Vörös fátyolát fáradtan vonszolja az alkonyat,
s hol az alkonyat fest édes álmokat,
ott megcsillan boldogan a fény
a vágyak büszke kék égen.

Tüzes vágyad égette bőrömet,
mellemen éreztem remegő kezedet,
elvittél egy új világba, hol még sosem jártam,
boldogság szárnyán csak szálltam, szálltam....

Megperzselt szívvel melletted ért a hajnál,
gyógyítgattuk lelkünk csengő madárdallal,
magadhoz vontál, s vágyad kitakartam,
ezüst éj ködében még, csak még akartam.

Fény csillan szellő szárnyán,
átölelsz, mint eget a szivárvány,
a ahogy lázasan elidőz testemen a szád,
csókod édes méreg, újra izzik a vágy.