HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 136

Tagok összesen: 1884

Írás összesen: 49072

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Nedra LionFeltöltés dátuma: 2013-12-10

Védőgömb (2.)

(előzmény: Vádőgömb bevezető és Védőgömb (1.))


A vizsgát sikeresen és a vártnál gyorsabban tudtam le, így rám szakadt az időmilliomos érzés. Még 11 óra sem volt, s a kávézóban csak 2-kor kellett kezdenem. Már kezdtem gondolkozni, mit csináljak az ajándékba kapott időben, mire válaszol megkordult a gyomrom. Egy pillanatra elméláztam, mikor ettem utoljára, de vállat is voltam és beültem a park melletti pizzériába. A kiszolgálás csapnivaló, a felszolgálók úgy viselkednek, mintha ők tennének szívességet a rendelésfelvétellel, de a kaja első osztályú, így ez volt a kellemetlen környezet ellenére az egyik kedvenc helyem a környéken.
A pizzát eszegetve eldöntöttem, hogy ki kell szakadnom hétvégén egy kicsit a mindennapokból. Az az éjszakai rosszullét megrémített, talán kezdek bedilizni. Egy pár órás vagy egy napos levegőváltozás általában jót tesz ilyenkor a embernek. Egy kirándulás vagy valami. Lehetőleg messzebb, a természetben.
A teraszról rálátok a parkra és a szökőkútra. Valamiért a szökőkút csobogása mindig megnyugtatott, lecsendesített. Elmerengtem, hogy Ninoval meg kéne beszélnem ezt az éjszakai pánikolást. Talán az ő szemléletével rájönnék valamire. Érzem, hogy értem, mi folyik itt, csak nem áll össze a kép. Mint egy idegesítő kirakó, mikor a nyilvánvaló darabkát nem találod. Talán Nino segíthetne...
Mire befejeztem az ebédet, megszületett az elhatározás: nem kérem Nino segítségét. Igaz, hogy nem értettem a körülöttem és velem történt eseményeket, de azt biztosan tudtam, erre most nekem kell rájönnöm, egyes egyedül.

-.-



A kávézóban töltött órák annyira eseménytelenül és megszokottan zajlottak, hogy szinte untatott. A vendégek hangosak és hisztisek voltak, mint nagyrészt mindig, Scott idegesítő volt, mint mindig, jöttek a bepróbálkozások a vendégektől, majd az erre reagáló Scott-féle puffogás. Valahogy az emberek sokkal sablonosabbak voltak ma, kiszámíthatóak, nehezen kötötték le a figyelmemet. Vagy én változtam meg? Mintha más szemmel látnám a világot. A műszak utolsó néhány órája már masszív önvizsgálattal telt, de nem nagyon jutottam semmire.
Az egyik utolsó vendég, akit kiszolgáltam, dobolt a kezével, miközben a forró csokit készítettem. Ahogy felnéztem, hátrahőköltem. Az öreglány!
A vendég értetlenül nézett rám, s az első ijedség után már láttam is, hogy nem ő az. Sőt, valójában egyáltalán nem hasonlított rá. Ekkor éreztem meg, hogy egész nap egy olyan érthetetlen feszültség volt bennem, hogy emiatt nem kötötte le a figyelmem senki és semmi. Kezdtem megijedni magamtól.

A beriasztózás és a zárás simán ment, bár ekkorra már komoly kétségeim voltak az ügyességemmel és a mázlimmal kapcsolatosan. Azzal a gondolattal fordultam el a kávézó ajtajától, hogy maximum 15 perc és ágyban leszek, hogy szabaduljak ettől a naptól - és felkavaró érzéseimtől.
Elrakta a kulcsot és felnéztem. Az öregasszony állt szemben velem, alig pár méterre.
- Mit akar? - képtelen voltam udvarias vagy nyugodt maradni. Kivetítettem rá minden belső feszültségemet. Végül is ő kezdte az egészet!
- Tudom, hogy feszült vagy gyermekem. - kezdte megnyugtató hangon. - Beszélnünk kéne.
Vettem egy mély levegőt, s a történtek ellenére érzett szimpátiámba kapaszkodtam. Próbáltam kedvesebb lenni, bár a világ minden kincséért sem akartam vele beszélni.
- Igen, elnézést, rossz napom volt. Viszont, én most nem szeretnék cseverészni, szóval, ha megbocsájt...
Elindultam haza, kikerülve az asszonyt. A hangja mér utolért:
- Tudom, mit érzel! Mintha nyomasztana. Mintha elfelejtettél volna valamit, de nem tudod, mit, igaz?
Megtorpantam, mint aki falba ütközött. Igen! Igaza van. Tényleg ehhez hasonlít leginkább. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de bekapcsolt a menekülési ösztönöm. Hátra sem nézve, folytattam gyors léptű hazamenetelemet.

- Mintha elfelejtettem volna valamit, és nem tudom, mit!
- Ezt mondta?
- Igen! És igaza van! I-ga-za!!
Pizsamában mászkáltam fel-alá a hálóban, mint valami elmebajos, közben szavaimnak mutogatással adtam nyomatékot. Nino pedig az ágyon ült, s onnan pislogott rám.
- Miért vagy ilyen feldúlt? Történt még valami? - Nino teljes értetlenséggel nézett rám.
Kicsit lecsendesedtem, leültem az ágyra. Nem értettem, mi van velem, s hiába próbáltam szavakba önteni.
- Tudod, azt érzem, mintha történne valami. Velem, körülöttem... nem tudom. És ez nyomaszt.
- Úgy viselkedsz, mint akire a világ minden terhét rárakták és nem bírja el...
- Igen! - megint mutogatós, emelt hangú stílusra váltottam. Nino kicsit ijedten húzódott hátra - Bocs! Csak tényleg így érzem. De nem értem az egészet....
Nino nézett egy ideig, próbálta ő is feldolgozni a hallottakat, s végül ő is csak csóválta a fejét.
- Az az asszony többet tud, mint mi. Beszélned kéne vele. Végül is, ő indította el benned a lavinát, akkor segítsen is megfejteni!
Felnéztem és láttam, Nino már megoldotta az ügyet. Mindig is ilyen volt: erős, határozott, és mindig optimista. Be kellett látnom, jelen esetben igaza van, ennyit tudok csak tenni. Információ hiányában vagyok, hát be kell azt szereznem. Csak azt nem tudtam, mikor próbálkozik be ismét az öreglány a beszélgetéssel. Biztos voltam benne, hogy hamarosan sor kerül rá.

-.-



Mélyen beszívtam a friss levegőt és éreztem, hogy fokozatosan hagyom magam mögött a világot. Az erdőben órák óta csatangoltunk, néha az ösvényről is letérve. Sehol senki, csak mi Ninoval. Ettől felszabadultam.
- Ez tényleg jó ötlet volt! - nyugtázta Nino az egyik kiszögelésnél, ahonnan a várost is beláttuk - Már kezdett az utóbbi időben hullaszíned lenni...
- Kösz, ez tényleg nagyon-nagyon kedves!
- Rám mindig számíthatsz! - megpróbált komoly képet erőltetni magára, úgy szemlélt körbe. De tudtam, hogy itt nincs vége...
- De komolyan! Nagyon szarul néztél ki!
Na ezen már felnevettünk mindketten. Hát igen, mire is jók a barátok! De igaza volt, tudtam, az elmúlt napokban nagyon megfakultam. Egyre többször riadtam fel éjszaka, kibillentem az egyensúlyomból. Az öreglány pedig nem jelentkezett, bár igaz, csak pár nap telt el az utolsó akciója óta. Reméltem már, hogy újra felbukkan, mert már úgy éreztem, hogy ő lesz a megoldás, minden tekintetben. Ninoval az egyik elemző estünkön megfejtettük, hogy már az öreglány felbukkanása lett sem voltam jól. De akkor még csak letargikus voltam jellemzően, most meg mintha felnyílt volna a szemem. Már néztem, de még nem láttam. Ehhez kellet volna az öreggel beszélnem.
A kiszakadás viszont jót tett velem valóban. Egész nap róttuk a kilométereket, erdőn-tisztásokon át. A közeli hegyekbe mentünk fel, közel, mégis messze a várostól.
Szinte teljesen feltöltődve, várakozással tele tértünk haza.

Éjjel az álmom is ismét békés volt. Meg a következő, s az azt követő is. Minden éjjel elmenekültem a külvilágtól és regenerálódtam, a saját kis világomban.
Megint a mezőn jártam, lila ég alatt feküdtem, a csillagokat néztem. A zene pedig, ami szólt, már határozottan biztos voltam benne, hogy Yiruma. Kicsit elmerengtem azon is, hogy az utóbbi időben egyedül érzem magam a legjobban. Mintha ilyenkor zökkenne helyre valami bennem. Ninoval is kevesebbet beszéltünk az elmúlt napokban. Jó, ott volt a kirándulás, de mégis. Valami ott is megváltozott.
A lila egem viszont tényleg megnyugtatott. Mintha ide jártam volna elmélkedni, álmomban. Egyedül itt nem éreztem azt, mintha kirántották volna alólam a talajt. Néha csillámport láttam, s egyszer, csak a szemem sarkából, minta apró tündért láttam volna elreppenni mellettem.
Anyámnak volt igaza, mikor kicsiként erre ösztönzött, hogy építsek egy saját világot, ahova elbújhatok. És lám, szinte felnőtt fejjel is újra rátalálok erre, a talán kicsit háttérbe szorított álomországomra.
S néhány, éveknek tűnő nap múlva a való világban is történt valami. Valami, amit epedve vártam: az öregasszonyra is rátaláltam ismét. ...vagy ő talált rám.

[I](folyt. köv.)[/I] 2013. június

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2013-12-22 23:08:00

Érdekesen alakul a történet. Szívesen olvasnám a folytatást is.:)

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Égei-tenger című alkotáshoz

zsarátnok bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Két temető II. befejező rész című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A pórul járt Csuka című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Válasz című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Égei-tenger című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)