A toll kezemben remeg.
Te teszed ezt, nem a meleg!
Hiányod égőn érzem én
Hozzád szól e költemény.

Hogy merre lehetsz?
Nem kutatom,
az utat Hozzád
úgy is tudom.

Most mégis egyedül vagyok.
Idézem arcod, s Rád gondolok...
Miért épp' Te kellesz nekem?
Erről néma a Szerelem!

Hiányod megszokni nem tudom!
De hiába gyötör a fájdalom,
bízok Benned, s ez nem kevés...
Tudom, titkon Te is remélsz.

Szeretlek, de ez így fáj!
Mikor láthatlak már?
Te leszel gyógyír a sebemre;
csak nézz újra mélyen a szemembe...

De Te mit érzel?
Kell-e szívem Néked?
Ím elébed teszem,
s nyújtsd felém a Tied!