Milyen rég itt vagyok e földtekén;
kezdetben ártatlan kis törpe lény,
kiszolgáltatott és félénk gyermek,
kit riasztanak mély, sötét vermek;
majd kamasz, ki mindent tudni vágyik:
milyen ő maga s milyen a másik...

Mióta itt vagyok e földtekén,
volt törtcsipke álom és tört remény.
S ha néha lépni sem merek,
igék segítenek és hangjegyek,
segít a zengő, áldott hegedű,
segít a szó - igen, nem - egyszerű...

Mióta itt vagyok e földtekén,
szaladtam gyorsan s léptem könnyedén,
kiáltottam vagy suttogtam halkan
dübörgő csendben és néma zajban;
dobbant a szív, pumpált az aorta,
s a szél a sok kacatot csak hordta...

Milyen rég itt vagyok e földtekén,
hol olykor ballada a költemény,
de néha van humor és könnyed próza,
és sok kísértés meg kemény próba;
s jóllehet a tettem töredékes,
mégis az életem Tőle ékes...

Mióta csak vagyok e földtekén,
hatalmas karod kitárod fölém,
ennem is, innom is adsz eleget,
s magába húz a féltő szeretet,
és fejemre az olaj csordogál,
és ott a kenyér, s borral telt pohár...