E domb a rózsák hona volt,
illatuk szállt szerteszét.
Gül Babának csodakertje,
még őrzi történetét.

Szép leányok arra vágytak,
onnan rózsát kapjanak.
De magas volt a kerítés,
s őrizték azt kőfalak.

Mégis fosztogatták kertjét
Gül Babának éjeken.
Próbát tettek, hogy vihessék,
a rózsáit véresen.

Üvegcseréppel toldották
magasabbra a falat.
Véres lett az egész környék,
hisz mindenki fennakadt.

Legényeknek vörös vére,
virított, mint rózsakert.
Így vallottak szívszerelmet,
vért hullat, ki szedni mert.

Ámde sebzett szíveikre,
a szép lányok csókja ír.
Szerelmét így bizonyítá,
mind, ki rózsát szedni bír!

Így lett hölgyek szívszerelme,
rózsacsokor záloga.
S nem terem azóta rózsa,
melynek jobb az illata.

Bizony én büszkén viselnék
kezeimen ily sebet.
Csordulna a piros vérem,
megvallván szerelmemet!

Csodás illatú csokromat
átnyújtanám én neked,
Mint ezt a tűzpiros rózsát,
úgy fogadd szerelmemet!