent, sőt, mindenkit. Kijelzők, érintőképernyők, kamerák, hangfalak és mikrofonok mindenütt. A természetet száműzték az emberek az életükből, mondván, nem integrálható a rendszerbe. Agyrém! Jól emlékszem még, azokra az időkre, amikor tinédzser voltam. Akkoriban kezdett egyre rohamosabban fejlődni a technika. Sokan ebben látták az emberiség jövőjét, a felemelkedést, az önző génen való túllépést... Milyen naivak is voltak. Ellépek az ablaktól, és megindulok a helység túlsó vége felé. Felveszem a kabátom, és kitárom a folyosóra nyíló ajtót. A falak összefirkálva, mindenféle üzenetet nyomnak az ember képébe. Ilyen a prolik közös lakhelyének folyosója, de ez sem érdekel már senkit, ahogy a lift sem, ami évtizedek óta nem működik. Ma is kénytelen vagyok a 8 emeletes épületben gyalogolni. A folyosó végére ballagok, és elindulok lefelé a lépcsősoron. Az első fordulóban már ott vár a jól ismert üzenet vörössel: "Vak világ a mi világunk, vérző virág a vágyunk." Az emberek nem tértek jó útra a technológia vívmányaitól, ahogy sokan várták. A megfelelő orvosi kezelés még ma is a gazdagabbak kiváltsága, a megélhetésért még mindig robotolni kell... Persze ezek manapság már senkit nem érdekelnek. A technológia hatására az oktatás háttérbe szorult, így a tudás a gondolkozáshoz, a logikusság, a kritikusság, egyszerűen hiányzik az emberekből. A szellemi leépülés is akkoriban fokozódott, amikor tinédzser voltam. A velem egykorúak már magától értetődőnek vették a technológia rohamos fejlődését, egyre kevésbé érdekelte őket a tudás megszerzése, életükbe való beépítése, "Hiszen minden fent van a hálón!". Így szép lassan a napi rutin részévé vált a Háló, a technológiára való támaszkodás, és az, hogy a gépek gondolkodnak helyettünk, emberek helyett... Leérek az épület földszintjére, és elindulok a lépcsővel szemközti, kétszárnyú üvegajtó felé. A tágas tér fotelekkel, asztalokkal, kanapékkal van kitöltve. A kopott, füstös falak mentén könyvespolcok ásítoznak üresen. Réges-régen még ott sorakoztak rajtuk a különféle könyvek, az emberek pedig a fotelekben ülve olvastak, vagy kedélyesen beszélgettek egy ital mellett. Ez már nagyon rég volt. Mostanra csak a környékbeli srácok ülik körül a dohányzóasztalokat, cigarettáznak, lövik magukat. "Élvezzük az életet apukám!" - mondták nekem egyszer. Kilököm a lábammal az egyik lengőajtót, és kilépek a friss levegőjű utcára. Ha van bármi is, ami jó irányba változott Budapesten, akkor az a levegő. Beleolvadok a város forgatagába amennyire tudok, és elindulok a Duna partra. Kerülgetem az embereket, vigyázva egyiknek se menjek neki. Attól egyszerűen irtózom. Bocsánatot kér az ember az ügyetlenségéért, de a másik csak dühöng és számon kér, hogy ezt mégis hogy képzelem. Aztán a következő dolga pedig az, hogy leellenőrzi a zsebeit, nem loptam-e el belőle valamit. Szánalmas. Persze én könnyen beszélek. Nálam nincs semmi amit ellophatnának, a lakásom ajtaját se zárom. Mit vinnének el belőle?! Az ágyam? Vagy egy olyan tömegterméket, mint a képernyő? Ez már alap tartozéka egy lakásnak. Irigyelném azt, akinek nincs képernyője, és szívesen cserélnék vele. De hiába, kénytelen vagyok együtt élni ezzel. Ma már mindenhol körülvesznek a számítógépek, a nyomtatott áramkörök. A gyerekek el sem tudják képzelni milyen az, hogyha valamit nem a számítógéppel csinálnak. Ha a puszta kezükre, a józan eszükre kell hagyatkozniuk. Már az én generációm is a technológia gyermeke, az utánunk jövőket pedig nem is tudom minek kéne nevezni. Nincs nyugtom az elektronikától. Mindenki ettől függ, és a most felnövő generációk már azt sem tudják, mi az az áramszünet. Gyerekkoromban én is csak ritkán tapasztaltam, de volt. Vajon mit tennének, ha elmenne az áram napokra? Annyira lefoglalnak a gondolataim, hogy anélkül lépek a zebrára, hogy körülnéznék. Hangos, mély dudaszó hasít a fülembe, én pedig egyenesen az autó szélvédőjén landolok. Az emberek felsikoltanak, aztán síri csend. A bátrabbak elkezdenek körém gyűlni, eközben a testem minden porcikájába fájdalom kúszik. Az agyam kissé elködösül, de még tudatomnál vagyok. Nem tudom pontosan azt, hogy mennyi ideje fekszem már a földön, de egyszer csak egy mentőorvos hajol fölém. Feltesz néhány kérdést az állapotommal kapcsolatban, amit kurtán meg is válaszolok. Hordágyra fektetnek, adnak egy fájdalomcsillapító injekciót, aztán betesznek a mentőautóba. Az orvos megkérdi, értesítsenek-e valakit. Rápillantok, és mosolyogva válaszolok: - A környékbeli temetkezési vállalkozót, akinek ma sajnos nem adhatok munkát, és az életbiztosítómat, ahol szerencsésen megspóroltak a mai napon egy nagyösszegű kifizetést. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Kétszemélyes című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) a közös vágyak találkoznak című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hencegő autó című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi elégia című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) Porcukrosbögrén-álmaink című alkotáshoz Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) a közös vágyak találkoznak című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a közös vágyak találkoznak című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Más vagyok című alkotáshoz manna alkotást töltött fel Levegőt címmel a várólistára black eagle bejegyzést írt a(z) Karácsonyi elégia című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Minden szépre című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Már tudom... című alkotáshoz Madár bejegyzést írt a(z) Évszakváltás című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |