HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 55

Tagok összesen: 1866

Írás összesen: 48400

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Ferger JolcsiFeltöltés dátuma: 2014-09-08

Gutenberg Gimnázium 2. fejezet

Nagyon gyorsan eltelt a testnevelésóra (igen, tudom, könnyen beszélek, miközben az egészet a kispadról néztem végig), mire feleszméltem, már ki is csengettek. Csordaként vonultunk fel az első emeletre, ahol az osztálytermünk elhelyezkedett. Az ötös számmal ellátott terem volt a miénk, a folyosóra felérve a legelső ajtó mögött helyezkedett el.
A GG U alaprajzú volt, a földszintről felfelé haladva egyik végében találhattuk meg a tornatermet, egy emelettel feljebb a tanári, majd az igazgatói iroda helyezkedett el. Az összekötő folyosón, valamint az épület másik végében pedig a tantermek voltak megtalálhatóak. Szisz elmagyarázta nekem a termek pontos egymás utáni sorrendjét, miközben az osztálytermünk felé tartottunk. Örültem neki, hogy ilyen segítőkészen állt hozzám, s hogy elmagyarázta, mit merre találhattam. Így legalább legközelebb tudtam, hogy merre kellett keresnem az adott termet, s nem kellett elveszettként bolyonganom az épületben.
Mikor Szisz végzett a nekem szánt iskolabemutatással, elkezdett Juttával tárgyalni valamiféle buliról, amin állítólag egy helyes pasi is ott lesz, ezért feltétlenül el kellett menniük. Ha jól értettem, akkor Szisz már nagyon régóta szerelmes ebbe a bizonyos srácba, bár fogalmam sincs kiről volt szó, mert csak Ő-ként emlegették, nem mintha a nevétől felgyulladt volna egy apró kis értelmi szikra a fejemben, hisz még senkit sem ismertem itt, kivéve az osztályt, na meg Doriánt.
Tom és Pat előttük hülyültek éppen valamin (náluk sosem lehetett tudni, képesek voltak akár a nagy semmin is szétröhögni az agyukat - amint azt később tapasztaltam). A nevetéstől alig tudtak már menni is, dülöngéltek, s folyton egymásba ütköztek. A mellettünk elhaladók csak "te úr isten" tekintetekkel pillantgattak feléjük.
Mikor végre leküzdöttük a lépcső akadályát, beléphettünk a termünkbe. Ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik osztályterem, de előre tudtam, hogy ez számomra sokkal többet fog jelenteni, mint egy felsőbb, vagy alsóbb évesnek, mert nekem ez lesz a fennmaradó három évben az osztálytermem ezekkel a fiatalokkal - az osztálytársaimmal - egyetemben. Akarva-akaratlanul ragaszkodni fogok ehhez a teremhez, mint ahogy ezekhez a diákokhoz is. Mert bármilyen hosszú idő is telik el majd a gimi után, tudtam jól, hogy nem lesz elég ahhoz, hogy kitörölje a múlt emlékeit a fejemből.
Ezt tapasztalatból tudtam, hisz egyszer már megjártam ezt az utat, s bár már három hónap eltelt azóta, mióta utoljára találkoztam a volt osztálytársaimmal, s azóta be se tettem a lábamat a sulinkba, még mindig ragaszkodok ahhoz a helyhez. Egy teljes évet töltöttem el ott a barátaim körében, s bármennyire is megromlott azóta a kapcsolatom velük, akkor nagyon boldog voltam velük. Szívesen gondolok vissza azokra az időkre... De aztán mindig fájdalmakkal telve kell rádöbbennem, hogy mi is lett a vége azoknak a fene nagy barátságoknak. A végére mindig azt kívánom, hogy bár eszembe se jutottak volna a régi emlékek, amelyek akkor olyan nagy boldogsággal töltöttek el...
●●●
A termünkben a tanulók számára egyszemélyes padok álltak rendelkezésre, aminek régen nagyon örültem volna, mert mindig is szerettem volna ilyen osztályban tanulni, olyan amerikaias fílingje volt számomra. Mára azonban már nem vagyok ilyen kicsinyes, rájöttem, hogy nem a külső a fontos... Csak az, hogy otthon érezzük magunkat ott, ahol éppen vagyunk.
A falon egyből kiszúrtam egy naptárt, amibe minden diák születésnapi dátuma fel volt jegyezve. Tök figyelmes tőlük, így mindig tudják, ha éppen valakinek szülinapja van - állapítottam meg magamban. Aztán továbbgondoltam a dolgot, s rá kellett jönnöm, hogy ha valóban annyira jól összekovácsolódott osztály voltak, mint ahogy azt állította Szisz az öltözőben, akkor kívülről is tudták már, hogy ki mikor született.
- Na mizu, Leila? Tetszik a naptár? - kérdezte Tom és Pattel egyetemben elkezdtek szakadni a röhögéstől.
- Igen, nagyon tetszik, merthogy? Nem szeretném elcsábítani tőled, ha már foglalt - kérdeztem vissza mosolyogva a merengésemből magamhoz térve. Örültem neki, hogy csak azért, mert új voltam itt, még nyugodt szívvel képesek voltak nevetni úgymond "rajtam", de inkább a saját hülyeségükön, amibe engem is bevontak.
- Szerintem is nagyon jóvágású ez a naptár! - válaszolt Pat, mire még inkább elkezdtek dőlni a röhögéstől. - Érted - mondta, miközben a könnyektől már nem látott semmit, annyira nevetett - jóvágású...
- Ne is törődj velük, hamar hozzá fogsz szokni! - jelentette ki Szisz.
- Egyáltalán nem zavar. Szerintem tök jó fejek, szeretem, ha egy srácnak van humorérzéke - magyaráztam a lánynak.
- Ja, azzal nincs is gond, de aaaannyira gyerekesek... - mosolygott rám Szisz megcsóválva a fejét.
- Majd kinövik! - mosolyogtam vissza.
- Kizárt! - szólt közbe Tom.
- No! - tette hozzá Pat.
- De legalább nagy az egyetértés közöttük! Az a lényeg! - néztem rá a srácokra mosolyogva, miközben Pat kifordult a padból. Annyira röhögött, hogy már nem bírta tartani magát, s a padlón kötött ki. Vicces látvány volt, ahogy a lábaival a levegőben kalimpált, miközben könnyei csorogtak az arcán. Szerintem röhögőgörcsöt kapott...
- Aaaaannyira hülyék vagytok! - forgatta a szemét Szisz.
- Még nem hagy téged hidegen? - kérdezte összehúzott szemekkel Ben Szisztől.
- Mindig megbotránkoztat az újabb hülyeségük! - nevetett fel hangosan a lány.
- Hát akkor elég gyakran meg vagy botránkoztatva! - mosolygott a fiú Sziszre. - Lee - indult el felém, s hirtelen azt sem tudtam, hogy milyen rendezvényen vagyok.
Lee... megszédült körülöttem a világ e becenév hallatán. Életem szerelme, akit saját ostoba makacsságom miatt kellett elveszítenem, ő nevezett így engem annak idején. Szerettem, amikor így szólított engem... S ezzel ő is tisztában volt. Mindig aranyosan rám mosolygott, szikrázó arca már éppen elegendő lett volna arra, hogy újfent magába bolondítson. De ehhez még hozzátette a következő szerelmes pillantásokkal teletűzdelt szavakat is: "kicsim, Lee, szeretlek".
Oly mély nyomot hagyott bennem ezeknek a pillanatoknak az emléke, hogy még a mai napon is megremegett a térdem, amikor eszembe jutott...
Ó, Istenem, annyira szeretem még most is! - szorult össze a torkom a kínzó hiány miatt.
Közel sem járok ahhoz az érzéshez, amelyet e becenév elhangzásával éreztem, ha azt mondom, hogy belém mart a fájdalom, mintha minden jó hirtelen kiröppent volna a testemből, s csak az üresség maradt volna bennem. De nem... ez nem is helyes megfogalmazás, mert az üresség kong, s nem éreztet fájdalmat. Mintha egy villám hasított volna keresztül rajtam, csak mélyen a legbensőmben, ahol senki sem vehette észre, csak én, a kín elszenvedője.
- Igen? - kérdeztem összeszorult gyomorral és halálra vált arccal.
- Mikor születtél? Beírom a naptárba - kérdezte tudakolózva, az orrom előtt meglengetve a kezében tartott tollat.
- Ja, október 7-én - válaszoltam neki felenyhülve. Kezdett alábbhagyni a fájdalmam és a pánik, amelyet éreztem. Annyira hülye tudok lenni néha! Holmi szavak miatt ennyire kiakadni! Ennyi idő elteltével! - próbáltam csendre inteni a bennem lévő hiányérzetet, hogy Ő nem lehet mellettem.
Mikor belenéztem Ben gyönyörű, zöld szemeibe, egyből lenyugodtam. Mintha nem is történt volna semmi sem az elmúlt percekben. Egy pillanatra elhittem, hogy lehet közöttünk valami, de aztán persze nagyon gyorsan észbe is kaptam, s csüggedten hulltam vissza kis burkomba.
Soha nem lehet barátom és barátaim - dorgáltam magamat gondolatban.
Olyan rossz érzés már most így egyedül... Nem fogom kibírni, de nem tudnék őszinte lenni...
Szerelmem!
Hiányzol! - mormoltam egy néma fohászt.
- Tényleg? - kérdezett vissza döbbenten Ben.
- Aha, mért? - nyögtem ki összeforrt torokkal.
- Csak mert én október 5-én születtem - mosolygott rám.
- Húúúú, az tök jó, tarthatjuk majd egyben a szülinapi bulitokat! - lelkesült fel hirtelen Jutta.
- Na ácsi, nem mondtam, hogy szeretnék bármiféle bulit is! - eszméltem fel fájdalmasan.
- Próbáld megértetni velük! - motyogta Ben. - Nem az a lényeg, hogy akarod-e a bulit, hanem hogy ők igen, szóval lesz. Szerinted törődtek azzal, hogy én nem szeretnék? Ebben az osztályban kötelező, ha valamelyikünknek szülinapja van, akkor mindannyiunknak muszáj elmennie a partira. Ha kihagyod, vérig sértődnek. Augusztus 3-án volt Netti szülinapja. Nem szándékoztam elmenni rá. Erre a buli kezdete után fél órával már a fél osztály ott toporzékolt a házunk előtt, s akaratom ellenére elraboltak! - mesélte poénkodva, s viccesen túldramatizálva a helyzetet Ben.
- Biztos borzalmas élmény lehetett! - mosolyodtam el a sztoriján.
- Az is volt, a mai napig nem hevertem ki, szóval a mi bulink lesz a gyógyír rá! - mosolygott vissza.
- Mért pont a ti bulitok? - szólt közbe gúnyolódva Zitus is.
Zita tipikusan olyan lány volt, aki tisztában volt a szépségével, s előszeretettel élt is vele. Nem okozott gondot neki, ha éppenséggel el kellett csábítania egy pasit, könnyűszerrel az ujjai köré csavart bárkit. Nagyon is jól ismertem ezt a típust még az előző iskolámból. Az igazat megvallva, én is ehhez a csoporthoz tartoztam a múltban. Minden a külső alapon játszottunk, míg tönkre nem ment minden, s fel nem kellett kelnem a tündérmesémből.
Az egyetlen probléma ott merült fel, hogy Ben - aki iránt egyedül érzett valami gyengédségfélét a lány - egyáltalán nem érdekelődött Zitus iránt. S itt jövők én a képbe. Mivel az adott pillanatban velem beszélgetett a srác, így rajtam töltötte ki a haragját azzal, hogy megpróbált megalázni és megszégyeníteni az osztálytársaink előtt. Csakhogy a múltban elkövetett hibáim és az, amit a következtében el kellett szenvednem, immúnissá tettek engem a csajhisztikkel és a féltékenységgel szemben. Nyugodtan mondhatott bármit, lepergett rólam (legalábbis nagyrészt).
Egyébként ha Zita nem lenne ilyen rideg és nem mások kicikizése éltetné, nagyszerű barátnő lenne. Okos is és gyönyörű is, csupán az empátia és a kedvesség hiányzik belőle. A legmárkásabb cuccokban járkált, szőke, könyékig érő haja kiemelte zöld szeme szépségét, miközben vállára omlott, s helyes arcát keretezte. Arca olyan sima volt, akár a nyugvó víztükör, hangja, mintha selyemmel simogatnának, az egyetlen gond a szavait kísérő gúnyos él volt.
Most mondjátok, hogy nem vagyok jó megfigyelő, már az első napon kiismertem őt! Haha! Csak vicceltem! Szisztől tudtam meg róla ennyit, mikor az öltözőben öltöztünk, s Zita fullasztó parfümfelhőjét maga után hagyva kiriszált a helyiségből.
- Mert nem egyedül kell elszenvednem a támadásaitokat, amit a tortákkal meg egyéb csilivili kis bigyóitokkal okoztok a lelkemben! - felelte Ben a lánynak, de a mondat felénél már nem bírta fenntartani a komolyság látszatát, s onnantól kezdve nevetve mondta a másik felét. Majd hozzám fordult, s így szólt: - Végre nem én leszek az, aki a legjobban szenved a bulin! Biztos kész rémálom lesz számodra az első alkalom. De van egy hónapod felkészülni rá lelkileg! - mosolyodott el együtt érzőn.
- Oké! Megpróbálom majd túlélni! - egyeztem bele.
- Mért is lenne kifogásod ellene! Hahh... Szánalmas! - horkantott fel gúnyosan Zitus.
- Én is nagyon örülök, hogy megismerhettelek téged... - vágtam vissza Zitusnak.
- Na, persze! - kezdte a lány. - Biztos nagyon örülsz, ahogy annak is, hogy már úgy körbeugrál téged az egész osztály, mintha kirakati majom lennél... vagy várjunk csak... Hisz az is vagy! - vicsorgott a képembe, majd el is száguldott extra magas tűsarkain és mini, fekete ruhájában, miközben kilométerekről megérezhető parfümfelhőjét ott hagyta a levegőben. Tipikus díva típus volt, nem bírta elviselni, ha nem ő állt a középpontban.

2012

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Szeressél szeretni életet! címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Három lány 12. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Cseppjein a múltnak című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Feleki Sándor: Május / Mai címmel

alberth bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 02. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 01. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Keresem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Reggel címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)