Hold világít fenn az égen,
Érted fáj már minden léptem.
Csillag nem egy száz is vagyon,
Életemet hozzád szabom.
Tavasz, ha jő, nem szól hozzám,
Ölemben én úgy hordoznám.
Fázom a nap sugarában,
Én vagyok ott minden vágyban.
Este fekszem, reggel kelek,
Nem gyógyulnak be a hegek.
Magas égen szél viharzik,
Tompa hangom alig hallik.
Nyár ha zöldell, örömöt ád,
Hajladoznék akár a nád.
Fecske repül fenn az égen,
Repültem én veled régen.
Őszi ködbe levél ha hull,
Szívem a te szívedbe hull.
Tél ha lennék hideg lennék,
Temetőbe temetkeznék.
Nagy hegyekből messze látok,
Nőnek újabb éji álmok.
Idő múlik, emlék ha száll,
Így röpül a fecskemadár.
Hamar jön a bús alkonyat,
Eltakarom én arcomat.
E világnak vége lesz tán,
Örök tavasz lesz ezután.