Volt a falunkban egy baromfi feldolgozó. Ott figyeltünk fel egy nagyon aranyos kendermagos tyúkra, amelyet Pötyinek neveztünk el. - mesélte az egyik ismerősünk. Pötyi hozzánk kerülve annyira ,,hozzánőtt" a családunkhoz, hogy szinte a mindennapjaink részévé vált. Velünk jött például a piacra. Különb en is a piacra járás nélküle elképzelhetetlenné vált. Nagyon szeretett ott kapirgálni, kotkodácsolni az asztalok alatt. Felszedegette a lehullott magvakat, morzsát. Addig-addig járt Ő is velünk a piacra, mígnem Pötyi a piac nevezetességév é vált! Így a piacon mindketten vásároltunk! Mi pénzért, az asztalok felett, és Ő meg ingyen, az asztalok alatt! Mindketten, sőt mindhárman jól jártunk! Mi friss, szép áruhoz jutottunk, Ő meg ingyen jóllakott és a piac is meg-megtisztult legalább részben Pötyi ,,jóvoltából". Amikor Pötyi velük jött, a piacra vezető 20 perces út 90 percre nőtt, de az élmény mindezért kárpótolt! Ha valahová, de legfőképpen a piacra nem jöhetett velünk, valósággal ,,sírva fakadt", könyörgött, mígnem a szívünk a lehetőségek figyelembe vétele után meg nem lágyult! Ekkor Pötyi szinte új életre kelt! Valósággal repesett és ha a termete, amely egyre ,,dúsabb" lett, engedte volna talán repdesett is volna a túláradó boldogságától!