Mindig hónapokkal előre megvette az ajándékokat. Születésnapra, karácsonyra, mindenféle évfordulóra. Ha elment egy-egy kirakat előtt, vagy a neten, böngészés közben talált valamit, amit megfelelőnek tartott, azonnal megvette "Ez pont jó lesz xy-nak karácsonyra!" felkiáltással. Még akkor is, ha még csak március volt.

Egész évben fülelt, igyekezett odafigyelni az elejtett félmondatokra: "Hát, olyanom nincs!" vagy "Na, majd én is beszerzek egy olyat egyszer!". Persze akadt olyan darab, amire hónapokat, éveket is várni kellett, mert csak külföldről lehetett beszerezni, vagy túl drágának bizonyult "egyszemélyes" ajándéknak, esetleg épp hiánycikk volt.

Hányszor hallotta meleg nyarakon az édesanyjától: "Ne felejtsd el bekenni magad, nehogy leégj!" és "Vigyél kalapot is!" Olykor pedig felemlegette a régi időket, amikor még sikk volt a napernyő. Pedig ez a darab már régen kikopott a divatból, még a kesztyűs, idős nénikék is csak az esernyőiket nyitogatták nagy-néha a rekkenő hőségben. Mégis, valahogy megmaradt az emlékezetében édesanyja hangja, ahogy félig mókásan, félig nosztalgikusan a napernyőt emlegette. Nézegette is a kirakatokat, hátha lát valahol, de mivel sehol nem talált, letett róla, és mindig valami más meglepetéssel készült az ünnepi alkalmakra.

Aztán egy őszi napon meglátta egy kirakatban. Csipkés, bézs színű, a próbababák lábánál, a leárazott báli ruhák mellett kifeszítve. Először azt gondolta, dísz, és már-már továbbment, aztán mégis visszafordult, és bement az üzletbe. Kissé unott, de még kedves kiszolgálólány állt egy pult mögött, tőle kérdezte meg: "A csipkés napernyő a kirakatban eladó?" "Persze." - mondta a lány, "Főleg esküvőkre viszik, még kettő van, egy fehér a raktárban, meg az a bézs a kirakatban. Mutathatom?" "Mutassa." Kihozták neki a fehéret, szép volt, de arra gondolt, használatra a bézs praktikusabb lenne, így kivetette a kirakatból. Amikor megmondták, mennyibe kerül, elkerekedett a szeme. Aztán eszébe jutott, hogy tulajdonképpen felesleges is megvennie, hisz inkább dísz, mint használati tárgy, és édesanyja az ilyen drága holmit úgyse használta soha, csak szépen becsomagolva a szekrényben őrizgette. Mégse tudta otthagyni, elképzelte, milyen meglepetés lenne, hogy nevetne édesanyja karácsonykor egy ilyen nyári, "semmire se jó" ajándékon, és mennyire örülne neki. Osztott-szorzott, és végül megvette. A kiszolgáló még egy szép huzatot is adott hozzá.

Amikor hazaért, elgondolkodott, mi is legyen az ernyővel, aztán bedugta a gardróbszekrénybe, a ruhák mögé, ahová általában az ajándékokat rejtette. Soha többé nem vette elő.

Az édesanyját már tavasszal eltemette. Ez volt az utolsó karácsonyi ajándéka.