Brummogi, a kis medvebocs
nézi, ahogy esik a hó.
Nincs több eső, nincs több locs-pocs,
csak hófehér takaró.

Közel van karácsony napja,
Brummoginak ez az első.
A téli álmot most kihagyja,
várja őt a kerek erdő.

Kellene egy szép kis fenyő.
De vajon hol keresse?
Megsúgta egy kóbor szellő:
induljon el keletre.

Ment, mendegélt, megpihent
öreg tölgyfa lábánál.
Egyszer csak az ágra, fent
Hóbagoly úr épp leszállt.

"Adjon Isten, Hóbagoly úr!
Mit keres a Baglyason túl?
Kirándulni van tán kedve,
vagy valami nagy baj érte?"

"Hu-hú, de nagy baj ért engem,
szemüvegem elvesztettem!
Ellopta a gaz róka,
látásom most csalóka."

"Jöjjön velem, megkeressük,
gaz rókát majd elkergetjük.
Ha bagoly úr újra lát,
keresünk egy fenyőfát."

Elindultak hát ők ketten,
Hóbagoly Brummogi vállán.
Hát egyszer csak meglepetten
megálltak egy fa odvánál.

"Hu-hú, nézd csak, medve komám,
kis Füleske még itthon van.
Pedig azt mondta, hogy korán
reggel útnak indul nyomban."

"Dehogy megyek én itthonról,
nyúlcipőmet ellopták.
A tolvaj nyomát megnéztem jól,
Róka úrfi lábnyomát."

"Gyere velünk kis Füleske,
nyúlcipellődet keresve.
Vegyél fel egy rossz csukát,
s keresünk egy fenyőfát."

Tölgyfa, bükkfa, jegenye,
semerre egy kis fenyő,
mit Brummogi úgy szeretne,
ezért oly bús, kesergő.

Ám az erdő moraját
halk pityergés szövi át.
Csak sír, csak sír a kis Süni,
búja nem akar szűnni.

"Hát téged meg mi lelt Süni?
Mért gubbasztasz bánatosan,
mint ahogy a tél szüli
Fagy gyermekét kint a hóban?"

"Almafa alatt aludtam,
békességben, nyugalomban.
Piros alma, mely rajta terem,
tüskémre pottyant hirtelen.

Megörültem, s gondolkoztam,
hogy is szedjem le azt onnan.
De Róka úrfi megelőzött,
szép almámmal messze szökött."

"Fenyőfát keresni mentem,
helyette bánatot leltem.
Róka úrfi okozta mind,
a bajt, bánatot és a kínt."

Elindultak négyen most már,
felettük fényes csillag szállt.
Hóbagoly, Süni, Füleske,
s Brummi hátul fát keresve.

Ahogy mentek, mendegéltek,
ritkulni kezdett a táj.
S amint egy tisztásra értek,
látták, ott egy kunyhó áll.

Tanakodtak, mit tegyenek,
de Brummogi már régen döntött.
Nem vacakolt, gondolt egyet,
mancsától az ajtó döngött.

"Róka úrfi, nyiss csak ajtót!
Váltanánk veled néhány szót.
Garázdálkodsz tolvaj módon?!
Hogy mit kapsz, mindjárt megmondom!"

Az ajtó nyikorogva tárult,
Róka úrfi állt előtte.
Brummogi biz' ámult-bámult,
a fején égnek állt a szőre.

A kunyhóban kis fenyő,
egyik ágán szemüveg függ.
Másikon egy kis cipellő,
a piros alma mellette csüng.

"Kérlek, ne haragudjatok!
Jól tudom, hogy bűnös vagyok.
Mindent visszakaptok tőlem,
csak ne bántsatok, én ezt kérem."

Megesett a szívük rajta,
megbocsátottak ők neki.
Nem kaptak hát rögtön hajba,
azt senki sem szereti.

Felszelték a piros almát,
mindenki kapott belőle.
Róka úrfi magányát
már réges-régen elfeledte.

Feldíszítették a kis fát,
körbeállták, énekeltek.
Brummi első karácsonyát
barátok közt élhette meg.