HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49239

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: dorothy snapeFeltöltés dátuma: 2014-04-22

Lenzi meséje

L.-nak írva és ajánlva

Hol mikor már senki sem hitt a tündérekben, mikor már az összes elveszettnek hit kincseket megtalálták, mikor már nem élt olyan ember a földön, akinek ne lett volna legalább három elektromos kütyüje; akkor történt egyszer ez a történet.

Hiába senki nem hitt már a tündérekben és törpékben, meg a teliholdkor virágzó orchideákban, amik dalra fakadnak, ha valaki megérinti őket, mikor rájuk vetül a hold ezüstösen folyó fénye... mégis, elrejtve köztünk, emberek között történnek a csodák. S történt ez akkor is, mikor e történet játszódik.

Nem is olyan régen volt, hogy Tündérerdőt megtámadták az emberek. Persze, nem szándékosan, csak épp erdőirtás volt a cél, nem voltak vele tisztában, hogy Tündérerdő is pont abban a kerek, buja növényekkel teli, magas fás erdőben található.

Tündérerdő lakói - a királyi család, és szorgos népük - persze védekezni akartak. Az aprócska, szinte védtelen tündérek csak egyféleképpen tudtak véget vetni erdejük teljes pusztulásának: egy héten át minden éjjel a holdtölte előtt szedniük kellett az erdőben megtalálható valamennyi virágból két szálat. Ha ezt megtették, egy nagy főzőedénybe össze kellett keverni valamennyi virág szirmát, és ebből a főzetből bőven önteni Tündérerdő határára. Ha a varázslat sikeres, az emberek számára Tündérerdő áthatolhatatlan és láthatatlan terület lesz mindaddig, amíg békés szándékkal nem érkeznek az erdőbe.

Azonban mindehhez rengeteg virágot kellett gyűjteniük, ugyanis az erdőben ezernyiféle vadvirág nőtt. Volt köztük édes-rózsaszínben pompázó rózsa, tejfehér szirmokkal ölelt kamilla, kékes-lilás orgona, meggypiros pipacs, szélben hajlongó nárcisz, fehér és kék színű hófény, és még tömérdek cserjék alatt meghúzódó vadvirág.

Az ujjnyi tündéreknek nem volt egyszerű a virágszedés. Legalább három tündér együttes ereje kellett hozzá, hogy az éj leple alatt le tudják tépni őket; és mindezt nagyon csendben kellett végezniük, hogy a szomszédos tisztáson lakó törpehad meg ne hallja, hogy a tündérek mit csinálnak. A tündérkirály tudta, hogy a törpék az adott esetben az emberek mellé állnának, hiszen évszázadok óta konfliktusok, viszályok álltak fent a két varázslény csoport között.

Három fő megbízottja volt a virágszedésnek: a király lánya, aki kiskora óta nagy szakértője volt a virágoknak, őt Leniznek hívták. Az ő két segítője volt még a királyi család főkertésze, Ipacs tündérfi, és a Méra, aki a virágok illatának szakérője volt.

Alájuk tartozott az összes tündérkertész, illatszakértők, levélvágó és sziromsajtoló tündér. Ők végezték minden éjjel a fáradságos munkát, azon igyekeztek, hogy megvédjék Tündérerdő lakóit.

Eközben persze a több tündér sem ült tétlenül. A király, Sehák parancsba adta az egyik szárnyas haderőnek, hogy készítsenek menekülési tervet, ha netalántán mégis el kell hagyniuk lakóhelyüket.

Az utolsó éjjel, mikor a virágszedő csapat Ipacs, Lenzi és Méra vezetésével virágokat szedett, egy súlyos baleset történt. Lenzi, a tündérkirálylány szárnya megsérült. Egy vadrózsa tüskéje beleszúródott bal szárnyába, és kettétörte azt. Lenzi magatehetetlenül a földre zuhant.

- Segítség, segítség! - kiabálta szegény, de a többiek nem hallották meg. Amikor a tündérek teste megsérül, minden más is károsodást szenveded bennük, mert olyan apróak. Lenzi hangja is elhalkult, a látása is romlott. Kétségbeesett, félt, hogy ott fogják hagyni, hogy elveszett. A félelme sajnos nem volt alaptalan, a többi tündér eközben az utolsó pár fajta virág után kutatott, teljesen lefoglalta őket a fáradságos munka.

Lenzi próbált átnézi a válla fölött, megnézni, mégis mennyire sérült meg a szárnya. Amennyit látott a romló látásával nem volt túl bizalomgerjesztő. Tudta, hogy segítségre van szüksége, egyedül nem fog tudni visszamenni a levelekből készült palotájukba. Abban reménykedett, hogy hamar észreveszik, eltűnt, és a keresésére indulnak. Addig viszont rengeteg idő eltelhet, és a tündéreknek sok dolguk volt a virágok szirmainak főzésével.

Lenzi talpraesett volt, és általában tudta, mikor mit kell tenni, de most úgy érezte, a szárnya nélkül védtelen maradt. Keserves sírásra fakadt, a forró könnyek csípték nagy, zöld szemét. Barna, hullámos haja is könnybe ázott, mire teljesen kimerült, és elnyomta őt az álom.

Eközben persze a királyi család és tündérfölde lakói halálra izgultak magukat Lenziért, és amint tudtak a keresésére indultak. A sziromfőző csapaton kívül mindenki a tündérkirálylányt kereste, de tündérfölde oly rejtélyes és nagy volt, Lenzi pedig oly aprócska... senki sem gondolta volna, hogy a lehullott akácfalevelek között fekszik egy vadrózsa mellett.

A király és királynő egyre csak búsult, sírt, megrémültek, hogy most már elveszítik a legdrágább kincsüket, egy szem lányukat.

Lenzi mikor felébredt nem tudta, miért nem az ágyában van és miért nem a liliomszirmok között alszik. Aztán esézbe jutottak az éjjel történtek, és megint könnyek gyűltek a szemébe. Eközben érezte, hogy ereje egyre gyengül, nem képes szárnyait felemelni. Gondolkodott, mit tehetne. Egy ötlet jutott eszébe: le kell tépnie a szárnyait, hogy legalább menni tudjon, így azok csak visszatartják. A szíve szakadt meg, hogy meg kell válnia önszántából a legtündéribb és legcsodálatosabb testrészétől, de az élete forgott kockán. Vissza kellett mennie a palotába, de ehhez erőt kellett gyűjtenie.

Hátranyúlt két kezével, összeszorította fogait és két szemét, majd teljes erejéből kitépte a hátából szárnyait. Mély levegőt vett, és óvatosan a kezei közé vette az élettelen, átlátszó, de még csillogó szárnyakat.

- Ó, ti drágák, ti egyenleteim! Hát mivé lettem most nélkületek? Nem vagyok így igazi tündér, nem is lehetek többé tündérkirálylány, nem vagyok méltó erre a címre. De ez legyen a legkevesebb, ha most sikerül visszajutnom Tündérerdő közepébe, többé nem fogom bánni e tettemet.

Lenzi összeszedte minden bátorságát, és elindult északra, amerre a tündérek illatát érezte. Bizony ám, a tündéreknek sajátos illata van, egyfajta leírhatatlan friss levegő, melyben megtalálható a szivárvány és a liliom illata, esővel öntözött fű, és a frissen gyújtott tűz szaga.

Erről az illatról tudhatod, hogyha tündér jár a közeledben, ugyanis számunkra, emberek számára nem láthatóak, csak ha egy tündér úgy dönt, felfedi kilétét egy ember előtt. Akkor azonban megtörik az ereje, és többé nem lesz képes a tündérek által csinált varázslatokat végrehajtani. Erejét vesztett szárnyad tündérmanó lesz.

Lenzi óvatosan lépkedett a földön, kikerülte az élelmüket szállító hangyákat, a vadászatra induló cserebogarakat, de még arra is vigyázott, hogy az avarban leledző tűlevelekkel ne sértse fel talpát. Nem tett volna jót neki még egy sérülés...

Útközben megcsodálta a nedves földben lévő életet, ahogyan nyüzsögnek benne a különböző bogarak, alagutakat építenek a vakondok, és királynőjüket szolgálják a hangyák. Tátott szájjal nézett a bokrok tövében hálójukat szövő pókokra, megcsodálta a különböző formájú és árnyalatú leveleket, és megszámolta, hány epervirágot látott az úton.

Annyira élvezte az erdő csodálatos világát, hogy önkénytelenül dalra fakadt. Azt a dalt kezdte énekelni, amir kicsi kora óta nem hallott már, de régebben mindig édesanyja, a Mázsi tündérkirálynő énekelt neki. A tündérdada szerint ettől a daltól, ha mindennap hallja a csecsemő, szebb és erősebb szárnya nő. Lenzi esetében ez a varázslat csődött mondott. Az emlékek hatására mélyet sóhajtott, kilélegezve magából minden érzést, majd beszívta az eper édes illatát, és továbbdúdolta a varázsdalt.

ma az álom remegve véget ér,

az éjjel suttogva él a tündér,

beleszeret az erődbe szárnyunk,

megtelik élettel a várunk,

ma éjjel fakasztják a forrást,

csak te kapsz belőle, kismadár,

ugye csak a mi táncunkra dalolsz?

holdfényben mocorog az erdei manó,

ma éjjel szárnyak lepik el az álmot,

lepkékkel kötünk barátságot,

utazik minden varázslény,

ma éjjel táncol az új remény

Mire véget ért a dal, Lenzi érezte, hogy hazafele közeledik. Egyre erősebben érezte a tündérek illatát, elszórva már tündérport is látott elszórva az avaron. A egyik göcsörtös fa tövében felfedezett egy lapulevelekből kirakott alvóhelyet - csak a tündérek lehettek.

Szíve egyre hevesebben, izgatottabban vert, nagyon haza akart már kerülni, és megnyugtatni Tündérerdő lakóit, de főként szüleit, hogy minden rendben van vele. Vagyis, majdnem minden.

Amikor elhagyta a harmadik csipkebokrot balra, meglátta az első tündérarcokat.

- Hé hahó! Tünédrek, ott fent! - kiabált nekik, ugyanis az összes tündér repült, és nagyjából mind egy magasságban volt a bokor tetejével, míg Lenzi alig érte fel a cserje legalsó ágát. A többiek nem hallották meg, mind el voltak foglalva azzal, hogy leszedjék a bogyókat a bokrokról, hogy összegyűjtsék a terméseket. Lenzi még sosem látta gyűjtögetés közben az úgy nevezett bogyós tündéreket.

Tudta, nem fog már senki sem segíteni rajta a cél előtt. De azt is érezte, hogy ereje egyre fogytában van, szüksége volt tündérvízre, és egy kevés pillangószárnyra, amitől megerősödik. Már csak pár fa távolságra volt a palotától. Egyre több tündért látott maga körül röpködni, de őt senki nem látta, senki nem vette észre. Márcsak attól félt, hogy mindenki az ő keresse indult, és sem a szülei, sem kedvenc barátai nem lesznek a palotában.

Mikor a kapu elé ért bekopogott, és Ujjog, az egyik tünd-őr ajtót nyitott neki.

- Ujjog, végre! Itthon vagyok, kérlek, kérlek gyorsan hívj segítséget... nem vagyok jól - szólt kétségbeesetten Lenzi.

- Lenzi királylány, hát előkerült... szárnyamra mondom, az hittük mind, odaveszett az éjjel, esetleg egy ember áttaposott magán. A szüleinek majd megszakadt a szíve, hogy nem találták önt. Most is a ön felderítésén vannak.

- Ezt majd később kérlek. Vigyél fel a szobámba, és hozass a pillangószárny kivonatból, és hívd ide a dadámat, Dálimát.

Lenzi térdre rogyott, elakadt a lélegzete. Ujjong csak most vette észre, hogy a tündérlánynak nincsenek meg a szárnyai. Két erős karja közé fogta a gyenge testet, és felrepült vele a királylány szobájába. Ott lefektette liliomszirmokkal bélelt ágyára, majd úgy tett, ahogyan a lány parancsolta neki.

Dálima holtsápadtan érkezett fel a szobába a hírre. Egyből a tündérlány gyógyításán kezdett el sürgölődni.

- Ujjong, figyelj rám... ha pár órán belül nem tér vissza a tündérkirály és felesége, el kell menned megkeresni őket. Szükség van rájuk itt, szükség van rájuk a lányuk gyógyulásában. Szegény annyira gyenge... mint látod, elvesztett a szárnyait, biztosan egy balesetben. Attól ilyen gyenge és hófehér. Ha nem lesz visszanövesztve a szárnya tíz napon belül, elveszti a tündéri varázserejét. Vagy még rosszabb is történhet. De ilyen már nagyon régen nem fordul elő a mi világunkban, ezért csak találgatni tudok, milyen következményei lehetnek.

Lenzinek minden segítsége szükség van, és ebben jelenleg a legtöbbet szülei tudnak tenni. Az ő vérük is kell a szárnyvisszanövesztő főzethez.

Dálima elmesélte Ujjongnak mi minden kell a főzethez, miket szerezzen be a tündérkertészektől.

- És persze pont most kell ezeknek az embereknek belekontárkodniuk az életünkbe! Persze, ez is mind miattuk van, ha nem ment volna Lenzi drágám virágot szedni az éjjel... még most is lenne szárnya.

Lenzi lassan elvesztette a tudatát, kezdett kihűlni, olyanná vált, mint egy szobor. Nem halt meg, csak átalakulóban volt teste. Dálima ezüsthajú, százötven éves dadája volt Lenzinek, felnevelt ő már megannyi tündércsemetét, és odaadta volna akár saját szárnyát is, hogy megmentse Lenzit. Úgy szerette, mintha a saját gyereke lett volt. Megtett mindent, amit csak tudott. Hiszen, a szeretet az egyik legerősebb varázsszer, ezt még tündérföldön nem felejtették el.

A tündérkirály és tündérkirálynő hamarosan visszatér a palotába. Kimerültek voltak, és szemük könny gyűlt, amint meglátták gyenge, fél-halott lányukat.

- Ó, te jó ég! Drága tündérkém, Lenzim... - sírt a királyné.

- Rendben van, Mázsi, már itt vagytok, minden a legnagyobb rendben lesz. Ujjong azt az üzenetet továbbította, hogy szükség van a véretekre a szárnyak visszanövesztésére.

- Igen-igen - helyeselt Sehák, a király.

- Nos, ez csak részben igaz. Valóban szükséges az egyik rokon, legjobb esetben szülő vére a főzethez... de ami még fontosabb: az odaadó szeretet. Nincs más dolgotok, mint Lenzi mellett lenni és szereteteket kimutatni. Ha elég erős, vissza fog nőni a szárnya. A főzet csak erősít, önmagában keveset érne. De ha elkezditek a folyamatot... minden megoldódik.

- Ez igaz lenne? - nézett csodálkozva Dálimára Mázsi, miközben megfogta Lenzi hűvös kezét.

- Persze. Hiszen tudod, hogy ez a legősibb varázs. Minden lélek legőszintébb ereje.

- Akkor meg fogunk tenni minden tőlünk telhetőt - vágta rá Sehák király, és felesége mellé telepedett.

- Most magatokra hagylak. Ha bármi változást láttok vgy szükségetek van valamire, szóljatok Ujjongnak vagy nekem.

- Na de, mi lesz Tündérerdő lakosságával? És az emberek?

- Ugyan Sehák... ismered a népedet. Mindenki tudja a feladatát, és még ma napnyugtára meg lesz a főzet, ami megvéd minket.

- Rendben, én bízom bennük. A lányom életet amúgy is fontosabb nekem... de mint király, felelősségek tartozom a népemért, az összes tündérért...

- ... és legfőképpen a lányodért! - szólt közbe Mázsi. Szúrós szemekkel nézett férjére, majd szinte azonnal visszafordította tekintetét Lenzire. - Kérlek, Sehák, gyere ide mellém, a lányod mellé, ülj le.

- Értettem.



A tündér királyi családot nem látta senki Tündérerdőben egy álló hétig. Nem nyitották ki a palotát, nem jártak ki a néphez, nem fogadtak vendégeket. Már minden tündér tudta, hogy Lenzi királylány előkerült, és elveszítette szárnyait. Azt azonban csak kevesen sejtették, hogy Sehák király és Mázsi királyné végig azon van, hogy szeressék lányukat.

A tündérpár kimerült volt, kétsébesett, nem tudták, mit tegyenek, hogyan mutassák még ki, hogy szeretik a lányukat. Becézgették, mondták neki, szeretlek, hívták őt édesemnek, drágámnak, de látszólag egyik sem segített rajta. Lenzi bőre lilás színt vett fel, hajának csodálatos gesztenyefa barna színe erejét vesztette, elkopott.

Minden jel arra mutatott, hogy az ősi varázs mégsem használ.

A hetedik éjjel azonban történt valami: Lenzi szemei kinyitódtak, hacsak résnyire is, de látn vélte szüleit, és szeretett otthonát. Próbálta kinyitni száját és szavakat formálni, elmondani gondolatait, de ehhez még túl gyenge volt. Mázsi és Sehák éppen aludtak, nem vették észre a változást.

Lenzi oldalára fordult, szüleire nézett. Meglátta a szeretettől gondterhelt arcokat, a könnyes szemeket, lekonyuló szárnyakat, élettelen tündérport... csak arra a következtetésre juthatott, hogy szülei már nagyon régóta itt vannak mellette, és megtesznek mindent érte. Lenzi úgy érezte, nagyobb ajándékot kapott, mint valaha bármikor. Könnyek kezdtek el potyogni szemének sarkából, legurultak arcáról, szülei kezén értek földet.

A királyné felébredt a nedves érintésre. Mikor meglátta a még nagyon gyenge Lenzit ébren, nem hitt a szemének. Felébresztette Sehákot, hogy ugyan jól látja-e, Lenzi tényleg felébredt.

Egyikőjük torkán sem jött ki szó, csak az elhasznált tündérlevegő lengte körül a liliomillatú szobát. Lenzi átölelte tündérszüleit. Őket már az sem érdekelte, ha soha többé nem nő lányuknak szárnya, csak élt végre, életben volt, és szeretett. A legősibb varázs lakott benne.

ma az álom remegve véget ér,

ma éjjel táncol az új remény...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Lét-kérdések címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Z… című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)