HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1831

Írás összesen: 45796

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2018-01-07 18:43:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Milton GrayFeltöltés dátuma: 2014-03-23

Időnyom - Ha hiszel benne és akarod!

A Forest Gump című világsikerű filmben elhangzik egy mondat, amely egyszerűsége ellenére tökéletesen kifejezi a düh, a kétségbeesés, és a gyűlölet érzésének teljes spektrumát.

- Azt hiszem, van úgy, hogy az embernek nincs elég köve.

Gyűlöltem apámat! Gyűlöltem, mert bántotta anyámat, mert hazudott, de leginkább azért, mert elültette bennem a félelem és a kiszolgáltatottság érzését. Ekkor nem sejthettem, hogy a rettegés kora még hátra van. Pedig abban neki nem jutott szerep.

Erzsi néni anyám nővére, egy közeli kisfaluban, Vásárosdombón lakott. Körzeti védőnő és szülésznő volt, s munkájának fontossága, elismerése, no és persze szükséges feltételeként több szobás szolgálati házban lakott családjával. Néhány hónapos hányadtatásunk után, végül ő biztosított számunkra egy külön bejáratú szobát. Jóska bácsi valami gépész ember féle volt a közeli gépállomáson, unokanővéreim, Márti két évvel, Zsóka pedig néhány hónappal volt idősebb nálam..
Édesanyám rendszerint napszámba járt a téeszbe, néha valamelyik falubeli földjére kukoricát kapálni, egyelni, vagy a szüleihez biciklizett Mágocsra, segíteni a házkörül és a földeken, nem titkoltan annak reményében, hogy talán meglágyul nagyapám szíve és mégis haza költözhet velem a szülői házba. A válóper már folyamatban volt, s az azzal kapcsolatos eseményeket csak édesanyámnak és nővérének, a vacsora utáni beszélgetései során elkapott mondatfoszlányokból sejtettem. Nehéz volt megszokni a városi nyüzsgés után a falu lényegesen csendesebb és ingerszegényebb világát. Nehéz volt megszokni a falu egyházi iskoláját is. Mégis hamar reflektorfénybe kerültem, amikor az ámuló újdonsült iskolatársaknak izgalmas városi kalandokról meséltem, és szinte fürödtem "a messziről jött ember azt mond, amit akar" gyorsan múló dicsőségében. Aztán napokig szemlesütve, megszégyenülten kerültem őket, míg megbocsájtották időközben kitudódott lódításaimat.
A tavasz észrevétlenül hajlott nyárba. Erzsi néniék háza és az iskola között félúton, egy gyönyörű árnyas liget húzódott hatalmas, dús lombú fákkal. Egy tisztáson állt a keresztre feszített Jézus, alatta, egy magába roskadt katona szobra. A megszürkült, porlepte, madár ürüléktől intarziás első világháborús emlékhely talapzatán mindig volt néhány szál virág. A városi veréb sereg ricsajához szokott fülemnek zene volt, a fák lombjai között párját hívó gerle búgása, és a liget lombkoronájában megbúvó rigók dallamos éneke. Reggelente a ligeten át baktattam az iskolába, és az esetek jó részében, köszönhetően Isten dalos torkú szárnyas teremtményeinek, no meg a liget melletti úton, a termelőszövetkezetbe igyekvő szekerek látványának, rendszerint el is késtem. Tanárunk, a falu plébánosa, szemöldökét felvonva kérdőn nézett ilyenkor rám, miközben egyik tenyerét csapkodta a másik kezében tartott nádpálcával. Eleinte kis híján elsírtam magam félelmemben, ám néhány hét múlva már bizton tudtam, hogy Isten e szigorú tekintetű szolgája, és annak elrettentő eszköze gyerekre soha, legfeljebb az iskolapad karcos, fakó lapjára csap le, oda is csak mértékkel. Az iskolától alig százméternyire állt a falu római katolikus temploma, mellette a templomkert tövétől, lejtőbe forduló oldalban pedig, a temető sírköveinek sorai követték a síneket egy darabig. Közel volt a vasút, s az állomásra beálló, vagy azon áthaladó szerelvények dübörgésétől jól érezhetően megremegtek a padok, az ablaküvegek. A tanítás befejeztével a ligeten át igyekeztem hazafelé. Az igyekeztem bizony nem túlzás. Nem az otthon melege utáni vágy hajtotta lábaimat, hanem az út túloldalán, a liget közepének magasságában álló házból veszettül ugató, fogait vicsorgató hatalmas kuvasz látványa. A vasutat átszelő, gidres-gödrös, kátyúktól hemzsegő aszfaltút, és a ligetet a másik oldalról ölelő földes út végül összeért. No, ez volt a második erőpróbája gyorsaságomnak és szemfülességemnek. Itt ugyanis, ha csak eső nem esett, egy szabadságát élvező házi lúd csapat legelte önfeledten a papsajtot. A bandavezér, a hatalmas, szürke fejű gyilkos gúnár, kéjes élvezettel, fülsiketítő gágogás közepette, szárnyait széttárva rontott rám, és üldözött hazáig. Unokanővéremnek, Mártinak, a könnye csordult a nevetéstől, míg résnyire nyitotta a rozzant fakaput, és behúzta utánam, mielőtt a szörnyeteg is odaért. Felnőtt korában is jóízűeket kacarászva emlegette a múlt, e számára felejthetetlenül komikus, nekem viszont keserves emlékű pillanatát.
A tanév végeztével szétszéledt a gyerekhad. Volt aki az alföldi rokonainál a Kőrösök vidékén töltötte a nyár jó részét, volt akit SZOT üdülő beutalóval Budapestre vittek szülei, és volt, aki csak a pécsi vidámparkig, és az állatkertig jutott egy hét végén. Szomorú szívvel gondoltam apám egy évvel korábbi ígéretére, a balatoni bányász gyermeküdülőre. Így hát nekem jóformán a ház végében, a baromfi ólnak támaszkodó nyúlketrecek élménye maradt. Esténként, édesanyám, oly fáradtan ért haza, hogy vacsora után bezuhant az ágyba, és egyre lassuló, csendesedő légzéséből tudtam, hogy már mélyen alszik. A színét vesztett, rojtosodó vászonroló hasadékában, egy csillag halványkék fénye pislákolt. Meglepve vettem észre, hogy színe kis idő múltán fehérre, aztán zöldre, és végül élénk kékre vált. Sűrű pislogások közepette próbáltam utánozni fényének vibrálását. A kísérlet oly sikerrel járt, hogy néhány perc múlva már én is az igazak álmát aludtam.

- Hékás!! A kakas már rekedtre ordította magát, illene felkelned! - húzta le rólam a dunyhát Márti - Füvet kell sarlózni a nyulaknak. A lucernás még harmatos, fonnyasztani is kell, nehogy felfújódnak tőle.
- Hány óra van? - kérdeztem szemeimet dörzsölgetve
- Ott a szekrényen van egy, a konyhában, a kredencben a másik. Öcsém! Nem leltározni, sarlózni kell! - azzal elkapta a karom s húzni kezdett ki, az ágyból.

De nem durván ám! Csak úgy, tettetett szigorral. Majd hirtelen egy huncut mosoly villant szeme szegletében, s a következő pillanatba egy pohár víz loccsant váratlanul az arcomba. Mire magamhoz tértem már kiszaladt a konyhába. A dunyha is, a párna is kapott a keresztvízből, de hát kit érdekelt. Reggeli után úgyis egész nap az ablakban napoztak, volt idejük megszáradni.

Betántorogtam a fürdőszobába és a tükörbe pillantva elborzadtam a látványtól. A hajam épp oly csapzott és csatakos volt, mint az alsó nyúlketrecek rőt szőrű lakóinak, akiket viszont éppen e miatt cseppet sem kedveltem. No meg a fogmosást sem és a sarlózást sem. Amilyen nehezen indult a reggel, a délelőtt a munkával oly gyorsan telt el. Ebéd után Imivel, a szomszéd fiával fellopakodtunk házuk padlására és elmerültünk a megporosodott öreg kacatok mese világában. Erzsi néni hívó szava végett vetett képzeletbeli időutazásunknak. A nap már jócskán a dombok felett járt és a konyhakert végében álló diófa árnyéka a nyúlketrecekig ért. Valami érthetetlen nyugtalanság lett úrrá rajtam. Édesanyám ilyenkor már haza szokott érni Mágocsról. A nyúlólak almozása közben láttam, hogy Erzsi néni kisétál a ház elé, hosszasan nézelődik előbb a vasút, majd a Dombóvárra vezető út irányába, és gondterhelt arccal ballagott vissza.

- Édesanyám mikor jön haza? - kérdeztem óvatosan
- Nemsokára itthon lesz. Menj hátra a kertbe és hozz tíz kisebb uborkát a vacsorához Ferikém! - simogatta meg fejemet.

Már az uborka bokrok között guggolva matattam, amikor a kapu nyikordult egyet. A megkönnyebbülés örömével ugrottam talpra, ám legnagyobb megdöbbenésemre két egyenruhás sietett be az udvarba. Az egyikük apám sógora. Elemér bácsi körzeti rendőr volt a környéken. S bár végtelenül rendes embernek ismertem, az elmúlt hónapok történései oly mély nyomot hagytak lelkemben, hogy ijedtemben a ketrecek mögé ugrottam. Miért jött ez most ide? Apám küldte és el akar vinni? Gyermekfejjel mi másra gondolhattam volna? Éppen akkor nem volt itthon édesanyám. A rendőrök rövid kopogás után bementek a házba. Nem sokkal ezután Erzsi néni jött ki s az ajtóban állva kiáltott.

- Feri! Ferike! Gyere gyorsan, Elemér bácsi van itt.

Lebújtam a vizes hordó mögé és szememet, öklömet összeszorítva kívántam, hogy Elemér bácsiék menjenek el azonnal. Ám Erzsi néni megfogta a karom, felsegített.

- Gyere kisfiam! Beszélni akar veled Elemér bácsi!
- Nem akarok apuhoz menni! Anyuval akarok maradni! Hol van most édesanyám? - törtem ki keserves zokogásban.
- Nem kell apádhoz menni! Itt maradhatsz, amíg csak akarsz! Elemér bácsi mást szeretne mondani neked.

Beértünk a konyhába. Elemér bácsi, felállt a hokedliról és hozzám lépett

- Szervusz, Ferikém! - és óvatosan megsimogatta a fejemet.
- Csókolom Elemér bácsi! - hüppögtem még mindig.
- Nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk! Édesanyád reggel elment Mágocsra. Ugye tudod?
- Ühüm...! - töröltem meg eleredt orromat ingem ujjával.
- Az egy nagyon hosszú út, biciklivel, jóval több, mint egy óra. Át kell menni két falun is, meg a vasúti síneken is két helyen. Aztán beér egy horhosba, ami egy kanyargós emelkedő. Érted?
- Igen! Emlékszem, busszal is jártunk már sokszor arra.
- Úgy van! Édesanyád elindult Mágocsról hazafelé. Ám amikor a horhosba ért, egy pótkocsis teherautó megelőzte. A sofőr csak későn vette észre, hogy a pótkocsi kisodródik az útról és elütötte édesanyádat. Érted, fiam?
- Igen értem. És édesanyám mikor ér már haza?

Elemér bácsi tanácstalanul pillantott Erzsi nénire, aztán felém fordulva megismételte mondatának utolsó szavait.

- A pótkocsi kisodródott az útról és elütötte édesanyádat. - nézett a szemembe.
- Jó, de mikor ér már haza anyu? - valami nagyon nagy bajt kezdtem érezni! A felnőttek egymása néztek, aztán Elemér bácsi a sparhelt nyitott sütőjének sötéten tátongó nyílásába bámult, Erzsi néni meg az ablak összecsúszott függönyét igazgatta idegesen.
- Hol van édesanyám? Mikor jön haza anyukám? - sírtam el magam ismét.

Erzsi néni karjába vett, leült a másik hokedlira és elcsukló hangon kezdet magyarázni.
- Édesanyádat elütötte egy pótkocsis teherautó, súlyosan megsérült. Egy mentő bevitte Pécsre a kórházba, most műtik. Egyelőre ennyit tudunk. Jóska bácsi elment telefonálni Marikáéknak és a többieknek. Ha hazaér azonnal autóba ülünk és megyünk a kórházba.
- Én is jöhetek? - bömböltem kétségbeesetten.
- Persze, hogy jöhetsz kisfiam! - magához szorított, de határozottan éreztem az elfojtott sírástól teste remegését.

Elemér bácsiék nem sokkal ezután elmentek. Már sötétedett mire Pécsre értünk. Átsiettünk a kórház tágas folyosóján, az egyik fordulóban a takarítónő vödrét majdnem felrúgtam, a lépcsőházban kettesével szedve a fokokat egy emelettel feljebb, aztán jobbra fordulva még egy folyosó és a végében a műtő.

- Oda nem mehetnek be! - szólt egy erélyes férfihang a hátunk mögül
- Jó estét! Meg tudná mondani, hogy kit műtenek most? - fordult meg Erzsi néni.
- Egy asszonyt! Délután hozták be a sásdi mentők. Elütötte egy teherautó.
- Ő lesz az - fordult a futástól még mindig lihegve Jóska bácsihoz, majd vissza a fehér köpenyeshez.
- Mióta vannak bent? Ki műti? Meddig tart még a műtét?
- Bocsánat! Ön hozzátartozó?
- Igen! Én a nővére vagyok, ő a férjem,- mutatott Jóska bácsira - Ő pedig a húgom kisfia.
- Egy pillanat türelmet kérek. - és az idegen eltűnt a műtő ajtaja mögött.

Jóska bácsi idegesen sétált fel-alá, Erzsi néni pedig a kabátot vette le rólam és hajtotta a szék karfájára. A folyosó végén hangzavar támadt, és néhány pillanat múlva anyám testvérei töltötték meg a műtő előtti teret.

- Mi történt a Verával? - kérdezte Jutka néném Erzsi nénit.
- Csikóstőttős felett a horhosban elütötte egy pótkocsis teherautó. Azt mondták a rendőrök, hogy súlyos állapotban hozta be a mentő. Most ment be a műtőbe egy tanársegéd információért.
- Mennyire súlyos az állapota?
- Nem tudjuk. Már több mint két órája műtik.

A műtőajtón ekkor lépett ki a tanársegéd és az izgatottan váró felnőttekre pillantott

- Mindannyian a rokonai? Szép, nagy család! A professzor úr üzeni, hogy a műtét után tájékoztatást ad, addig türelmüket kéri.
- Az mennyi idő múlva lesz?
- Azt hiszem, jobban teszik, ha a többség haza megy. Valószínűleg még öt, hat órát is eltarthat.
- Annyira súlyos?
- Igen! Életveszélyes! A professzor úr a legjobb e területen. Higgyék el, a testvérük a lehető legjobb kezekben van. Bocsánat, mennem kell - mire felocsúdtunk, már a lépcső fordulójában járt.


- Életveszélyes? Az mit jelent - kérdeztem elcsukló hangon Jutka nénit.
- Azt kisfiam, hogy nagyon rosszul van! Édesanyád most nagyon beteg.
- És mikor jöhet haza?
- Nem tudom, majd a professzor bácsi a műtét után megmondja.
- Mi az, hogy műtét? A professzor bácsi mit csinál az anyukámmal? Miért nem megyünk oda? - kezdtem megint pityeregni.
- A professzor úr most gyógyítja édesanyádat. Bekötözi a sebeit és segít neki, hogy ne fájjon! Gyere Ferikém, sétálunk egy kicsit az udvaron - vette át a szót Erzsi néni. Rám adta a kabátot, megfogta a kezemet és kíméletesen, de határozottan húzott maga után. - Előtte lemegyünk a büfébe és iszunk egy Bambit. Hosszú volt az út és biztosan szomjas vagy már.

A Bambi émelyítően túlaromásított ízét még akkor is éreztem számban, amikor már a kórház parkjának gesztenye fái alatt sétáltunk. A levegő lehűlt, s bár kabátomat gondosan végig gombolta néném, a lombok között át suhanó szellőtől fázósan rázkódott meg testem. Felpillantottam az égre. A Hold arcának alig több mint felét mutatta, s így olyan volt mint a durcásan elforduló gyermeké. Az épületet megkerülve értünk vissza a bejárat széles lépcsősorához. Már majdnem a felértünk, amikor a kapun villogó, szirénázó mentő fordult be: Jóformán még meg sem állt amikor a feljárónál, hordággyal futó alakok jelentek meg.

- Gyere Ferikém! Nem gyereknek való látvány ez. - fogta meg a kezem Erzsi néni és elindult be az épületbe.

A többiek, nem sok értelmét látva a várakozásnak, éjfél felé haza mentek. Hiába hajtottak kabátokat alám, a folyosó padjának kemény falécei így is nyomot hagytak hátamon, oldalamon. A fáradtság hamar lecsukta szemeimet, s a világ tökéletesen megszűnt létezni számomra. Az elmúlt órák tragédiától terhes emlékei mély, álmok nélküli, eszméletvesztéshez hasonló állapotba kényszerítették elmémet. Talán éppen ez segített a történtek feldolgozásában, elfogadásában és későbbi megértésében. Már világosodott, amikor felébredtem. Erzsi néni a lábamnál ülve, félre billent fejjel szunyókált, Jóska bácsi pedig az ablaknál állt, s a nap felkeltét nézte.
- Felébredtél gyermekem? - fordult felém, ám a következő pillanatban Erzsi néni is megszólalt
- Szomjas vagy, kincsem?
- Nem, köszönöm. Édesanyám hol van?
- Még bent van a műtőben. A professzor bácsi nem sokára végez.
Alig hogy kimondta, nyílt a műtő ajtaja, s egy alacsony kopaszodó férfi tolt ki egy hordágyat. Ránk sem nézve haladt el mellettünk majd befordult az első szobába. Kisvártatva megint nyílt a műtő ajtó s egy fehér köpenyes magas, alak lépett hozzánk.

- Jó reggelt! Önök Veronika hozzátartozói? - fordult Jóska bácsihoz.
- Igen. Én a sógora vagyok, a feleségem a nővére, a gyermek - simogatta meg fejemet - pedig az ő kisfia.
- Hogy van a nővérem Professzor úr? - kérdezte izgalommal hangjában néném.
- Sajnos nem tudok jó hírt közölni. Koponyaalapi törése van, kulcscsont és medencecsont törése, eltörött a bal karja, belső vérzése is volt és számtalan zúzódást szenvedett. Az agyrázkódás következménye az ütésnek, amit a fejére kapott, Az állapota jelenleg stabil, de meg kell, mondjam, hogy életveszélyben van
- Hol van az anyukám? Mikor láthatom? -kezdtem megint bőgni.

A professzor megfogta a kezem és elindult a szoba irányába, ahova az imént tolták a hordágyat.

- Elnézést kérek, mindjárt bejöhetnek önök is de ez, most csak hármunkra tartozik - és határozott mozdulattal csukta be mögöttünk az ajtót.

A hordágyhoz lépett és kitakarta rajta fekvő beteg fejét.

- Gyere ide fiam! Itt van édesanyád. - egyik kezével az ágy rácsát markolta a másikkal hívóan intett.

Néztem a hordágyon fekvő gézgombolyagot. Hol itt az édesanyám? Tudatom lassan fogadta be a látványt és időre volt szükségem, amíg minden kép, minden folt a helyére kerül. A gézgombolyagból ugyanis orrnak és szájnak alig nevezhető lilásvöröses puffadék éktelenkedett, a szemek helyén hatalmas feketébe forduló zöldes. lilás árnyék. Ez az édesanyám?

- Hol van az édesanyám? - tört ki belőlem a keserves sírás.
- Itt van gyermekem, Itt van és hallgat téged. Nagyon beteg, de nagyon szeret téged és nagyon szeretne meggyógyulni. Tudod, én öreg orvos vagyok, nagyon sok embert meggyógyítottam már. Azt tudom gyógyítani, aki meg akar gyógyulni. Édesanyád is meg akar gyógyulni, de nagyon gyenge, a segítségedet kéri!
- Hogyan segítsek neki? Nem is lát engem! Nem is beszél hozzám.
- Óh, dehogy nem, fiam! Hidd el nekem, hogy hall és lát is ő téged.
- Én, hogyan segíthetek akkor neki? - kérdeztem sírástól elcsukló hangon.
- Ha hiszel benne és akarod, hogy meggyógyuljon! Nagyon-nagyon akard! Ő érezni fogja ezt és erőt ad neki a gyógyuláshoz. Érted, fiam?

Persze, hogy értettem. Hogyne értettem volna, mit jelent az akarni? Akartam a rugós focit és megkaptam. Akartam a szánkót és megkaptam. De ez most más volt. Nagyon-nagyon más! Ez most versenyfutás volt a halállal, mérhetetlen felelősség, és a kudarctól való rettegés érzése. S az akarás tétje nem kevesebb volt, mint az Ő élete. Egyszerűen nem hibázhattam.
Hosszas lábadozás után, szenvedéssel, fájdalommal teli gyógyulás árán, végül felépült, meggyógyult édesanyám. Csak jóval később felnőttként értettem meg e mondat igazi értelmét, és súlyát!

- Ha HISZEL benne és AKAROD!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Milton Gray
Regisztrált:
2012-11-25
Összes értékelés:
16
Időpont: 2014-03-28 17:08:10

válasz Klára (2014-03-27 12:34:39) üzenetére
Az előző rész végéről idéznék-

Édesanyám délután sírva jött értem. Apám ugyanis utánam öcsémet is megkereste az óvodában, s egy billenős játék teherautóval, valamint az általam visszautasított biciklivel magához édesgette, magával vitte. Hiába ment érte másnap anyám rendőrökkel, öcsém apámmal akart maradni.

Apám a duhajkodás után mindent elkövetett, hogy édesanyám és én visszatérjünk hozzá. Öcsémre ez időtájban a hozzá költözött édesanyja, apai nagyanyám vigyázott.
Alkotó
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2229
Időpont: 2014-03-27 12:34:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Jól megírtad ezt a részt is. Nagyon jó, életszagú sorok ezek, és a mondandód üzenete is megszívlelendő. (Az öcsédet hiányoltam, ő hol volt?)

Üdv: Klári
Alkotó
Mukli Ágnes
Regisztrált:
2011-12-14
Összes értékelés:
1467
Időpont: 2014-03-27 08:18:23

Írásod üzenetét magammal viszem napi útravalóul.
Jó volt olvasni írásod.
Szeretettel: Ágnes

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Handabanda című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Bajadéra 12/10 című alkotáshoz

Varjú Zoltán alkotást töltött fel Sínek mentén címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: Minap egy koldus jött felém... címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nélküled című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nélküled című alkotáshoz

dpanka alkotást töltött fel Bingó címmel

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Valamikor címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Dalszövet című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tiéd a tél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tiéd a tél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Késő című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Tiéd a tél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tiéd a tél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Handabanda című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)