HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 47068

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Finta Kata
2018-10-10 18:41:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Milton GrayFeltöltés dátuma: 2014-07-25

Időnyom - Tini szerelem két felvonásban lépcsőházajtóra

"A szerelem sötét verem. (különösen, ha letakarják és ráülnek)"

A középiskolában, Kövesdi tanár úr kizavart a villamosságtan óráról, mert Rejtő Jenő - Ellopott futár - című rongyosra, szakadt ponyváját pad alatt, titkon olvasva, e mondatnál hangos röhögésben törtem ki. Nem büntetett meg, nem írt be az ellenőrzőmbe, csak mosolyogva elkérte és a tanári asztal sarkára csúsztatta jókedvem tárgyát, majd vállamat átkarolva a tanterem ajtajáig kísért. Életem dolgain tűnődve felsejlik a férfivá váláshoz vezető utam, első, ostobán sutára sikerült próbálkozása, amely e rejtői bölcsességhez nagyon hasonló tapasztalással írta be magát életem emlékkönyvébe. A környékünkön sokáig közszájon forgó, krimibe illő történetnek halvány köze sem volt az események valóságához. Mentségemül szolgáljon, hogy Rómeónak könnyebb dolga volt Júlia erkélyénél. Mert nekem csak egy résnyire nyitott lépcsőház ajtó jutott, és felette, az épület homlokzatán, tovább jutást álnokul kínáló zászlótartó vas. Júlia erkélyének korlátait valószínűleg nem nyolcas műanyag tiplikkel rögzítették és a csillagfényes éjszakában feltételezhetően, nem mászkáltak alatta a délutános műszakról oly késői órán hazatérő bányászok sem.

I. felvonás - földszint

Földszint? Azt hiszem, kifejezőbb lenne az alagsor, vagy még inkább a pince. Mert van úgy, hogy az ember az alagút végén derengő fényt reménysugárnak véli, aztán mérhetetlenül mélybe zuhan magabiztossága, amikor kiderül, hogy az a fény nem más, mint a valóság éppen szembe jövő intercityje. Zsuzsába a hetedik "A" osztály fiúinak fele szerelmes volt. Nyilván sejthető, hogy melyik feléhez tartoztam. Hiába ugrottam távolba a legmesszebb, hiába dobtam át a kislabdát a tornaterem tetején és hiába nyertem meg a hatvanméteres versenyfutást. Ráadásul egy teljesen értelmetlen és felesleges vita hevében, hiába vertem el a legfőbb vetélytársamnak vélt Pistit, egyre inkább a hercegnő kegyeiért folyó küzdelem vesztesének éreztem magam. Egy, némi kárörvendésre okot adó eset viszont rádöbbentett, hogy mindketten azok vagyunk. Sőt! Tekintettel a tőlem kapott verésre, Pisti még nálam is vesztesebb. Mert úgy tűnt, hogy a pálmát, pontosabban Zsuzsa megkülönböztető figyelmét Csuri, egy dörzsölt nyolcadikos érdemelte ki. Szegény édesanyám, már orvoshoz akart vinni, mert napok óta alig ettem valamit. A kis szobánk mindig árnyas világában, tőlem teljesen szokatlan módon csak olvasgattam és sóhajtoztam. Hiába hívott Schreck Józsi focizni, hiába csaltak a többiek erdőt járni, az ön sajnálat és a szerelmi bánat uralta lelkem minden zugát. Egy napon mégis történt valami. Az olvasástól elzsibbadva, kedvetlenül könyököltem az ablakpárkányon, amikor Edit, apám egyik barátjának lánya a közeli boltból jövet elhaladt az ablak alatt.
- Szia! - köszönt rám és megállás nélkül ment tovább.
Néhány lépés után azonban megtorpant és visszatolatott. Mereven, vizslatta a párkányon támaszkodó kezeim ujjait, majd rám förmedt.
- Neked milyen mocskosak a körmeid!
- Mi van? - lepődtem meg nem kicsit és szégyenkezve húztam vissza karjaimat.
- Ne dugd el! Mutasd csak! - parancsolt rám felvont szemöldökkel.
- Mit mutassak? Semmi közöd hozzá! - válaszoltam a dühtől kivörösödött arccal,
Behajtottam az ablakot, elhúztam a függönyt és visszahuppantam a fotelbe.
- Hülye liba! Mi közöd van a körmeimhez! Foglalkozz a sajátoddal! - dühöngtem magamban tovább.
Kisvártatva csengettek, és édesanyám nyitott ajtót.
- Csókolom Vera néni! Bejöhetek egy kicsit Ferihez?
- Szervusz, Editkém! Persze! Menj csak, bent van a kisszobában. Már napok óta.
- Nem vagyok bent! Kint vagyok az erdőn! - ordítottam ki - Éppen vágom a mocskos körmeimet! Baltával! Ujjastól!
A következő pillanatban azonban belépett Edit a szobába.
- Te most meghülyültél? Mi bajod van?
- Nekem semmi! Hagyj békén! Nem hívtalak ide, foglalkozz a saját dolgaiddal!
Edit azonban közelebb lépett, megfogta a kezemet, felemelte és ismét az ujjaimat kezdte nézegetni.
- Tornaóránk volt és a homok szorult alá. - próbáltam magyarázatot adni erősen kifogásolható állapotukra
- Persze! Tornaóra alatt nőtt meg ennyire mind? Azért piszkos, mert nagy a körmöd és van hova szorulnia a homoknak. Meg a salakpornak és minden más kosznak. Nézd meg az enyémet!
- Mit nézzek rajta! Te lányból vagy! Azoknak más.
- Mi más? Magától tisztul talán? Vagy lassabban nő? Milyen gyakran vágod a körmeidet?
- Nem én vágom, édesanyám szokta! Amikor észreveszi, hogy nagy.
- Jézusom! Édesanyád etet, amikor látja, hogy éhes vagy? Édesanyád vezet pisilni, amikor észreveszi, hogy kell, és fogja a fütykösödet, amíg végzel? - hangos nevetésben tört ki.
- Elmész te a jó fenébe! Ezért jöttél ide?
- Nem ezért! - váltotta komolyra a szót, azzal sarkon fordult és kiment a konyhába.
Halkra fogott beszélgetés foszlányai jutottak el fotelomig, de fogalmam sem volt, hogy miről szólt a disputa. Aztán Edit elköszönt és elment. Vártam, hogy édesanyám bejön és lehord iménti otrombaságom miatt, de nem jött. Felvettem az asztalon heverő könyvet és elmerültem Robinson Cruso szigetének magányos világában. Kisvártatva azonban ismét kopogtak, és megint Edit lépett a lakásba.
- Itt vagyok Vera néni!
- Menj csak! Aztán, ha szemtelenkedik megint, csapd nyakon nyugodtan!
Edit jól hallható kuncogással jött a szobáig.
- No! Gyere melák! Ingyen manikűr Edit nénitől. - és már pakolta is ki neszesszeréből a körömvágó ollót, a csipeszt, a reszelőt.
- Én nem kértelek rá! Egyébként is olvasok!
- Jó! Nem kértél rá és olvashatsz nyugodtan. A másik kezeddel! - azzal elkapta bal csuklómat, magához húzta, széthajtogatta ujjaimat és a hüvelykujjammal kezdve nyesni kezdte körmeimet.
- Ez, elment vadászni! Emlékszel a gyerekversre? Mi a következő?
- Mit tudom én! Gyerekes marhaságokkal nem foglalkozom. - válaszoltam ingerülten
- Mit olvasol? - kérdezte hirtelen témát váltva
- A Robinson Crusot! - melldöngető büszkeségem tetőfokára hágott annak reményében, hogy Daniel Defoe és e világhírű könyvének címe több tiszteletet parancsol Edittől.
- Na! Látod! Az a gyerekes marhaság! - válaszolta rám sem pillantva.
- Mi van? Ez neked gyerekes marhaság? Hajótörés, megmenekülés, harc és küzdelem az életben maradásért.
- Harc és küzdelem.... az életben maradásért! Szép, mondhatom! Ti, fiúk, mást sem tudtok csak harcolni meg küzdeni. Az életben maradásért. És miután harcoltál és életben maradtál mit csinálsz? Keresel egy újabb helyet, hogy harcolhass, hogy életben maradhass? Hát ez, szerinted nem gyerekes marhaság?
- Nem értesz te ehhez? - mutattam meg arcom legnagyobb méretét - Ilyen az élet! Mert szerinted mit kellene tenni?
- Hogy, hogy mit? Hát élni! Észrevenni a világ szépségeit, és észrevenni az embereket. Szeretni önmagadat, és szeretni másokat.
- Te galócát reggeliztél? - néztem a szemébe dühösen - Ti. lányok mást sem tudtok, mint elolvadni a szépségtől, meg ábrándozni a szerelemről! Ostobaság!
- Tényleg? - Ne mozgasd, mert bele vágok a körömágyba! - szorította meg az éppen soron lévő gyűrűsujjamat. - Akkor te most nagyon ostoba vagy!
- Én? Miért is vagyok ostoba? - észrevétlenül sétáltam bele a Edit csapdájába.
- Hogy, hogy miért? Hát Zsuzsa miatt! Most mondtad, hogy ábrándozni a szerelemről ostobaság.
- Igen! Én nem is.... Milyen Zsuzsa? Nem is vagyok szerelmes! - fakadtam ki még dühösebben és elkaptam kezemet. - Honnan veszed ezt a hülyeséget?
- Ő mondta! Meg azt is, hogy jó srác vagy, de még gyerek és mindig mocskos a körmöd alja.
Hoppá! Azt hiszem önbizalmam e pillanatban fogott padlót! Ahogy mondták akkoriban, a bányászbéka a felhők fölül küldte üdvözletét. Egyetlen szerelmem, akiért még Pistivel is képes voltam ölre menni, előadást tart az iskolában az én koszos körmeimről. Ez nagyon gáz! Ha azt mondja, hogy elállnak a füleim, még megbocsájtható, mert arról én nem tehetek.
- Nem hiszem el! Csak bosszantani akarsz. Mikor mondta? - kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra
- Tegnap délután, amikor indult a randira.
- Milyen randira? - azt hiszem itt kissé elcsuklott, elhalványult a hangom és már előre láttam Pist újabb pofonoktól kipirosodott arcát.
- Csurival mentek a hatos mozira. Nem tudtad? - nézett a szemembe elkomolyodva
- Nem! Hát... meg aztán, nem is érdekel. - próbáltam a magabiztos felnőtt férfit alakítani, ám, hogy bunyós metaforával éljek, inkább csak tátogtam, mint a vágott baromfi, levegő meg se ki, se be.
- Kérem a másik kezed! - és mielőtt tiltakozhattam volna Edit már húzta is magához ellentmondást nem tűrő határozottsággal. - Tudod, hogy miért mondtam el ezt neked?
- Hogy dühíts! Azért, hogy mérges legyek Zsuzsára!
- Te tényleg lökött vagy! Azért, mert szemét dolognak tartom, ha másokat távollétükben cikiznek, és az érzelmeiből gúnyt űznek. Amúgy tudod. mire vág fel Zsuzsa? Hát arra, hogy neki egy nyolcadikos srác dumál! Én is nyolcadikos vagyok, de attól nem leszek menőbb, hogy egy idősebb srác kavar utánam! Meg akarod szívatni?
- Én? Miért szívatnám meg?
- Mondjuk azért, mert a hátad mögött a körmeid miatt cikizett. Megakarod, vagy nem?
- Jó, de hogyan?
- Hát, arra gondoltam, hogy csináljunk úgy, mintha járnánk! Együtt megyünk suliba, megvársz, vagy megvárlak tanítás után, a napköziben egymás mellé ülünk és délutánonként .... - itt elakadt egy pillanatra a szava - úgy csinálunk, mintha együtt tanulnánk!
- Ez egy marhaság! - válaszoltam reményvesztetten, miután a tanulás bekerült a program lehetséges elemei közé.
- Persze, hogy az! De a körmeid legalább rendben vannak.
Bepakolta eszközeit a neszesszerébe és elindult, de a szobaajtóban egy pillanatra megállt
- Jössz nekem egy fagyival.
- Oké! Ezt - emeltem fel kézfejeimet - Köszönöm!
Edit visszalépett, megpuszilta az arcomat és elment. Kisvártatva édesanyám jött be.
- Minden rendben kisfiam? Meleged van? Piros az arcod! Mutasd a körmeidet!
- Anyu! Ne kisfiamozz! Nem vagyok már gyerek!
Egy pillanatra a meglepődés ült arcára és furcsa azelőtt soha nem tapasztalt melegség áradt szemeiből
- Igazad van, ne haragudj fiam! Már tényleg nem vagy gyerek - sarkon fordult és halvány mosollyal ajka szegletében, apró bólogatások közepette kiment a konyhába.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Fent és lent című alkotáshoz

aron bejegyzést írt a(z) Fent és lent című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/7 című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A régi hegedű című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/7 című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Fent és lent címmel a várólistára

Kőműves Ida alkotást töltött fel Ég veled! 15/7 címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/6 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/6 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/5 című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Nekem dalolt a nyár című alkotáshoz

aron bejegyzést írt a(z) immár című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Nincs évszak, csak fétis... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Októberi reggel című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) immár című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)