HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46798

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Rozán EszterFeltöltés dátuma: 2014-04-28

Hat nap Renoir életéből

1913. június 9. Hétfő

Óriási fájdalomra ébredtem. Nem tudom, hány óra lehetett, valamikor hajnal felé járhatott, mert már pirkadt. Álmomban a porcelángyárban jártam, talán tizenhat éves lehettem, ujjaim között könnyedén suhant az ecset. Még most is érzem azt a semmihez sem hasonlítható, tüdőt karcoló illatot, mely az egész üzemet átjárta. A porcelán puhán, mégis határozottan simult a tenyerembe. Éppen nápolyi sárgát kevertem a lótuszlevélhez, amikor berobbant a fájdalom. A teáscsésze kiesett a kezemből, az idilli álomkép darabokra hullt. Egy darabig még ringatóztam az édes illúzióban, ám egyre erőteljesebben tört utat a valóság. Talán kiabáltam is, mert hirtelen Aline jelent meg mellettem, nyugtatón simogatta homlokomat.
- Cssss, drágám, nincs semmi baj - mondta, akár egy kisgyermeknek.
Mindketten úgy tettünk, mintha hinnénk a vigasztalás erejében, hogy egy jó szó máris elűzi a démonokat. A gyötrelem azonban maradt. A vállam dühödten szaggatott, minden egyes lüktetés a csontomba mart.
- Hozzam a gyógyszeredet? - kérdezte Aline.
Bár a doktor azt mondta, csak akkor növeljem az adagot, ha nagyon muszáj, ma meg kellett tennem. Már majdnem kész a kép Gabriellével a rózsás kalapjában, csupán néhány ecsetvonás van hátra. Szeretném befejezni, hogy lemehessünk a tóhoz, és elkezdhessem a vízparti csendéletet. Gyönyörű az idei június, hétágra süt a nap, csodálatos színárnyalatokban tobzódik a természet.

Aline behozta a fájdalomcsillapítót. Próbáltam elvenni tőle, de a karom nem mozdult. Mit mondasz, Gabrielle? Hogy meséljek a reggelekről? Arról, hogy milyen nehezen kezdődik a napom? Megtehetem, bár tudod, hogy nem szívesen beszélek erről. A hajnal, még ha nincsenek is kibírhatatlan fájdalmaim, meghozza a maga megpróbáltatásait. Az első pillantásom általában a kezemre esik, abban a reményben, hogy mégsem olyan rút, eltűnt róla minden bütyök, görbület. Lassan olyanná válik, mint a karvaly karma. Akikkel először találkozom, nem említik ugyan, de látom arcukon a döbbenetet, amint földbe gyökerezett lábbal bámulják deformálódott ujjaimat. Szép lassan mozdítani próbálom a karomat, csuklómat, de teljesen merevek. Aztán a kézujjak következnek, egyre jobban erőlködöm, annyira, hogy már a nyakamon is kidagadnak az erek, ám ezzel csak azt érem el, hogy a kín fokozódik. Aline behoz egy lavór meleg vizet, gyengéden megmossa bénult tagjaimat. Ettől máris könnyebb lesz, ám így is dél körül jár, mire ecsetet ragadhatok. Gyakran még így sem sikerül, ekkor szokta Aline vagy Gabrielle a kezemhez kötözni.


1913. június 10. Kedd


Sajnálom a reggeli órákat, mert így nem tudom azonnal lefesteni az ébredező természet színeit, szerencsére a memóriám ép, és agyam pontosan rögzíti a látottakat, s nincs más hátra, minthogy impresszióm életre keljen a vásznon. Az ánizskék ég, ahogy átvált türkizbe, majd megjelennek az angyalfehér felhők, mindig ámulatba ejt. Ilyenkor hihetetlen élni vágyás fog el. Amikor festek, eltűnik a betegség az összes gyötrelmével együtt. Ismered a mondásomat Gabrielle, a fájdalom elmúlik, ám a szépség megmarad.

Nem fejeztem be a tegnap reggel történteket. Fájdalmaim közepette az ajtóban megláttam Coco riadt arcát. Szegény fiú, neki sem lehet könnyű 12 évesen szembesülnie azzal, hogy apja teljesen elsorvad. Amúgy értelmes gyerek, megpróbálom beavatni a festészet titkaiba. Amikor a tablettám begurult az ágy alá, azonnal érte ugrott, és már nyújtotta is. Emlékszem, milyen öröm fogott el a világra jövetelekor. Abban az időben már beteg voltam, de az új jövevény érkezése engem is reménnyel töltött el. Többször is megörökítettem Aline-t, amint a gyermeket szoptatja. Mit számított a hatvan évem, mit számított, hogy egyre nehezebben tudtam járni, a boldogság, amit Coco okozott, mindent elsöpört. Gyakran kaptam azon magam, hogy dúdolva festek. Néha még a mankót sem éreztem tehernek, hanem hűséges társnak. A fájdalomcsillapító és Aline gondoskodó jelenléte lassan elviselhetővé tette a létezést, és elég erőssé váltam ahhoz, hogy elkezdjem a napot. Igazad van, Gabrielle, valóban jó ötlet a naplóírás, köszönöm, hogy papírra veted gondolataimat.

1913. június 11. Szerda

Tegnap végeztem Gabrielle képével a rózsás kalapjában. Úgy gondolom, sikerült megragadnom a pillanatot, visszaadnom a benyomásaimat. Megmutattam Aline-nek, aki dicsérte ugyan, de hangjában féltékenységet fedeztem fel. Gabrielle-t ő hozta ide, amikor Jean megszületett... Mi az Gabrielle? Zavar, hogy ilyesmiről kell írnod? Azt mondod, folytassam nyugodtan? Tehát Gabrielle Jean születésekor került hozzánk, dadaként. Persze azonnal kiszúrtam szépségét (Gabrielle, még ennyi idő után is elpirultál?), ami nem csoda, hiszen ő és Aline unokatestvérek. Gabrielle nemcsak nevelőnői teendőit látta el, hanem hamarosan a modellemmé vált. Aline nem nézte jó szemmel, mint ahogy a többi modellemmel sem volt kibékülve, megjegyzem, jogosan. Amióta az eszemet tudom, mindig is vonzott a szép női test, az arányos, kissé telt női vonalak. Tudom, mit akarsz mondani, Gabrielle, téged is és Aline-t is kövérebbnek ábrázollak, mint amilyenek a valóságban vagytok. Kérlek, nézd el nekem! A hibátlan női test a betegségem során még jobban felértékelődött. A kéz, mely nem torz, ujjai nem görbülnek kampósan a tenyér felé; a formás láb, göbös térd nélkül, a szimmetrikus lábujjak.

Valaha engem sem kötött gúzsba a kín, járhattam-kelhettem; ha kedvem támadt, kisétáltam a konyhába, bekaptam egy falatot, élcelődtem a szakácsnéval, vagy akár rágyújthattam segítség nélkül. A kór elidegenített magamtól. A romlás virága kiburjánzott, s nem volt megállás. Kezdetben sokszor kérdeztem, ez volnék én? Ez a gyulladt, megkínzott test? Tombol bennem az életvágy, és mégis sorvadok? Hová lett az életerős ifjú, akinek már az ajtó kinyitása is szenvedés? Szerencsére a lelkem érintetlen maradt, nyitott a szépségre, hogy vigaszt találjon a körülötte lévő világban. Modelljeim elbűvöltek tökéletes testükkel - én legalábbis annak láttam, és látom ma is -, akár ágyon fekszenek, akár fürdőznek, vagy éppen olvasnak. Megerősítették bennem, hogy nem halt ki a szépség. Nem magamra nézek, hanem rájuk. A szemem jó, a kezem nem remeg, semmi sem gátol abban, hogy életemet az örök gyönyörűségnek szenteljem.


1913. június 12. Csütörtök

Délután lementünk a tóhoz. Már jó ideje nem tudom megközelíteni magamtól, csak úgy, ha a fiaim, vagy az asszonyok visznek. Ma a szokásosnál is jobban rendetlenkedett a térdem, ám mivel Jean és Pierre is itthon vannak, könnyedén cipelték kerekes székemet a vállukon. A délutáni napfény bearanyozta a tájat, a víz mélykéken ragyogott, a tisztáson méhek röpködtek. Az asszonyok takaróikra telepedtek, a kosarakból előkerültek a finomságok, vidám csevegés töltötte be a tájat. Coco a vízben gázolt, rákra vadászott, Jean és Pierre a festésben segítettek. Aline jókora kolbásszal kínált, s minden akaratom ellenére engedtem a csábításnak. Mohóságomnak hamar meglett a böjtje, a gyomrom azóta is vulkánként háborog. A doktor megmondta, hogy nagyon vigyázzak a csípős dolgokkal, mert nem tesznek jót, de időnként annyira jólesik, az itteni kolbásznak pedig lehetetlen ellenállni. Ugye, emlékszel Gabrielle, nem mindig voltam ilyen kényes, fiatalabb koromban bármit elfogyasztottam, Párizsban ódákat zengtek hatalmas étvágyamról. A sok gyógyszer azonban, különösen a gyulladáscsökkentők nincsenek rám jó hatással. Diétáznom kellene, amit általában be is tartok, de mit csináljon az ember egy ilyen csodálatos napon? Hirtelen nevetéssel vegyes sikításra lettem figyelmes, Coco két megtermett rákkal rohant az asszonyok felé, akik megjátszott félelemmel kergették el a gyermeket. Az egész táj békét és meghittséget árasztott. Talán meg is maradt volna ez a hangulat, ha Aline és Gabrielle veszekedése nem töri ketté. Hogy erről ne beszéljünk? Tudod mit, Gabrielle, úgyis fáradt vagyok, fejezzük be mára, majd holnap folytatjuk.

1913. június 13. Péntek

A szakácsné reggel azt mondta, hogy ma 13-a van és péntek, tehát nagyon vigyázzak, mert ez semmi jót nem jelent. Azt válaszoltam, hogy nem hiszek az efféle babonákban, meg amúgy is jól indult a napom, mert nem zavarta meg az éjszakámat fájdalom, egészen hét óráig aludtam, mint a bunda.
- Nana, csak várja ki végét, ami késik, nem múlik - jegyezte meg a szakácsné maliciózus hangon. - Szegény megboldogult uram is ezen a napon esett le a diófáról, és bénult le egész életére.
- Még az a szerencse, hogy nem tudok diófára mászni - feleltem.
A vízparti képemmel a tervezett ütemben haladok, ha minden jól megy, akkor holnap újra elmegyünk a tóhoz. Gabrielle, nem tudom megállni, hogy ne ejtsek néhány szót a tegnapi veszekedésről. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez kellemetlen neked, de ha élethű naplót szeretnénk, akkor ezt sem hagyhatjuk ki belőle. Hogy legyek rövid? Megpróbálom. Tehát, éppen a vízparti csendéletet festettem, Gabrielle vörös ruhájának impresszióján dolgoztam, amikor váratlanul megjelent mellettem Gabrielle. Teljesen magával ragadta a látvány, még a bal felső sarokban repülő fecskére is felfigyelt. Megkértem, hogy keverjen nekem halvány narancssárgát, és miközben átadta a festéket, megszorította a kezem. Persze, nem erősen, hiszen tudta, hogy azzal fájdalmat okozna. Egy darabig egymás tekintetében fürödtünk, majd arra eszméltem, hogy Aline közénk ugrik, és magából kikelve kiabál. Hogy ne részletezzem, amit mondott? Hát valóban nem válogatta meg a szavait. Azzal fenyegetőzött, hogy elküldi Gabrielle-t a háztól. Erre Gabrielle sírva fakadt. Ne szégyelld, ez teljesen természetes dolog. Hogy inkább másról szeretnél írni? Jó. Azt kérdezed, sokat bánkódom-e a betegségem miatt?

1913. június 14. Szombat

Azt kérdezted tegnap, hogy bánkódom-e, amiért beteg vagyok. Amikor az első tünetek megjelentek, nem gondoltam semmi rosszra, abban bíztam, majd elmúlik. Leestem a bicikliről, megfájdult a térdem, na és, ez mindennapos dolog. Aztán a fájdalom egyre erősebbé vált, átterjedt a vállamra, az ujjaimra, majd a többi testrészemre is. Egyre nehezebben mozogtam, míg elérkeztem arra a pontra, hogy már a festés is gondot okozott. Az orvos semmi jóval nem vigasztalt, s bár a legjobb gyógyszerekkel látott el, a romlást nem tudta megállítani. Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, mindennek vége. Csak ültem magamba roskadtan naphosszat, nem tudtam, hogyan tovább. A lelkem legmélyén azonban sosem hunyt ki a szikra, még a legnehezebb pillanatokban is tisztában voltam azzal, hogy a festést nem hagyhatom abba. Miután tolószékbe kerültem, mert már nem bírtam mankóval járni, festettem; amikor nem tudtam megtartani az ecsetet, és a kezemre kötöztétek, festettem; amikor úgy kiszáradt a bőröm, hogy csak gézzel borítva voltam képes elviselni, festettem; amikor pokolba kergetett a hajnali kín, festettem; és festeni fogok, amíg élek.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2010-06-30
Összes értékelés:
777
Időpont: 2014-12-10 14:23:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Prímák ezek a "pillantások", nagyon jól írsz Eszter, gratula.
r.
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2014-05-13 09:55:31

válasz T. Pandur Judit (2014-05-08 19:41:32) üzenetére
Köszönöm szépen, kedves Judit!
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4688
Időpont: 2014-05-08 19:41:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Nagyon jó írás! Hat rövidke bejegyzés a naplóban, hat napról, és szinte az egész életét, és ars poeticáját átfogja Renoirnak... Az ő képein a Föld az istenek paradicsoma.

A fájdalom elmúlt, a szépség pedig megmaradt a kései utókornak.

Judit
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2014-05-06 08:34:29

válasz Mukli Ágnes (2014-05-02 14:19:57) üzenetére
Kedves Ági!

Köszönöm szépen!

Eszti
Alkotó
Mukli Ágnes
Regisztrált:
2011-12-14
Összes értékelés:
1465
Időpont: 2014-05-02 14:19:57

Kedves Eszter!
Márai Sándor írta, hogy nem érdemes irigyelni a nagy embereket, mert a nagyságukért valamivel fizetniük kellett. Vagyis mindenkinek meg van a keresztje.
Jó volt olvasni írásod.
szeretettel. Ági
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2014-04-30 10:57:24

válasz Klára (2014-04-29 09:04:33) üzenetére
Kedves Klári, köszönöm szépen!
Szenior tag
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2292
Időpont: 2014-04-29 09:04:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szikár, nem érzelgős, tényszerű, naplószerű - ezek jutottak eszembe, míg olvastam az írásodat.

Gratulálok: Klári
Szenior tag
Regisztrált:
2005-11-11
Összes értékelés:
984
Időpont: 2014-04-29 00:12:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!
Látom,foglalkoztat a francia kultúra. Más írásaidra is asszociálok. Érdekes érzés Renoir bőrében.A porcelánfestészet előzményei érzékelhetőek munkáin.(az az érzésem h bármelyik elférne egy porcelánon, még a "plain air" témájúak is)
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7937
Időpont: 2014-04-28 17:54:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Eszti

Ez nagyon érdekes és jó írás. Megdöbbentő, s egyben lenyűgöző élni akarás árad belőle. Borzongatóan hiteles, többször is elolvastam!!!

Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Mű mű című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Mű mű című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ujjmese című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Élni című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Egylényegű színdarab címmel

szilkati alkotást töltött fel Ujjmese címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Harc című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Szégyellem magam című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hatás című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel Balatoni szkeccsek (Részl.) címmel

Pecás alkotást töltött fel Népdal egy velencei-tavi strandon címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Hatás című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) József Attila: Altató című alkotáshoz

manna bejegyzést írt a(z) Szégyellem magam című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Elveszett mesék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)