Szikrázó fényét szórja a hold merészen,
hamvas szempilláit hunyorgatja éppen,
feketére mázolta az eget az este,
csak a hold, s udvara van ezüstre festve.

Megfagyott szívem lángoló jég,
alkonyba fúló véres sötétség,
fejem fölött lassan elúszik a köd,
ezüstport fúj a szél hajszálaim között.

A kavargó idő nyílsebesen vágtatva,
kemény hatvan évet rakott a vállamra,
néztem az ajtót, vajon ki jő',
a távolból mosolygós arcod tűnt elő.

Elhoztad nekem legszebb ajándékomat,
hisz kezed arcomra virágot simogat,
mohón iszom mézédes csókodat,
soha ne érjen véget ez a pillanat...

A legszebb ajándék kettesben veled,
szívembe véstem üzenetedet, "Szeretlek"!

Szeress magadnál is jobban,
oly jó mikor két szív együtt dobban,
van ki elfeled, mint öregedő vén fát,
pedig száraz hóna alatt születik egy új ág.

Gyönge fagyot lehel a téli alkony,
gyöngykönnyét szórja szét a meredek parton,
éj kócos hajában csillagunk mosolyog,
ránk kacsint, s azt súgja: - Legyetek boldogok.

Boldog éveket hoz ránk a vénülő idő,
ezüst ködfonalból szőtt álomlepedő,
csillagcsodát fon körénk csöndesen az éj,
szemed tükrében megmártózik szelíden a fény.