HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48391

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Ferger JolcsiFeltöltés dátuma: 2014-07-15

Zongora

A nesztelen folyosón, mezítláb araszoltam végig egy vajszínű, puha szőnyegen. Magával ragadott egy hang. Egy zongora hangja.
Oly csábító volt számomra ez az érzékelés, hogy egy pillanatig sem tudtam ellenállni a szűnni nem akaró késztetésnek, hogy kelljek fel, hagyjak ott csapot-papot, s induljak meg az ösztöneim által vezérelt utamon. Fékezhetetlen izgatottság lett úrrá rajtam, ahogy egyre közelebb kerültem ahhoz a teremhez, amelyben az a bizonyos hangszer foglalt helyet, s a zongorás, aki kicsalta ezeket az elképesztő hangokat a hangszerből.
Figyelve arra, hogy alig csapjak zajt, lenyomtam a kilincset. Nem akartam kizökkenteni a ritmusból a zenészt. Lassan tágra nyitottam az ajtót, s megbabonázva meredtem a befogadott látványra.
- Egy kisebb színházteremben voltam, ahol a számtalan székkel szemközt helyezkedett el a színpad, s azon egyetlen egy zongora, s a zenész.
Megbűvölten, mintha valamilyen láthatatlan erő húzott volna engem előre, megindultam a dobogó irányába. Lassan helyeztem egyre előrébb a lábaimat, miközben szememet le sem bírtam venni a csodahang kiváltójáról. Nem tudtam eldönteni, hogy kit csodálok inkább, a zongorát, vagy a zongorást. Merthogy mindketten legalább annyira kellettek a csoda bekövetkeztéhez, ha egyikük kiesett volna a szerepéből, már nem lett volna ugyanaz az alakítás.
Mikor már közvetlenül a színpad előtt álltam, szemügyre vettem a srácot, aki teljesen beleélve magát a zenébe, a dallamok ritmusára ide-oda hajlongott, s közben egy pillanatra sem nyitotta ki a szemét. Meg tudtam érteni. Akkor elvesztette volna a hatását a pillanat. Ez így volt tökéletes. Látni és átélni is.
Ugyan a szemét nem láthattam, pedig ez a legfontosabb testrész egy emberen, ebből lehet leszűrni a legtöbb információt, mégis, így is meg tudtam állapítani, hogy mély érzésű emberhez volt szerencsém. Világosbarna haja eltakarta előlem egyik csukva tartott szemét, elegáns, kék-fehér csíkos inge kigombolva lengedezett körülötte, közszemlére téve az alatta viselt fehér atlétatrikót. Lábai egyszerű sötét farmerba és lakkcipőbe voltak bújtatva.
Ahogy néztem, és magamba ittam a látványt, vágytam rá, hogy én is részesévé váljak ennek a fantasztikus dolognak. A hallottaktól megbabonázva elindultam a lépcső, majd a színpadon keresztül a srác felé. Nem vette észre, hogy közeledem.
Mikor odaértem mellé, lesimítottam fehér alapon fekete virágos nyári, szellős kis ruhámat, s helyet foglaltam a széken, ügyelve arra, hogy ne érjek hozzá a karjához, nehogy megzavarjam őt, és kiessen a ritmusból. Óráknak tűnő percekig ültünk így egymás mellett, s hallgattuk a hangszer által kiadott csodálatos szimfóniákat. De egyszer vége kellett, hogy legyen.
Mikor elérkezett a záró részhez, továbbra is csukva tartotta a szemét, s a hang elhalkulása után még jó pár percig nem is nyitotta ki. Elveszett az érzéseiben, a pillanatban. Nem akarta, hogy megszűnjön a varázs. És én sem akartam. Továbbra is itt akartam ülni mellette, s nézni akartam őt, ahogyan játszik a zongorán.
Egy idő után kinyitotta a szemét, s rám emelte tekintetét. Gyönyörű szép királykék tekintetében elveszve egészen a tengerpartig jutottam képzeletben. Mintha ott álltam volna a parton, s a hullámok nyaldosta lábammal egyre mélyebbre merészkednék a tengerbe.
Örökre így maradtam volna, ebben az álomképben. De ez nem történhetett így, az élet nem áll meg csak azért, mert úgy érezzük, megtaláltuk az életünk célját, s le szeretnénk ragadni egy pillanatban. Az idő csak telik, telik és telik. Mi meg próbálunk lépést tartani vele, bármennyire is nehéz. A srác megtörve a pillanatot így szólt hozzám:
- Szeretnéd egy örökkévalóságon keresztül hallgatni?
Mintha a gondolataimban olvasott volna. Pontosan azt a kérdést tette fel számomra, amely leghőbb vágyam volt. Egy örökkévalóságot eltölteni vele és a zongorával. Még ha kisebb-nagyobb megszakításokat közbe is kell iktassunk.
A mai napig itt ülök mellette, s mindig izgatottan várom, hogy mi lesz a legújabb ötlete, amellyel elkápráztat engem.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel A fuldokló címmel a várólistára

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

Deák Éva alkotást töltött fel Lakatra zárva címmel a várólistára

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Láncok című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 10. című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 9. című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Három lány 8. című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: A rózsa szólt, te kis cseléd... címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel A csavargó kismacska címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Én láttam ŐKET! című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szeretem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)