Hazánknak ennek a jegyzetnek a megírása idején fennálló árvízi helyzete Petőfi Sándor Tisza című versének a sorait juttatja az eszembe:

Pár nap múlva félszendergésemből
félrevert harang zúgása vert föl
Jön az árvíz! jön az árvíz hangzék
s tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mintha ma írta volna ezeket a verssorokat a költő, amikor országunkat egyre nagyobb mértékben sújtja főleg a nyugati részeken, de más területeken is az árvizek, belvizek és elöntések sorozata, amely eredendően a szinte szakadatlanul zuhogó esők hatására alakul ki. Sok esetben a talajvízszintet is ezek emelik meg. Megható tapasztalni azt a segítő összefogást akár nemzetközileg is, ami így kialakult. Szomorú látni a tv-ben, hallani a rádióban, olvasni a sajtóban, hogy hogyan lesznek az emberek rövid idő alatt földönfutóvá, hogy mennek tönkre emberi életek, egy élet munkájával összegyűjtött vagyonok, hogy válnak mindezek romhalmazzá az áradó vizek nyomán. De jó látni, tapasztalni hogyan mozdul meg önként és szervezetten is helyben és nemzetközileg egy nép, egy ország, hogy segítsen a bajbajutottakon, a károkat szenvedetteken. Talán ide illik az a mondás, hogy bajban lehet megtudni, hogy ki az igazi barát. De miért kell ezért bajnak bekövetkeznie? Miért nem lehet e nélkül is őszinte barátságban élni? Ezek a kérdések merültek fel bennem, ameddig az egyik tv híradójában az árvízi tudósításokat néztem. Petőfi előbb idézett sorai most a Tiszától függetlenül is ragyogóan jellemzik a jelenleg meglévő helyzetet. Sajnos.