Olykor felmerülnek a derengő képek,
s oly üdévé válnak, mint tarka virág,
mint festő ecsetjén zöldülnek a rétek,
úgy éled fel előttem egy letűnt világ.

A múltamban járok, gyermek vagyok ím,
előttem a Tisza hullámzón lebeg,
gondtalan örömmel játszom szép álmaim,
s a lankás parton kagylókat szedek.

A kék égen bárányfelhők futnak tova.
s homokváram épül, míg buzgón dolgozom,
a fellegek szállnak, vajon honnan, s hova?
Játék közben ezen elgondolkozom...

Szitakötő repdes zizegve köröttem,
de én a lebbenő lepkét üldözöm.
míg a nyári nap sugárzik fölöttem.
s rebbenő fecskepár is reám köszön.

Gólya kering távol a nádas fölött,
ott a langyos iszap, búvó békák hona.
ebihal evickél‚ s teknőc döcög,
fűzfák alatt vadlibák haladnak tova.

Közelben az erdő, ősrégi fák állnak,
az ártérben élnek, oly régóta már.
bennük nyulak, őzek és sok nyüzsgő állat.
bagoly, sólyom, ölyv, és sok-sok más madár.

Míg boldogan játszom, s szöcskét kergetek,
alkonyra jár a nap, s lassanként lemegy.
úgy elszállt az idő, mint a fellegek,
hát búcsúzom én is, és haza megyek.

Ilyen a gyermekkor, csupa élmény, ábránd,
ápoljuk emlékünk, mindent mi benne szép,
úgy felnőtt fejjel is nosztalgia vár ránk,
most is átélhetünk sok-sok szép mesét.