Hegyen
- Sion siratója -



Felmentem hát este,
látom innen világunk,
itt senki nem keresne,
hol pislákol pilácsunk.

Megállok, s látom árnyát,
fagy ide most nem való,
prüszkölök csak árván,
lassan szálldogál a hó.

Sirály kiált bő halált,
nincs tréfa ilyesmivel,
hitem tova is szállt,
tudom: Benne hinni kell.

Számot adok e percben,
testem íze keserű,
avar mozdul s reccsen,
rámborul egy keselyű.

Előttem szent kehely,
bíztatnak, hisz' eléred!
lelkem félve, gyáván felel,
s csordogál el vérem.

Üt egy bot bordóban,
hajtanak még tovább,
ébredek egy hordóban,
bentről testem kiált.

A mező meg hallgat,
vagyok én keresztény,
a tömeg révülten vallat,
vezetőjük egy látó és vén.

Nem vagyok én szegény,
de ne is légy fölöttünk,
haldoklik már a remény,
és nincs ima közöttünk.

Száll a pirkadat sebesen,
testem izzadt, fáradt,
hegytetőm tova rebben,
szívemben zokogás árad.

Kelnek ki a bimbók,
vergődöm a tarlón,
rám támadnak kígyók,
s elpusztulok gyarlón.

Templomtorony ásít,
hallgatom hű szavunk,
nincs mellettem Másik,
egy nemzetség vagyunk.

Vessző csap kezemre,
s nádas gyűl a lápon,
lenézek egy tetemre,
s elnyomott vad álom.

Hasítanám szét a fát,
s felemelném a követ,
bensőm ott majd megtalál,
egy tisztább s erősebb
hitet.



2004.09.21.