(A Variációk pofonra sorozatból)

Léna és Jani együtt hagyták el aznap az iskolát, aztán a közeli parkban leültek egy padra, s ott tervezgették, hogy hogyan is valósítsák meg a támogató-gyűjtő tervüket. Megbeszélték, hogy Léna a lányoknál, Jani a fiúknál próbálkozik. Azonban, Lénánk eszébe jutott Katinka. Ezt el kell mondania Janinak, vállalnia kell Katinkát. A fiú meg is kérdezte Lénát:
- Csak ilyen problémás barátnőid vannak?
- Aggódom is értük eleget! Katinka még Lenkénél is nagyobb gáz a Tonigoldjával. Mi lesz még abból?... No, vállalod?
- Hát persze! Sőt, arra gondoltam, ha valakinél nem járunk sikerrel, a másikunk újra próbálkozhat... Jó lenne, ha az egész osztály összefogna, akkor lenne igazán ütős. Ma Lenke, holnap te is sorra kerülhetsz! Szerintem ez jó érv, nem?
- Minden bizonnyal. Azért én nem vagyok ilyen optimista. Az átlag úgy gondolkodik, amíg neki nincs baja, addig nem csinál magának... Szerintem meg olyan, mintha tétlenül, közönnyel végig néznénk valakinek a kivégzését. Nem?
- Ha nem is egészen... de lélektanilag bizonyára. Lenke már nagyon kikészült. Rászállt szegénykére, a vak is látja. Nem értem, mi a csodának megy egy ilyen állat tanárnak?
- Ne bántsd az állatokat! Katinka igazán frappáns nevet talált neki: Tífuszvirág!
Jani jót kacagott rajta, ötletesnek találta, azonban azt tanácsolta Lénának, ne terjesszék, mert még baj lehet belőle. Viszont le fogják buktatni Sutyit. Mérget vehet rá!

Másnap reggel, három jó haverját, sikerült Janinak maga mellé állítania, ezen felbátorodva az első szünetben azonnal lecsapott Katinkára. Gyorsan elhadarta, hogy Lénával támogatókat toboroznak Lenkének. Katinka gyorsan rávágta: - Oké, veletek vagyok! Máris tovasuhant, rohant végig a folyosón...

Szóval, Lénával? Csak nem ezzel a kis nyikhajjal jár Léna? Hm, ezért akarta elhalászni előle Tonigoldot, gondolta Katinka. No, csak hadd higgyék, hogy velük van. Léna képes lett volna lecsapni a kezéről Tonigoldot. Undorító nőszemély!...Tonigold meg irtó jó fej srác, olyan ennivaló... Jaj, alig bírja ki az órát nélküle, már csak azért is iparkodott lerázni azt a Jani gyereket. Nem fogja az idejét vesztegetni rá, inkább elvonulnak Tonigolddal egy csendes sarokba csókolózni.

Katinka egész délelőtt türelmetlen volt. Az órákon is elkalandoztak a gondolatai, már a délutáni randin járt folyton az esze. Azt mondta Tonigold, hogy együtt töltik az egész délutánt. Ennyire komoly randijuk még nem is volt, csak itt az iskolában, meg esetleg iskola után lógtak olykor egy, másfél órát. No, de ma, együtt töltik az egész délutánt. Sétálnak nagyokat, csodálatosan szép idő van, korán jött a tavasz, kellemes kora tavaszi idő, beülnek egy presszóba, vagy cukrászdába, esetleg moziba, meg csókolóznak, csókolóznak napestig... Ó, de jó is lesz! Ábrándozott Katinka.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a hatodik óra után, kiléptek az iskolakapun. Neki ugyan lett volna még egy hetedik is, de már nem bírt tovább maradni, meg nem is akarta várakoztatni Tonigoldot. Ő is annyira várta már, hogy együtt legyenek. Hát, ellógott.
Kézen fogva vágtak át a téren, meg-megálltak, csókolóztak. Aztán azt javasolta Tonigold, vigyék el a táskájukat a faterjához, itt lakik a közelben, ne cipeljék ezeket az idétlen táskákat egész délután.
- Úgyis szeretne megismerni, mondta, hogy mutassalak már be neki.
- Tényleg? A faterod mondta? Te nem ott laksz, ahol ő? - kérdezte Katinka.
- Én a muteromnál maradtam. Elváltak, már régen.
- Igazán? - kérdezte elgondolkodva Katinka. Közben az ütött szöget a fejébe, mennyire nem tud semmit Tonigoldról. Tulajdonképpen sohasem beszélgetnek, inkább csak csókolóznak...
- A papád otthon van ilyenkor, nem dolgozik? - kérdezte váratlanul.
- Ma éppen szabad napos... de van kulcsom az ő házához is. Olyankor, amikor lyukas órám van, elmegyek hozzá kajálni, mindig tömve a hűtő nála... - mondta jelentőségteljesen Tonigold.
Újra váratlanul jött a kérdés:
- Te hová mész az érettségi után?
- Miért kérdezel ilyen ostobaságokat? A legszívesebben sehová sem mennék, a fater viszont azt akarja, hogy orvos legyen belőlem...
- Neked nincs kedved hozzá?
- Kedvem? Már megint hülyeségeket kérdezel. Úgyszólván, nincs más választásom, a fater csak azt hajlandó finanszírozni. Ha már orvosira kell mennem, akkor viszont nőgyógyász leszek!
- Ahhoz van kedved a leginkább? - kérdezte most már kíváncsian Katinka.
- Aha! Tudod, hogy miért... - mondta röhögve Tonigold.
Katinka nem tudta, de tovább nem kérdezősködött, mert a fiú átkarolta, magához húzta s Katinka boldogan hajtotta fejét a fiú vállára, a szemét is lehunyta, ő is átkarolta a fiú derekát, s így vakon hagyta magát vezetni általa.
Boldog volt, nem tudott betelni azzal az érzéssel, hogy szerelmes, és szerencsés is, mert sokan évekig, vagy akár évtizedekig keresik az igazit, neki viszont egyből sikerült rátalálnia. Ha most Tonigold megkérné a kezét, azonnal igent mondana. Jó lenne kihúzni az érettségiig, addig nem akar férjhez menni, de amint leérettségizett, azonnal összeházasodnak, gondolta Katinka, s most valahogy, az végtelenül messzinek tűnt...

- Tinka, csak nem aludtál el? Megérkeztünk! - szólt Tonigold.
- Máris? - kérdezte Katinka. Fogalma sem volt mennyit mentek, arról sem volt fogalma hol vannak, annyira elábrándozott. Mire kinyitotta a szemét, a fiú már a kaput is kitárta, és Katinkának a csodaszép kerten akadt meg a szeme, meg a kert mélyén meghúzódó hatalmas házon.
- Váo! De klassz kert, és mekkora ház! A papád egyedül lakik benne? - ámult Katinka.
- Á, dehogy. Én is itt vagyok gyakran, meg szerintem barátnője is van... - mondta bizonytalanul a fiú.
- Te nem is tudod?
- Jaj, mintha nem tudnád, hogy van ez. A gyerekek ne üssék az orrukat a felnőttek dolgába! Nem szeretik, ez az ábra. Na gyere! - Kézen fogva vezette Katinkát be a házba.
A házba belépve, már látta mekkora pompára számíthat. Balra észrevett egy nagy, kétszárnyas ajtót, ami csukva volt. Szemben, a bejárati ajtóval, széles márványlépcső vezetett az emeletre. Toni megfogta a karját, s a lépcső felé irányította.
- Ez itt a nappali - lökte be az ajtót Tonigold.
- Azta! De király! - kiáltott fel a lány, ahogy körbenézett. Antik bútorok, kristály csillárok, egy nagy fekete zongora a sarokban, a szoba egész hosszában ablakok, a padlótól egészen a mennyezetig, kilátás a gyönyörű kertre... Katinka közelebb ment az ablakhoz, kinézet. Nahát, itt egy hatalmas terasz, a kertben szökőkút, meg medence is van... hát tudnak élni, egyesek. Ő, ilyet még nem is látott életében...
Toni váratlanul, hátulról belecsókolt a nyakába. Megborzongott... s ez a borzongás végig futott a testén. Kezdetben nem tudta mire vélni, aztán olyan jó érzés töltötte el... Toni átölelte, csókolóztak... egyre szenvedélyesebben, majd a fiú becsúsztatta kezét a blúza alá. Érezte, hogy újra végigfut rajta az a jóleső borzongás. Már ott matatott a blúzán a fiú keze, kezdte kigombolni, egyre szenvedélyesebben csókolta, majd tépni kezdte le róla a blúzt... Katinka, amikor végre levegőhöz jutott, hátrált egy cseppet, majd alig hallható hangon megszólalt:
- Ne Toni, kérlek ne...
- Hé, szende szűz, mit szólsz egy beavatáshoz? - letépte róla a blúzt. Katinka ezúttal több lépést hátrált.
- Toni, kérlek ne!... Nem vagyok még rá felkészülve.
- Csak nem ijedtél be, cicababa? Mégis mit gondolsz, mi a francnak hoztalak ide?...
Erre már felkapta a fejét Katinka, sikerült megkaparintania a blúzát, s öltözködni kezdett.
- Igazán szólhattál volna, hogy csak azért kellek neked... Hogy lehettem ilyen ostoba?...
- Nyugi, kicsi cicám, nincsen semmi baj. No, ne haragudj kérlek! Igyunk valamit. Ugye nem haragszol? - Katinka a fejét rázta - Megyek, hozok valami innivalót. Jó lesz, kicsikém?
- Az jó... az nagyon jó lesz... - motyogta Katinka.

Amikor Tonigold kiment a szobából, Katinka utánalesett az ajtón. Vajon mire készül? Le akarja itatni őt? Látta, jó hosszan ment a folyosón, majd bement egy helyiségbe. Akkor kibújt a cipőjéből, kézbe vette, s így nesztelenül lefutott a lépcsőn. A bejárati ajtó zárva volt, mivel semmilyen zárat nem látott rajta, gondolta, kulccsal zárták be. A kétszárnyas ajtó felé vette az irányt. Az nyitva volt. Besurrant. Egy pillanatig nem tudta, mit is tegyen, mert a hosszú folyosó mindkét oldalán ajtók sorakoztak, mintha szálloda lenne. Hirtelen ötlettől vezérelve, benyitott az első ajtón. A szobában nem volt senki, ez megnyugtatta. Viszont, mégiscsak egy hálószoba, sarkon fordult, két szobát kihagyott, s a következőbe újra benyitott. Hány hálószoba van itt, kérdezte szinte fennhangon Katinka, aztán megtorpant. Szembetűnt egy falra akasztott korbács. Aztán észrevett az ágyon valami szíjakat... Meghűlt benne a vér, egyszer egy filmben látott ilyet... de hiszen ez a bordélyház! Hirtelen világosodott meg, hogy a bordélyházban van. Észrevette, a nyitott ablakot. Nem tétovázott, gyorsan felugrott a párkányra és kiugrott az ablakon.