Szavakkal játszom,
mint nyári hőségben
fel-felvillanó villám
a vöröslő ég alján.
Gyűrt piszkozattal
küzd az igaz,
virtus karjaiban
álommal telt bölcsőt ringat
hasztalan.
Képzelt képekre
vetítem versemet,
rongyos mozivásznat
foltoz a hímzett bölcselet.
Sápad a szó,
ha nincs mit
mondanom.
Fáradt, kóbor lényem
súlytalannak látszó
rend felett.
Színekben pompázó
vers lehetne
de mégsem az,
ez nem panasz.
Folyton gyanakszom
dacból parázslom,
ha nincs varázsszó
bátran el kellene dobni
papírbörtönében
lángra gyújtani.
Megkönnyebbülnék
túl lennék a nehezén
és akkor megfesteném
saját arcképemet én.