Herbst

Schon ins Land der Pyramiden
Flohn die Störche übers Meer;
Schwalbenflug ist längst geschieden,
Auch die Lerche singt nicht mehr.

Seufzend in geheimer Klage
Streift der Wind das letzte Grün;
Und die süßen Sommertage,
Ach, sie sind dahin, dahin!

Nebel hat den Wald verschlungen,
Der dein stillstes Glück gesehn;
Ganz in Duft und Dämmerungen
Will die schöne Welt vergehn.

Nur noch einmal bricht die Sonne
Unaufhaltsam durch den Duft,
Und ein Strahl der alten Wonne
Rieselt über Tal und Kluft.

Und es leuchten Wald und Heide,
Daß man sicher glauben mag,
Hinter allem Winterleide
Lieg' ein ferner Frühlingstag.
_______________________________


Ősz

Tengeren át Afrikába
Szállt el már a gólyanép,
Fecskehad repült nyomába,
Nincs pacsirtaszó se rég.

Szél cibál le árva zöldet,
Fáj nem titkolt sóhaja,
Nyári, édes langy napestek
Mind elmúltak, mind oda!

Ködbe búvó erdő látta
Boldogságod színhelyét,
Távozóban szép világa,
Váltja szürkület, sötét.

Még utolszor vágja által
A párát a napsugár,
És az elmúlt boldogsággal
Völgyszoros felett szitál.

Fénylik erdő, rét, s a pára
Úgy, hogy hinni épp elég:
Minden téli kín dacára
Rejt tavaszt a messzeség.