HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47302

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

mandolinos
2018-12-12 02:16:17

Reklám

Cikkek / jegyzet
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2014-08-01

Falakodalom

/egy anyuka levele a lányához a házasság ötödik évében/

Az első házassági évfordulódon - a papírlakodalmadon - a házasság kritikus első évéről írtam neked, a harmadik házassági évfordulódon - a bőrlakodalmadon - meg a harmadik év nehézségeinek áthidalásáról írtam egy levelet. Az azokban leírtakat most nem ismétlem meg, de mivel a házasság ötödik évében is érvényesek, most újra el lehet olvasni őket!

Miért van ez a sok új lakodalom? Régebben az ezüstlakodalom, a házasságkötés huszonötödik évfordulója volt az első nevezetes lakodalom, amit megünnepeltek a házaspárok. Most miért ünnepelnek már az első, a harmadik, és az ötödik évben is egy-egy újabb lakodalmat?

"A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart." Nem kisebb személyiség, mint Eötvös József mondta ezt, akire még ráfogni sem lehet, hogy könnyed, bohém, felelőtlen ember lett volna. Régen sokan meg sem érték a harmadik, vagy az ötödik házassági évfordulójukat, mert a nők addigra már belehaltak a szülésbe, a férjük egy háborúba, vagy egy kocsmai verekedésbe. Esetleg mindketten egy járványba. Így aztán nem volt probléma, a "túladagolás". Ma egy házasság akár ötven évig is eltarthat, ha a házastársak is úgy akarják. Ilyen szemmel nézve a dolgot, most már az is komoly teljesítménynek számít, ha a házasfelek eljutnak az ötödik évfordulóig, a falakodalomig.
A házassági évforduló a férj és a feleség közös ünnepe, amely eszükbe juttat egy nagyon szép, és felejthetetlen közös emléket, az esküvőjük napját. Ez a visszanézés, visszatérés a kezdetekhez segít abban, hogy a változó időkben, a változó álmokban, és saját maguk változásaiban, legbelül mégis ugyanazok maradjanak egymás számára.

Miért falakodalom az ötödik házassági évforduló? Mert a fafaragás olyan munka, ami a kitartás jelképe. Minél több fantáziával készül a faragvány, és minél több időt szánnak a megmunkálásra, annál szebb lesz végül, annál nagyobb örömmel, és szívesebben használják, őrzik meg, sokáig.
Ahhoz, hogy a házasság még öt év elmúltával is jó legyen, és mindkettőtök várakozásának megfeleljen, alapkövetelmény, hogy a kapcsolatot mind két fél értékesnek lássa, fenn akarja tartani, és olyan örömtelivé kívánja tenni, amilyen csak lehet. A házasságban ez a "faragó eszköz" az empátia, ami alapkelléke a kapcsolat megtartásának, élhetővé, és szerethetővé tételének.

Az ötödik házassági évfordulóra már közösen eljutottatok néhány cél megvalósításához. Közös - együtt megtervezett, berendezett - lakásba költöztetek, mind a ketten változtattatok a házasságotok előtti pénzkereseti módon, és egy aranyos kis gyereketek is született.
A közös célok azonban továbbra is nagyon fontosak, mert ezek húznak bennünket a mindennapos /és elég unalmas/ teendőknél magasabbra mutató célok felé, amik lendületet adnak a kapcsolatnak, szelet fújnak a közös hajónk vitorláiba.
Sok házaspár megérti, hogy a közös célok fontosak, és vágynak is rá, de sajnos elég gyakori, hogy az egyikük úgy gondolja, hogy az ő álma automatikusan közös céllá válik. A valóságban ez nincsen így, a közös célokat alaposan érdemes megtárgyalni, hogy egy bizonytalan körvonaltól eljussunk egy részletes és világos megállapodásig: mit, hogyan szeretnénk közösen csinálni.
Azt is nagyon fontos elfogadni, hogy az egyik félnek külön céljai lehetnek. Egy-egy külön cél /pld. tanulás, vagy hobbi/ jól szolgálhatja mindkét fél fejlődését, ha ezek a célok "behoznak" valamit a házasságba, és nem "kivisznek" belőle.
Ha a külön célt a másik fél saját magára nézve kedvezőtlennek ítéli, mert úgy érzi, hogy csak időt lop el a kapcsolatból, és nem érdekli, nem értékeli, hogy a másiknak ez milyen fontos, akkor ez rombolólag hat a kapcsolatra.
Viszont, ha el tudja fogadni, és támogatni tudja ezt a célt, és kíváncsi arra, hogy a másik hogyan éli meg a célja megvalósítását, ha ez érdekességet és örömöt hoz a házasságba, akkor ez építőleg hat a kapcsolatra. Hiszen a másik olyan megélt élményeket oszt meg vele, amiben ugyan ő nem vesz részt személyesen, de mivel támogatja ezt a célt, így részesül a másik sikereiből. Ez közelséget teremt, és örömöt nyújt mindkét félnek. Így a bensőséges szeretetet táplálja, és az önbecsülést is erősíti, hiszen szerető, támogató társnak tarthatja magát a megértő fél. Míg a társa örömmel veszi, hogy támogatja őt valamiben, ami neki nagyon sokat számít.
Az egyéni célok megvalósításának alapos átbeszélése nagyon lényeges!
Nem működhet az, hogy bejelenti az egyik fél: én ezt fogom csinálni, mert ehhez van kedvem, te meg fogadd el, és támogass! Minden egyéni cél megvalósításánál felmerülnek kiadások a családi kasszából, elvesz a közös szabadidőből, ezért meg kell beszélni, hogy ez a másik fél számára mennyire, milyen mértékig elfogadható, és valamilyen formában ő is tud-e kapcsolódni ehhez a célhoz.

Ami nagyon megterheli a házasságot, /mint általában a társas kapcsolatokat/ az az állandó vádaskodás a másik felé. Sajnos a mi kultúránkban a vádaskodás a bölcsőtől a sírig elkísér bennünket! Nem tudom más népeknél ez milyen mértékben van jelen, de nálunk a szemrehányás, a hibáztatás, a rendreutasítás, korholás állandó kísérőnk. Ha valamit elmulasztottunk, vagy rosszat tettünk, hiába nem volt szándékos, már kapjuk is a nyakunkba az előbb felsoroltakat. Ha valami rosszul sül el, az ebből fakadó bosszúság pillanatában semmi nem vonzóbb a számunkra, mint a legközelebbi lehetséges tettes megvádolása, akit felelősnek tartunk a bosszúságunkért. Pedig senki nem szereti, ha hibáztatják, bármit is gondoltak erről a szüleink, a tanáraink, vagy a főnökeink. Ez egyáltalán nem a jellemet formája, inkább ellenreakciót vált ki a "bűnösből", aki védekezésül hajlamos gyorsan előszedni az általunk valaha is elkövetett számos hibát - amivel neki okoztunk bosszúságot - és máris egy vádaskodási verseny kellős közepén találjuk magunkat. Az ilyen jelenetek után mind a ketten neheztelnek a másikra, kisebb-nagyobb mosolyszünetek következnek, amelyek alatt elvásnak a kötelékek, és ha ez napirenden megtörténik, akkor tönkremegy a kapcsolat.
De mit lehet tenni? Hiszen mindannyian követünk el véletlenül hibákat! Ezek elkerülhetetlenek. Az amerikai filmekben ezt általában úgy oldják meg, hogy a "bűnös" fél, odaveti annak, akinek bajt, bosszúságot okozott, hogy bocsánat, és ezzel elintézettnek tekinti a dolgot. Ha a másik fél még egyáltalán beszélni merészel a történtekről, akkor jön a patent válasz: "bocsánatot kértem, nem?", és ezzel véglegesen lerendezettnek tekinti a felmerülő problémát. Az én véleményem szerint ez egy idióta megoldás, mert a hibázó fél lerázza magáról ezzel a történteket, mint kutya a vizet, semmit nem okul belőle, az empátiának még a közelébe sem kerül. Akinek meg a kisebb, nagyobb bosszúságot, bajt kell elviselnie, az még ki sem fejtheti a véleményét, mintegy a torkára forrasztják a szót, egy odavetett bocsánatkéréssel. Amitől, véleményem szerint, nem múlik el a haragja, sőt!
Annyira belénk van kódolva gyerekkorunktól a vádaskodás, mint viselkedési minta, hogy valóban nagyon nehéz kilépni belőle, de talán érdemes megpróbálni, és új szemmel nézni a kellemetlenségekre. Úgy is kifejezhetjük a bosszúságunkat a történtek felett, hogy megpróbáljuk nem beleverni az orrát a másik félnek abba, amit ártó szándék nélkül, figyelmetlenségből tett, inkább a saját érzéseinkről beszéljünk. Egy példa erre: ha elfelejtette a villanyszámlát befizetni a társunk, akkor mondhatjuk ezt vádaskodva. "Hogy te mekkora hülye vagy! Miattad ki fogják kapcsolni az áramot! Figyelj már oda, hogy mi a határidő! Még erre sem vagy képes?" Amit e helyett jobb lenne inkább mondani, azt elég nehéz megtanulni, a gyerekkorunk óta bevésődött vádaskodásra épülő minta miatt. Ami így hangzik: "Ha nem fizeted be időben a számlát annyira félek, hogy kikapcsolják emiatt a villanyt. Ez nagy bosszúság lenne!" A különbség nyilvánvaló a két reagálás között. Az elsőben sárga földig alázzuk az "elkövetőt". A másodikban is elmondjuk, hogy mitől vagyunk mi kiborulva, de nem őrá vonatkozik az, amiről beszélünk, hanem saját magunkra. Úgy tudatjuk a másikkal, hogy milyen következményekkel jár a viselkedése, hogy nem kívánjuk rögtön a pokolba, és nem nyilvánítjuk gyengeelméjűnek. Mivel, ha a partnerünk viselkedése dühít, vagy elkedvetlenít minket, általában ugyanúgy utasítjuk rendre, mint ahogyan velünk teszik mások, /de valljuk be: őket mi sem kedveljük túlságosan/, ezért hozok még egy példát. A párunk valami hihetetlen kedvezményes kütyüt vett a kosztpénzen. Ebben az esetben általában valami ilyesmit szoktunk mondani: "Elment az a kis maradék eszed is? Hihetetlen, hogy erre a vacakra elszórtad a kosztpénzt! Gondolsz te egyáltalán valamire a saját hülyeségeiden kívül?" Sajnos ezek a szavak szinte magunktól jönnek a szánkra, de nem lehet tőlük elvárni, hogy felidézzék azt, hogy mi nem halálos ellenségek vagyunk, hanem szerető kapcsolatban élünk egymással. Pedig ezt jó lenne nem szem elől téveszteni, és azt mondani: "Ha azt a pénzt, amit kajára tettünk félre, másra költöd, nagyon megijedek, mert fogalmam sincs, honnan vegyem elő a megélhetésünkhöz szükséges pénzt!" Így egy rossz szóval sem illetjük a társunkat, de mégis nagyon világosan közöljük vele, hogy milyen következményekkel jár a viselkedése, és ettől milyen rosszul érezzük magunkat. Ha nem kell védekeznie a bírálat ellen, és nem kell kutatni az emlékeiben, hogy mi is vettünk két éve egy drága arckrémet, amivel nem voltunk megelégedve, és gyorsan a fejünkre olvasni, akkor ellenállás helyett inkább várható, hogy együttműködő lesz.
Ezt valamiféle trükknek, manipulálásnak is fel lehet fogni, de tudni kell/ene/ úgy kimondani a saját igényeinket az ő viselkedésével kapcsolatban, hogy a probléma megoldható legyen, ő is elmondhassa az érveit, vagy az érzéseit, ami a megszokott vádaskodó hangnem úgyszólván lehetetlenné tesz. Ha nem a vádaskodó, dühös, és elutasító énünket juttatjuk kifejezésre, azzal megkönnyítjük a társunknak, hogy együttműködően reagáljon.
Saját magunkról tudjuk, hogy az "azt csinálod, amit én mondok", " már megint mit műveltél", a "képtelen vagy?", " már ezerszer megmondtam" szófordulatok eltávolítják az embereket egymástól, és egy kicsit sem mozdítják elő a problémák tényleges megoldását.
Nem elég azonban, ha szavakban nem vádaskodunk, a testbeszédnek, a hangsúlynak, a grimaszoknak is tudni kell/ene/ parancsolnunk, hogy ugyanazt fejezzék ki, amit a szánkkal mondunk.

Mivel már elég régen együtt éltek, és néha úgy érzitek, hogy már unásig ismeritek egymást, a másik nagy csapda az egyébként nagyon fontos empátia félreértelmezése, amikor nem meghallgatjuk a másik gondjait, hanem - úgy gondoljuk - egyetlen határozott mondattal meg is oldjuk őket. Erre különösen a férfiak hajlamosak, akik nem szívesen hallgatják meg a női "sirámokat", hanem gyorsan küldenek egy "segítség bombát". Elfogadó megértés helyett fejest ugranak a problémába, és többé-kevésbé használhatatlan tanácsokkal "eltüntetni" igyekeznek azt. Nagyon nehéz, a másik fél empatikus meghallgatása, mert úgy gondoljuk, hogy az ő problémája a mi problémánk is. Célszerűbb hagyni, hogy kibeszélje magát, és végül megkérdezni, hogy akarja-e hallani a mi véleményünket a problémára. Ha látod, hogy ki van borulva, mérges, ideges, vagy szomorú, kérdezed meg, hogy mi bántja, valami gond van, de aztán csendben kell maradni, és hagyni, hogy a másik valóban elmondhassa mi bántja, hiszen ha végig mondhatja a dolgokat, mérlegelheti több oldalról, egyrészt megkönnyebbül, másrészt saját maga is megtalálja a megoldást az őt nyomasztó problémáról. Így felesleges az odafigyelés helyett a fejedet azon törni, hogyan oldd meg az ő problémáit, mert nem így segítesz neki.

Öt év elmúltával sokan úgy érzik, hogy felesleges a szeretetteljes beszéd, és viselkedés, "már lejárt lemez", mert érzelmileg már biztosak egymásban. Bekúsznak a manapság olyan népszerű, megtévesztően jópofa, rideg, gúnyos, keménykedő beszólások, mint a "Dugulj el!", "Nehogy mán!" "Mi a rák?" "Állj le!"
Ezeknek a beszólásoknak nincs helyük két ember szerető kapcsolatában, mert sérti az érzéseit annak, akinek mondják, és eltávolodik a másiktól.

Az első házas évek legnagyobb kihívása az első gyermek megszületése. Soha semmi, ami előzőleg megtörtént velük, nem készíti fel őket erre a hatalmas változásra, még akkor sem, ha szívből kívánták mindketten ezt a változást. Még a babavárás sem, hiszen még akkor is csak kettesben vannak. Már nem az a legfőbb gondjuk, hogy megvalósítsák önmagukat, vagy milyen szerelmes becézéseket találjanak ki a partnerük számára, hanem egy tökéletesen gyámoltalan kis emberi lénynek kell a gondját viselniük. A leggyakoribb problémák, amikkel szembe kell nézniük: fáradtság, kettesben nagyon nehéz elmenni szórakozni, viták a gyereknevelésről, egyenlőtlen munkamegosztás a gyerek körül, kevesebb idő jut saját magukra és egymásra, nincs idő/kedv/hely a szexre, veszekedés, harag, neheztelés az említett problémák miatt. Én úgy látom, hogy ezek a problémák már széles körben ismertek, és közbeszéd tárgyai, mert ma panaszkodni valahogy sikkesebb, mint dicsekedni. Most úgy tűnik, mintha a gyerekek érkezésével vége lenne a világnak, egy szörnyű rabszolgasors venné a kezdetét.
Évtizedekkel ezelőtt, amikor Te megszülettél, és a testvéreid, valahogy a gyerekvállalás nem volt ennyire túl dramatizálva. Akkoriban még a férfiak büszkék voltak, hogy potensek, és ennek látható eredménye, hogy kisbaba van a családban. A nők is büszkék voltak, hogy beavatást nyertek a terhesség, és a szülés misztikus világába. Mindketten büszkék voltak arra, és beteljesülésnek érezték, hogy családot alapítottak. Nem gondolták, hogy a kisgyerekes időszak egy soha vissza nem térő, elvesztegetett ideje lenne az életüknek. Világosabb volt, hogy aki nem fektet be semmit a családba, az nem is kap vissza semmit. De amikor születtetek, nem a magányos öregség réme lebegett a fejünk felett, hanem az újdonság varázsa, hogy egy kis picike, tehetetlen újszülött a mi gyámolításunk alatt fejlődik egy kis csodává, egy parányi emberkévé. Élvezetes, és érdekes volt megtanítani őt mindarra, amire az életkora engedte, figyelni a fejlődését, a nyiladozó értelmét, a világ csodáit megmutatni neki. Úgy éreztük, hogy a család felelősség tudatra, és emberségre nevel minket is, sokáig közös célt találtunk a gyereknevelésben. Nem kellett azon törni a fejünket, hogy a közös cél a házasságunkban egy rózsakert kialakítása, vagy az ejtőernyőzés elsajátítása legyen. A gyerekekkel kapcsolatos sok megoldandó feladat közelebb hozott minket egymáshoz. Fiatalok, és aktívak maradtunk mellettetek, és számos olyan élményben volt részünk, amit kettesben soha nem tudtunk volna így, a maga teljességében megélni, mint veletek, és soha nem unatkoztunk. Örültünk, hogy szerethetünk benneteket, és örömet okozhatunk nektek. Boldogabb emberek, és boldogabb házaspár voltunk, vagyunk, mintha nem lettek volna gyerekeink. Én úgy látom, hogy az öröm és a megelégedés túlsúlyba kerül a gyereknevelés tagadhatatlan nehézségeivel szemben.

A sikeres házasság titkát már sokan kutatták. Még könyveket is írtak róla. Ha létezik olyasmi, hogy a sikeres házasság titka, akkor modern világunkban házaspárok millióinak nem sikerült rábukkanniuk, és én sem tudom a titkot. Azonban néhány dologban biztos vagyok: ha a házasság nem szövetség, hanem egy verseny pálya, ahol "le kell győzni" a másikat, felülkerekedni rajta, nem pedig megérteni, segíteni és elfogadni, akkor - mint minden versenynek - ennek is van vége. A házassági bontóperben a bíró kihirdeti a "veszteseket", mert ebben a versenyben nyerni nem lehet.

papírlakodalom: http://iroklub.napvilag.net/iras/28774 bőrlakodalom: http://iroklub.napvilag.net/iras/42641

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2017-01-29 12:41:47

válasz Ylen Morisot (2017-01-14 12:56:55) üzenetére
Kedves Ylen!

A kommunikáció = a házasság épületének maltere. Nélküle előbb-utóbb szétesik a kapcsolat. Nem csak a bajok, a konfliktusok megoldására szolgál (arra is!), ha nem megfelelő formában a kapcsolat ápolására, fenntartására.
Köszönöm, hogy ezt is elolvastad. :)

Judit
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1836
Időpont: 2017-01-14 12:56:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Azt hiszem, a legnagyobb bajunk, hogy nem tudunk egymással kifejezően, de nem sértőn beszélni. S erre nagyon jól rávilágítottál! Mert csak kommunikációval lehet megoldani a konfliktusokat.
Köszönettel a gondolataidért:
Ylen
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-09-21 15:46:28

válasz Finta Kata (2014-09-16 19:44:31) üzenetére
Kedves Kata!

Magyarországon mindig magas volt a válások aránya, a II. világháború után az USA és a Szovjetunió mellett világelsők voltunk. Mára "visszaestünk" a középmezőnybe, és az évi 20-23 ezres válásszám állandónak mondható. Jóval kevesebb viszont a házasság: jócskán, mintegy 40 százalékkal visszaesett a házasodási kedv. A hatvanas években szinte minden nő férjhez ment egyszer, a rendszerváltáskor négyből három, ehhez képest egy mai tinilánynak 56 százalékos esélye van, hogy jogilag hajadonként éli le az életét.
Akik mégis vállalkoznak a házasságra, és a gyermeknevelésre, azoknak minden segítséget meg kell/ene kapniuk, mert ők a jövő letéteményesei.

Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2014-09-16 19:44:31

Kedves Judit!
Komoly gondolatokat, intelmeket írtál le leveledben, ami az ifjú házastársaknak is jó tanácsokat ad, persze, ha elolvassák és megszívlelik a fontos tényeket, amelyek nélkül elsilányul az egymáshoz való érzékük.
Sajnos, ma már nagyon sok házasság bomlik fel alig néhány évnyi egymás mellett töltött idő után, mivel nincs türelmük egymás mélységeit megismerni, s inkább szétválnak, mint hogy a türelmesen igyekeznének gondjaikat - problémáikat feltárva, megbeszélni.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-09-04 12:43:31

válasz Könyves (2014-08-29 16:04:54) üzenetére
Kedves Könyves!

Köszönöm az olvasást, és az értékelést. Az állandó vádaskodás már annyira megmérgezi az emberi kapcsolatokat, hogy sokan saját magukkal szemben is ezt alkalmazzák. Bármi rossz történik az életben, saját magukat vádolják azzal, hogy miattuk következett be, mert ha nem így, meg nem úgy, meg nem ekkor, meg nem akkor tettek/vagy nem tettek volna valamit, akkor nem következett volna be az a bizonyos dolog...
A sok stressz, aminek ki vagyunk téve, nagy része az állandó vádaskodás, és önvád miatt ér minket, szerintem.
Ha úgy gondolod másoknak is meg kellene ismerni a vádaskodást elkerülő kommunikációt, írásomnak ezt a részét oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel.

Judit
Olvasó
Regisztrált:
2009-05-06
Összes értékelés:
98
Időpont: 2014-08-29 16:04:54

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Jó ez az írás, mert túlmegy azokon a tanácsokon, amiket a médiában osztogatnak, és amiket mindenki ismer, de nem használ, mert nem látja értelmét. (Például a szexi fehérnemű, mint a párkapcsolati bajok orvossága) Az állandó vádaskodásról szóló részt nem csak az öt éves házasoknak, hanem mindenkinek tanítani kellene. Tény, hogy így viselkedünk, és nem is tudjuk, hogy lehetne másképpen viselkedni.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-20 17:36:29

válasz szusi (2014-08-19 08:50:14) üzenetére
Kedves Szusi!

Azt nem tudom, hogy mennyire használhatóak a tanácsaim, amiket írtam, de örülök, hogy legalább érdekesek! :)
Mostanában nem sok időm van írni - pedig témám lenne bőven -, ha néha mégis sikerül megírnom valamit, szeretettel várlak. :)

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-20 00:03:49

válasz Haász Irén (2014-08-10 16:40:57) üzenetére
Kedves Irén!

A házasságok manapság folyton jubilálnak. Első évforduló: papírlakodalom, harmadik évforduló: bőrlakodalom, ötödik évforduló: falakodalom, hetedik házassági évforduló: rézlakodalom.
Remélem majd a rézlakodalom alkalmából is írhatok egy levelet a kislányomnak, folytatva a hagyományt...

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2014-08-19 08:50:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Mindig érdekes dolgokról írsz. Ha csak tehetem, lecsapok rájuk! Írásod tanulsága példaértékű.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-18 19:17:23

válasz festnzenir (2014-08-09 05:16:24) üzenetére
Kedves Zsófi!

Régi időkben a család egy gazdasági egység volt. Az emberek döntő többsége azért dolgozott, hogy mindennap tudjanak enni, és legyen valamilyen fedél a fejük fölött. a gyerekeket is amit lehetett munkára fogták, az életkorának megfelelő feladatokat zokszó nélkül el kellett végeznie. A család szilárdsága kellett az életben maradáshoz.
Ma már többnyire ezek a minták megszűntek, új minta meg olyan sok van, hogy nehéz a választás, hogy éljenek. Legtöbb fiatal pár csak sodródik a napi rutinban, amíg érdemesnek tartják, aztán amikor már nem tartják annak, akkor elválnak.
Örülök, hogy megírtad a gondolataidat, amik a jegyzetem olvasása közben jöttek.

Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3315
Időpont: 2014-08-10 16:40:57

Drága Juditkám,
tündéri gondolat, hogy ötévente jubiláljon egy házasság... Bizony megérdemelnék, sokszor mindketten, hogy kibírták addig egymással. Annyi kísértés és bukkanó van ma már, hogy ember a talpán, aki kitart egy életen át...
Arról nem beszélve, hogy még több lenne az alkalom ünnepelni...:)))))
Örömmel olvastam fejtegetésedet.
Ölellek
Alkotó
festnzenir
Regisztrált:
2012-09-01
Összes értékelés:
960
Időpont: 2014-08-09 05:16:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit !

Visszatekintve a régi idős emberek tartós házasságára,az ezüst, arany, a gyémánt lakodalmuk szilárdságára , bizony sokat tanulhatnának tőlük a mai fiatalok. Vajon mi lehetett a titkuk ezeknek az embereknek? Volt egy séma amit ők is hoztak az őseiktől. Ők pedig az ők őseiktől. Ezt nem volt szabad felborítani, mert a család az szent volt a számukra. Először voltak az összeszokás évei, azok az évek ami a mai fiatalok házasságon kívül együtt töltenek. Közben jöttek a gyerekek. Ma még az első öt év eltelte után sem nagyon vállalnak gyermeket. Azután amikorra eltelik az öt év teljesen kiismerik egymást, és úgy ahogy írtad a megszokás helyett szép lassan alaposan kiismerik egymás egoját, az alkalmazkodás alapvetően nem ismerik. Könnyű szakítani, se, gyerek, se tisztelet,sem szerelem, semmi nem köti már össze őket.

Szeretettel olvastalak és ez jutott eszembe olvasás közben.Gratulálok, Zsófi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-09 00:20:46

válasz efmatild (2014-08-07 19:06:43) üzenetére
Kedves Matild!

Régen nem lehetett elválni, később meg szégyen volt a válás. Emlékszem, amikor az egyik ismerősöm az 1970-es évek elején egy elvált emberhez ment hozzá. és az esküvőn az egész falu előtt felolvasta az anyakönyvvezető, hogy családi állapota "elvált". Azt a felhördülést, ami a teremben volt, és a menyasszony édesanyja hangosan felsírt... Na az aztán egy "vidám" esküvő volt. Ma már senki nem ítéli el az elvált embereket.
Régen azt mondták, hogy "Egy asszony köténye mindent eltakar", vagyis az asszonyoknak kellett a külvilág felé eltussolni a családi bajokat. Én azt hiszem, hogy a türelem és az alkalmazkodási készség csak az asszonyokra vonatkozott akkoriban. Most meg az asszonyok már nem járnak kötényben, és az alkalmazkodási készséget, és a türelmet a férfiaktól is elvárják/elvárnák... Talán inkább itt a bibi a mai házasságoknál...

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-09 00:03:54

válasz Istefan (2014-08-07 04:08:23) üzenetére
Kedves István!

Egyedül nehéz boldogulni szülőként, így meg lehet érteni, hogy a társadalom segítő kezet nyújt az egyedülálló szülőknek. Hogy ezért a társadalmi segítségért érdemes elválni? Ezt nem tudom elképzelni...
Ha a gyereket nézzük, akkor: mindig egyedül dönteni, mindig egyedül topon lenni, mindig egyedül felelősséget vállalni...?
Ha magunkat nézzük, akkor: ne legyen senki, akivel az életünket egy színes szőttesben összeszőjük, akivel évtizedekre visszamenőleg emlékezhetünk az életünkre...?

Van az a pénz, amiért megéri egyedül küszködni az élet nehézségeivel, és magányosan élni az életet?

Judit
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
448
Időpont: 2014-08-07 19:06:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
A papírlakodalomról, bőrlakodalomról és a falakodalomról most hallottam először. Milyen igaz a mondás, hogy az ember holtáig tanul. Nagyon tanulságos és jó tanácsokat adsz a házaspároknak, bizony, ha elolvasnák és megfogadnák azokat, nem lenne annyi válás.
Elgondolkodtam, hogy a mai világban az emberi kapcsolatok megváltoztak, így ez a házaspárokra is vonatkozik. Nincs meg az a türelem, alkalmazkodás készség, mint régen volt az embertársak között.
Nagyon tetszett, és gratulálok!
Matild
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-07 17:35:27

válasz Kankalin (2014-08-06 11:57:48) üzenetére
Szia Kankalin!

Írtam bizony erről, komolyat. Jól látod, hogy nem a női magazinok stílusában "dobok föl" "tuti tippeket".
Minden emberben van jó is, rossz is, minden kapcsolatban van jó is, rossz is. Én úgy látom, hogy iszonyú nagy divat lett az emberek sötét oldalát erősíteni. A filmek többsége, a mai irodalom jó része, a hírszerkesztés, az újságírás /hogy a politikáról már ne is beszéljünk!/ az önzést, taposást, a kíméletlen versenyt, az ökölharcot hirdeti. Sajnos ezek mind napi szinten szivárognak be a kapcsolatokba, és rombolják azokat.
Önmegvalósításon sokan már egyenesen azt érik, hogy nem akarnak tekintettel lenni másokra!
Köszönöm, hogy nemcsak elolvastad, hanem hozzám szóltál. :)

Judit
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1649
Időpont: 2014-08-07 04:08:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Sajnos manapság szinte divatba jött a válás, de szerintem ez nem csak a fiatalok hibája. Vannak országok ahol szinte biztatják őket, olyan törvényeket léptetve életbe melyek olyan kedvezményeket biztosítanak egy elvált gyerekes asszonynak, hogy az megér egy válást.(lásd Svédország)
Gondolataid egészségesek kedves Judit, csak az a kár, hogy aki válással van elfoglalva, nem olvassa őket. Üdv. Szeretettel: István
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-06 22:49:26

válasz Kőműves Ida (2014-08-04 20:28:08) üzenetére
Kedves Ida!

Hát megírtam végre! Júniusban lett volna aktuális, de csak mostanra készült el. Bölcsnek ugyan nem vagyok mondható, és azt sem hiszem, hogy a bölcselmeimtől elmúlik minden baj, és gond, de ha csak egy picit segít az, hogy beszélünk azokról a problémákról, amik a házasság ötödik évére jellemzőek, már megérte összeszedni magam. :)
Nehéz a mostani kisbabás pároknak az egész napos bébi szolgálatot elviselni. Most később jön az első baba, mint régen az utolsó. Azt gondolom, huszonévesen könnyebben vettük az akadályokat, mint a mostaniak negyven körül. Talán közelebb volt a saját gyerekkorunk, és rugalmasabbak voltunk...

Judit
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6349
Időpont: 2014-08-06 11:57:48

Szia Judit! :)
Írásod komoly üzenetet ad át mindenkinek, főként a fiatalságnak. Az általad említett nevezetes lakodalmakról csak itt értesültem. Sajna, az ezüstöt nem tudtam ünnepelni férjem halála miatt, de azért magamban megtettem.
Elgondolkodtam azon, hogy miért bomlanak fel házasságok. Talán azért (is), mert valóban nincs kitűzött cél, legalábbis nem olyan komoly, amit valóban követni lehetne. Az összetartó erő nagyon fontos. Régen a fészekrakás volt ez. Szalmaszálról szalmaszálig, az utolsó simításig, ami bizony évtizedeket ölelt. Manapság kész fészekre építenek a fiatalok, pedig a közös munka értékeket hordoz. Én is kevertem betont, hordtam maltert... és itt a ház, ahol a téglákat is raktam egykor.
Ezüst-és bármilyen lakodalmam már emlékekre épül, de gyermekeim szemében láthatom előző életem értelmét.
Örülök, hogy írtál erről, méghozzá komolyat.
Szeretettel: Kankalin
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2014-08-05 23:10:59

válasz Zarzwieczky (2014-08-04 17:38:57) üzenetére
Kedves Jenő!

Még írni akartam a pénzről és a szexről is, de már így is iszonyú hosszú lett a levelem.
Örülök, hogy érdekesnek találtál belőle pár gondolatot.
A házasulandó felek /jó esetben/ úsznak a szerelemben, ami ugye nem a józan megfontolásokról szól. Pár év elteltével talán több hasznát vennék ennek a levélnek /a többivel együtt/.

Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5600
Időpont: 2014-08-04 20:28:08

Kedves Judit!

Egy bölcs anyuka bölcseletei leányához.
Elmélyedtem magam is írásodban. Visszaemlékezve, hasonló tapasztalataim vannak nekem is. Mára nagy gond lett a gyermekvállalás, pedig életünknek talán a legszebb korszaka éppen a családalapításhoz kötődik, a babázás, a gyereknevelés feledhetetlen élményei.
A zárás is rendkívüli, s igen bölcs. Ha felbomlik egy házasság ott csak vesztesek vannak. Jó lenne, ha ezt sokan megfontolnák, és sokan olvasnák, főleg fiatalok, tanulhatnának belőle.
Nekem is élmény volt.

Ida
Szenior tag
Regisztrált:
2005-11-11
Összes értékelés:
984
Időpont: 2014-08-04 17:38:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Különösen érdekes írásod megragadott.Volt egy pár eszmefuttatásod amely elgondolkodtatott. A házasulandó felek megfontolhatnák soraidat.
Pusszantás:Jenő

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Kurva vagyok (monodráma) című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Remény című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel Ámen címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Reményül vannak című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Bár bízni tudnál! címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Test és lélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Leszek a béke című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Test és lélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Itt van újra december című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mese I. része című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Késtem című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel Szilveszteri forralt bor. (Barátom emlékére…) címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Késtem című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)