Csillámló csipkében kán - kánt
járt a nyár, vöröslő vásznán
egy talpalatnyi helyet kerestem csak.
Ha megbotlottam saját árnyékomban,
felkarolt a szivárványos hajnal.
Ha elgáncsoltak akarva, akaratlan,
képzeletem, álmom, színes cafatokban
összebékült a reménnyel a hittel,
újra tudtam szállni a fellegekkel.
Pereg a múltam nagyító alatt.
Hová lett a méregzöld a fákról,
a felröppent zaj, hová száll
és a szelíd csend hol kószál?
Szilánkra törött cserepek között
vajúdva mindig újra megszülettem.
Fehérre vénült csokoládé lettem.
Bolondos augusztusi éjszakán
gyász füstje szállt fehér szemfedőre.
Szenvedett velem és itt hagyott anyám.
Kobaltkék hajnalon lett dajkám a nyár.