HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48384

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2014-06-25

Szép Rosamund

Az angol-walesi határon, ahol a Wye folyó Herefordshire területére lép, egy nagyon meredek, sziklás hegy emelkedik a folyó fölé. Már csak néhány rom maradt az egykori Clifford Castle-ból, amelynek több más társával együtt az volt a rendeltetése, hogy védje az angol határt. Az egykori épületek egy szabálytalan, sokszögű udvart vettek körül, úgy-ahogy még mindig áll az északkeleti kaput őrző erődítmény, két karcsú torony között. Az északnyugati oldalon egykor egy nagy csarnok lehetett, és minden szögletben egy kerek bástya. Az öregtorony 8 m magas, 2 m vastag falakkal, és itt van a kút is; ezen a ponton a végsőkig ki lehetett tartani, még akkor is, ha az ostromlók már bejutottak volna az udvarba. Sőt az öregtornyot földalatti folyosó kötötte össze a keleti őrtoronnyal, ahonnan további, jelenleg beomlott, használhatatlan járat vezetett a völgy felé. A vár hátsó oldalát még további sáncok védték. William Fitz Osborn bevehetetlen várat épített magának a 11. században, amely nem is került soha walesi kézbe. Clifford Castle azonban egészen másról híres: itt találkozott Henry Plantagenet, vagyis II. Henrik a szép Rosamunddal, aki Walter Clifford gróf és Margaret de Toni lánya volt, és 1140 körül született.

II. Henrik nevezetes személyiség. Ha névrokona, VIII. Henrik a sok feleségéről híres, II. Henrik bizonyára arról, hogy az angol királyok között neki volt a legtöbb barátnője. És nem levágott fejeket gyűjtött maga körül, hanem törvénytelen gyerekeket.

Messze elmaradt II. Ramszesz mögül, akit 105 gyermek nevezhetett papának. Volt néhány törvénytelen gyereke, többet együtt nevelt az úgynevezett törvényes fiaival, és mindegyikről nagyon szépen gondoskodott, amit II. Ramszeszről nem lehet elmondani. William Longspee volt a kedvence, Annabel Balliol vagy Ida Plantagenet, Norfolk grófnője fia, neki egy földbirtokot adott, és összeházasította Elával, Salisbury grófnőjével. Geoffrey nevű fiát kinevezte yorki érseknek, egy másikat Durham püspökének, Matilda lánya a barkingi kolostor apátnője lett; de nincs két forrás, amely egyformán sorolná fel a kitüntetett hölgyeket és a gyerekeiket. Rosamunddal kapcsolatban is nagy a bizonytalanság, vagy két fia volt, vagy egy sem.

Királyi időtöltés, bár úgy tudom, Henriknek elég izgalmas élete volt a hölgyek nélkül is. Például állandóan harcolt. Először az anyja, Matilda császárnő ellenségeivel; később annyi ellenséget szerzett magának, amennyit csak akart, kezdve VII. Lajos francia királlyal és a szövetségeseivel.

Aki nem volt más, mint a feleségének, Aquitániai Eleonórának az első férje.

És legalább olyan színes egyéniség, mint Henrik.

Megérdemelték egymást. Bár Henriknek nem lehetett sok illúziója, amikor vállalta ezt a házasságot. Elenonóra 11 évvel volt idősebb nála, ami a 12. században sokkal többet számított, mint manapság. Guyenne utolsó hercegének, IX. Vilmosnak volt a legutolsó lánya, a hercegség örököse, nagyon gazdag és elegáns, fiatal korában igazi szépség. Anyja Aenor (Eleanor) volt, akit "veszélyesnek" neveztek, és Vilmos csak hosszas szerelmi viszony után vette feleségül. Az aquitániai udvar a trubadúrköltészetről és a szerelmi törvényszékeiről volt híres, maga Vilmos herceg sem volt utolsó költő, aki a mai viszonyokhoz képest is dicséretes szabadszájúsággal énekelte meg a testi szerelmet. Eleonóra még csak 12 éves volt, amikor feleségül adták a francia királyhoz. A kislány a lehető legjobb nevelésben részesült, beszélt latinul, több hangszeren játszott, a lovaglás, vadászat és solymászat voltak a kedvenc szórakozásai. Lajos teljesen beleszeretett, és engedett minden szeszélyének. És ezek nem akármilyen szeszélyek voltak, pl. kikövetelte, hogy elkísérhesse a királyt a második keresztes hadjáratra (1147-1148), amazonnak öltözött az udvarhölgyeivel együtt, és komolyan azt hitte, hogy majd ő is harcolni fog a pogányok ellen.

Fárasztó lehetett.

Különösen az anyós, Adélaide de Maurienne számára; de az egyház is azon a véleményen volt, hogy a viselkedése veszélyezteti az üdvözülés esélyeit.

Apja lánya. És hogyan harcolt Jeruzsálemben?

Erre nem került sor. Előbb Antiochiába mentek, ahol sürgősen elcsábította a nagybátyját. Raimund de Saint-Gille-t, és ami még rosszabb, nem akart tovább menni Jeruzsálembe. Lajos kijött a béketűrésből, elfogatta a rebellis hölgyet, és vitte magával, mint a málhát. A hadjárat után kibékültek, két lányuk is született, Marie és Alys; de Elenonóra nem sokáig bírta a kötöttséget. Poitiers-ben érezte jól magát, a trubadúrok és az udvarlók között. Geoffrey of Anjou volt az egyik udvarlója, a későbbi normandiai herceg, a szép Martel (kalapács) vagy Plantagenet, Matilda császárnő férje. De mégsem ez volt az utolsó csepp a pohárban, hanem az idős Suger apát, aki annak idején azért harcolt, hogy Lajos feleségül vehesse a dúsgazdag hercegnőt. Most azonban Lajos válni akart. Mivel a 12. században a válás még nem volt divatban, érvényteleníttetni kellett a házasságot. Ez meg is történt, a király a közeli rokonságra hivatkozott, arra, hogy Elenonóra az unokatestvére - igaz, csak negyedfokú.

Én bizony azt sem tudom, hogy vannak-e negyedfokú unokatestvéreim.

Lajos sem tudta, amikor megkötötte a házasságot, vagy nem érdekelte, és nem is zavart volna senkit, de ürügynek éppen megfelelt. Geoffrey of Anjou lebeszélte a fiát erről a házasságról, Eleonóra mégis feleségül ment a fiatal normandiai herceghez 1152-ben, aki két év után király lett, II. Henrik néven. Kemény kézzel uralkodott, legyőzte az ellenálló nemeseket, leromboltatta az engedély nélkül épített várakat, megtámadta Írországot. Uralkodása idején ölték meg a Canterbury katedrálisban Becket Tamást. Az intrikus pap előlépett mártír szentté. Henrik látványos vezeklést rendezett, egy szál zsákruhában, jelképes korbácsolással.

Ha igaz, csak annyi része volt ebben a gyilkosságban, hogy egyszer türelmetlenül felsóhajtott, hát nincs senki, aki megszabadítana ettől a bajkeverő paptól?

Ha igaz. Balszerencséjére a lovagok nem találtak alkalmasabb helyet a gyilkosságra, mint a katedrálist. Ha mindez semleges területen történik, sose lett volna mártír Becket Tamásból.

Közben Henriknek meggyűlt a baja az öt törvényes fiával, akik már mind szerették volna elfoglalni a trónját. Henriknek János volt a kedvence, tehát Eleonóra Richard mellé állt, aki később Oroszlánszívű néven vonult be a történelembe.

A király azonban leverte a lázadást, és Eleonórát börtönbe zárta.

Amit azonban ne képzeljünk el sötét kazamatának. Közben Eleonóra több utazásra is elkísérte a férjét, sőt egy alkalommal hat hónapot töltött Normandiában. Csak egy őr kísérte, hogy mégse érezze magát teljesen szabadnak.

Ezzel párhuzamosan Henrik minden követ megmozgatott, hogy töröljék a házasságát. Nem lett volna nehéz, mert Eleonóra neki még közelebbi rokona volt, mint VII. Lajosnak, az első férjének. De Henrik most éppen a francia királylányt vette volna feleségül, Alys-t...

... vagyis Eleonóra lányát.

Ezt már mégsem engedhette az egyház. Viszont hamarosan megszületett a gyerek, Henrik és Alys fia.

És közben Rosamund?

Clifford Castle-ban találkozott Henrikkel, bár nem tudjuk, hogy mikor. Az egyik forrás szerint Rosamund 1136-ban született, és csak 1173-ban került közelebbi kapcsolatba Henrikkel; ez teljességgel lehetetlen, mert Henrik az ifjú hölgyeket kedvelte, Ida Plantagenet, Alice de Porthoet, Annabel Balliol, Nesta Bloet és a többiek mind fiatal lányok voltak. Valószínűbb, hogy Rosamond csak 1140 körül született, és legkésőbb 1160-ban már összejött a királlyal. A nőügyekben egyébként inkább diszkrét Henrik fűnek-fának boldogan és kérkedve beszélt az új hódításáról. Romantikus lelkek azt gondolhatják, talán ez volt a szerelem a király életében.

Annyira lehetetlen?

Józanabb történetírók más magyarázatot keresnek. Henrik ugye már nagyon szeretett volna szabadulni a feleségétől. Provokálta, kérelmezze inkább az asszony a házasság törlését. Eleonóra azonban már régen kiszámította, hogy ezzel nagyon rosszul járna. Érvénytelenítenék ugyan a házasságát, őt azonban becsuknák egy kolostorba. Apátnő lenne, ami azzal jár, hogy le kell tenni a szegénységi fogadalmat; Henrik megszerzi a franciaországi birtokokat. Persze ez csak utólagos spekuláció, de elég logikusan hangzik. Ezért tett úgy Eleonóra, mint akit egyáltalán nem zavarnak az ifjú, és többnyire terhes hölgyek a király körül. Nyilván azt is tudta, hogy a kapcsolatok egyike sem fog sokáig tartani.

Rosamund azonban ebben is kivétel volt. Legalább tíz évet töltött együtt a királlyal, de inkább többet. Kolostorba vonult, meghalt, de Henrik sohasem felejtette el. Ennyire szép volt?

Szép Rosamundnak nevezik a krónikák, de nem sokat tudunk róla, nem maradt még egy kép sem. Azt azonban pontosan tudjuk, hogy milyen volt Henrik. Peter of Blois írta 1177-ben: "Eddig vörös haja volt a királynak, de ezt a színt már valamennyire megváltoztatta az öregség és az őszülés. Közepes termetű, úgyhogy se magasnak nem tűnik az alacsonyak között, se alacsonynak a magasak között... a lába görbe, mint a lovasoknak, mellkasa széles, izmos karjai erős, mozgékony és merész embernek hirdetik... Soha nem ül, kivéve ha lovagol vagy eszik... 4-5 napi utat is megtesz egy nap alatt, ha szükséges, és így gyakran meghiúsítja az ellenségei terveit, gyakran gúnyolja őket meglepetésszerű, váratlan érkezéssel... Mindig van a kezében íj és nyíl, kard vagy lándzsa, ha csak nem tanácskozik vagy olvas." Egy másik kortárs, Gerald of Wales ilyennek látta: "Arca vöröses és szeplős, nagy, kerek fejjel, izzó, szürke szemekkel, amelyeket elöntött a vér, amikor haragra gerjedt. Tüzes tekintet, durva és rekedt hang. Nyaka kissé félrehajlott, mellkasa széles és szögletes volt, karjai izmosak és erősek. A teste zömök, határozottan hízásra hajlamos, inkább természettől fogva, mint a sok evéstől - de jelentősen mérsékelte a testgyakorlás."

Vagyis nem a külsejével hódított. Nehéz feltételezni róla azt a nagy szerelmet, amely főleg a lovagregények lapjain virul. Gondolom, nem is találkoztak sűrűn, Henrik állandóan úton, Rosamund Clifford várában, ahol egy tornyot ma is Rosamund tornyának neveznek. Vagy Frampton faluban, a Severn partján, amelyet a királytól kapott, és a főtér neve még mindig Rosamund's Green.

Kispolgári idill? A latinul tudók azonban Rosa Immundi-nak, erkölcstelen rózsának nevezték.

Szellemes, de az egész évszázad erkölcstelen volt, különösen a viktoriánus fogalmak szerint.

Ez azonban kevés lett volna ahhoz, hogy egy egész legendakör alakuljon ki a szép Rosamund körül. Costain úgy tudja, hogy Henrik még herceg korában találkozott Rosamunddal, és született egy fiuk, William. Aztán Henrik Franciaországba ment, feleségül vette Eleonórát, visszajött Angliába, és nyíltan együtt élt Rosamunddal. Ekkor született a második fiuk, Geoffrey. Nem sokkal ezután Rosamund eltűnt a Godstow kolostor falai mögött, és ott is maradt a haláláig. Vagy 20 év múlva Henrik jelentős adományokat adott ennek a kolostornak, William-et gazdag földesúrrá, Geoffrey-t Lincoln püspökévé tette, bár nem volt felszentelt pap. 1181-ben a pápa, III. Sándor vagy III. Lucius ragaszkodott a felszenteléshez, mire Geoffrey lemondott, kancellár lett, és ezt az állást meg is tartotta a haláláig.

Csakhogy ez nem igaz. Nem tudom, Costain honnan vette az információt. A polgárháború idején, vagyis 1150-1152 között Rosamund még taknyos kislány volt. William anyja nem Rosamund, hanem Annabel Balliol. Geoffrey sose volt kancellár, hanem yorki érsek.

Lényeg, hogy a legenda szerint Eleonóra nagyon féltékeny volt. Ezért a király elvitte Rosamundot egy nagyon biztonságos házba, a woodstocki palota közelében. A ház egy labirintus közepében állt, és csak az találta meg, aki követte a csaknem láthatatlan, ezüst szálat, amelyet jól elrejtettek a sövény között. Rosamund útvesztője, ez a romantikus kép maradt meg az emberek kollektív emlékezetében. Sajnos Eleonóra megtalálta az ezüst szálat, és a lányt megmérgezte. Ezért került börtönbe, ahonnan csak a férje halála után szabadította ki Oroszlánszívű Richard...

Állj. Ez sem igaz. Eleonórának ugyan sok minden van a számláján, de Rosamundot nem mérgezte meg.

A legenda azt is tudja, hogyan. Mérgezett almával.

Hófehérke és a gonosz mostoha története. Jó lenne tudni, melyik mese volt az első. A Grimm-testvérek csak 1812-ben jegyezték le, újabban azt feszegetik, hogy izlandi eredetű.

De hiszen én is azt mondom, hogy legenda. A gyanú azonban felmerült; Eleonóráról fel lehetett tételezni, hogy időnként elteszi láb alól egy vetélytársnőjét, akár személyesen. De ha nem is tette meg, biztosan nem szívjóságból történt, hanem számításból. Állítólag ezt mondta 1176-ban, Rosamund halála után: "A Mindenható tudja, hogy ártatlan vagyok a halálában. Amikor még a hatalmamban állt volna, hogy megtegyem, nem tettem meg; és amikor Isten bölcsen úgy rendelkezett hogy elviszi őt ebből a világból, engem már állandóan figyeltek Henrik kémei."

Nem egészen értem, miért mondja azt, hogy kémek figyelték. Ekkor már legalább három éve fogságban volt. És ha igaz, hogy Rosamund a Godstow kolostorban halt meg...

Woodstockban halt meg. De a kolostor kertjében temették el, és a templomban állt a síremléke. Még sokáig tele volt virágokkal és gyertyákkal. Egyszer azonban egy püspök szajhának nevezte Rosamundot, és kivitette a síremléket a templomból. A kolostorral együtt pusztult el, amikor VIII. Henrik hadat üzent a katolikus egyház valamennyi intézményének.

Hát Henrik?

1189-ben megsebesült egy lovagi tornán, és belehalt a sérülésbe. 56 éves volt.

És az útvesztő?

Lehetséges, hogy volt egy útvesztő a woodstocki palota kertjében. Elég sok volt Angliában, sőt egész Európában, még a római hódítás előttről. Hagyományosan gyepbe vagy tőzegbe vágták. Rosamund legendája sövényről beszél, de lehet, hogy csak a későbbi divatot vetítik vissz a múltba. Igaz, tőzeg nem volt Woodstockban, de egy vékony ezüstszálat a fű között is el lehetett volna rejteni.

Izgalmas század, amelyben ennyi minden megtörténhetett volna. Tudunk valamit az egyszerű hétköznapokról?

De mennyire. Ekkor írta Daniel of Beccles, Henrik udvarában, az első angol illemtant, amit aztán tucatjával követett a többi. A civilizált ember egy mindössze 3000 soros latin költemény tanácsok, hogyan viselkedjen a művelt ember a különböző élethelyzetekben. Felolvasok néhány jó tanácsot:

- Legjobb, ha a gondolataidat megtartod magadnak.
- Kis falatokat harapj, ne egyél sokat, ne játssz az étellel, ne az ujjaddal töröld ki a tányért.
- Ha megtisztítottad az orrodat, ne mutasd meg az embereknek, mit szedtél ki.
- Ha böffentened kell, nézz föl a mennyezetre.
- Ne támadd meg az ellenséged, ha látod, hogy éppen a dolgát végzi.
- Ha azt akarod, hogy az emberek valamit ne tudjanak meg, ne mondd el a feleségednek.
- Ne az előcsarnokban szállj le a lóról.
- Ha a vendégeid már ettek, legalább itallal kínáld őket.
- Ne beszélj sokat, ha gazdagok asztalánál eszel.
- A nők kéjesek és megbízhatatlanok, mindig készek a paráznaságra.
- Bármit tesz a feleséged, őrizd meg a házasságot.
- Ha már nem bírsz magaddal, ne közönséges kurvához menj, és intézd el gyorsan.

És most a kedvencem:

- Vendégek és szolgák nem vizelhetnek az ebédlőben, de a házigazda megteheti.

Ezek Daniel of Beccles tanácsai?

Szerényen ezt írja: Az öreg Henrik király közölte a faragatlan fickókkal a könyvben megadott tanácsokat - így végződik A civilizált ember.

Micsoda század. Mert feltételezem, hogy Daniel realisztikusabb képet rajzol, mint a legendák és a lovagregények.

Gondolom, mindkettő lehetséges; az ember érzelmi regisztere elég széles.

Úgy érted, az egyik pillanatban a terített asztal mellett végzi el a dolgát, a következőben pedig előadást tart a lovagi erényekről vagy megvív a sárkánnyal és megmenti a bajba jutott szüzet?

Miért ne?

Mert az ember nem kaméleon. Nem változtatja ilyen gyorsan a színét.

De, sőt az ember a legtehetségesebb kaméleon.

Hiszi a piszi.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 10. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis címmel

oroszlán alkotást töltött fel Sárga vers címmel

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Elmúlás /Szonettkoszorú W. Shakespeare LXXIII szonettjére/ címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Apák napi köszöntő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 7. című alkotáshoz

Scherika bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Scherika alkotást töltött fel A szél... címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Időspirál című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)