Oly rég láttalak, de eljöttél újra,
végre rátaláltál a kitaposott útra,
hiányod fájt, s most itt vagy velem,
mily csodákra képes az igaz szerelem.

Csókká simultak ajkadon a szavak,
ahogy szívem melegével betakartalak,
hevült a vágy, testünk rég meztelen,
ölünkben lüktetve ringott megannyi érzelem.

Tárt ölem várt, mint méhet a nyíló virág,
szomjas ajkad gyűjtötte virágom porát,
s ahogy édes mézed testemet járta át,
megnyílt kelyhem, s ontotta mandulaillatát.

Átöleltél, s az éj fénye kéjesen ránk borult,
ájultan vonaglott testünk, arcunk kipirult,
reszkető, forró ajkad kutatva csókolt,
elszabadult a vágy, az egekig vonszolt.

Kezed nyomán újra nyílt szerelemvirág,
lángnyelvét nyújtva megfeszülten kivárt,
majd amikor beterítette az áradó láva,
beleremegtünk a mámortól ittas, holdas éjszakába.

Ó, micsoda elképesztő férfierő,
mely tüzes öled mélyéről felszabadulva tör elő,
valósággá téve oly sok gyönyörű álmot,
sodorsz, mint a szél, s csak szállok...

Pilleként szálltunk, közben két karod ringatott,
együtt élveztük át boldogan a tegnapot,
szemedben izzó parázzsal újra jöttél és
nyomodban ott loholt a beteljesülés.

A termékeny földben oly sok mag hever,
s, ha vágyad friss patakja fürgén rálehel,
új élet serken, minden mag kikel,
virul, mint a rózsa, sosem hervad el.