HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 30 Tagok összesen: 1921 Írás összesen: 51312 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2014-03-10
A majom farka, a misszionárius feneke V/7.Kivirradt. Nem esett éppen, a gomolygó szürkeség lelógott a fák csúcsáig. Élénk szél fújt, játékos kedvvel kergette az alacsonyra ereszkedő felhőrongyokat. Csuromvíz volt minden, az udvar, az iskola padjai, a katedra. Az épületek tetejéről, a sárgás-barnára aszalódott pálmalevelek közül folydogált az esőlé. Lassan kezdett megelevenedni a telep. Elsőként Antonio atya bújt elő a hajlékából, őt követte pár perc múlva Neyomi, Julianna, Faé és Pedro. A pap nem ment át a konyhára, hogy megigya a szokásos kávéját, a boldogan csaholó, bokája körül nyüzsgő, játékosan oda-oda kapkodó Morzsi kutya kíséretében egyenest a raktárakhoz sietett, ott kezdte a vizitát. Három raktár volt ott a keleti oldalon, közel a sövénykerítéshez. Az egyiknek a tetejére, arra, amelyik a balszélen állt, legközelebb a kerítéshez, rádőlt egy fa. Körbejárta az épületet. Ekkorra már Pedro és Faé is odaértek, és Carlos is csatlakozott. -Itt kell majd kezdenünk - mondta az atya. -Vágjátok szét fűrésszel, és szedjétek le valahogy, hogy a tetőszerkezetet meg lehessen reparálni. De előbb menjünk tovább, lássuk, hogy máshol mi az ábra! A szél erejéhez képest, a károk meglepően csekélyek voltak. Antonio behordatta a padokat, az asztalokat, a katedrát a fedett közösségi épületbe. Mától kezdve nem lehet kinn tanítani. Most már az egész telep fenn volt, többen segítettek, szülők, gyerekek. Carlos nagy házának tetejét megbontotta a szél, néhányan nekiláttak, hogy rendbe hozzák. A konyha kéményéből füst gomolygott a palaszürke ég felé, a szakácsok készítették a reggelit. Néhány ügyes fiú felmászott a tetőre, visszaillesztették a homlokzatra a fakeresztet. A közösségi épület volt egyben a templom is, ezért volt rajta a kereszt. Kész lett a forró lasha-kása, és a mojojaá, egy kakaószerű édes ital. A szakácsnő és a konyhalányok széthordták az asztalokhoz. Gyerekek, felnőttek, akik már fenn voltak e korai órán, beültek az iskolapadokba, ott költötték el a reggelit. Antonio is felhajtotta jól megérdemelt kávéját, majd ment a dolgára. Hová ment az atya? - kérdezheti az olvasó, mert hát a "ment a dolgára" kitétel nem mond semmit. Nos, úgy érezzük, el kell regélnünk. Lement a kikötőbe, megnézte a motorcsónakot, és a partra húzott pirogákat. De nem ezért ment alapjában véve, illetve nem csak ezért! A stég mellett jobb oldalt volt egy vadrózsa-bokor. Igazából talán nem is rózsa volt, bár lehet, hogy rendszertanilag a rosaceae-félék rendjébe tartozott, csakhogy ennek a szárán nem voltak tövisek. De, mondom, ettől függetlenül olyan volt, mintha igazi pörtschachti, vagy bécsi rózsa lenne, gyönyörű, hamvas, hófehér, üde virágok, szirmaikon apró gyémántokként csillogtak a vízcseppek. Antonio szedett egy jó csokorra valót, és felvitte a szállására. Nem gondolt vele, hogy meglátják, nem törődött azzal, mit szólnak hozzá az emberek. Bevitte a házba és letette Ethel mellé. A kislány még aludt, arca nyugodt volt, kisimult, szája sarkánál kicsordult a nyál és vékony, ezüstös érként futott le az állára. Antoniot elbűvölte ez a kicsiny erecske. Vigyázva letörölte a keze fejével, betakarta a vállát, nézte, mosolygott. Béke volt a szívében és szeretet. Milyen bájos ez az arc. Elidőzött a gondolatnál. Mitől bájos egy leányarc? Mi olyan megkapó ebben a kis arcban például, Ethel édes-kedves arcocskájában? Szép szabályos arcvonások, egyenes orr, hosszú, sötét pillákkal elfedett szemek, elragadóan ívelő piros ajkak. Csillogó gyöngy-fogacskák, melyeket láttatni enged az ajkak gyengéden megnyíló kapuja. Üde, nyíló rózsabimbó! És ez a derengő, halvány, titokzatos mosoly! Gödröcskék a száj sarkában mindkét oldalon. Gesztenyebarna sötét haj keretezi az ovális arcot, egyik oldalon szépformájú, szabályos, lapos fülkagylót enged megcsodálni. Mi még? Szavakkal leírhatatlan, csak egy festőművész tudná híven kifejezni. A lélek tükröződése, Ethel félénk, bátor, okos, komoly egyéniségének, szűz tartózkodásának megmutatkozása a fegyelmezett, kedves vonásokban. Az ifjúság hamvassága, fénye, ragyogása! Hadd aludjon még -futott át rajta. Még nagyon korán van. A faliórára esett a tekintete. Az óra háromnegyed ötöt mutatott! Hadd aludjon, hadd pihenje ki magát a kedves! Majd meg kell kérdeznem tőle a nap folyamán valamikor, hogy értette azt, hogy leskelődtem utána - mondta magában. Elviselhetetlen volt a gondolat, hogy Ethel ilyesmit képzel róla. Óvatos, lassú léptekkel az ajtóhoz ment, s elhagyta a helyiséget. Majd a rózsákat látja maga mellett, ha felébred. Vajon mit fog szólni hozzá? Örülni fog neki? Őszintén remélte, hogy örülni fog, hogy a rózsák megszépítik a napját. Amikor Ethel felébredt, fogalma sem volt, hol van. A földön feküdt, nem a függőágyában, a saját kis szobájában. Felkönyökölt, körülnézett. Szemben bejárati ajtó, fekvőhelye mellett asztal. A másik oldalon szekrény, a szekrény mellett hokedli, a hokedlin lavór. A túlsó sarokban üresen csüngő függőágy, és íróasztal. Emitt mögötte könyvespolc, tele könyvekkel. Hirtelen rájött: ez Antonio atya háza! Hogy kerül ő Antonio atya házába? Észrevette a csokrot, ott hevert tőle kétlépésnyire a földön. Fehér rózsák! Istenem, de szépek! Minek vannak itt a földön? Ki tette ide őket? Miért nem az asztalon vannak egy vázában? Lerúgta magáról a takarót, hasára fordult, majd négykézláb-pozitúrába tornázta fel magát. Nyújtózott, mint a macska, felpúpozta a fenekét, kihomorított a hátával. Felállt, aztán egy pillanattal később le is ült újra, s visszahanyatlott az összegyűrt pokrócra. Amint függőleges helyzetbe került a teste, elfogta a szédülés, és a hányinger. Öklendezni kezdett. Érezte, ahogy türemlik felfelé a nyelőcsövében a gyomortartalom. Két térdén kúszott el a lavórig, lerántotta a földre és már hányt is, egyenesen bele, kopogott az alján. Keserű epe jött csak, marta a torkát, köhögnie kellett. Több hullámban, görcsös erőlködéssel hányt. A lavór mellett térdelt, az atya kockás férfiingében, egész teste meg-megrázkódott, ahogy a gyomra perisztaltikus összehúzódások sorozatával próbált megszabadulni terhétől. Szája széléről nyál-fonal csüngött alá, alsókarjával törölte le. Rájött a szükség, nem volt ideje kimenni, különben is hová mehetett volna ilyen nagy hirtelen, a házukhoz tartozó árnyékszék messze volt, s majdnem olyan messze a közös latrina a raktár-épületek mögött. Sietve húzta fel a derekán az inget, a lavór fölé guggolt, de elkésett, még le se tudott guggolni, a híg bélsár már bugyogott is ki a végbeléből, végigfolyt a lába szárán. Ethel sírt szégyenében, megaláztatásában. A lavór fölött kuporgott még egyre erőlködve, amikor újabb roham jött rá, megint hánynia kellett, képtelen volt visszatartani, s lehányta saját magát! Hosszú ideig feküdt hason a földön, a lavór mellett, saját mocskában csendesen sírdogálva. Egy idő után úgy érzete, jobban van, fel tud állni. Mit tegyen most? Hogy kecmeregjen ki ebből a helyzetből, amibe belesodorta magát? Halványan emlékezett már, mi történt előző este: lenn voltak a kikötőben, a csónakkal bajmolódtak, aztán feljöttek ide, s az atya konyakkal kínálta őket. Sokat ivott, túl sokat. Visszautasíthatta volna az italt, de nem tette, sőt, még ő követelte, hogy töltse tele az atya a poharat. Aztán...semmi. A többire nem emlékezett. Felállt, végignézett magán. Az atya inge van rajta! A földön aludt az atya ingében. Nem emlékezett arra, hogy átöltözött volna. Ott a pokróc egy csomóba gyúrva, és a rózsacsokor. Az egyik széken valami rózsaszínű ruhadarab, lóg mi az? -egy hálóing, az ő hálóinge! A másik szék háttámláján sárga mintás törölköző. Döntött. Áthúzta a fején az összemocskolódott férfiinget, s ledobta a lavór mellé. Beleköpte a szájában összegyűlt, keserű nyálat a lavórba. Elvette a székről a törülközőt, még nedves volt, letörölgette magát vele, a combjait, a fenekét a lába szárát, aztán ezt is a sarokba dobta. Látta, hogy a vizeskorsó tele van vízzel. Ez jól jön most! Óvatosan felemelte, kortyolt belőle, majd a lavór fölé hajolt, s ügyesen vizet csorgatott a tarkójára, a nyakába és a vállaira. Amikor felegyenesedett, a víz végigfolyt a hátán, a mellén, a hasán, lecsorgott a derekára, az alsótestére, a combjaira és a lábszárára. Majdnem olyan, mintha lezuhanyoztam volna, - gondolata fanyarul. Megtörölközött a hálóingével, ledörzsölte magát. Idáig eljutottam, -mondta magában, de hogyan tovább? Hogy megyek ki innen, ruha nélkül? Vagy meg kell várnom valakit, az atyát, hogy segítsen? Jaj ne! Ahol ez a piros-kockás ing volt, ott kell lennie egy másiknak is, -jutott az eszébe. Lássuk csak. Nyilván a szekrényből került elő. De ki adta rám? Vagy ki vette le rólam a vizes hálóinget tegnap este? Nem akart erre gondolni. Rosszul volt a gondolattól, hogy az atya esetleg látta őt, hogy ő öltöztette, vetkőztette. Na mindegy. Itt az ing! Talált a felső polcon egy tiszta inget, felvette, combközépig ért neki. Jól van. A lavórt ki kell önteni, el kell mosni, -majd később. Az inget és a törülközőt is. A pokróchoz lépett, felemelte, összehajtogatta és rádobta a függőágyra. Visszament a csokorhoz, kézbe vette, megnézte, megszagolta. Hová tegye? Egyelőre letette az asztalra. Körülnézett. Látott egy porcelán-vázát a szekrény tetején, az pont jó lesz a rózsáknak. Vizet öntött bele, beleállította a csokrot, kicsit szétrázta, elrendezte a virágokat. Az asztal közepére helyezte a vázát, hátralépett, gusztálta. Igazán gyönyörű-szép. Csak nem neki hozta Antonio? Szerette volna, ha nem! Antonio jezsuita szerzetes, pap, a misszió vezetője, jóval idősebb nála és nagy ember, ő meg csak egy diáklány, átutazóban, ideiglenes jelleggel, egy kis senki. Az atya nem udvarolhat neki úgy, mintha szabad, független ember lenne, s ő nem fogadhatja, játékból, kedvtelésből az atya udvarlását! Már eddig is elég kínos, az egész. Az, hogy esténként bejárt hozzá! Hogy sülve-főve együtt voltak! Ő, Ethel von Voght a hibás, ő cicázott az atyával, ő adta alá a lovat. Az a hülye játék például Hernandóval, és Sarah-al? Az egész missziós telep kettejükről beszél. Hogy ő és az atya! Az atya és ő! Itt mindenki kiabál -mondta magában józanul. Az apám, Julianna nővér, Faé, Neyomi, Pablo a szakácsok, mindenki. Ennek véget kell vetni, egyszer, s mindenkorra, vagy el kell menni innen már holnap. El kell menni, el kell felejteni mindent, a dzsungelt, a missziót, a gyerekeket! Igen a gyerekeket is, a gyerekeket is! Elviselhetetlen volt a gondolat, hogy elváljon a gyerekektől, bőgnie kellett tőle. A gyerekeket nem lehet cserbenhagyni! Őket nem hagyhatom itt! Eleredtek a könnyei, nem tudta mit tegyen, félt az elkövetkezendő napoktól, legfőképpen azonban saját magától félt, labilis, gyakran változó érzelmeitől. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Mi a baj velem? címmel a várólistára T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 3. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Tavaszi vihar című alkotáshoz magam alkotást töltött fel Tavaszi vihar címmel Susanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Profit című alkotáshoz Susanne bejegyzést írt a(z) Fodrozó magány című alkotáshoz Susanne bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A varázsseprű című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A Föld napja című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz Bálint István alkotást töltött fel A téren vártalak címmel a várólistára Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Álmomban című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Fodrozó magány című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 3. című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Robival az élet... című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Robival az élet... című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz Susanne bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz T. Pandur Judit alkotást töltött fel Holland hazugság 4. címmel hundido bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |