HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1849

Írás összesen: 47332

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dodesz
2018-12-19 11:45:24

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / ajánló
Szerző: Liz ReedFeltöltés dátuma: 2007-01-07

nyaralunk?



Alapszabály: amikor azt hiszed, hogy padlón vagy, mindig jöhet rosszabb. Ez történt tavaly nyáron is, mikor éppen kiderült, hogy nem sikerült a nyelvvizsgám, meghúztak kresszből, a barátom meg kitalálta, hogy neki nem jön be a távkapcsolat. Na jó, talán az tényleg nem volt a legokosabb dolog, 150 km-t utazgatni minden második hétvégén az tényleg nem olyan jó, mint az ember hinné. Porosodni a vonatfülkében, vagy éppen a folyosón, mert az utolsó pillanatban pattansz fel és már nincs hely, kapod a füstöt a képedbe. Oké, talán ez a rész nem is fog hiányozni. De akkor is! Miért most van vége? Ennyi a kitartás? Van két rossz hónap és gémóver? És a tetejébe képes volt azt mondani, hogy szeret. Ezek után? Bocs, majd legközelebb elhiszem.
Nyelvvizsgán meg miért volt elég az, amit elmondtam? Mit tud az ember többet papolni egy képről, amin két sáros horgász emelget egy halat? Még soha életemben nem voltam horgászni sem, halat is csak mélyhűtve láttam, meg az egyik nagy bevásárlóközpont hús osztályán egy óriási akváriumban összetömörítve párat. Pontyokat, megjegyeztem a fajtát, biológiából is tanultuk. Érdekes volt, az összes, ami megmaradt bennem, hogy kicsi voltam, és azt hittem, hogy azért tátog, mert nem kap levegőt. Közel voltam az igazsághoz, csak nem eléggé.
Kresszvizsgázni meg ugyan minek is mentem el? Hiszen, ha netán valamilyen szerencsétlen véletlen folytán átmennék, akkor az autósak legrémesebb álmát váltanám valóra már csak azzal, hogy beülök a volán mögé. Ha ezt nézzük, szerencse, hogy nem mentem át.
Drága szüleim meg csak felszólnak, és bejelentik, hogy holnap elutazunk. És hova? Persze, hogy irány a horvát tengerpart. Na biztos jó lesz ezek után.
Megadtam magam, és belegyeztem, hogy én is velük menjek.

2. fejezet
Az út

Egyszer egy nagyon kedves barátom azt mondta, hogy a világot a legegyszerűbb módon úgy keverheted meg, hogy mosolyogsz hétfőn. Megpróbáltam. A tükörben velem farkasszemet néző arc inkább hasonlított döglött tevéére, mint egy vidám fiatal lányéra. Mivel nem akartam, hogy a tükör összetörjön - így is volt rajta egy jókora repedés, mert még nem jött a mesterember kicserélni - elfordultam, és bevonultam a szobába csomagolni. Ekkor jelentkezett a következő probléma: a két pechekben gazdag hónap alatt felgyűlt bánatomat az evésbe fojtottam. Ennek következménye az volt, hogy felszedtem két kilót, és kihíztam a kedvenc gatyámból. Mikor ezt észrevettem, rögtön tudtam, hogy a megoldás minimum két szelet nutellás kenyér, bánatenyhítő gyógyszer. Anya, aki rájött, hogy a nutellát, amit az öcsémnek vett, néha megdézsmálom, eldugta. Ezt rögtön figyelmeztetésnek vettem és visszakullogtam a szobába teljesen megsemmisülten. Behajigáltam két kétrészes fürdőruhát, meg a már három éve polc alján heverő kék egyrészest, arra az esetre, hogy ha kidobnának a strandról, mint esztétikai környezetszennyezést, legyen miben kimenni másnap. Már ha marad még azok után lelkierőm.
Ilyen, és ehhez hasonló balsejtelmekkel beültem a kocsiba a húgom és az öcsém mellé. A két hátsó ülést apa ledöntötte, mert a csomagok, amik nem fértek be a csomagtartóba, elfoglalták a helyet. Még a lábaink alatt is víz, ásványvíz és kóla volt. Úgy éreztem magam, mint akinek elfelejtettek szólni, hogy az apartman az igazából nem 10 éjszakára lesz a miénk, hanem csak egyre, a túlélőtúra célja lesz bevenni és lelakni. Komolyan elgondolkoztam, hogy hogyan fogunk mi így átjutni a határon. Feltéve, hogy odáig eljutunk, és nem robban le a kocsi valahol az út szélén, káromkodva és túlterhelésre panaszkodva. Szegénykém, úgy megsajnáltam, hogy rögtön megsimogattam a kárpitot.
A kárpit az indulást követő 4 órával is szimpatikus és vonzó maradt. Mikor láttam, hogy a húgom alvást színlelve akarja lenyálazni, rögtön felébresztettem és azt mondtam neki, hogy most húzott el mellettünk két motoros, gyorsan nézzen utánuk, és még látja is őket. Drága, naiv Nórika. Majd' kiesett a szélvédőn, olyan nagyon nézte, hogy hol vannak. Na azt nézhette, egy órával korábban mentek el mellettünk. Apa meg is jegyezte, hogy ezek se fognak sokáig így száguldozni, rövidesen úgy el lesznek ütve, mint süni a sztrádán.
Dögmeleg volt, az izzadság patakokból kilométerről-kilométerre duzzadt folyamokká. A kocsiban majd' megfőttünk, de fürdőruhában csak nem utazhat az ember, meg késleltetni akartam a saját magammal való szembesítésemet. Elhatároztam, hogy elkezdek diétázni is, megpróbálom pozitívan nézni, hogy elrángattak otthonról csak így, nem foglalkozom a kocsi által kibocsátott szén-dioxiddal, ami üvegháztatást okoz. És nem leszek megszállott környezetvédő se erre a két (vagyis majdnem kettő) hétre. Nem fogok ordítva ráugrani a rágót a szemetes mellé dobó és nem fel nem vevő kissrácra, és a szelektív hulladékgyűjtéshez sem fogok úgy ragaszkodni, mint tettem korábban. Bárcsak újévkor fogadtam volna meg! De megnyugodtam, hogy ha megérem, akkor jövőre is lesz január 1, és akkor majd megfogadom (talán a kuka-dolgot kivéve).
Közben elérkeztünk a határhoz, és nagyon meglepődtem, mert átengedtek. Kevesen voltak, hiszen hétfő nem utazós nap a turisták szempontjából. Nem szállítottak ki az igazolványképem miatt sem, amelyiken úgy néztem ki, mint egy halott zombi, temetés előtt. Mondjuk a vámoskedves pislogva tekintett be az ablakon, és jól megnézett magának. Vagy csak így éreztem. A két megállást - jobban mondva hármat, a pisiszünettel együtt - követően folytattuk utunkat a majdnem természetes pálmák világába. A sütő-effektus folyamatosan fokozódott, ahogy közeledtünk a tengerpart felé, bár a grafikonjában volt egy jelentős zuhanás a Dinári-hegységben.
Későre járt, mikor megérkeztünk Észak-Dalmáciába. Bepakoltunk amilyen gyorsan csak tudtunk, és húgommal lefoglaltunk egyet a két partra néző szoba közül. A ház 3 emeletes volt, ebből a legalsót a háziak foglalták el, a másik kettő volt az apartman rész. A teljes első emelet a miénk volt, rendesen felszerelve - még mosogatógép is volt!- és kitűnő kilátással. Először éreztem azt, hogy talán tényleg megérte eljönni. Ránéztem a rózsaszín vízre, és békét éreztem. Azt, hogy innentől már csak jó jöhet, és igenis élvezni fogom ezt a nyaralást! Csak ekkor bejött húgom, és a ez kicsit megtörte a már éppen kibontakozó jókedvemet. Nem az volt a baj, hogy a tesómmal bármi probléma lett volna, dehogy! Éppen ellenkezőleg, világ életünkben úgy éltünk, mint J.F. Kennedy és Bobby Kennedy, az Olsen-ikrek, Káin és Ábel... Tehát, mint egy átlagos nővér és húg.
Nóri ledobta magát az ágyra, és nézte, ahogy folytatom a ruhák kipakolását. Ő már régen végzett, és csak járkált körbe a lakásban.
- Apáék kérdezik, hogy van-e kedved lejönni járni egyet a faluban? Szerintem gyere, jó kis hely. Sok a motoros. Láttam egy csomó robogót. A fölöttünk lakó családnak is van pölö. Lehozták ide is. Magyarok.
- Aha. Látszik, hogy felfedezted rögtön azt, ami számít: "láttam egy csomó robogót."
- Na, Lili! Mi bajod van? - felnéztem rá. Meglepett a kérdés, semmi bajom se volt.
- Kapufa, komolyan semmi. Mondd anyáéknak, hogy mehetünk, felőlem. Nincs programom. - vigyorogtam. Nóri megnyugodott, hogy nem kell másfél hétig a puffogásomat hallgatnia, és átment szólni a többieknek. Közben én beraktam az utolsó farmert is a polcra, kikészítettem a törölközőt és a pizsamámat. Este, vagyis estébb már nem akartam feltúrni a szekrényt utána. Aztán rájöttem, hogy, ha elmegyünk sétálni, akkor ilyen büdösen nem mehetek, ezért felkaptam a már említett és korábban lerakott törölközőt, és betámadtam a fürdőbe. Nem akartam megkockáztatni, hogy bevetnek, mint az NATO legújabban kifejlesztett vegyi fegyverét. Miután kijöttem, felvettem az egyik - még nem kihízott - ruhámat, és kiültem a többiekhez a teraszra. Egyre jobban kezdett belopózni a szívembe a hely.
A falu nagyon szép volt. Igazán. Vagy egy óra sétálgatás után beültünk az egyik vendéglőbe. Élő zene volt, mi pedig választottunk az étlapról pár különlegességet. Csak németül volt feltüntetve a horvát mellett, a családunkban pedig csak angolul és oroszul tudtunk, kicsit franciául, ezért reménykedtünk, hogy nem spenótot kapunk. Egy családi barát ajánlotta a tintahalat mielőtt elindultunk, szerencsére elmondta, hogy mit kell rendelnünk , ezért azt választottunk, és mellé még két ismeretlen ételt.
- Nagyon bátrak vagyunk. - gondoltam. Mikor megkaptuk a tányérokat, a döbbenet úgy ült ki az arcunkra, mint idős néni a ház elé. A tintahal jól nézett ki, hárman is azt kértünk, anyu, Nóri és öcsikém, Peti is, de apa és én meggondolatlanul döntöttünk. Apa tányérján közönséges babfőzelék feszített, míg az enyémen ráksaláta. A diétára hivatkozva olyan valamit kerestem, ami végén ott volt, hogy "salad". Na ez után is ott volt, csak éppen erre nem számítottam. Ügyesen kiválogattam a rákmaradványokat, és megettem a salátát, azt képzelve, hogy Cézár-saláta, Cézár-salátát eszem, és köze sincs a rákhoz! Végeztem a vacsorámmal, és sóvárogva tekintgettem anyáék tintahala felé. Anya megsajnált, és nevetve csúsztatott egy jó adagot a tányéromra a rákok mellé.
Mikor az ágyban feküdtem, azért fohászkodtam a Jóistenhez, hogy ne álmodjak Rák Robival, aki a szememre veti, hogy nem elég, hogy megölettem Rák Rékát és Ritát, ráadásul meg sem kóstoltam őket.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Liz Reed
Regisztrált:
2007-01-07
Összes értékelés:
390
Időpont: 2007-04-16 17:21:08

hát... az úgy volt...
hogy: ez a kis regénykém első része, ha gondolod majd átküldöm a teljeset :) a nyaralás első napja meg az előzmény csak. a leányzó tényleg ilyen kis szerencsétlen típus - egy ideig :) egyik könyvet sem olvastam eddig, de miért is ne? hmm, el fogom olvasni azt hiszem :)
Alkotó
Liz Reed
Regisztrált:
2007-01-07
Összes értékelés:
390
Időpont: 2007-01-08 21:17:12

Nekem Adira! Mikor látom végre fenn Őt is?

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szaty bejegyzést írt a(z) Bús élet című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

túlparti bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

dpanka bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

szilkati alkotást töltött fel Ködben címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) (az) Ősz melege című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 7. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 5. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Veres Mariska című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 9. címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) Mint tollpihe című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Veres Mariska című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel Villanás címmel a várólistára

Istefan alkotást töltött fel Virtuális gazdagsági analízis 2018 címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)