HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47190

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: PecásFeltöltés dátuma: 2013-10-12

A szegény ember kincse

A szegény ember jártában-keltében egyszer csak találkozott egy kis verébbel, aki valamilyen okból kiesett a fészkéből és a szüleit meg valamilyen ragadozómadár pusztította el. Ahogy az ember a kezébe vette a remegő, védtelen kis testet, valami szánalomfélét kezdett a szíve mélyén érezni ezzel a madárkával kapcsolatban.
- Ősz végén vagyunk! Jönnek a komoly fagyok. - gondolta - Ez a kis állat megfagy a téli hidegben. Szinte alig van benne már élet. Hazaviszem, nehogy a kóbor macskák falják fel a szegény párát.
Úgy is tett. A pitvarban helyezte el egy kis dobozkában, amelybe tett egy kis füvet.
- Itt nem vagy hideg helyen, de nem vagy nagyon melegben sem. Tudom, hogy az ilyen kis jószágok nem igénylik a forróságot, de ugyanakkor nem szeretik a hideget sem. - mondogatta szeretettel tekintve minden nap többször is a kis védencére. A felesége is igyekezett mindennel ellátni a kis madarat. Tettek eléje szalonnabőrkét, magvakat is neki. A kis madár meg fokozatosan erősödött. Szépen fejlődött. Nézte is nagy vágyakozva Bodros, a cirmos macska a szája szélét nyalogatva. Gondolta, milyen finom, jó falat van ott, az előtéri dobozban! Egyszer-kétszer megpróbált felmászni, hogy hamm! bekapja a kis verebet, de minden ez irányú próbálkozása azzal végződött, hogy a gazda, vagy a felesége felkapta az udvari cirokseprűt és azzal jó ellátta ,,Ő cirmossága" baját! Jobbnak is látta idővel felhagyni minden ez irányú kísérleteivel, hiszen az csak az Ő számára teljességgel reménytelen vállalkozássá vált. A kis veréb meg ahogy fejlődött, erősödött , szinte csak azt hallotta esténként a házból, hogy a gazdáék mennyire sokat dolgoznak és milyen reménytelenül szegények. Szinte semmijük sincsen. Maga a ház és a kert sem az övék. Azokat csak bérlik egyre több munka fejében, amit a bérbeadó tőlük kegyet lenül megkövetel! Ahogy így sóhajtoznak, egyszer csak hallják ám azt, hogy valami, vagy talán valaki /?/ verébcsiripelésszerű hangon azt mondja a pitvar felől:
-Drága jó gazdáim! Nem vagytok Ti szegények, mert ami nincs a bukszátokban, az benne van a szívetekben, a legdrágább érték, a szeretet alakjában!
A gazdáék meglepődtek. Nem vártak Ők ma estére vendéget, valaki mégis szól a pitvar felől.
- Te, apjuk! - szólt az asszony - Nézd már meg, hogy ki szól az udvar irányából! Én egy teremtett lélek nem sok, de annyit sem látok ott!

A gazda az esti szürkületben kinézett a pitvarra. Hát azt látja, hogy a konyhai lámpa gyenge fényénél a kis verebük próbálgatja a szárnyacskáit és Ő beszél hozzájuk.

- Ugye csodálkoztok, hogy én szóltam az előbb! - mondta a kis veréb - Igen, valóban én voltam! Hallottam, hogy olyan szegények vagytok, hogy semmi értéketek sincsen! De van, csak az nem a Ti bukszátokban van, hanem annál egy sokkal szebb helyen, a szívetekben és a Ti értéketek a legszebb a világon, mert azt úgy hívják, hogy szeretet. Nagyon hálás vagyok, hogy szeretettel neveltetek fel engemet, de én szeretnék hazamenni, hiszen hív és vár az erdő, a szabad élet!

Mindezt olyan meghatóan mondta, hogy a gazdáékat, no, meg Bodrost, a nagy étvágyú cirmos macskát, de még Bundást, a ház kutyaőrét és a többi háziállatot is könnyekig hatotta. Ilyen kérésnek nem lehetett ellenállni. Mit volt mit tenni, el kellett engedni a kis verebet az övéi közé az erdőbe. Hangos, vidám csiripeléssel repült fel és fölülről is boldogan csiripelt köszönetet az Őt ápoló háziaknak, majd irányt vett a társai közé. Azóta, ha a gazdáék, vagy a házuk népe valahol lát egy verébcsapatot, mindig vidáman integetnek nekik. Sohasem bántják, vagy zavarják el Őket! Hátha köztük van az Ő felcseperedett kis madárkájuk is!

Budapest, 1995. március 10.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nézd! címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 38. fejezet című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Odalett minden címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Odalett minden címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Félelem című alkotáshoz

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Félelem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)