Az idő megáll egy pillanatra,
S a pillanat nem múlik el,
Lenn hever egy csónak a parton,
A folyó mellette úszik el,
A Hold ezüst fény odafenn,
Világít, hogy lássuk itt lenn,
Az éjszakát, az éj sarát,
A csöndet, mi ránk köszönhet,
Ha az idő megáll egy pillanatra,
S ha a pillanat nem múlik el.

Nappal csúszik el, mit az éjszaka
Folyton helyrehozni készül,
Éjszaka folyton megszépül,
Mit a nappal csúful hagyott,
Alázatot, bűnt, bocsánatot.
De a markom ma is üres,
Mint csigás, szikkadt ős-kövület,
Fekszem a parton, s körüket
Nézem fent a csillagoknak,
Számolom számát a napoknak,
De elmúlnak, mint az enyém is,
Ezen az éjszakán mégis feltépik
A csönd fátylát, s kiáltják,
Még nem elég a váltság,
Mit elszenvedni hagyok,
Bár a kínt nem szabad hallanod.

Színes tábortüzek égnek,
Nekibátorodom az éjnek,
Az éj színének hódolok,
S egy pillanatot még, ha kapok,
Abban újra, csak reád gondolok...