HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45255

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2014-06-19

A majom farka, a misszionárius feneke VII/8.

Szegény jó doktor elviharzott. Mint az elméleti embereknek általában, neki sem fért a fejébe, hogy a mindennapi élet nem más, mint egyszerű kis bosszúságok sorozata, amelyekkel a legtöbb esetben nem érdemes foglalkozni. Magyarán szólva: a doki néha kicsit túldimenzionálta a dolgokat. A beszélgetés csordogált tovább vékony medrében, újra az ebéd volt a téma. A doktor iménti ideges "kirohanása" senkit nem foglalkoztatott.
-Ügyes gyerek ez a Faé, mindig lő valamit!
-Hát van hozzá érzéke!
-Meg kitartása.
-Az is, persze. Bár, most, hogy víz borít mindent, könnyebb a vadat puskavégre kapni, mert a magasabb helyeket keresi.
-Hát igen. Ízletes volt a sült.
-Fiatal állatból jobb, nem annyira rágós a húsa.
-Az idősebbet előtte párolni szoktam, s csak azt követően sütöm. -Ezt Zejete mondta.
Elfogyott a kávé, mehettek volna, de a vasárnap délutáni lustaság marasztotta őket. Szél támadt, elvitte a párát, feltisztult a kilátás. Faé tűnt fel, vállán volt a puskája. Meglátta a társaságot, odament hozzájuk.
-Bemegyek az erdőbe egy kicsit cserkészni.
-Tedd azt - mondta Pedro.
-Lőj megint valamit -tette hozzá Carlos.
-Lehetőleg fiatalt - javasolta Maime. -Azt se bánnám, ha vadkacsa lenne. Régen ettem kacsát.
A vadász felnézett az égre. Az ég kék volt most fenn, vakító. Szemellenzőt formált a kezéből, egy pici pontot nézett ott fenn.
-Na nem indulsz? -unszolta Maime.
-Csitt - mondta Faé. -Ne mozduljatok!
Mindannyian felnéztek, mit les annyira a vadász, de csak egyedül Faé látta azt a pontot a szemkápráztató kékségben. Valamiféle meg nem magyarázható veszélyérzet vett azonban erőt rajtuk.
-Mit látsz? - kérdezte Pedro Faét.
A vadász felemelte a kezét. Kinyújtott karja irányában most már a többiek is megpillantották azt a valamit. Egy kiterjesztett szárnyú nagy madár volt. Egyre jobban lehetett látni, ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedett.
-Mi az?
-Geia, a gyilkos fekete sas - mondta Faé. -Minket figyel!
A sas nagy köröket írt le. Mozdulatlan szárnnyal lebegett, egyre alacsonyabbra került. Már látszottak a szárny végén legyezőszerűen elálló tollak.
-Lecsaphat ránk?
-Nem hiszem. Azt azért nem meri.
-El tudna vinni egy embert? - kérdezte Julianna az izgalomtól pirosra gyúlt képpel..
-Mint a pinty. Tíz láb hosszú a szárnya. Ez egy kifejlett kapibarát is elvisz, pedig az, nehezebb, mint egy ember.
-Jesszusom!
-Ne féljen, nem jön ide.
Figyelték tovább az óriási madarat. Lélegzetelállító látvány volt. Még így messziről is. Egyhangú, méla köröket írt le, mintha csak élvezkedésből repkedne a levegőben. Aztán lebbent egyet a szárnya, és egy villámgyors oldalvágással eltűnt a szemük elől, a fák eltakarták, merre repül. Az asztalnál ülők megkönnyebbültek. A nővért kivéve senki nem gondolta, hogy megtámadhatja őket, de azért, titokban még a harcedzett Pedro és Carlos is eleresztett egy-egy sóhajt.
-Megyek akkor - mondta Faé. Visszakanyarintotta a vállára a fegyverét, mit az imént már kézbe vett, búcsút intett és elindult a sövény-kerítés irányába, ahol egy nyíláson át ki lehetett menni az erdőbe.

Antonio atya felállt, letette a könyvet a küszöbre, nyújtóztatta a derekát. A könyv nyitva, fedelével felfelé hevert a földön. A chabono árnyékából kilépett Ethel, és elindult a konyha felé, Péter majom négykézláb a sarkában ügetett. Pedro kávéscsészéje után nyúlt kézbe vette, szájához emelte, hogy a csésze alján lévő utolsó, legfinomabb, legédesebb cseppet még kiszlopázza. Julianna lejjebb csúszott a széken, így még kényelmesebb volt, Maime keresztbefonta a karját terebélyes mellei előtt, Carlos elkezdte a pipáját tömni. Faé az udvar közepén járt, egyenletes ringó léptekkel haladt, ahogy az indiánok szoktak, vállán lépései ütemében himbálódzott a puska. Egy gyerek kiszaladt a tisztásra, száját kitátva kiabálni akart.

Mintha filmszakadás lenne a moziban, hirtelen minden mozdulat megdermedt. Megállt a levegőben Pedro csészét tartó keze, s mozdulatlanná merevedett Antonio, kicsit homorítva, két keze a derekát lapogatja. Megtorpant Ethel, lecövekelt mögötte a kismajom. Nem lépett tovább Faé, a fegyver tusa ott maradt dereka jobboldalán, ahova kilendült. A kisfiú szája nyitva, karja a levegőbe mutat, hang nem hagyja el a torkát. Carlos keze a pipával az asztalon, mintha faszobor keze lenne.
Az épület mögött álló pálmafa legyezőszerű lombkoronája mögül nesztelenül, a lecsapó villám sebességével kibukkant Geia a fekete gyilkos. Két szárnya hosszabb, mint egy felnőtt férfi magassága, csőre hajlott, karmai kimeresztve. Egyetlen röpke pillanat. Rémült nyüszítés, s Morzsi kutyus már a nagy sas karmai között kapálózik. Ekkor indult újra a film. Mindenki kiabált, sikított. A pap futni kezdett a sas felé, Pedro eldobta a csészét és felugrott, Carlos letette a pipát és szintén felpattant. Ethelnek egy pillanatra földbegyökerezett a lába, aztán ő is rohanni kezdett, s közben torkaszakadtából kiabált: Morzsi, Morzsi!
Geia oldalra tért ki, hatalmas szárnycsapásokkal emelkedett. Átrepült az épület felett, három, négy méter magasan lehetett. Lövés dörrent. Megbillent, lebucskázott a levegőből és a földre huppant. Faé és Ethel egyszerre értek oda, a vadász kezében még füstölt a puska csöve.
-Morzsi! Édes kicsim!
A kiskutya kétségbeesetten sírt a ragadozó madár vasabroncs-szerű szorításában. Geia vergődött, szárnyai a földet verték, de zsákmányát nem engedte el. A lány térdre vetette magát és kétségbeesett igyekezettel próbálta szétfeszíteni a gyilkos madár roppant karmait.
-Kisasszony ne! Vigyázzon!
Ez Faé kiáltása volt.
A sas, döglődve felemelte még a fejét és kampós csőrével belevágott a lány vállába.
A vadász újra lőtt, fülsiketítő csattanás, a szörnyű, szétlőtt, vércafatos fej lehanyatlott, de az ördögi fekete test még mindig rángott. Ekkor Faé melléje lépett és közvetlen közelről még egyszer fejbe lőtte.

A lövésekre összeszaladt a misszió apraja nagyja. Körbeállták a rettenet madarat, szörnyülködtek szétterülő, véres szárnyain, szétlőtt fején, roppant karmain. Ethel kiszabadította a kiskutyát azokból a karmokból, és ölbe vette. Morzsi csendesen pihegett, oldalából, szájából folyt a vér.
-Édes kicsim - suttogta a lány -kicsi kis édes tündérem! Ne félj, nem lesz semmi baj, meg fogsz gyógyulni!
-Belső vérzése van - mondta dr. Voght, aki ekkor ért oda. -Nem hiszem, hogy...
-Apa, gyógyítsd meg, könyörögve kérlek!
A lány leült a földre, remegő lábai nem bírták tovább. A vállán cafatokban lógott az ing, nagy, tépett seb volt alatta, eddig észre se vette, de most elkezdett cefetül fájni.
-Be kellene kötni azt a sebet! - mondta Antonio atya. -Mielőtt elfertőződik!
-Nem! Én jól vagyok - nézett fel. -Morzsival törődjetek! Apa! Légy szíves!
Az orvos lehajolt, óvatosan kivette a kiskutyát lánya öléből, és a fűre fektette. Letérdelt mellé, alaposan megnézte, majd felegyenesedett.
-A bordái eltörtek. Az egyik valószínűleg átszúrta a tüdejét, ezért jön habos vér a száján. Nem tudom megállapítani, hogy a gerince nem sérült-e? Meg kellene műteni. A nélkül nem éli túl!
Ethel könyörögve nézett fel.
-Apa!
-Csakhogy én ember-orvos vagyok, állatot még nem operáltam - folytatta az orvos.- Na jó! Megpróbálom! De előtte ellátom a sebedet.

Bementek az orvos házába. A kiskutyát Ethel vitte. Morzsi vére ráfolyt az ingére, nadrágjára, végigcsorgott meztelen lába szárán, bele a szandáljába. Összefolyt a vállsebéből induló vérpatakkal. Ethel és Morzsi vére egyesült nem lehetett megkülönböztetni, melyik, kié. Léptei nyomában tenyérnyi vérfoltok sötétlettek a földön a központi épülettől, az orvos kunyhójáig.
A doktor egy mozdulattal lesöpörte az asztalról a papírokat, könyveket, és zöld vászonlepedőt terített rá sebtében.
-Ide tedd le! Óvatosan! Jó. Most mutasd a válladat! Búj ki ezzel a karoddal az ingből!
-Előbb Morzsit!
-Nem nyitok vitát! Ülj le ide szépen!
Ellátta a sebet, bekötötte, aztán szérumot szívott fel egy ampullából, s injekciót adott be Morzsinak.
-Ettől elalszik majd! Búcsúzz el tőle, mert lehet, hogy nem ébred fel többé!
Ethel ráborult a kiskutyára, megcsókolta a fejecskéjét.
-Én nem búcsúzom, Morzsi! Én tudom, hogy felébredsz, s meggyógyulsz! Ne add fel kisöreg, küzdjél, harcolj, mert szeretünk, és visszavárunk!

Két hosszú órán keresztül tartott a műtét. Ethel és Julianna asszisztált hozzá. A kunyhó ajtaját kulcsra zárták, ne zavarogjanak a kíváncsiskodók. Az egyik tüdő menthetetlen volt, el kellett távolítani, mint ahogy a hasüreget megtöltő alvadt vért is. Morzsi élt, aprókat lélegzett, nyugodtan aludt. Ethel kerített egy függőágyat, felkötözte a szobájában, abba fektette bele. A kiskutya nyakig be volt bugyolálva gézzel.
-Infúziót kötök be még - mondta az apja - és kész. Aztán majd meglátjuk. Ha az első három napon túl lesz, akkor valószínű megmarad.
-Imádkozni fogok érte - mondta Ethel. -Testéért, lelkéért éjjel, nappal, minden pillanatban.
Az ajtó ekkor már nyitva volt, bejöttek néhányan, gyerekek, felnőttek, hogy megnézzék a kutyust.
-De hisz ez csak egy állat! - jegyezte meg Antonio, hallva Ethel szavait.
-Ő nekem nem egy állat, hanem a kiskutyám - mondta Ethel könnyes szemmel. -Egyetlen lény, aki szeret engem, s akit én szeretek.
-De...
Az atya azt akarta mondani: egy kutyának nincs lelke, aztán mégis elharapta a szót. Hagyni kell most Ethelt. Nagyon megviselte. Majd később beszél vele. S akkor talán, ha beszélgetnek, kicsit közelebb kerülhetnek egymáshoz, valami megjavul abból, ami elromlott.
Túl kemény voltam vele, monda magában. Lehet, hogy indokolatlanul. Lehet, hogy a lelke mélyén mást akar, csak nem meri megmondani.
Nem látott bele Ethel fejébe, ha belelátott volna, akkor valószínűleg nem gondolt volna ilyen, -komoly emberhez méltatlan- csacskaságot. Talán akkor megmaradt volna korábbi ötleténél, a korbácsnál és a hűvös távolságtartásnál. Ő, maga mondta a szentbeszédben, hogy a tékozló, mindent adok semmiért szeretetnek, véget kell vetni, s most mégis, egy szempillantás alatt hajlamos lett volna arra, hogy visszatérjen a sehová nem vezető, tékozló szeretethez.
Milyen ostobák is tudnak lenni a papok, illetve a hozzájuk hasonló lelki beállítottságú álmodozó férfiak! -fűzhetnénk hozzá.
De lehet, hogy valahol az is épülésre szolgál, ha az ember ostoba. Vajon így van-e? Senki nem tudja rá a pontos választ!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2017-02-22 16:17:44

válasz black eagle (2017-02-22 10:21:32) üzenetére
Kedves Sas! Ezt a részt nagyon szerettem amikor írtam. Örömmel tölt el, h a Te figyelmedet is megragadta. A Sors kiszámíthatatlan. A végzet jön és lecsap, amikor senki nem számít rá:) Köszönettel: ém
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
932
Időpont: 2017-02-22 10:21:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!

Ilyen az, amikor az élet közbeszól, és elküld egy sast, hogy mindent fölforgasson.
A vasárnapi méla idill szinte követelte, hogy történjék valami rendhagyó - ahogyan a történet is.
(Kár, hogy nem a nagyszájú Zejetét tépte meg egy kicsit Geia.) :) (Persze tudom, itt most Morzsi a katalizátor. Remélem, rendbe jön. De Zejetének talán használna már egy kis fricska a sorstól, a rosszmájúságáért.)
Faé újra a "jó időben a jó helyen fickó" szerepében.
Izgalmas rész volt.

Üdvözlettel: Laca :)
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2301
Időpont: 2014-07-04 09:40:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ez is remekre sikeredett!!!
:)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2014-06-25 08:58:05

válasz sailor (2014-06-24 20:57:51) üzenetére
Amit írtál, az az irodalom, (s általában a művészet) lényege. Csak mozaikkockákként lehet érzékelni, s megragadni. A mozaik-kocka képeket aztán az olvasó felbontja, és magában összerakja, egy másik mozaik-képpé!::)))
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
3829
Időpont: 2014-06-24 20:57:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Bödön (2014-06-21 07:51:02) üzenetére
´mindenki a maga útján´
...éppen ezért és annál értékesebb!

...sok százezer lehetöség mozaikkockái
egy képet alkotnak:AZ EMBERISÉGET

annak óhajait!

Üd:sailor

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2014-06-22 08:34:27

válasz Istefan (2014-06-21 21:11:07) üzenetére
Lehet, de ha nagyon éhesek??? Egyébként volt egy olyan eset nyáron, pár évvel ezelőtt, amikor Fifi még kicsi volt, hogy rendszeresen feltűnt az udvar felett egy hatalmas sas, aki mintha a kiskutyát szemelte volna ki magának. Olyannyira, hogy Fifi is észrevette, és vadul ugatta. Azóta is megugat minden madarat. Üdv: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2014-06-22 08:28:59

válasz Susanne (2014-06-21 21:23:37) üzenetére
Köszönöm szépen Zsu, dolgozom a folytatáson:) Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5445
Időpont: 2014-06-21 21:23:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laci !
Tetszett ez a rész is, a szeretet sok mindent legyőz.
Nagyon jó ez a rész is, kíváncsian várom a folytatást.
Szeretettel: Zsu
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1602
Időpont: 2014-06-21 21:11:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Lelki problémák további feszegetésére nagyon jó kis rész. De a sas-ok nem szeretik a kutyahúst Lacikám, és félnek a kutyáktól! Üdv. István
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2014-06-21 07:51:02

válasz sailor (2014-06-20 21:09:30) üzenetére
Szia Sailor!

Igen, mindenki a maga útján! Azt hiszem ez a kérdés egyszer mindenkiben felmerül. S mindenki máshogy éli meg! Köszönöm a gratulációt! Jól esik a figyelmed és az elismerésed. Szárnyakat ad.

Üdvözlettel: én
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
3829
Időpont: 2014-06-20 21:09:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Bödön!

...olvastam!

Most kivételesen Klára üzenetére adott feleleted-
érintett!

...mindkettötök ´keresése´az önzetlen
szeretet után...

´Ha létezik...s hol vannak a határai´...a szeretetnek

...ezt,minenki a maga útján éli meg...

Gratulálok:sailor
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2014-06-20 14:56:16

válasz Klára (2014-06-20 11:16:52) üzenetére
És aztán mi lehet a rajongás? Apám, anyám, kishúgom iránt? Mély, fájón nagyszerű érzés, mely kitölti az ember szívét, lelkét. Érzelem. S "érző" szeretettel kell, h az Isten is szeressen minket, mert hiszen tőle "tanultuk", Ő adta nekünk, Ő mutatott példát. Érzelem nélkül hideg semmi lenne abszolút nulla fok, mínusz 273. A szeretet, ha létezik, valami fantasztikusan nagyszerű dolog lehet. Ha létezik. De az a kérdés, létezik-e, s hol vannak a határai??? Üdv. én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2014-06-20 14:55:39

válasz Klára (2014-06-20 11:16:52) üzenetére
Szia Klári! Igen, egy állatot, egy kiskutyát is lehet nagyon szeretni. Nem lehet nem viszonozni azt a hűséget, ragaszkodást, amit tanusít irántunk. Az emberek szeretete? Hát...? Itt van ugyebár a szerelem. Ez egy érzés, egy vad, szenvedélyes tűzzel égő olthatatlan rajongás, pokolbéli kín, minden racionalitást nélkülöző, bolond, megmagyarázhatatlan őrület. Szétfeszíti az ember. De hülyeség. "Sár. Sár és gyűlölet van az alján, minden igaz, nagy szerelemnek" - írta a költő. Aztán a barátság. Ami szintén mar, mit a sósav. Folyó jege alá kerül a barátod, akit szeretsz, s te habozás nélkül utána veted magad, őrült vagy, igen, a barátságtól is meg lehet őrülni.

Alkotó
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2193
Időpont: 2014-06-20 11:16:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Bödön!

Nagyon izgalmas rész, remekül megírtad. És valóban: egy állatért is fájhat az ember szíve, az nem "csak" egy állat... A tékozló szeretet pedig nagyon fontos. Az a fajta, ami nem vár semmilyen viszonzást. És nem érzelem. A szeretet: tenni valamit másért olyan módon, hogy nem vársz érte semmit. Isten szeretete pontosan ilyen tékozló szeretet.

Üdv: Klári

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Esti zene címmel a várólistára

festnzenir alkotást töltött fel Az én hősöm címmel a várólistára

F János alkotást töltött fel A lóápoló 20. fejezet címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Gyulai Pál. Búcsú / Abschied címmel

harcsa bejegyzést írt a(z) Egy kávéházi játszma című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Halpucolás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Szappanbuborék ez a szerelem címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel De jó volt látni címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Levegőváltozás címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)