Всю ночь шел дождь...

Всю ночь шел дождь. В сверканье белых молний
Он бился в стекла, брызгами пыля.
И, запахом всю комнату заполнив,
Отряхивали крылья тополя.

А ты спала, как сказочная птица,
Прозрачная и легкая, как пух.
Какие сны могли тебе присниться,
Какие песни радовали слух?

Был сладок сон. И были, словно листья,
Закрыты полукружия ресниц.
Но утро шло все в щебете и свисте,
Все в щелканье невыдуманных птиц.

Казалось, мир в том щебете затонет,
Его затопит этот звонкий гам.
И мне хотелось взять тебя в ладони
И, словно птицу, поднести к губам.
__________________________________________


Mihail Dugyin:

Csak dőlt szünetlen...

Csak dőlt szünetlen, dőlt a zápor éjjel,
Villám cikázott, víz porzott, üveg,
A nyárfa lombja permetezte széjjel,
Az illatár szobám töltötte meg.

Meséből ismert Kék-madár, aludtál,
És könnyű voltál, áttetsző pihe,
Vajon mi szépről, jóról álmodoztál,
Az álmodat mily dal töltötte be?

Az álmod édes volt... Akár a lombok,
Úgy zártak össze pillád ívei,
Majd jött a reggel, trillák, kerti hangok,
Valós madárkák lármás füttyei.

Világunk készült, úgy fest, elsüllyedni,
Elnyelni kész e víg zaj-áradat,
És én kezembe vágytam téged venni,
Hogy mint madárkát - megcsókoljalak...

* * * * *