HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1866

Írás összesen: 48400

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2014-06-11

Aranyhasú lány

A fiúk jelentőségteljesen összenéztek, amikor végigment az utcán, ujjukkal a homlokukra böktek, vagy csak nyerítettek, mint afféle kamaszok, fiatal csikók. A lány úgy tett, mint aki se hall, se lát, mindig sietett. Ki tudja, hová sietnek ezek a kicsi lányok? Mert ha a sorsuk elől akarnak menekülni, előbb-utóbb rájönnek, hogy hiába minden kísérlet.

De mit keresnek itt az olyan nagy szavak, mint sors, végzet vagy eleve elrendelés? Az ember elég tevékenyen bele tud nyúlni a saját életébe, csak akarni kell. Látszólag apróságokon múlik, egy kis elhamarkodottság itt, egy perc késés amott, és máris találkozhatunk azzal, vagy elkerülhetjük azt, aki alaposan beleavatkozhat az életünkbe. Minderről persze semmit sem tudunk, és igazán elképesztő az a tudatlanság, amellyel az életünk javát leéljük.

Nyilván jól van ez így, mert ki az ördög kezdene bele, ha előre látná a végét?

Ezek a kamaszfiúk se vihognának ilyen boldogan, ha tudnák, hogy pár éven belül megint háború lesz. A nyurga legény sosem tér vissza a temesvári rónaságról, annak a szőkének mindkét lábát ellövik, és akik hazajönnek, azok is csak elkeseredetten mormolják Mefisztó szavait: Majd megbánod még végtire, hogy lettél Isten képire! Ezerszer is megbánták már, de az a baj, hogy nem lehet választani. Ezt kapod, és mindig akad jótét lélek, aki a füledbe duruzsolja: légy hálás ezért a csodálatos ajándékért. Nagy kegy az, hogy itt vagy most a földön. Borulj térdre - de a kamaszok között kevés a borulós fajta, és a jótét lelkek fancsali képpel bámulnak utánuk. Uramisten, mi lesz velünk, ha ilyen a jövő nemzedék?

Ugyan mi lenne? Ledobják az atombombát, aztán borulhattok térdre, vagy akárhová.

De most még gyönyörűen süt a nap, a szőke hajat játszi szellők cibálják, és a gyerek megkérdezi, teljesen ártatlanul: Tudom, hogy aranyhasú lánynak hívják, de miféle név ez? Ki adta ezt neki?

Honnan tudnák a nyurgák, a szőkék, a viháncolók? Dorka még csepp kislány volt, ki sem látszott a kaporbokrok közül, amikor már arról beszélt, hogy neki bizony tíz gyereke lesz. Legalább tíz! Azért kell annyi, mert a gyerek értékesebb, mint az arany. A felnőttek nevettek, és megkérdezték, hol tartja majd a csemetéket? Kicsi Dorka a hasára mutatott, mert már hallott valamit harangozni arról, hogy ebben a dologban talán mégsem a gólya az illetékes. Nagyanyó fejében összekapcsolódott ez a két dolog - ugyan már, ez csak afféle falusi szuszmákolás. Ki emlékszik már, mit mondott Dorka, amikor még maga sem tudta, hogy mit beszél? A nagyanyó is régen felülről nézte a kaporral, zsályával, miegymással beültetett udvart, amikor a csepp lány megszületett. Nagy szamárság, annyi szent, de ezt a jelzőt már a szentárokszabadi gyógyvíz se mossa le Dorkáról, pedig mindenki tudja, hogy az nagy csuda. A halott is feltámad, ha megkenik vele a szemét. Vagy nem. Így vagy amúgy, egy próbát megér.

Az aranyhasú lány felnőtt, és olyan gyorsan ment férjhez, mintha kergették volna. Egy kevés szavú, morc embert választott, aki akár az apja is lehetett volna. A falusi közvélemény azt is helytelenítette, hogy beköltöztek Brassóba. Nem valók ezek össze, nem lesz ott jó nekik, a szamár is akkor megy a jégre, amikor a legjobb dolga van - több hónap is eltelt már, de nem csitultak az epés megjegyzések. Általában Dorka volt a célpont, hiszen őt ismerték jobban - ráadásul a morc férj még román is volt, vagyis hát Dorka a létező legnagyobb árulást követte el. Mindenki hallott már valakiről, aki nagyon megjárta egy románnal.

Mindeközben Dorka és az ő surgyélánja boldogan éltek Brassóban, vagy talán nem is olyan boldogan. Lehet, hogy nincs igazság abban a mesében a tíz gyerekről, de nekik nem jött össze egy sem, pedig keresték azt még a káposzta között is. Dehogyis nyugszik bele ebbe az ember lánya. Csak azért is kell a gyerek, ha megrendül a föld, és leszakad az ég, akkor is. Ne is tudakozzátok, hogy miért. Eljön az a pillanat, amikor a nő hirtelen úgy érzi, kétszer annyi munkát, feleannyi pénzt és százszor annyi szorongást kíván magának. Meg is kapja, amire vágyik; ha kell, tűzön-vízen átgázol érte. Most már lehet panaszkodni, de legalább befogadott a női társadalom. Itt a helyed, asszony, neked se könnyebb, mint nekünk.

Miután a Jóisten nem akart, az orvosok pedig nem tudtak segíteni, a morc ember Szovátafürdőt ajánlotta. Sós tavak vannak ott, olyan hírű sós tavak. Különösen az egyik, ennek a formája valakit a leterített medvére emlékeztetett. Hát, medvékkel már nem igen találkozunk Szovátán, de a Medve-tóról azt mondják, még a meddő asszony is megfogan, ha benne fürdik. Dorka hitt is, nem is a sóközi tavakban, de nagyon megörült annak, hogy végre a morc román is tanácsot ad - eddig elég közömbösen vette tudomásul, hogy most sincs két csík, megint nem sikerült. Ölelte, csókolta azt a beteges embert, ahol érte. A legszívesebben azonnal elindult volna, de még várni kellett egy keveset, mert június vége előtt nem nyit ki a fürdő, szeptember közepén már be is zár.

A sóvárosba nem a műemlékekért utaznak az emberek, bár olyan is akad, például a román királyok nyári palotája. Még csak nem is a sóért. A híres, néhol 15-20 m magas sósziklákat a városon kívül, kissé távolabb találni. Régen ezeket katonák őrizték, mert az emberek elhordták volna, muroklevesbe, gánicába. Tömegesen keresik fel az üdülőhelyet, románok és külföldiek, pedig nem olcsó mulatság. Hát még ha valaki a Bradet hotelben szállna meg, ahol minden van, ami jó és drága, a galvánfürdőtől az illóolajos masszírozásig. Dorkáék persze csak kívülről nézhették meg a Bradet impozáns épületét. Ide csak az újgazdagok járnak, mondta rosszallóan a morc férj, és Dorka engedelmesen tudomásul vette, hogy ott aztán még egy kávét se - tiszta rablás, amit művel ez a Bradet.

Különben sem azért jöttek, hogy a kevéske pénzüket költsék. A kúra a legfontosabb, és Dorka nagyon pontosan betartotta, mikor és hány percig, milyen mélyen, a fürdő melyik oldalán. A férj csak egy percre próbálta ki a vizet, annyi elég is volt neki. A parton üldögélt, és azokat az újságokat olvasta, amiket mások már eldobáltak. Morcabb volt a rendesnél is, mert nem így képzelte el a szovátai nyaralást. Dorkát ugyanis nem lehetett megközelíteni - a fejébe vette, hogy holmi próbálkozásokkal nem szabad megzavarni a kúrát. Csakis a só léphet be a szentélybe, ahol azelőtt a férj szabadon garázdálkodott. Jól van, na, tíz napot fél lábon állva is ki lehet bírni, de mégis milyen ez már, itt van Dorka egy karnyújtásnyira, az arany hasa még mindig lapos, aztán nem szabad megérinteni.

Próbálkozott a román, de talán nem eleget; Dorka még egy simogatást sem engedélyezett. Majd odahaza Brassóban, miután vége a kúrának! A morc ember összeszorította a fogait, hosszabb időre eltűnt a fürdőszobában, és másnap szótlanul olvasta tovább a mások széthagyott újságait.

Igaz, hogy nem a Medve partján. A Medve drága, nincs ezen mit szépíteni. Fel akarják újítani, vagy mit tudom én. Hát az nem az állam dolga? Azért fizetem az adót, hogy megcsinálják az utakat, a tatarozást, meg amit kell. Az Isten pénze nem elég ezeknek Bukarestben. Hát hiszen van itt olcsóbb fürdő is, például a Mogyorósi, a Rigó- vagy a Vörös-tóban ingyen fürdik az ember, mint a kácsa. Dorka belenyugodott abba, hogy a Medvének meszeltek, és a só mindenütt ugyanolyan, akár a Szakadát-patakban is. Morc férj letelepedett a Rigó partján, és beletemetkezett egy szörnyű nagy lepedőbe.

Dorka begázolt a vízbe - kissé sáros volt a széle, de ilyen az, amikor a fürdés ingyenes. Beljebb már feltisztult a Rigó, és ugyancsak sós volt - remélhetőleg ez is ér annyit, mint a másik, a híresebb. A sok sótól lebegni lehet a víz színén; meg lehet próbálkozni néhány karcsapással. Dorka, merő véletlenből, egyedül volt a tóban. Arany hasát selymes víz simogatta. Köröskörül csak a sókarszt, kicsivel távolabb fenyőerdők, a csendet csak a madarak csiripelése szakítja meg - minden tökéletesnek látszott ezen a napon. Dorka elúszott a tó túlsó végéig, és ott történt a baj. Bal oldalt egy heves szúrás, amerre a szívet sejtjük, aztán görcsös fájdalom, amire faluhelyen azt szokás mondani, hogy becsípődött egy ideg. Jézusom, gondolta Dorka, hogy fogok én kijutni a partra? Nincs messze, de mozdulni se tudok.

Csenevész nádas volt a parton, pár szál sótűrő vízinövény, káka vagy rence, ki ismeri ezeket a sóvirágokat? És a gyenge szélben ingó kórók között megjelent egy arc, az első pillanatban nem is emberi, talán inkább egy vízi szellem. Haja tele zöld békanyállal - vagy ez csak képzelődés?

Elájulni. gondolta Dorka. Most.

De nem ájult el, viszont még mindig nem tudott megmozdulni. Az idegen odament érte - igen, kényelmesen lépkedett a tófenéken; jó magas parasztember volt, dehogyis vízi szellem. Kivontatta Dorkát a tóból, és lefektette a sóra - mert hogy semmi más nem volt arrafelé, ameddig ellátott a szem.

Látta, hogy az asszony észnél van, meg is szólította a maga nyelvén, ami nem volt se magyar, se román. Miféle náció ez? - töprengett Dorka, mert annyi biztos, hogy nem is szász német. És ez az arc, ez a jóindulatú, de mégis semmitmondó arc, a fekete szemek, amelyek csak néznek, de mit se látnak - haja torzonborz, ruhája szakadozott, még jó, hogy nem állatbőrben jár, mint a vademberek.

Az idegen több kérdést is föltett, de mit mondhatott volna erre Dorka? Nem tudom, nem tudom... Hirtelen a vadember hasra fordította, és dörzsölni kezdte a hátát. Ez jól esett, Dorkába már félig visszatért az élet, amikor ráébredt arra, hogy nem gyógymasszázs ez, hanem tapogatás - igen, pontosan úgy - a vadember megkívánta a nőt, akit a sóstó küldött neki.

Felugrani és elszaladni, mondta magában Dorka, de a teste ott maradt, kiterítve, befogadón.

A vadember - ha ugyan tényleg vadember volt, és nem vízi szellem - nem habozott, letolta az avétos nadrágját, és már tette is a dolgát, mint akármelyik kankutya az utcasarkon.

Nem volt rossz, ameddig tartott - de aztán, amikor a vadember már lekászálódott az arany hasról; meg sem törölte, csak visszacibálta a nadrágját - annak már úgyis mindegy - és tényleg, akadt ott mindenféle folt, annál sokkal súlyosabbak is.

Dorka hirtelen megtalálta a hangját, és első indulatában magyarul küldte el a vadembert, melegebb éghajlatra - mi volt ez, pimasz disznó - hogy merte - honnan vette a bátorságot?

A vadember egyetlen szót sem értett, csak bárgyún vigyorgott. Vajon miért haragszik a muiere? Talán nem volt elég jó neki?

Dorka belátta, hogy se nem vadember, sem nem vízi szellem, csak egy jámbor bolond, akivel hiába vitatkozik.

A morc férj az egészből semmit sem látott, nem sejtett, nem is érdekelte. Hihetetlen, hogy egy tegnapi hírlap ennyire izgalmas olvasmány legyen.

Hallgatagon mentek vissza a kis, piszkos szállodába, ahol is Dorka csak ennyit mondott:

Menjünk haza. Semmi értelme a további kezelésnek.

Ha most sem fogant meg egy új élet abban az arany hasban, akkor már soha.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Búcsúzás Te Kedves című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Édesanya Májusa című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Átfontad a szívünket című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hogy mi maradt...? című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Átfontad a szívünket című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Átfontad a szívünket című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ó, apám! című alkotáshoz

Zagyvapart bejegyzést írt a(z) Miért írok megtörtént eseményeket? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)