HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46807

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2014-07-31

Nyár - Ősz

Milyen gyönyörű ez az asszony! Alig fiatalabb nálam. Egyáltalán láttam már őt valahol? Ideje lenne megállapodnom végre, és ő az, akire vágyom, szeretném, annyira tudnám szeretni őt ködfátyol-szín mennyasszonyi ruhájában! Milyen gyönyörű!

- Szabad? Leülhetek kegyed mellé?
- Parancsoljon kedves uram, tessék csak nyugodtan.

Nyár magában akkor gondolta csak: dehogy is parancsolna ő ennek az asszonynak, lesné minden kívánságát!

- Engedje meg, hogy bemutatkozzam - Nyár, úgy gondolta, sose volt még ilyen udvarias életében, pedig, rendre, ugyanezt mondta ki tudja hány elmúlt fényév-ezernyi, közömbös Idő rágta évben.
- Nem kell bemutatkoznia, ismerem magát, régről.
- Nem mondja.
- Emlékszem, tán önnek is illene. Mondhatom, némiképp sértő ez számomra, de hagyjuk ezt most. Kevés az Időm ebbe a világba, az ön számára pedig különösen.
- Kérem!

Ugyan, ki lehet Ő? Akadt szeretőm, de reá nem emlékszem, Istenem, segíts! Biztosan emlékeznék!

- Na ja! Tudom jól, most, ön, kedves uram, lapozgat az emlékezetében: annyi, kedves asszonyok között. Keres fiókjában, cetlikre telefonszámokat, rozsdás, már semmilyen zárba nem illeszthető kapukulcsokat, PC-jén mail címeket... Ugyan, hol lehetnek már azok a régi ismerősök? De nékem annyiszor, minden évben ígérte már: "Eljönnék, ha beengednél! Eljött egyetlen egyszer?
- Nem ígérhetek sokat, megöregedtem - Nyár mentegetőzött, előhúzta hát utolsó (szánalmas) "ütőkártyáját".

Nincs mit tagadni, a bogárszemű legény üstöke deres volt már, (ha nevezhetjük egyáltalán még legénynek az öregembert, aki elfáradt nagy semmittevésében, rég befejeződött az aratás, kifizette az aratókat, (elbúcsúzott összes asszonyaiktól), a termés hombárba került immár, gabonaszemek vártak szorgos malomkövekre, polcokra kerültek már a cseresznyebefőttek, meggy-, meg kajszi lekvárok, no meg a barackbefőttek is, sorakoztak szigorú rendbe rakva vágyódó polcainkon, kedves összes asszonyaink próbálták becsapni az Időt. Mert mindenki be akarja csapni Őt, és a család télen is akarta azokat a nyári ízeket, meg az is rég volt már, amikor a kisgyerekek álláról lecsurgott a görögdinnye édes, maszatos leve...

Még régebben történt, Nyár alig emlékezett arra már, mikor kicsi, fehér, meg rózsaszín virágok takarták be a földet, aztán a gyümölcsfák ágain megszülettek az apró csodák. Zöldek voltak, ugyan még, de vidáman integettek a szélben, mondták egyre: "Itt vagyunk, élni, érni akarunk!" Ez idő tájt ajánlkozott fel kedves Tavasz, mert ő is élni akart még, de Nyár akkor otromba módon viselkedett ővéle...

Aztán záporok, zivatarok zúdultak kertekre, vetésekre érkezett néha jégeső, forgószél, (valaki) kedve szerint, jég verte akkor az élni, létezni akaró kicsi, zöld éretleneket, ők tehetetlenül potyogtak csak földre, szerencséje, jajgatni se volt idejük; jég verte, csipkézte a szőlőfürtöket óvni próbáló kétségbeesett, ám tehetetlen leveleket, csak hát hiába, életük áldozták akkor semmiér; a lábon álló vetés megdőlt, és a gabonaszemek éretlen vetéltek el. A pusztítást követte a mindent elepesztő forróság, a folyók nyári áradása után a kiszáradó árterek szánalmas maradék pocsolyaiban kinnrekedt halak fuldokoltak, vízimadarak tépték őket, mentők, szirénáztak át városokon, rosszul lévőket segíteni, a "HIVATAL" közétette szokásos közleményét: "sárga jelzés" itt, ott amott, az ország valahány megyéiben. (Mert biztos, ami biztos.)

Aztán, az egyik a lusta nyárvégi délután (épp Ideje volt már); a tornácon ült elszunyókált épp, amikor elhangzott a szokásos kérdés: málnaszörp, földieper, esetleg "valami más", és akkor Nyár - életében először - hallgatott. Az a fitos orrú, kis cseléd meg sértődötten felhúzta az orrát - magában arra gondolt: "minden férfi egyforma" és ebben amúgy igaza volt, de nem tudhatta (!), hogy a "gazda" lassan haldoklik már.

A "gazda" csak mosolygott magában; arra gondolt, találkoznak még, valahogy bizonyos volt ebben. És abban is bizonyos volt, minden úgy zajlik majd jövőre is, legfeljebb még szebb lesz, és a szótalan búcsúzáskor, még durcásabb, még szomorúbb lesz az a lány. És így lesz ez ember-életre kimért Időig. Meg arra is gondolt magába: mindig csak őt szeretgeti majd, jövőre visszajön, mert vissza fog jönni, tudta jól, van még Idő, és a lány gyönyörű lesz, mint mindig, akadt kérője sok, végül párja is lesz. És Nyár tudta, valahogy biztos volt ebben: azért a következő évben is sokszor elhangzik majd a kérdés: málnaszörp, földieper, esetleg "valami más"? És az a "kiscseléd" egyszer zsémbes öregasszony lesz, mondja akkor majd szemrehányón: Gazda! Ha maga nem olyan lenne, mint amilyen, tán ez az egész másképp történhetett volna!

Nyarat némileg zavarta már az öregedés, Szent Lőrinc augusztusi hulló könnyeit még kedvessel nézte. (Vagy valaki mással. Pontosan nem emlékezett már erre sem.)

Aztán eljött az Idő, megmosakodott, beretválkozott, fehér kalapot tett a fejére, cipőjét fitos orrú kis cselédje kisuvickolta gondosan, az sétapálca elegáns forgatását sokáig gyakorolta a tükör előtt -fitos orrú kis cselédje csak kuncogott ezen - valójában a sétapálcával csak szánalmas bicegését próbálta álcázni. Mert az utóbbi időben sokat fájt már a dereka, és a lábai. Akkor felszállt arra a vonatra, készült élete legfontosabb, utolsó találkozójára. Gondolta: hisz alig fiatalabb nálam, jó lenne minden nap várni, ahogy hazajön, mesélne, arról, hogy telt kedves napja, én napközben szöszmötölnék abban a kertben, hogy ne tartson dologtalan, haszontalan, ingyenélőnek, persze olyan lassú, szánalmas öregesen, leszedném, aztán megpucolnám a vacsorára szánt zöldborsót, álmos délutánokon azér elszunyókálnék a tornácon, abban a hintaszékben, de restellném ezt, és ahogy a kutyák, macskák, a ház összes élőlényei jeleznék jöttét, felébrednék, nyitnék kaput, hogy beparkoljon, mosolyognék, nevetnék! Ő mondaná csak: megjöttem, szívem!

- Az öregedés az csak állapot, tudja jól maga is, nem mentség az semmire. Szánalmas ürügy csupán az ember tehetetlenségére. Ígérgeti: várna, igyekezne, sertepertélne abban a kertbe a maga öreges szokásos módja szerint, megpucolná a vacsorára szánt zöldborsót, az eltevésre váró, rengeteg zöldbabot... De ezek már rég beértek, szigorú rendben, felcímkézve sorakoznak éléskamrám polcain.

Kedves öreg potyázóm, tudnálak szeretni, gondolta magában, aztán folytatta.

- Nem tagadom ön nem közömbös számomra. Talán tudnám szeretni. De a kertben nem sok tennivalója lenne már, legföljebb az őszi ásás, amit dereka úgyse bírna, a káposztát magam is fel tudom szedni, mielőtt megcsípné a dér, lehajolni amúgy se tudna, a rózsabokrokat meg betakarom majd magam. Leginkább csak szunyókálna. Aztán nemsoká végleg elszunyókálna... Nekem napközben rengeteg dolgom van, mindig későn érek haza, senki se lenne, aki takarót tenne a térdére, amikor hűvösre fordul majd az Idő.

Ősz szándékosan volt ilyen kegyetlen, de hát valahogy el kellett már küldenie a makacs vénembert, aki beszélgetésük alatt, a szeme éveket láttára öregedett. És Ősz elfordult, mert nem akarta már tovább úgy látni.

- Kérem!
- Nem mondom, igazi szeretni való legény (lehetett korábban). Sokan szerethették, de ön szeretett egyáltalán valakit saját magán kívül? A ködfátyol-szín menyasszonyi ruhám meg az igazi szerelmemnek tartogatom. De azért nem kell búsulnia, találkozunk még - ígérem.
- Látja papa? Jobban járt volna, ha retúrjegyet vesz, jóval olcsóbb lett volna - nevetett rá a kasszánál a kislány.

Mintha megállt volna az Idő azon a fülledt nyárvégi délután. A peron szokás szerint néptelen volt, évek óta nem vártak ott senkit, és régóta sose szállt már ott le senki, azon a nem létező, nevenincs állomáson. A forgalmista megvárta, míg ő lassan, olyan öreges-körülményesen felcihelődik a vonatra, aztán sípolt, és felemelte tárcsáját.

Évszakok beszélgetése IV

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
654
Időpont: 2014-09-02 22:51:43

válasz Gyömbér (2014-09-01 22:56:33) üzenetére
nehéz nekem
ilyeneket írnom.
Frigyes
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3808
Időpont: 2014-09-01 22:56:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
No, igen, igen. Annyira jól írsz. Olyan békés, megnyugtató stílusban...és valamiért mégis felkavaró.

Grat. Zsó
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
654
Időpont: 2014-09-01 22:40:35

válasz Kőműves Ida (2014-08-04 20:04:05) üzenetére
Szia!
És köszönöm, hogy olvastál.
túlparti
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5456
Időpont: 2014-08-04 20:04:05

Most is élmény volt ezt a társalgást olvasni.
Várom a következőt.

Üdv. Ida

Legutóbb történt

túlparti alkotást töltött fel Menekülés, V címmel a várólistára

Cipike bejegyzést írt a(z) A jövő illata című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) A jövő illata című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) A nyár illata című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Elveszett mesék című alkotáshoz

Cipike alkotást töltött fel A jövő illata címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Lottóláz című alkotáshoz

Ernyei Bea alkotást töltött fel Meseszőnyeg címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Balatoni szkeccsek (Részl.) című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Békás-szoros címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Elveszett mesék című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Balatoni szkeccsek (Részl.) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Harc című alkotáshoz

barnaby alkotást töltött fel Forróság címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)