HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49226

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2013-10-31

Thonuzoba

Akkor Thonuzoba hitben gyenge lévén,
Nem akarja lenni kereszténnyé,
Hanem nejével együtt élve
Temettetett az obádi révbe,
Nehogy keresztelve maga s népe
A Krisztussal örökké élne.

A minap verseket olvastam, és beleakadtam a Thonuzoba névbe. Azt gondoltam, milyen szép, görögös hangzású név. Lapozzuk csak fel Anonymust! Hát, nem sokat tudtam meg róla. Anonymus azt mondja, besenyő vezér, aki Taksony fejedelem idején vándorolt be magyar területre, és a neve Tanuszapa. Itt mindjárt elakadtam, éspedig kétszeresen. Mi számított magyar területnek a 10. században, 970 előtt? És ha igaz, hogy a besenyők valamilyen kipcsák-török nyelvet beszéltek, miért viselte ezt a szanszkrit nevet a vezérük?

Ezek a magyar történelem sötét évszázadai. Csak valamilyen idealizált képünk van a honfoglalásról, ami nem volt más, mint agresszív területszerzés. Mert senki nem veheti komolyan Anonymus és Kálti Márk meséit, amelyek szerint Árpád fehér lovat küldött Zalán bolgár, vagy Szvatopluk dunamelléki fejedelemnek, egy korsó Duna-vizet, egy kosár földet és egy marék füvet kért viszonzásul. Jó, tudom, hogy vannak kisebb eltérések a krónikák között, hallottam már aranyos fékről, aranyos nyeregről, illetve 12 fehér lóról, tevéről, kun gyerekről, orosz lányról, palástról, hermelin- és nyusztbőrről is, de ez nem változtat a lényegen. Barbár nomádoknak hirdetett őseink ugyanúgy gondolkodtak, mint az angolok, akik takarókat és üveggyöngyöket vittek Észak-Amerikába; Indiába még azt se, egymásnak ugrasztották a helyi királyokat, és elfoglalták az országot.

C'est la guerre. Az erősebb kutya elmarja a gyengébbet. Mindenesetre az őseinknek volt egy nyomós okuk, hogy bevonuljanak a Kárpát-medencébe: állandóan a sarkukban volt az ellenség.

Nem leszünk nagyon népszerűek, ha azt mondjuk, hogy párducos Árpád és hadrontó népe nem mert megütközni az ellenséggel.

Párducos Árpádot felejtsük el egyelőre. Őseink nem a semmiből bukkantak fel, hogy hont foglaljanak, birodalmat alapítsanak, amely az újabb hungarista kutatók szorgos munkája nyomán egyre nagyobb lesz; most éppen ott tartunk, hogy az erdélyi Vöröstorony-szorostól, Morvaországtól Dél-Stájerországig terjedt. Nem csodálkoznék, ha kiderítenék, hogy a Trianon előtti Nagy-Magyarország csak egy töredéke volt annak a birodalomnak, amelyet a hadrontó nép megszerzett. Másról van itt szó, egy hosszú folyamatról, amely a 2. század elején kezdődött el. Kínai források szerint ekkor lett a nagy fal és Turkesztán között élő hiung-nuk fejedelme egy bizonyos Mao-tun. Mao-tun nagy katonai hatalmat formált a hiung-nukból, a hunok őseiből, akik korábban főleg szabad rablásból éltek. Most egyre több törzset igáztak le, akik között ott lehettek a magyarok ősei. A kínai források jüe-csinek nevezik ezt a törzset, azt mondják, magas termetű, világos hajú, kék szemű nép volt, azon a vidéken idegen, de jól alkalmazkodott az ott szokásos lovas-nomád életformához és szokásokhoz.

Ha jól csalódom, mi inkább középtermetűnek, barna-fekete hajúnak, sötét szeműnek képzeljük a honfoglaló magyarságot.

A történet még csak most kezdődik, és a jelenleg magyarnak nevezett nép éppen olyan keverék, mint Európa szinte összes népe, talán a franciák és spanyolok közé ékelt baszkok kivételével. Mondják, hogy a jüe-csik Iránból kerültek Közép-Ázsiába, de ezt még senki nem tudta bebizonyítani. Mindegy, a jüe-csiknek semmi esélyük nem volt a hiung-nukkal szemben; elindultak hát nyugat felé. Egy részük Tibet északnyugati határvidékén telepedett le, de a legtöbben tovább vándoroltak. Találkoztak egy másik nomád néppel, amelyet a kínaiak szai-vangnak neveztek. Ezeket megverték, és elfoglalták a területüket. Könnyen lehet, hogy a szai-vangok ugyanazok, akiket Indiában sakáknak neveztek. Mert a megvert szai-vangok Szogdiána és Baktria felé menekültek, és körülbelül ugyanekkor bukkantak fel az egykori Indus-Szaraszvati civilizáció északnyugati szögletében a sakák. Menedéket kaptak a párthusoktól, és megismerkedtek a hellén kultúrával. Közben a jüe-csik sem maradhattak sokáig az új területen, mert kiszorította őket az ugyancsak a hiung-nuk elől menekülő vu-szun nép. A jüe-csik a már bevált menekülési útvonalat választották, és elfoglalták Baktriát. Ekkor a Kusán nemzetség volt a jüe-csik vezére, és ettől kezdve kusánoknak nevezik őket. A kusán birodalom a 3. század végén bomlott fel. Ettől még a nép békességben élhetett volna Indiában, és élt is az 5. század közepéig, amikor ismét megjelentek a hiung-nuk, most már hunok, és betörtek Indiába.

Más szavakkal, azt mondod, hogy őseinket ekkor még nem hívták magyaroknak, egyáltalán nem voltak a hunok testvérei, sőt állandó háborúságban álltak egymással. Mi lesz a mi szép legendáinkkal Hunorról, Magorról, a csodaszarvasról, meg Attiláról, akire egy ideig olyan büszkék voltunk?

Ezt a testvériséget már többféle igazság oltárán feláldozták, és érthetetlen, hogy miért tartja magát olyan szívósan. Attila igazán nem tartozott a barátságos, karizmatikus uralkodók közé, még úgy sem, mint Etzel vagy Atli. De most ne foglalkozzunk az Isten ostorával. Ott hagytuk el, hogy a kusánok utódai békésen éltek Indiában, és valószínűleg beolvadnak a ksatriják közé, ha meg nem jelennek Toramána és Mihiragula, akik kíméletlenül pusztítottak és fosztogattak. A kusánok és talán mások is menekültek előlük, ki merre látott. Mondják, hogy ezek a hunok nem egészen ugyanazok voltak, mint a hiung-nuk, akik a mennyei birodalmat zaklatták rabló hadjárataikkal; eftaliták, fehér hunok voltak, de gondolom, ez teljesen mindegy volt India számára. A 6. században néhány indiai rádzsa összefogott, Jasodharman málavai király vezetésével elkergették a hunokat. Mondják, hogy egy részük ott maradt, és az ő leszármazottjaik a rádzsputok, de ez már megint más téma.

Mi történt a mi állítólagos elődeinkkel, amikor ismét elmenekültek a hunok elől?

A 6-8. század között a mai Dél-Oroszország területén éltek, török és más népekkel kerültek kapcsolatba. Ekkor alakult ki az ősi magyar nyelv, a török szavakkal jócskán megtűzdelt finnugor nyelvtan, amely azóta is olyan sokszor megtréfálja a kutatókat. A finnugoristák és a vámbérysták sokszor egymásnak estek. A csatározás az előbbiek javára dőlt el, bár sem a győztesek, sem a vesztesek nem tudták megmagyarázni, hogy egy állítólagos uráli vagy szibériai, finnugor nyelvtani szabályok szerint beszélő, sok török szót használó népnek miért van olyan sok India felé mutató hagyománya. Azt gondolták, a nyelv, a nyelvrokonság mindent eldönt. Pedig hát, amilyen nehéz az egyes embernek tisztességesen elsajátítani egy idegen nyelvet, olyan könnyen megy ez egész népcsoportoknak vagy nemzeteknek, és erre sok példa van a történelemben. Megint Angliát említem, 1066-ban szépen leszoktak az angolszász nyelvről, és megtanulták a hódító normannokét.

Várj csak, a mai angol nyelvben is vannak még angolszász szavak.

Ez természetes, de a Beowulf-ot már az angolok sem értik, le kell nekik fordítani. A mi őseink annyiféle néppel kerültek kapcsolatba a honfoglalás előtt, hogy elfelejtették az ázsiai, indiai dialektusokat. Párhuzamos szerkezetek vannak, sok a régi szójárás, amiben felismerhetjük India emlékét. Hogy csak egyet mondjak: tejben-vajban füröszteni. Ezt nem tanulhatták az obi-ugoroktól, egyáltalán az a gyanúm, hogy ezek az örökké harcban álló lovas népek egyáltalán nem becsülték sokra a higiéniát és a tisztálkodást. Indiában viszont ma is a templomi imádat része a múrtik fürdetése, többek között tejben és vajban. Őseink a szokást nem gyakorolták, de még emlékeztek arra, hogy ez valami jó dolog.

Valami nem tetszik nekem. Úgy beszélsz az őseinkről, mint homogén törzsről, amely a vándorlás során legfeljebb nevet változtatott.

Ezt nem mondtam. Sőt hangsúlyozom, hogy állandóan vándoroltak és hadakoztak, hol az egyik törzzsel, hol a másikkal kötöttek laza szövetséget. És közben megismerték az idegen törzsek lányait, asszonyait, hogy egy szép bibliai kifejezést is használjak. Lehet, hogy élt valamilyen "Dúl király," és a lányrablás nem mese. Nehéz eldönteni, hogy pontosan melyik történelmi pillanattól kezdve beszélhetünk "magyarokról," de Etelköz óta biztosan.

A Képes Krónika azt mondja: a magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított 28. évben a magyarok, vagyis a hunok...

A Képes Krónikát az események után 400 évvel írták, amikor már ki kellett szolgálni a királyok ízlését.

Hát Widukind (925-1004), aki azt írja, a szászok felbérelték Henrik ellen "az avarokat, akiket most magyaroknak hívunk?"

Ízlés kérdése, hogyan fogalmazod meg, az avarok olvadtak össze a magyarokkal, vagy a magyarok az avarokkal.

És mi lesz a meótiszi mocsarakkal, ahol a hunok és magyarok egyesültek?

Mese, a csodaszarvassal együtt. Még azt sem tudjuk, melyik az igazi Meótisz, az, amire a Képes Krónika azt mondja, hogy szomszédos Perzsiával, illetve valahol keleten van, a Tanaisz folyó vidékén? Legalább négy folyóról tudunk, amelyet valamikor Tanaisznak hívtak. Vagy a Krim-félsziget? Sokkal becsületesebb bevallani, hogy nem tudjuk, őseink melyik napon melyik erdőben vagy mocsárban vadásztak. Biztos információink csak Etelköz, esetleg Levédia óta vannak, de az is ízlés dolga, hogy mit lehet biztosnak tekinteni.

Mi ez a nagy, kollektív feledékenység?

Ebben nincs semmi rendkívüli. Te sem tudod megmondani, hogy egy hónappal, vagy akár csak egy héttel ezelőtt mit ebédeltél. Nekem már néha a tegnapi menüvel is gondjaim vannak. De mindegy, ez nem közérdekű.

Ahhoz képest, hogy Thonuzobáról akartunk beszélni...

Jó irányban vagyunk. Éppen most jutottunk el a besenyőkhöz, akik a 8-11. század között szintén a mai Dél-Oroszország, Moldava és Románia területén éltek. A bizánci források őket is eftalitáknak, fehér hunoknak nevezik, de talán csak azért, mert a letelepedett népek számára hun volt minden lovas nomád. Nem tartozik ide, de érdekes, hogy a besenyőket egy 8. századi tibeti szöveg említi először, azt mondja, kipcsákok, kimek és úzok szomszédságában éltek Nyugat-Szibéria füves sztyeppéin. Hát, lehet, hogy valamikor ott éltek, de nem a 8. században, és nem az említett török népek "szomszédságában." Ekkor már találkoztak a magyarokkal. Hét besenyő vezér volt a honfoglalás korában: Ed, Edömén, Et, Böngér, Ócsád, Vajta és Ketel. Nem tudom, hogy vagy vele, nekem ezek a nevek elég magyarosan hangzanak. Semmivel nem rosszabbak, mint a tarajos Huba és a vágtató Bödölény.

Nem is jobbak. De jó lesz, ha itt mindjárt megjegyezzük, a honfoglalás nem egyetlen történelmi pillanat. A magyarok, illetve a hozzájuk csatlakozott törzsek nem egyszerre jelentek meg a Kárpát-medencében. A hivatalos időpont 895, ehhez képest már a 9. század elején kezdetét vette a beszivárgás, Thonuzoba pedig csak Taksony, Árpád unokája idejében csatlakozott.

Anonymus szerint 931-ben született, és az apja "a kunok földjéről" hozott neki feleséget. Valószínűbb, hogy kazár, besenyő vagy volgai bolgár volt ez a "kun" feleség. Taksony (latinosan Toxun) fejedelemről azt tudjuk, hogy 947-ben Itáliában harcolt. Egy másik, ellenőrizhetetlen hagyomány szerint már az augsburgi csatában is részt vett, 960-972 között halt meg. Thonuzoba 955 - 970 között érkezett meg a maga, talmácsnak nevezett törzsével. Mint törzsi vezér, ekkor lehetett már 30 éves. Heves megye tiszántúli részén, a mai Abádszalók környékén kapott szállásbirtokot. A magánéletéről annyit tudunk, hogy volt egy Örkénd nevű fia. A besenyők elég laza szövetséget alkottak, nem volt olyan ambíciójuk, hogy külön besenyő birodalmat hozzanak létre. Ez nem lett volna lehetetlen; és fel is vetődött ez a kérdés az államszervezés idején. Taksony és Géza komolynak érezhették a fenyegetést, mert óvintézkedéseket tettek, széttelepítették a besenyő csoportokat. Nagyobb koncentrációk a Rába alsó folyásánál, a Marcal mellett, a Sárvízen, Sárközben, a Közép-Tisza vidékén, Bükkalján, a Körösök mocsárvidékén, a Sárréten és a Maros torkolatától délre alakultak ki. Látjuk, hogy sem jó termőföldeket, sem jó legelőket nem kaptak, csak mocsaras helyeket, éljenek meg, ahogy tudnak. Egy másik forrás szerint Thonuzoba törzsére, a talmácsokra a határok, a gyepü védelmét bízták; az egykori gyepü legtávolabbi pontjai a dél-stájer Tilmitsch, a morvaországi Tlumacov és az erdélyi Nagytalmács (Talmesch) lettek volna.

Hát Thonuzoba? Ő is a gyepüt járta, ellenőrizte a határállomásokat?

Nem tudjuk. Valószínűleg otthon maradt az abádi révnél, vagy Tomajmonostora környékén, ahol az Árpád-korban a tőle származott Tomaj nemzetség élt. A regényes fantáziától (Jókai) eltekintve az lehetett az igazság, hogy a besenyők békés népek voltak. Egyesek szerint a nevük a szláv pecsenyegből származik, ami makkoltatót, kondást jelent. Ez persze lehet közönséges sértés is, de a besenyők békés beilleszkedése mellett szól, hogy még a 13. században is viseltek nem-keresztény neveket, és a felsőbbségnek nem volt kifogása. Nagy ritkaság egy 13. századi per jegyzőkönyve, amelyből az derül ki, hogy egy besenyő "pogány keresztelést" végzett. De még ez sem volt igazi pogányság, amit Thonuzoba az utolsó leheletéig védelmezett, hanem egy nesztoriánus keresztény szertartás.

Nem igazán értem, miért híresült el Thonuzoba. Nem voltak katonai érdemei, nem tüntette ki magát a háborúban, arról sem hallunk, hogy különösebben gazdag lett volna. Miért írják a zászlajukra a nevét a hungaristák és az ősmagyarkodók?

Már céloztam rá. Nem akart keresztény lenni, még úgy sem, mint Géza fejedelem, aki ugye elég gazdag volt ahhoz, hogy két úrnak szolgáljon. Thonuzoba pogány maradt, ami persze nem jelent ateizmust, csak éppen Okkán-nak nevezte az ég urát, és ragaszkodott az ősi szokásokhoz. (Okkán - Ukko - nagyapa a finn Kalevalában.) Inkább a halált választotta, mint a kereszténységet, és kiharcolta, hogy a lovát is vele együtt temessék el. Egy másik forrás szerint a feleségét és "Attila kardját" is melléje temették. A hagyomány szerint az Abád-révnél van a sír, tessék, meg lehet keresni.

Ez mindenesetre komoly eredmény lenne.

És most hallgassuk meg a verseket, amelyre Thonuzoba ihlette Juhász Gyulát:

1. Thouzoba

Megyek meghalni, párom, jer velem,
A német Isten nem lesz Istenem.

Az öreg Istent hittem eddig én,
Ki mennydörög a magas ég ivén.

Az öreg Istent, akinek szeme
Arany nyilával tűz a földre le.

A német Isten komoly és szelíd,
De vasba önti harcos híveit.

Keresztje kard, oltára félhomály,
Mennykő helyett a sípja orgonál.

A német Isten szőke idegen,
Az öreg Isten jó uram nekem.

Ha magyar földön híve nem marad,
Megyek pihenni magyar föld alatt.

Megyek meghalni, párom, jer velem,
Föld ősanyánk ölébe csendesen.

2. Tonuzóba sírja felett

Abádi rév táján ha jártok
Tarajos felhőrom alatt,
Mondjatok valami fohászt ott,
Hogy lenn nyugodjanak!

Ez a fohász oly mélyből jöjjön,
Mint ezer esztendő maga,
Lélekből, mely borong örökkön,
Mert leszállt csillaga!

Lélekből, amely egy velük,
Kik párosan ott alszanak,
Tonuzóba, a gőgös ük
S felesége alant.

Mert ősi hitükért vesztek ők,
Mely öreg, mint e kehes világ,
Vén, mint őserdők, legelők
És az örök csirák.

Abádi rév táján ha jártok,
Mondjátok el az ősi fohászt,
A fohászt, amely nem búg homályban,
Mint ódon orgonák.

A fohászt, amely lélekből buggyan,
Mely süvölt, harsog és dadog,
Melyre Kelet taníta hajdan,
Néhai magyarok!

Idézzünk még egy keveset Zas Lóránt verséből is, csak néhány versszakot, mert az egész nagyon hosszú:

Tábortűz fényénél, éjjel a pusztában
Thonuzoba mulat ötvened magával,
Ötvened magával pogány istenségnek,
Okkánnak csendül fel ajkukon az ének.

Borgőzös torokkal és bús magyar szívvel
Hajdani időkre kalandoznak innen,
Hajdani időkbe' fehér harci ménen
Száguldva keresztül a csillagos égen.

Csaba útját járva villámló szablyákkal,
Szívükben haraggal, lelkükben a vággyal,
Lelkükben a vággyal, nyílódzó reménnyel:
Attila mezsgyéjén nem lesz mindig éjjel, stb.

Szimonidesz Lajos a 40-es években még föltehette a kérdést: Visszaállítsuk-e a pogányságot? Szerinte az ősmagyar vallás primitív természetimádás, amelytől már nemcsak ezer év, de magasabb műveltség és szélesebb látókör is elválaszt minket.

Ez igaz, de különben is olyan keveset tudunk erről a régi vallásról, hogy ki dönthetné el, mit állítsunk vissza.

Ipolyi Arnold és Kandra Kabos óta éppen ellenkező előjelű a probléma. Annyit tudunk, vagy vélünk tudni, hogy az elegendő lenne három vallás számára is. És nem lehet azt mondani, hogy hiába halt meg Thonuzoba.

Hiszi a piszi.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2013-11-02 10:02:30

válasz Bödön (2013-11-01 09:53:36) üzenetére
szia Laci,
örülök, hogy tetszett. sajnos az ismeret-anyag nem olyan hatalmas, mint kellene, ezért nem is tudományos műveket írok, csak pár gondolatot, ahogy éppen eszembe jut - ezért nem gyártok bibliográfiát meg hasonló dolgokat, amiktől egyesek azt hinnék, hogy mindenről én mondom meg a tutit. egyébként gugli, persze nem tökéletes, de van ott sok szál, amelyen el lehet indulni. esetleg mireisz lászló könyvei, aki ugyan összehord hetet-havat, de éppen ezért érdekes.
üdv, szép napot
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8539
Időpont: 2013-11-01 09:53:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Márta! Nagy érdeklődéssel olvastam ezt az írásodat. A témával kapcsolatosan a kettős honfoglalás elmélete, az erről szóló írások, illetve egy nagyszerű kisregény, Herceg Ferenc: A pogányok, - idéződtek fel. Alpár vezér Thonuzoba leszármazottja, a Vata-féle pogány-lázadás idején él. Mártonnak hívják, papnak készül, de a puszták felől fújó szél erősebbnek bizonyul a keresztény tanításoknál...Újra megcsodáltam azt a hatalmas ismeret-anyagot, ami írásodban megmutatkozik, és a már megszokott szellemes, egyéni előadásmódot. Egyetlen dolgot hiányolok: egy irodalom-jegyzéket, ami alapján a témát kevésbé ismerők, vagy akár azok, akik jól ismerik, elindulhatnának búvárkodni. Üdv. én

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télen című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Télen címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkot

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szelídült esteken című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Friedrich Logau:Eitelkeit címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Autóstop című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a mai ember című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)