1
Behunyom szemem, jönnek emlékeim,
kedves emlékként a múltból érkeznek:
fehér babakocsiban ül kedvesen
kacagó kicsi, szőke gyermekem.

Arca derült, mosolyogva néz fel rám,
a szemében huncutság és vidámság.
Kacagása messze hangzik, a szellő
fújja dús haját, jó volt még akkortájt!

Nem tudtuk, hogy mi vár ránk, azt hittük:
boldogság, mégsem jött el vidámság!
Azért jó rá gondolni, vissza ötven

esztendőre, mert megéltük e napot,
igaz, nem virradtunk vidám napra,
arra ébredtünk: Isten vigyáz ránk!

2
Arra ébredtünk: Isten vigyáz ránk!
Hervadni kezdnek az őszi virágok,
nap sem perzsel oly' forrón, mint nyáron,
jól esik sétálni színes napnyugtán

a parkban, majd hazatérni fáradtan
a békés lakásba. Nagy konyhában
fények gyúlnak, a serpenyő alatt
láng lobog, benne étel, illatától

éhesen ül asztal mellé a család.
Lassan elkészül az étel, s vidáman
csevegve várják a kész vacsorát.

Édesanyjuk bőven nagykanállal
oszt mindenkinek a tányérjába,
a finomságot gyorsan fogyasztják.

3
A finomságot gyorsan fogyasztják,
utána mindjárt kérik a repetát.
Mindenki jóllakott, lassan elfogy
az étel, tömve pocakjuk, arcuk

kipirult a lakomán. Elfáradtak
a legkisebb fiú nagyon álmos;
a lefekvés ideje eljött már,
hamar elcsendesedik a család.

A fürdőszobában tisztálkodnak,
majd pizsamába bújva mondják el az
esti imát, szemük álomtól lassan

lecsukódik, anyjuk homlokukra
enyhe csókot lehelve múlik el
majd az őszi este, végre lepihen!

4
Késő őszi este lepihenhetek!
Magam vagyok, élem éltem, mint a
falevél, sötétségben... megtiporva,
nem, mint bátor, szomorúan, mint egy

vándor. Magányosan nem jó élni,
nincs miben reménykedni. Egyedüllét
még akkor is rosszat sugall, ha téged
az eszed ural. Úgy érzem, most el kell

mennem: idegen itt nekem minden.
Félelem s rettegés fog el, kérlek,
ezért maradj velem! Nagy bánat dúl a

szívemben, jöjj hozzám, fogd a kezem;
kérlek, maradj nálam hű szerelmem,
s hidd el: megnyugszik a fájó lelkem.

5
Hidd el: megnyugszik a fájó lelkem,
ha nem ragyogna semmi fény, sohasem
sütne ki a Nap. Ez milyen érzéssel
hatna ránk? Tavasszal nem zöldülne

a rét, a virágok sem nyílnának ki,
sivár környezetben búsan élhetnénk,
de fény nélkül nem lenne élet sem.
Örök sötétben nem lelne senki

örömöt. Ha nem lehetne sehol fény,
hogy tudnánk remélni? Fény nélkül nem,
hanem csak fénytől gyúl a szerelem.

Örök sötétségben élni sem lehet,
és abban senki nem gyönyörködhet.
Szeretem, ha a Nap fénye melenget.

6
Szeretem, ha a Nap fénye melenget.
Fürödni autóval megyünk, bort
töltünk üvegekbe, a kosárba
ennivalót teszünk, majd indulunk

dalolva. Nagy tó mellett megpihenünk,
árnyas fák alá ülünk, csomagokat
kibontjuk, falatozunk jóízűen.
Süt a nap, ruháinkat ledobáljuk,

a tóban lubickolunk. Nemsokára
indulunk haza; gulyát hajtanak,
az út tele van gágogó libákkal.

Megkondul a falu harangja, hangja
száll a magasba, leszáll nemsokára
itt az est, fáradtan sietünk haza.

7
Itt az est, fáradtan sietünk haza.
Jó lenne egymással kibékülni, mint
veled örökké harcolni; szeretnék
vízparton együtt sétálni, kéz- a

kézben zöld mezőkön járni. Egymásnak
érzelmeinkről mesélnénk, eloszlatni
vele nyugtalanságunkat. Az erdő
csendes zúgását hallgatva, feledni

életünk sok búbánatát. Figyelve
madarak csivitelését, lágy szellő
suttogna fülünkbe: félreértések

köztünk elmúlnának, ha egymásnak
nyújtanánk a kezünk. Téged mi bánt?
Ha megsértettelek, nyugodtan szólj rám.

8
Ha megsértettelek, nyugodtan szólj rám,
megértem, arcodon látom, valami
nincs rendjén. Szemedbe nézve - mint egy
kútban, oly sötét a víz, olyan mély a

büszkeséged. Meghallanám onnan is
sóhajod, minden kívánságod eléd
raknám. Forró kezembe vonom kis
kezed, hiába ne küzdjél ellene,

mert szeretlek, megsúghatom neked,
s kérlek, karjaim közt pihenjél meg.
Most már lecsitultan beláthatod azt,

hogy mindenkor jó vagyok én hozzád.
Kedvesem csak szólj, s amikor bánkódom,
vigasztalj meg, elmúlik mély bánatom.

9
Vigasztalj meg, elmúlik mély bánatom.
Emlékezem még, kislánykoromban
Erdélyben nyaraltam szünidőkben.
Akkor már nagyon idősen Nagymamám

állt szálfaegyenesen az udvarban.
Kedves mosollyal várt engem, nagy tál
epret tartott a kezében, ősz haja
lobogott a szélben, hosszú ruhában

tipegett elém. Mindig örömmel
utaztam hozzá, füstöt eregető
hosszú vonaton, kanyarogva a

fenyőfák között, az ablakban állva
ábrándoztam. Bámultam a tájat,
csodáltam égig nyúló fenyőfákat.

10
Csodáltam égig nyúló fenyőfákat,
élvezettel szívtam magamba a
sűrű fenyőerdő csodás illatát.
A front közeledett határainkhoz,

rokonainktól búcsúznom kellett.
Édes jó nagyanyám karjaiba zárt,
fülembe suttogta: utoljára lát.
A jövendölése beteljesedett:

soha többé engem nem ölelhetett.
Postás hozta a hírt: elment örökre,
nyugszik Páva község temetőjében

havasok aljában, fenyőfák alatt,
őseimmel alussza örök álmát,
s az égi mezőkről tekint le rám.

11
Az égi mezőkről tekint le rám.
Októberben nektek nyílnak virágok,
sírokra borulnak krizantém-csokrok.
Temetőt járva gondolunk mi rátok,

szeretnék én is kimenni hozzátok.
Kimegyek hozzátok, azt megígérem,
bár a járkálást már nehezen bírom.
Mécses lángja mellett imádkozom,

sírotokra teszek virágcsokrot.
Gondolatban már a temetőt járom...
Ott leszek veletek: Édesanyám és

Édesapám! Kedves Testvéreimhez
megyek, tudjátok, hogy titeket sem
feledlek: Guszti, Pista és Bandi!

12
Nem feledlek: Guszti, Pista és Bandi,
ahogyan gyermekkorunkban, most is
gondolatban megint együtt leszünk
mindnyájan, a nagy ebédlőasztalunk

köré ülünk majd. Kedves Édesanyánk
szeli a kenyeret, szerető szóval
meri sorban a finom levest, majd a
túrós-tésztát osztja, tetejére szór

ropogósra pirított szalonnából.
Ha finom süteményekre gondolok,
szememből a könnyek mindjárt hullanak.

Jó volt hallgatni apánk halk szavát,
ha valami csínyen minket talált.
Szeretettel gondolok most is rátok.

13
Szeretettel gondolok most is rátok,
kedves családra, jó volt veletek
élni és felnőni, emberré lenni.
nem jutok el messzi temetőbe már,

ahol nagyszüleimet temették el.
Őseim Erdélyben és Felvidéken,
fenyőfák alatt nyugosznak régen.
Most a nagymamára emlékezem,

kihez diákkoromban oly szívesen
jártam. Rá gondolok, a gyertyalángja
mellett mondom el értük az imámat.

Terád gondolok egyetlen szerelmem,
ki nehéz sorsban vigaszt adtál nekem.
A sírod messze, oda nem jutok el.

14
A sírod messze, oda nem jutok el,
de erőm összeszedem, s gondolatban
hozzád is megyek, melletted leszek,
sírodat virággal borítom, s gyertya-

lángjánál köszönöm a boldog időt,
amit életedben nyújtottál nekem.
Gondoljunk most a hősi halottakra,
kik háborúban és szabadságharcban

értünk s hazáért áldozták életük;
temetőt járva gondolunk majd rátok.
Mindenszentek napján temetőt járjuk

lábunk alatt falevelek ropognak,
a virágos sírokon láng lobog,
s a szívem szeretteimért dobog.

**

15. MESTERSZONETT - Elmúlt idők emlékei

Behunyom szemem, jönnek emlékeim.
Arra ébredek, Isten vigyáz rám,
A finomságot gyorsan fogyasztják,
Vacsorát kanalazzák a gyerekek.

Hidd el, megnyugszik a fájó lelkem.
Szeretem, ha a Nap fénye melenget,
itt az est, fáradtan sietek haza.
Ha megsértettelek szólj rám nyugodtan.

Vigasztalj meg, elmúlik mély bánatom.
Csodáltam égig nyúló fenyőfákat,
az égi mezőkről tekintenek ránk.

Nem feledlek: Guszti, Pista és Bandi,
rátok most is szeretettel gondolok,
nem jutok oda, messze van sírotok,

de szívem szeretteimért dobog.

**