HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44597

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2014-02-24

A majom farka, a misszionárius feneke V/5.

Az esős évszak félelmetes, pusztító viharral köszöntött be április 3.-ról 4.-re virradó éjszaka. Éjfél után dr. Voght arra ébredt, hogy sír, vijjog, sivít feje felett a tető. Itt a szél - mormolta és még mélyebben befúrta magát függőágya biztonságába. A közvetlen közelről hallott sivítás mögött, tompa mély zúgás töltötte be a teret, a missziós telepet körülvevő őserdő óriásfái a villámok fellobbanó fényében fűszálként hajladoztak odakinn az ablak-keret négyszöge mögött. Mintha óriások dobáltak volna sziklákat, melyek dübörögve zúdulnak lefele a köves hegyoldalon. Elindult valahol messze halk, masszív, mindent betöltő morajlással a hang, egyre közelebb jött, egyre erősebb lett, végigsöpört az eső verte tisztáson a reszkető épületek felett, majd a távolodó halál idegborzoló hörgésével elhalt, beleolvadt egy újabb mennydörgés születő morgásába. Sötét tárgy repült el az ablak előtt, letört faág lehetett, melyet tollpiheként vitt magával a szél, nekicsapódott valaminek, az orvos azt gondolta, hogy a közösségi épület oldalának, s nagyot reccsenve kettétörött. Lezúdult az ég, millió csatornája ujj-vastagságú sugárban öntötte a sertaora a trópusi égbolt kiapadhatatlan vizeit, nem merőlegesen esett az eső, hanem szokatlan módon vízszintesen szélirányban a folyó felől. Az orvos közvetlen közelről sustorgást hallott, mintha a víz már benn a szobában folyna. De, hisz az, lehetetlen - mondta magában. Már máskor is volt nagy eső, és a tető, a falak jól állták! Mégis kikászálódott, s öngyújtójával meggyújtotta az íróasztalon álló karbidlámpát. A bizonytalan, vibráló fényben hunyorogva nézett körül, s hirtelen észrevette, mi okozza a sustorgást: a kunyhó, folyó felőli homlokzati oldalán a deszkák közti réseken zubogva ömlött be a víz, éppen úgy, mintha a házikót egy hajódaru megemelte volna, s a tenger felszíne alá merítette volna! Már bokáig ért a házban, vízben álltak a ládák az értékes tudományos gyűjteményekkel, és az orvosi eszközökkel, a ruhás-kosarak, a cipők és a papucsok a víz felszínén úsztak. Rémületében nagyot kiáltott. A kiáltásra kinyílt a kisszoba ajtaja, (a telepen lévő házak közül csak az orvos házában volt külön "luxusként" két szoba, a többiek osztatlan légterűek voltak, akárhányan éltek is bennük) s az ajtónyílásban megjelent Ethel, borzas fejjel, hunyorgó álmos szemekkel, s mögötte makogva, semmit nem értve Péter. A lány első pillanatban fel sem fogta mi történt. Állt, bokáig a vízben, két karját fázósan maga köré fonta. Aztán egy pillanat alatt felébredt, odaszaladt a legközelebb eső ládához, lehajolt, megragadta a fülét és rákiáltott az apjára: gyere, apa, tegyük fel az asztalra! A szoba közepén lévő ebédlőasztalra pakolták fel sorban a ládákat, majd, amikor már olyan magas tornyot raktak, hogy nem érték el a tetejét, következett az íróasztal. A doktor felakasztotta a karbidlámpát egy fali kampóra, félresöpörte az irományait, sarokba tolta az írógépet, s máris szabad volt a hely. A deszkák közti résen befolyó vízzel egyelőre nem tudtak mit kezdeni, egy idő után úgy tűnt, nem emelkedik tovább a vízszint, ami felül, a réseken befolyt az nyilvánvalóan alul távozott. A házikó döngölt-föld padlózatának a víz nem sokat árthatott, a deszkából készült falaknak meg még annyira se, így hát egyelőre biztonságban voltak. Leültek egy-egy székre, lábaikat felrakták a másik két székre. Nézték az ablakon túli világot, a meg-megvilágosodó hátteret, a házak tépett sziluettjeit, a vízszintesen úszó fákat az erdőszélen. Péter a ládák tetejére kapaszkodott, összekuporodott rémületében. Az éles, fülsiketítő csattanások most már egymást követték, a frigaem közvetlenül a fejük fölött tombolt. A kunyhó falai szakadatlanul rázkódtak. Ethel megpróbált imádkozni, de csak a kezdősorig jutott, egy-egy újabb iszonyatos mennydörgés belefojtotta a szót. Egyszer csak, ahogy így ültek egy kupacban, apa, lánya, és a kis majom-gyerek, hangokat, kiáltozást hallottak kintről. -A csónak, a csónak!

Fekete alakok rohantak el az ablak előtt, a lány az egyikben felismerni vélte Antonio atyát. A kikötőbe mennek - jött rá hirtelen, a motorcsónakkal lehet valami gubanc! Elszabadult a motorcsónak! Át se gondolva mit tesz, apja figyelmeztető kiáltását figyelmen kívül hagyva az ajtóhoz ugrott, feltépte, s kirohant a viharos éjszakába. A szakadatlan villámlás nappali fénybe vonta a tisztást, látta, hogy három ember igyekszik lefelé a kikötő irányába. Utánuk iramodott, lába alatt cuppogott a sár. Előrehajolva, a szélnek feszülve futott, alig látott az arcába zúduló víztől. Vékony hálóinge egy pillanat alatt ronggyá ázott és a testére tapadt, de nem érdekelte. Az eső olyan erővel verte a feje búbját, hogy majd beszakadt. Amikor a férfiak a folyó partjára értek, már ő is ott volt, negyedikként, Antonio atya, Pedro, és Faé mellett. Az utolsó pillanatban értek le. A megvadult ár őrült iramban vágtatott a stég alatt. A csónak egyik kikötőkötele elszakadt a nagy hánykolódásban, a másikat csak egy vékony szál tartotta, azt is csaknem elfűrészelte a palló éle, amihez szakadatlanul súrlódott.
-Gyorsan! - kiáltotta az atya. -Fogjátok jó erősen! Tartsátok, amíg bemászok a tartalék kötélért!
Megragadták a csónak peremét, próbálták a stég mellé húzni, s ott megtartani, hogy az atya beléphessen. Váll, váll mellett küzdöttek hárman: Pedro, mellette Faé, és Faé mellett Ethel. A lány válla az indián izmos vállához nyomódott, húsán érezte kemény karját, vállát. Faé nyögött az erőlködéstől, arca eltorzult, de azért odavigyorgott:
-Ne, mán kisasszonkám, hogy maga meg beleessen, és az atyának magát is menteni kelljen!
Ethelnek nem jutott eszébe ebben a helyzetben a krisztusi tanítás, már tudniillik, hogy aki megüti az egyik orcásat, annak tartsd oda a másikat is, s így ezt válaszolta farkas-képpel visszamorogva:
-Kuss legyen undok állat!
Talán lett volna folytatása, ha nem jön az atya a megtalált kikötő-kötéllel. A vadász hirtelen haragú ember volt, meg is üthette volna. Felszikrázó szeme semmi jót nem ígért.
Duplán véve a kötelet, rögzítették a csónakot, visszahúzták rá a ponyvát, s üggyel-bajjal lekötötték. Így már kibírja reggelig, vagy, amíg a vihar le nem csendesül. Kész voltak vele, amikor két futó alak jött feléjük a telep felől, Carlos és Awqiricuce, de miután látták, hogy már nem kell segíteni, visszatértek hajlékaikba.

Ha lefelé menet neki kellett feküdni a szélnek, fölfele, a tisztás közepe felé haladva az a veszély fenyegette őket, hogy orra buknak. Egymásba kapaszkodtak, hátukat a szélnek vetették. Mintha meredek hegyoldalon ereszkednének le, lábuk beroggyasztva, sarkukat a földbe vágták, kihomorítottak. Mindezt persze hegymenetben, még ha az a hegy csak egy lapos, alacsony dombocska volt is! Mulatságos lett volna, ha nem lett volna véresen komoly! Az atya jobbról karolta át Ethelt, Pedro balról. Pedroba a másik oldalról Faé kapaszkodott, ki tudja maga miatt-e vagy azért, hogy Pedrot el ne vigye a szél? A motoros kormányosa nagydarab, terebélyes férfi volt, míg a vadász kecses, filigrán figura, úgy néztek ki egymás mellett, mint Stan és Pan.
Ahogy mentek, mindenfelé áradt, nyüzsgött, folyt a talpuk alatt a víz. A levegőben különböző tárgyak röpködtek, letört ágak, levelek, s mindenféle erdei szövedék, indák, óriás orchideák léggyökerestül, amik leszakadtak a fákról. A szél tébolyult erővel sírt, vijjogott, jajgatott, fatörzsek reccsentek ketté. Veszélyekkel teli út volt, jól tudták, minél előbb fedél alá kell jutniuk.
-Gyertek be hozzám - kiáltotta az atya - úgy érzem megszolgáltunk egy korty italt!
Ahogy elbotorkáltak a közösségi ház előtt, látták, hogy a nagy fakeresztet az épület tetejéről a földre sodorta az orkán. Nem lehetett semmit tenni egyelőre, otthagyták hát azon a helyen, ahová leesett. Innen már csak néhány lépés volt Antonio atya házikója. Odaértek végre, bementek, s benn már biztonságban voltak. A pap feljebb csavarta a lángot az olajlámpában, ülőhellyel kínálta őket. Ethel ekkor vette magát észre, hogy mezítelen és kiszolgáltatott a testére tapadó, csurom-vizes ingében. Összekuporodott a széken, összefonta karjait a keble előtt. Antonio észlelve a lány zavarát, pokrócot kerített és melléje lépve betakargatta vele. Keze közben akaratlanul hozzáért a lány karjához, vállához. Ethel borzongott, maga se tudta mitől jobban, a nedves hidegtől, vagy Antonio kezének érintésétől. Lopva felnézett a férfira, nagynak, erősnek, sebezhetetlennek látta megint, álmai hősének, olyan valakinek, aki minden vésznek, viharnak fittyet hány.

Féltve őrzött konyakos-üvegét vette elő a pap a szekrényből. Poharat nyomott vendégei kezébe, töltött.
-Derék munka volt, testvéreim. Adjunk hálát az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj - emelte fel a sajátját.
-Istennek legyen hála - mondta Pedro hangosan, s a többiek is elismételték: hála Istennek!
Ittak. Ethel életében először ivott szeszesitalt, egy pillanatra pánikba esett, hogy megfullad az erős, torkát maró italtól. Köhögő-roham jött rá, percekig nem tudta abbahagyni. A férfiak nevettek rajta. Rosszul esett! A legjobban Faé gúnyos nevetése bántotta, az volt abban a nevetésben, hogy "na most jól bekaptad te hencegő kis kiuyuja"
Dacosan villant meg a szeme, és amikor az atya újra töltött a poharakba, elszánt képpel tartotta oda a sajátját.
-Én is kérek!
-Nem fog megártani? -kérdezte vidáman Antonio, és a palackból az ő poharába is löttyintett egy keveset.
-Bánom is én, hogy megárt-e vagy se! Még! Tele kérem, mint a többiek!
-Töltse tele neki atya, biztatta a papot Pedro nagyot rikkantva, s Faé is kardoskodott: töltse tele hát, ha kéri!
Jól van. Antonio nem akadékoskodott tovább.
-Tessék! Csak meg ne ártson!

Kortyolgattak, beszélgettek. Fel kell majd mérni a károkat, ha kivilágosodik. Vissza kell helyezni a keresztet a közösségi épület tetejére. Ellenőrizni kell a raktárakat, nem áztak-e be. És a gyerekek új chabonóját. Körbe kell járni a tüskesövény-kerítést, nem dőlt-e rá valahol egy fa? Akadozott a társalgás, a konyak és a fáradtság megtette a magáét. -Imádkozzunk - mondta az atya, -aztán térjünk nyugovóra.
Elmondták a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát és a Hiszekegyet. Ima után ittak még egy pohárral. Antonio nem sajnálta a finom, franciakonyakot, színültig töltötte újra a poharakat. Amikor kiitták Pedro felállt.
-Megyek atya, megpróbálok még aludni egy keveset reggelig.
-Én is megyek, nem zavarok akkor - csatlakozott Faé Ethelre nézve kaján vigyorral azon a rusnya sündisznó-képén.
Nagy nehezen Ethel is feltápászkodott, hogy induljon, de kicsuklottak alóla a lábai, s elterült a padlón.
-Becsípett a kislány, túl sok volt a konyak -nevetgélt Pedro pityókás jókedvvel.
-Semmi baj, majd én gondját viselem - intett Antonio - ti csak menjetek. Lehajolt a lányhoz, próbálta felsegíteni.
-Biztos vagyok benne atya, hogy jó kezekben lesz, az ön kezei között! - mondta Faé waika nyelven, amely a portugáltól eltérően így fogalmaz: "az ön karjában".
Antonio felegyenesedett, farkasszemet nézett vele. Megkeményedett a tekintete, ahogy a vadászra nézett. Nem szólt egy szót sem csak fürkészte azzal a különös, vesébe hatoló tekintettel, ami a sajátja volt, nézte, amíg be nem csukódott mögötte az ajtó.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
759
Időpont: 2017-01-11 16:03:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!

Vártam már, hogy ez a vadregényes táj mikor vadul be végre. S eljött az ideje! Nagyon jó generátor egy nagy vihar, egy árvíz, egy kegyetlen esőzés, mert kihozza az emberből az Embert, s megmutatkoznak a valódi arcok is. Jól használod az időjárást erre a célra. A következmények önmagukért beszélnek.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2014-03-01 08:32:37

válasz Susanne (2014-02-28 20:00:39) üzenetére
Szia Zsu! Hát fordulatok biztos lesznek:) Köszönöm, h velem tartasz, s nagyon örülök, h tetszik! Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5380
Időpont: 2014-02-28 20:00:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laci !
Érdekes és nagyon jó ez a rész is.
Végigolvastam gördülékeny és egy percre sem hagyott kívül állóként, nagyon jók a leírások az
esős időről.
Érdekes fordulatok lesznek még itt szerintem :)
Szeretettel olvastalak,tetszett: Zsu
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2014-02-27 15:33:29

válasz Klára (2014-02-27 12:02:30) üzenetére
Szia Klári! Nagyon örülök, h olvasod! Tudod: számomra mindig mértékadó volt a véleményed! Hogy érted, h nincs jobban "megbontva" az eleje? Lécci írd meg! Üdv: én
Alkotó
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2115
Időpont: 2014-02-27 12:02:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Követlek ám:))
Úgy látom, a történet egyfajta tövismadaras kifejlet felé közelget... Élvezet olvasni ezt a részt is. Mondjuk, engem kicsit zavar, hogy az eleje nincs jobban megbontva, de az írásod értékéből ez nem von le semmit.

Üdv: Klári
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2014-02-27 07:54:41

válasz Istefan (2014-02-26 22:21:03) üzenetére
Nem akarom....de a papok is emberek! A szent és a profán dolgok egymás mellett léteznek. Álszent dolog nem észrevenni. (Nem Te vagy álszent, István, Téged ismerlek:) De sokan így gondolkodnak. Én az "embert" szeretném bemutatni. Aki nagy dolgokat visz véghez, akire fel lehet nézni. De akinek ugyanolyan a feneke, mint bárki másnak. Örülök, h olvasod, komolyan! Sokat jelent nekem!!! Üdv: én
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2014-02-26 22:21:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Enyje-benyje még a végén lejáratod a papokat, ez még ilyen zivatarban se szép dolog. István
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2014-02-26 16:00:19

válasz eferesz (2014-02-26 12:05:33) üzenetére
Ja, ja! Minek iszik, aki nem bírja:) Köszönöm!
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2253
Időpont: 2014-02-26 12:05:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szegény kislány, megártott neki a tüzesvíz.
Üdvözletem!

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Simogató címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Lázadozós címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Június 18. Apák napja című alkotáshoz

Poós Gergely alkotást töltött fel Rítusok címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nem vagyok én ideges című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A hegymászó hócica című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hagyj... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hagyj... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Csend című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel A hegymászó hócica címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Nem vagyok én ideges című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pünkösd című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Bűnöm csak szótlan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Amikor majd elmegyek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)